Külűr Krónikái: A prototipus. A harmadik nap.

 Az ébredés a robotoknál bonyolult folyamat volt.

Először az alapvető rendszerek aktiválódtak. Elindítva egy diagnosztikát.

Mikor mindent rendben találtak a többi rendszerbe, akkor keltek életre a szenzorok.

A levegő különböző rezgései jutottak el AT érzékelőihez, a robot agyába épített konvertáló program azonnal hangokká formálta.

AT hallotta a szerszámok csörömpölését Az erősségéből megállapította, hogy a hajón kívül vannak, és valószínűleg fém szerszámoktól származnak.

– Nem is tudtam, hogy valakinek van ilyenre pénze.

A robotnak működésbe léptek a vizuális érzékelői. AT csupán egy színes katyvaszt látott, de pár századmásodperc múlva az érzékelők átálltak a normál üzemmódba. A hullámokat körvonalak és színek kezdték el határolni.

Egy raktárban volt, mellette két polcsor. Kintről fény szűrődött be.

A szenzorai kimutatták, hogy a beáramló levegőben szénhidrogén származékok vannak.

– Jó van, bocs, hogy elfelejtettem.

A memóriájában tárolt információkat a látása és a hallása után töltötte be a processzorába.

Visszaidézte, ahogy Erica Jade egy feladattal bízta meg, és ehhez ki kellett kapcsolnia magát.

2 törvény: A robotnak mindenben engedelmeskednie kell az értelmes lénynek, kivéve ha az ellentmond az első és a negyedik törvénynek.

Idézte magába a belé táplált iránymutatást.

AT parancsot küldött az ízületeinek, mire azok halk zúgással életre keltek. A robot kinyújtotta a bal karját, majd behajlította, ugyan ezt tette a másikkal is.

Aztán ragadozómadáréra emlékeztető lábain elindult.

3 törvény: A robotnak nem szabad kárt okoznia értelmes lényben, vagy tűrnie, hogy egy értelmes lény kárt szenvedjen, kivéve, hogy ha ez ellenkezik a negyedik törvényel.

És ez pont ez a helyzet volt.

AT kiért a polcok közül, majd a leeresztett rámpa felé fordította a fejét. Egy sík területet látott, tele mindenféle típusú űrhajókkal és más járművekkel.

– Jó van, nélkülem úgy sem értek semmit. – AT a hang emelkedő erejéből kivette, hogy a tulajdonosa felé közeledik. Egyből a falhoz lapult. – Még ebédelni sem lehet, jó van legközelebb hallgathatok az asszonyra, hogy jöjjünk a Külűrbe.

AT kezei ökölbe szorultak, felkészült, hogy hatástalanítsa a férfit. Mint azokat ott a Shiwán.

Máskor nem ment volna, de most, hogy megváltozott.

Újra az a kíméletlen harci gépezet lett aki egykor volt, de legalább most volt célja a létének.

A fickónak már előbukkant a sapkája a padlón lévő nyílásból. AT utasítást adott a szintetikus izomzatnak, hogy készüljön fel az ugrás jelentette erőkifejtésre.

Két másodperc, ameddig feljön a rámpán…

Egy…

Ke...

– Hallottad a hírt? – szólalt meg hirtelen egy magas, macskanyávogásra emlékeztető hang.

A férfi sapkája eltűnt a nyílásból.

– Mit?

A hang gazdája kicsit türelmetlenül szólalt meg.

– Ne mondd már, hogy nem hallottad?

A férfi lejjebb sétált a rámpán.

– A parancsnokságról egy fickó és a haverjai elkötöttek egy Darazsat.

– Ne bazz, átverték a rendőrfőnököt?

A lépések hangja újra távolodni kezdett. AT kiegyenesedett, majd, a lábán lévő karmokat úgy rendezte, hogy azoknak csak a hegye érintse a földet.

Csöndben végigrohant a polcok között, felmászott a létrán, majd óvatosan a helyére rakta a fedelet, aztán bepattant a pilótaszékbe, majd aktiválta a hajó rendszereit.

A hajtóművekből jövő erő megremegtette a hajó belsejét, a VTOL turbinák pedig brummogva keltek életre, ahogy légáramlatot kelltetek.

AT bekapcsolta a rámpát figyelő kamerát. A jobb oldalán lévő képernyőn jelent meg az általa közvetített látvány. A rendőr- egy kopasz, fekete bőrű férfi-, és a munkatársa, aki egy macskaszerű lény volt, krokodilszerű bőrrel meglepetten nézett az életre kellő hajóra.

A rámpán lévő rendőr kapcsolt, elkezdett felfele rohanni.

AT ekkor nyomta meg a felhúzó gombot.

A rámpa lassan kezdett felnyílni, ahogy a hajó is emelkedni. A férfi lejjebb csúszott, aztán lenézett a telep felé.

Akkor döntött, amikor már két méterrel lebegett a talaj felett. Leugrott.

A rámpa ekkor csusszant a helyére, a burkolat pedig két oldalról nyílt fel, eltakarva.

AT előredöntötte a gázkart, mire a hajtóművek szinte felrobbantak, amikor kilőtték a Renegátot az Ignis III vörösesbarna felhőkkel borított ege felé…

 Russel két lövésre és egy hangos csattanásra ébredt.

A másik zárkában lévő Erica is meredten nézett a zaj hiányában

Majd léptek zaja hallatszott. A riasztók aktiválódtak. Egy kék kezeslábast viselő fickó lépett be a folyosóra. Odasétált Erica cellájához, majd végighúzta a kártyaleolvasón az azonosító kártyáját.

Az üvegfal félrehúzódott.

Jade a férfi nyakába ugrott.

Russel ekkor állt fel, megtörölte a bal szemét.

– Mi történt?

Trent gyengéden eltolta magától a lányt, majd odalépett Russel cellájához, és az övét is kinyitotta.

– Felhúztam a fakabátot – mondta Trent, majd futni kezdett a folyosó túlsó vége felé.

Erica ránézett Russelre, megvonta a vállát, aztán követte a férfit. Steven először örült az események ilyen fordulatának, de amikor meghallotta az ajtó nyílását és a bakancsok csattogását, már tudta, hogy a cellában könnyebb volt.

– Valószínűleg már letiltották ezt a kártyát – mondta Trent. – Okostojás, majd lesz egy kis dolgod.

Befordultak a folyosón, a következőn már extra nagy cellák voltak. A középsőben Neyy volt, az üvegfalon elektromos töltés szikrázott.

Neyy azonnal felpattant a priccséről, aztán odalépett a falhoz.

– Hawkins, mindig rohadtul meglepsz.

– Aha – mondta Trent, odadobta a kártyát Russelnek, majd folyosó másik végébe húzódott.

Russel közben odalépett a konzolhoz, aktiválta azt.

– Hol is van?

– Mi? – kérdezte Erica.

A fiú megnyomott pár kapcsolót az éríntőképernyőn, elmosolyodott ahogy megjelent a program főmenüje.

– Aha, megvan.

Ekkor bukkant fel az első rendőr a folyosón. Russelre fogta a fegyverét. Steven megfordult, és nyelt egyet, ahogy belenézett a pisztoly csövébe.

– Állj! – kiáltott fel.

Trent előugrott a fedezékéből, meghúzta a fegyver ravaszát. A dárda a férfi combjába fúródott. A fickó odakapott. Hawkins megnyomta a gombot, mire a férfi görcsökbe fetrengve esett a földre.

Hawkins közben bekapcsolta az éles lőszert, majd leadott két lövést, míg Erica odarohant az ájult rendőrhöz, és kiszedte a markából a pisztolyt.

Russel szíve hevesen vert, az ereiben színtiszta adrenalin keringett. Megnézte a kártyát, a bal sarkában egy vonalkód volt.

Ha régebbi leolvasókat használnak, akkor ez a trükk befog vállni.

Russel a körmével megkaparta a festést, mire az vékony sávokban lejött a műanyagról.

– Mit csinálsz? – kérdezte Jade. Ő a jobb oldali elágazás fedezékébe bújt.

Erica kihajolt a folyosóra.

Egy újabb rendőr lépett be, Erica engedett az adrenalinnak. Meghúzta a ravaszt, a zsaru hátraesett a combjába hatoló nyilacska töltésétől, majd egy újabb jött ki, de azt már Trent terítette le.

– Van egy öt…

Russel ott kuporgott a konzol mellett.

– CSINÁLD MÁR, AKÁR MI IS AZ!

Kiáltotta Neyy.

Steven ekkor eszmélt rá, hogy hol is van. Párszor megkaparta a belépő kártyát, felállt, majd a konzol leolvasójába rakta. A képernyőn megjelenő kék felírat nem sok jót jelentett. Az adatkártyája sérült. Készüljön fel a biometrikus azonosításra.

Hawkins leszedett egy újabb őrt.

– Azt mondja sérült!

– Aha, te karcoltad meg!

Kiáltotta Trent.

Egy jó időre a rendőrök feladták, vagy kerülőutat kerestek.

A férfi a bal oldali elágazás végébe nézett, aztán felsóhajtott. Odarohant a cellához, félrelökte Russelt.

– Erica fedezz.

A lány a bal oldali folyosó felé fordította a fegyvere csövét, és várta az esetlegesen felbukkanó kék zubbonyosokat.

Trent távol állt az üvegfaltól.

– Ne állj ott, Neyy.

A manot bebújt a zárka egyik sarkába. Hawkins belelőtt három nyilacskát, majd töltést adott rá. Az üveg egy pillanatra felfénylett, a következőben pedig már szikrákat hányva durrant ki, a túltöltéstől.

Üvegcsörömpölés hallatszott, a levegőben pedig ózonszag terjengett

– Hawkins azt ugye tudod, hogy nem vagyok néha jámbor karmélius!

Neyy beleszagolt a levegőbe, amint kilépett.

– Jönnek, balról.

Erica reflexszerűen azon elágazás felé fordult, majd lőtt az első feltűnő rendőrre. A fickó visszaugrott a folyosóra, majd kihajolt a sarok mögül, és viszonozta a lány tűzét. Erica a Hawkinsékkal szembeni falhoz lapult.

Trent csak ennyit mondott.

– Na ez szorult helyzet.

– Már féltem, hogy hülyén halok meg – válaszolta Jade.

Hawkins elvigyorodott, aztán ránézett Neyyre, aki felsóhajtott.

– Várunk?

Trent odalépett az egyik ájult rendőrhöz, majd a derékövéből kivett egy sokkolórudat. A fémrúd olyan hosszú volt, mint egy ember alkarja. A színe ezüstös volt, míg a két végén egy-egy aprócska tűt hegesztettek.

Neyy is odalépett az egyik rendőrhöz, aki már mocorgott. Amikor a fickó kinyitotta a szemét, a manot felsóhajtott, majd kitátotta a száját, és ordított egyet. A tigris ordításnál is hangosabb hang végigvisszhangzott a folyosón.

A rendőr arcából minden vér kiszökött, majd újra elájult.

Neyy megvonta a vállát, aztán kikapta a férfi övéből a sokkolóbotot.

Russel felállt, majd megszólalt.

Kihagyták a buliból, de talán jobb is, hogy kihagyták. A konzol mellett kuporgott, és azért imádkozott egy felsőbb hatalomnak, hogy ne kapjon be egy kóbor lövést.

De azért volt benne annyi gerinc, hogy ne is próbáljon meg kimaradni a kibontakozó harcból.

– Fiúk, akkor én is kapjak fel egy fegyvert, vagy…

– Kapj fel valami fegyvert.

Steven azonnal odaugrott az egyik ájult katonához, kicsatolta a pisztolytáskáját, majd kivett belőle egy pisztolyt.

– És most?

– Mit most? – kérdezte Hawkins.

– Mit csináljak.

A rendőrök ekkor fordultak be a folyosóra. Hawkins azonnal leguggolt, majd egy bukfenccel előttük termett. Egy pörgő rúgással kisöpörte az egyik kék zubbonyos alól a lábait.

– Van egy gomb a markolaton, azzal átrakhatod kábítóba.

Steven a falhoz préselve magát megtalálta a markolaton lévő gombot.

A képernyőn megjelenő felírat jelezte, hogy a fegyver kábítófokozaton van.

Steven azonnal kiugrott a folyosóra, két kézre fogta a fegyver markolatát, de ekkor már látta, hogy neki semmi dolga nem maradt.

Neyy felugrott a levegőbe, majd egy másik két fickó között ért földet. Először a bal oldalit verte fejbe a bottal. A másik a manot felé emelte a pisztolyát, de lassú volt.

Neyy a férfi mellkasához nyomta a botot és aktiválta azt. A fickó összerándult az izmain átmenő elektromos töltéstől. Neyy megpördült a saját tengelye körül, aztán teljes erőből hasba várta a felé rohanó rendőrt.

Hawkins kitért egy nagydarab férfi ütése elől, aztán arcon vágta. Erica tűzet nyitott egy újabb rendőrre.

Az elektromos nyilacska a férfi hasfalába fúródott.

Erica nem habozott, töltést adott rá.

Trent intett a kezével.

Erica és Russel egyszerre eredtek futásnak. A négy szerencse vadász befordult egy újabb folyosóra, majd felrohantak egy lépcsőn, aminek a végében egy ajtó volt, ami felett egy vörös lámpa világított.

Russel tudta mit jelent ez.

Lezárták az ajtót.

Most tudatosult benne, hogy ez zűrös egy nap. Sőt talán a legzűrösebb nap az egész univerzum írott történetében. Kisebb fajta csoda túlélni vagy szabadon távozni innen.

– Na zsenikém, van valami ötleted? – kérdezte Trent Russelt.

A srác odalépett az ajtónyitóhoz konzolhoz, majd ránézett Neyyre. A manot karmaira.

– Olvastam egy könyvbe, hogy – a folyosóról újra léptek zaja szűrődött be. Mellé pedig társult a zörgő testpáncélok hangja –, hogy egy manot képes csavarhúzóként használni a karmait.

Neyy ránézett Hawkinsra, majd Ericára.

A lány nem tudta, hogy mire készül Russel. A srác kész titok volt számára, mintha csak egy másik bolygó lett volna, ahol a nagyképűség és a zsenialitás kéz a kézen járnak.

– Mit kell tennem?

Russel rámutatott a konzolra.

Neyy odalépett, megfogta az ovális tárgy mindkét oldalát, a karmait belemélyesztette mélyen a burkolatba, majd jó erősen megrántotta.

A konzol megmoccant, de csak ennyi.

– Próbálkozz újra.

A földnek csapódó bakancsok hangja már egész közelről hallatszott.

Neyy felmorrant, majd sokkal erősebben rántotta meg a burkolatot, mire az egy kicsit kimozdult a helyéről.

Erica és Hawkins már a lépcső felé néztek. Valószínűleg most álltak meg a kommandósok az elejénél.

Mindjárt beküldenek egy háromfős különítményt. Russel tudta, hogy a rendőrök páncélja védi őket az elektromosságtól.

– Gyerünk Neyy, még erősebben.

A manot felnyögött, majd teljes erőből megrántotta a burkolatot, mire az pendülő hang kíséretében elvált a konzoltól, felfedve a mögötte lévő huzalokat és áramköröket.

Russel azonnal leguggolt, és áttanulmányozta a bonyolult rendszert.

A tekintete megakadt a központi processzorhoz csatlakozó két kábelen. Steven megnézte a szilíciumlapkán lévő márkajelzést, és elmosolyodott.

Döfi.

Összefogta mindkét kábel végét, majd teljes erőből kitépte az aljzatból. Erre válaszul kattanás hallatszott, ahogy az ajtó félresiklott.

Szinte azonnal bekúszott az Ignis III olajszagú levegője. Azonnal kiszaladtak.

Az épület tetején egy leszállópályát rendeztek be. Több Darázs is pihent ott, de Russel kiszúrt néhány csapatszállítót.

– Na most mi lesz? – szólt oda Trentnek.

A csapat tovább rohant. Hawkins szemmel láthatólag keresett valamit. Befordultak balra, elrohantak egy javítás alatt álló Darázs mellett.

A hátuk mögött hallatszottak a tetőre kiérő kommandósok léptei.

Belevesztek a járművek labirintusába. A rendőröknek csak annyi dolguk lesz, hogy szétszóródjanak.

Elhagytak egy újabb járművet.

Hirtelen mennydörgés hallatszott, majd tőlük jobbra egy Darázs emelkedett fel. A gép Hawkinsék felé fordult, majd süvítve elindult feléjük.

Steven ránézett a fémes testű, moszkitóra emlékeztető járműre és ledermedt.

A Darázs egyre közelebb jött, az orrába épített sínágyú pedig a fiúra szegeződött.

Steven érezte, hogy egy erős marok hirtelen megragadta a karját, és maga után húzza. A fiú érezte, ahogy a lábaiba új erő költözik.

A jármű tűzet nyitott.

Felszaggatta Russel bal oldalán a kövezetet.

Steven futni kezdett.

Az agyába csak egy parancs volt.

Túlélni.

A gép átsüvített felettük, majd szembefordult a kis csapattal. Hawkinsék balra fordultak, átmentek két Darázs között. Szorosan a járművek között maradtak. Russel már lassan elveszítette a helyérzékét.

Felrohantak egy lépcsőn, aminek a végében egy Darázs volt. A felszálló rámpája leeresztve, mindene a helyén.

Egy kisebb fajta csoda.

– Látjátok kifizetődő, hogy ha egy korrupt barom hallgat ki titteket – kiáltotta Trent, majd felszaladt a rámpán. Amikor Russelék beléptek a jármű belsejében, a műszerfal már életre kelt.

Hawkins a pilótaszékben ült, és lenyomott pár gombot. A Darázsban négy ember fért el. Egy pilóta, egy tűzér és persze két rab. Steven leült az egyik székre, Erica vele szembe.

– Pont egy ilyenen húzunk el innen.

– Remélem, hogy AT mindent úgy csinált, ahogy mondtam.

Válaszolta a lány.

A jármű rotorjai aktiválódtak, a keletkező légáramlat pedig levegőbe emelte. Hawkins szembefordította a Darazsat a másikkal, Neyy pedig tűzet nyított rá.

A jármű inkább kitért az útjából.

A Darázs belseje megrázkódott, ahogy a hajtóművek segítségével kilőtt az ég felé.

– Akkor elhúzunk innen?

Steven látta, hogy Hawkins a város Háromdimenziós térképén keres valamit.

– Ohh szuper, alig négy mérföldnyire a kórház. – Hátrafordult, majd a két fiatalra nézett. – Van még egy kis kitérő.

Russel rosszat sejtett.

 Erica Jade nem először ült zárkában. A törhetetlen üveglap, a padlóhoz szegecselt priccs, és a falra erősített asztal mind kedves ismerősök voltak a lány számára. Annak idején előfordult, hogy pár buli elvadult, és aztán ő egy ilyen helyen kötött ki ha csak nem a rendőrség nem vitte haza.

Erica átlátott a folyosó másik végébe, ahol Russel volt. A srác a priccsen heverészett és a falat bámulta. Neyyt egy külön, megerősített cellába rakták.

– Na most aztán benne vagyunk a gyíkketrecbe – morogta Russel.

Erica felkapta erre a fejét.

– Nyugi. Legyél egy kicsit optimista.

Steven felállt, majd fel-alá kezdett járkálni.

– Hawkins sehol sem, és valahogy nem tudok bízni a tervedben. Mi a biztosíték, hogy nem találják meg AT-ét, és nem vizsgálják meg?

– Tudom mit csinálok, nyugi.

Russel a lány felé fordult, aztán felsóhajtott.

– Nyugi! Nyugi! Nyugi! – Széttárta a kezeit. – Bekaszníztak minket. Engem visszatoloncolnak a magba, hogy dezertőr vagyok, téged meg hazavisznek.

Erica nyelt egyet. Nem akart visszatérni arra a világra, az emlékek úgy várták volna őt mint kiéhezett démonok.

– Hawkinsnak biztos van egy terve.

– Erre nem vennék mérget, hogy most Hawkins bármit is kitalált volna…

– Kitalált!

Mondta hangosan Erica.

Számára a szentségtöréssel ért fel, hogy Hawkins valamiért tanácstalan maradt…

Hawkins már fél órája figyelte az ajtót. Már arra gondolt, hogy a kihallgatója valamiért megfeledkezett róla. Tovább üldögélt, és várt.

Remélte, hogy a terve bejön és úgy istenigazából megszívatja ezzel Lance-et. Régi bajtársa most megkapta a büntetését, igazából orrba kellett volna vágnia, de az csak pillanatnyi fájdalom.

Erre eszébe jutott, hogy miért is került ide. A kezei ökölbe szorultak, de csak azért, hogy újra ellazuljanak. Kinyílt az ajtó és ekkor belépett a kihallgató tiszt.

Ugyan az a fickó volt. Hawkins elmosolyodott, majd ránézett a kamerára. A férfi összeszorította a száját, a szemei pedig összeszűköltek. A Bishop verőlegényeinek kék kezeslábasa és sapkája volt rajta. Bár mintha szűk lett volna neki, de Hawkins méretéhez jól illett.

Leült Trentel szembe, kivette a fegyvertartóból a pisztolyát, aztán egy hangos csattanás kíséretében lerakta az asztalra.

– Na ide figyelj te szemétláda. Kinek dolgozol?

Túl mesterkélt volt, túl akciófilmes. Hawkins tudta, hogy kamu.

– Nem dolgozok senkinek! – kiáltotta Hawkins, majd jó erősen az asztalra vágott. A kamera oldalán nem világított a zöld LED. Trent a fickóra nézett.

– Persze ezt el is higgyem! Talán egyedül dolgozik, és maga csak egy perverz szarkupac!

Trent felállt, majd elindult az ajtó felé.

– Az ügyvédem megérkeztéig egy büdös szót sem váltok magával!

A rendőr utána eredt, megfogta a vállát.

– Na idefigyeljen maga rohadt Külűr…

Trent megfordult, felemelte az öklét és ütött. A rendőr az ütés erejétől hátrarepült, és hamarosan vérző orral feküdt a falnál. Trent odalépett és levette a férfiról a kék kezeslábast és a sapkát, majd felvette, a fegyvert a pisztolytáskába rakta. Megtapogatta a zsebét, egy műanyag lap volt benne. Trent kivette az igazolványt. Egy hozzá hasonló, Wright nevű fickóé volt.

Pont megfelel.

Kilépett a fehér csempével borított folyosóra, körülnézett, majd elindult. Lehúzta a kártyáját az ajtó melletti leolvasón, mire az ajtó kilincsén lévő led pirosra vágott.

Hawkins elindult.

A folyosó két oldalán irodák helyezkedtek el.

Az egyiknek kinyílt az ajtaja, pedig egy fekete bőrdzsekit és zöld farmert viselő civil ruhás nyomozó lépett ki, akinek valamit bőszen magyarázott a kommunikátorába, ami felett egy vörös hajú nő képe lebegett.

– Nem foglak feleségül venni, azért mert az a gyerek genetikailag az enyém. Nem baj, majd fizettem… - a fickó ránézett Hawkinsra, majd szégyenkezve újra a nő holoképe felé fordult.

Hawkins felsóhajtott, majd elkezdett egy térképet keresni. Meg akarta tudni, hogy hol lehetnek a zárkák.

Ahogy beljebb haladt az épületben egyre több nyomozó vagy egyenruhás rendőr jött vele szembe, ahogy robotok is. Humanoid, rovarra emlékeztető rendőrségi egységek. Ahogy az egyik elhaladt mellette Hawkins az arcába húzta a sapka elülső részét.

Ezeket a robotokat fejlett arcfelismerő rendszerrel látták el. Hawkins nem kockáztathatott.

Belépett egy nagy helyiségben, ami tele volt íróasztalokkal, és nyüzsgött a rendőröktől. Trent meglátta a terem szemközti végében észrevette a rendőrség épületének háromdimenziós térképét.

Trent elindult felé.

– Joe! – hallatszott egy hang a hátánál.

Trent tovább haladt.

– Joe! Az istenért a füledbe szart a vr'a?

Hawkins ekkor jött rá, hogy ezek a szavak hozzá szólnak. Na most le fog bukni vagy tovább mehet. Trent megfordult, az egyik asztal mögött egy vörhenyes hajú, sápadt fickó állt és felé nézett.

– Mi az? – kérdezte Trent szórakozottan.

– Nem úgy volt, hogy szabadnapos vagy?

Hawkins felköhögött.

– Szétuntam otthon magam, ezért bejöttem.

A vörhenyes felhozta a szemöldökét.

– Megint az asszony mi?

Trent bólintott, majd elmosolyodott.

– Szívja a vérem.

A rendőr közelebb jött hozzá. Trent próbált nyugodtnak látszani.

– Voltál már dokinál? Fura a hangod.

Trent megvonta a vállát.

– Jön ez a sok külsős utazó és behozzák a baktériumaikat a bolygóra. Persze, hogy elkapok valamit

A vörhenyes bólogatott, majd újra végigmérte Hawkinst.

– Jó van, jobbulást. Bár a helyedbe hazamennék, és ki se lehetne robbantani a fotelből.

Trent a homlokához emelte a kezét, és lazán tisztelgett.

– Lehet délben hazamegyek.

– Küldd neki az asszonynak helyettem is.

Hawkins biccentett, majd halkan kifújta a levegőt. A gyomrát szorító vasököl valamelyest enyhített a szorításán. A férfi odalépett a holografikus térképhez.

Most először látta a rendőrség épületét kívülről. Alacsony, négy emeletes épület volt. A holografikus térkép mutatott minden folyosót és helyiséget.

Trent megvizsgálta. Ő a harmadik emeleten volt, a zárkák, ahol Neyy, Erica és Steven valószínűleg voltak, a negyediken. Oda egy lifttel lehetett feljutni. Onnan pedig csak kettő-három folyosó volt.

A Darazsak hangárja pedig pont a tetőn volt.

Egy kis lépcsőzés, egy kis futás a tetőn és már ott is vannak.

Ideális…

Hawkins megfordult, aztán elindult a liftek felé, kilépett a műveleti központból. Egy kisebb előtérbe érkezett. Három felvonó indult innen.

Trent odalépett a középsőhöz, majd megnyomta a hívógombot. Zúgás hallatszott, ahogy megérkezett a liftkocsi. Hawkins beszállt, majd mikor az ajtó visszacsúszott a helyére. A férfi a falnak vetette a hátát, majd kifújta a levegőt.

Még az a szerencse, hogy az űr ezen részén a rendőrök korruptak, a céges rendőrségek pedig rosszul felszereltek. Hamar kihozza Ericáékat, aztán elköt egy Darazsat, aztán elugrik a kórházba Alyssáért.

Felsóhajtott.

A lift egy zökkenéssel megállt.

Persze nyílt titok volt, hogy Bishop szektor már régóta elakar szakadni a Domíniumtól és csak egy ürügyet keres.

Lehet Morrow személyében ezt megtalálják.

Hogy fog már festeni a hírekben, hogy a Domínium a saját szektorában kémkedik? Felháborodás, szabad választások kiírása. Persze a Humán Domínium megpróbálja meghamisítani az eredményt, ami hogy ha feltűnik polgárháborút robbanthat ki.

Hawkins becsukta a szemét.

Lehet most robbantott ki egy újabb fegyveres konfliktust, és hogy miért?

A lány miatt.

Pontosabban egy elcseszett genetikai kísérlet miatt, ami…

Mint mostanában mindig az agyának egy része tiltakozott a gondolat ellen. A lány csak úgy belenyúlt és átírt pár dolgot. Talált egy kiskaput, egy fájó kiskaput.

Az ajtó félresiklott, Hawkins pedig kilépett a folyosóra, aztán elindult rajta. Befordult egy újabbra, amikor egy egyenruhás kwizek jött vele szembe.

– Csá Joe.

Trent biccentett, majd épp azon volt, hogy elhagyja a folyosót, amikor a kwizek utánaszólt.

– Joe, akkor holnap este caradis. Ne szórakozd el, ahogy a múltkor is.

A férfi hetykén tisztelgett, majd odalépett a folyosó végében lévő ajtóhoz. Végighúzta a kártyáját a leolvasón, majd lélegzet visszafojtva várta, hogy kinyíljon.

A mögött lévő folyosó két oldalán cellák voltak. Trent elindult, majd bement egy balra kanyarodó folyosón.

– Hülye zsaru! – kiáltotta egy bal oldali cellában raboskodó űrhajószubbonyt viselő devliai. – Elkaplak és kirántom a beleidet a szádon.

Hawkins elmosolyodott, majd amikor a folyosó egy nagyobb helyiségbe torkolt ezt a vigyor azonnal elszállt. A pult mögött egy nagydarab, ezüstös színű alak állt. Dobozszerű teste két oldalán egy-egy vastag fémkar volt, amiknek a végén egy kábító meredezett. A robot lassan előlépett, Trent felé nézett egyetlen fémszemével.

Hawkins felsóhajtott, amikor a gép méretét meghazudtoló módon felé tartotta a sokkoló ágyút, és lőtt.

Trent félreugrott a dárda útjából, majd előrántotta a fegyverét, és becélozta a robot mellrészét, majd hunyorított, és robot bal karja tövébe irányította a pisztolyt, aztán lőtt.

A mágnesesen felgyorsított lövedék átszakította a hidraulikát, a gép karja lehanyatlott, majd egyszerűen elvált a testöl, szikrákat hányva a földre esett.

A robot felismerte, hogy gondok vannak.

Elindult Trent felé, jobb karjával a férfi felé csapott. A fémkéz ütése letudta volna szakítani egy gyengébb szerves lény fejét. Hawkins lebukott a gép ütése elől, aztán hátraugrott.

Háttal a földre esett, becélozta a robot egyetlen szemét, majd lőtt. A széttörő üveg csörrenése hallatszott, majd egy pendülés, ahogy a golyó megakadt valamiben. A fémtitán teste rángatózni kezdett, próbált a célpontja felé tenni egy lépést, de a lába megmerevedett, majd az egyensúlyát vesztett robot arccal előredőlt.

Trent odarohant a pulthoz, egy gombnyomással lehívta a cellák képeit. A levegőben pillanatok alatt megjelent a folyosó háromdimenziós térképe. Egy újabb gombnyomás és ez átadta a helyét a biztonsági kamerák által felvett jeleneteknek.

Négy cella kivételével az összes üres volt. Erica és Russel volt hozzá a legközelebb, Neyyt pedig különleges őrizet alá helyezték.

Hawkins komoran bólintott, majd elindult…

És még a Vyrlaxra is oda kell érnie.

Répafej Bob az öltözőben üldögélt, egy papírtányérból sült kenguruhúst és egy kékeszöld szószt lapátolt. Persze nem mindig hívták Répafejnek, kiskorában egy ismert zsoldos után Csupaszívnek nevezték, de a valódi neve Heracles Jackson volt.

Az asszony rákényszerítette erre a hülye fogyókúrára azóta kellett algát ennie, és húsból maximum csirkét, de mivel az összes ilyen hús a vegaiak asztalára ment, ezért maradt a kenguru.

Nem lehet igaz.

Hirtelen felcsipogott a fali kommunikátor.

Bob felállt, lerakta az ebédjét, majd megtörölte a kezét a nadrágjába.

Joe-nak legalább jó, a srác úgy látszik, hogy élvezi a munkáját és nem lép ki, hogy zsoldos legyen valami félreeső világon.

Bár néha mintha igaza lett volna.

Répafej odalépett a holokomhoz, majd lenyomta a hivásfogadó gombot. A legnagyobb meglepetésére Jonathan Wright képe jelent meg, aki egyenruha helyett kék tréning felsőben volt.

– Cső. Mi a helyzet?

Répafej csak állt. Ha Joe itt van, akkor ki volt az a fickó a műveleti központban?

Ekkor szólalt meg a riasztó.

– Betörtek a zárkákba! Betörtek a zárkákba! Egy őrrobotot hatástalanítottak.

Mi újság azzal a szabadúszó melóval?

 Lance Morrow az íróasztala mögött ült, és gondolkodott. A fejét a bal kezére támasztotta, és úgy elmélkedett a legújabb fejleményeken.

Hawkins elment a lánnyal.

Valószínűleg nem tudta megállni, hogy átprogramozza. Hát igen úgy látszik, hogy a jó öreg Trent Hawkins a tengerészgyalogság arca is átprogramozható.

Ez felvetett egy súlyos kérdést.

Mi lesz ezután?

Morrow megtette a lépéseket. Kreált egy fedősztorit, miszerint az Alyssa kódjelű egység, valójában Moe Row, egy ismert Exodusi család sarja, akit elrabolt egy csapat szerencsevadász. Végül is igaz volt. Elrabolták tőle.

Pár ismeretlen megtámadta a labort, és brutálisan lemészárolta a személyzetet. Alyssa ezt használta ki és egyszerűen megszökött, elkötötte a legközelebbi hajót, és a Deadmoonra ment.

Morrow persze felbérelte Prabigatot. Dolgozott már együtt a fickóval, megbízhatónak tartotta. Persze egy idő után semmi hír nem jött róla. Morrow pedig már ekkor tudta, hogy gond van.

Itt volt az idő, hogy beszervezze Hawkinsot a hálózatába. Morrow két hétig kutakodott a férfi után, míg nem Morrow egy Vyrlaxi kapcsolata, aki Kolge-mar csatlósa is volt, elmondta, hogy Kolge-mar üzletelt Hawkinssal.

Lance megkérte a fickót, hogy javasolja a vr'anak, hogy a Kalgor VII-en találkozzon régi bajtársával.

És persze Morrow is úgy rendezte, hogy véletlenül pont abban a sikátorba találkozzanak.

Arra senki nem figyelmeztette, hogy a régi bajtársa is épp úgy a lány hatása alá került, de öröm az ürömbe, hogy legalább kivitte Corsorból.

Már ha Aceronak hinni lehetett, de a fickó most nem volt a legjobb állapotba, és úgy látszott, hogy Hawkins bánt így el szerencsétlennel.

Morrow remélte, hogy nem hal meg a Pengések újdonsült vezére, nem akart egy bábut elveszíteni a táblájáról.

Morrow hátradőlt, és felsóhajtott. Szerencsére mint kettes szintű nyomozó, nyomozhatott a Kalgor VII-en kerül, de csak a Bishop szektorba. Ha minden jól ment, akkor Hawkins itt vágott át, és valamelyik bolygón horogra akad akad.

Neki csak várnia kell.

A hírszerző tiszt körbenézett az irodájába. Az elég tágas volt, a falait világosbarna falemezek borították. Az ajtó felett a Humán Domínium jelképe. A csillagok felett lebegő, széttárt szárnyú sas.

Azonban ennek a beépülős munkának megvolt az a hátránya, hogy az ember bármikor lebukhat. Főleg, hogy ha egy múltbeli lépése ami akkor előnyösnek hatott, most talán a visszájára fordulhat.

A kétszárnyú ajtó bal oldala kinyílt, a következő pillanatban egy alacsony, vörös szakállas ember hajolt be rajta.

– Morrow. Újabb fejlemények abba az emberrablásos ügyben. Az Ignis 3-on megtalálták a lányt.

Például most.

Morrow azonnal felugrott, felkapta a kabátját, majd követte a zsarut.

– Mikor jött az üzenet? – kérdezte Lance, miközben magára kapta a ruhadarabot. Egy folyosón mentek végig, ami a rendőrség operatív központjába vezetett. A tágas helyiség nyüzsgött. Rendőrök vitték a gyanúsítottakat kihallgatásra vagy a zárkák felé. Mások a gömbkomputereiknél dolgoztak. A férfi odalépett az egyik íróasztalhoz és Morrow felé nyújtotta a rajta lévő ipapírt.

A vékony műanyag lapon Trent Hawkins és a lány fényképe világított, mellette pedig az adataik, és egy üzenet, hogy a lány az Ignis 3 központi kórházában van, míg Hawkinst és társait a rendőrségen tartják fogva.

Lance felvonta erre a szemöldökét, majd elmosolyodott.

– Az Ignis III-ra kell mennem – mondta a férfinak. A rendőr már meg akart szólalni, de Lance rámosolygott. – Ez az én ügyem, majd mondd meg a főnöknek, hogy elmentem. Viszlát.

Sarkon fordult és elindult a kijárat felé. A rendőrtiszt utána nézett, és felsóhajtott. Morrow átsétált a rendőrség tágas előterén, odaintve a recepciós robotnak majd kilépett a rendőrség épületének kétszárnyas ajtaján.

Morrow felnézett a rendőrség nagy és szögletes épületére, majd elindult a föld alatti parkoló felé. Ott az ő sárga légpárnásán kívül csupán pár kék-ezüst színű rendőrségi jármű állt

Beszállt, aktiválta a hajtóműveket, és lassan kihajtott a mélygarázsból, és csatlakozott az észak fele tartó forgalomhoz.

Kalgor City nem volt annyira lenyűgöző nappal, mint éjszaka.

A hófellegeken átsütő nap tompa fénye elég fényt nyújtott, hogy elnyomja a falon tenyésző zuzmók foszforeszkálását. Az éjszaka üres járda most dugig volt a munkába vagy a helyi szórakozóhelyekre siető állig bebugyolált bányászokkal. Csak néha suhant el egy-egy légpárnás szállító.

Nem volt ideges, nála a lebukástól való félelem az életéhez tartozott. Óvatossá tette, de azért arra is képes volt, hogy ezért meghozza a megfelelő lépéseket.

Még ha azok erkölcsileg kifogásolhatóak is voltak.

Eddig jó munkát végzett, és tudta, hogy ha itt véget ér a küldetése, valószínűleg előléptetik otthon.

Mondjuk egy egész részleget kaphat.

Az lenne a mérföldkő a karrierjében.

Végigsuhant a mellékutcán, közben a visszapillantó tükörbe nézett. Az utcába ekkor fordult be egy fekete színű légpárnás. Egy pillanatig úgy tetszett mintha a férfit követné, de hamarosan leparkolt az egyik bérház előtt. Morrow befordult az újabb mellékutcába. A tükörből látta, hogy kiszáll a járműből egy fickó, és elindul az épület felé.

Morrow megállt a lakhelye előtt. Az épület háromszintes volt, 5-6 tágas lakás lehetett benne. A férfi kiszállt a légpárnásból, a kocsikulcsára elhelyezett távirányítóval aktiválta a riasztót, majd kikapcsolta a lakását védő szenzorokat.

Átlépett a kapun, a recepción csak egy robot várta, aki felé nézett, majd azonosítva őt intett a jobb oldali manipulátorával. A férfi lifttel ment az első emeletre. Miután kiszállt a felvonóból, majd végigsétált a folyosón hirtelen különös érzés kerítette hatalmába.

Talán hogy lebukott?

Megrázta a fejét, biztos csak ideges. Ez az akció vége.

Odalépett a lakása ajtajához, majd benyitott. A lámpák automatikusan felkapcsoltak. Morrow lakhelye tágas volt. Minden kényelmi cikkel el volt látva.

A férfinak azonban elkellet hagynia.

Előbb lelépett a konyhába, majd a hűtőhöz lépett. Kinyitotta, majd belenézett. Volt felvágott, vaj meg kenyér. Csinált magának egy szendvicset és bemajszolta.

Az akciók előtt szeretett enni, ilyenkor azt érezte, hogy energiával látja el magát. Aztán munkához látott. Bement a hálószobába, majd leült a franciaágya szélére, aztán kihúzta a szélső fiókot az aljából. Ahol a normális emberek általában ruhákat, illatszereket esetleg óvszert tartanak, ott Morrow más cuccokat raktározott.

Hamis igazolványok, egy álcázókészlet darabjai. Morrow fogta, majd egyszerűen hátracsúsztatta a fiók alját, ezzel felfedve a második sort.

Itt már sokkal izgalmasabb dolog volt.

Egy mesterlövész puska és egy pisztoly, mellé elegendő töltény, hogy elintézzen egy szobányi embert. Morrow felállt és kivett a szekrényéből egy bőröndöt, amibe elkezdte berakni a mesterlövész puska darabjait.

Azon kapta magát, hogy valami buta dallamot kezdett fütyörészni. Ezt általában akkor szokta amikor nagyon ideges és próbálja magát nyugtatni.

Kifújta a levegőt, majd berakta a helyére a tripodállványt.

Megijedt magától egy pillanatra. Ennyire szar lenne a helyzet?

Vége lesz hamarosan a tortúrának, amit a lány szökése okozott, és innentől csak jó dolgok lesznek.

Berakta a bőröndöt az utazótáskába, majd utána küldte az álcázókészletet és az igazolványokat. Összecipzározta a nyílást, majd a vállára vette a szíjat és kisétált a szobából, bezárta, majd kulcsra zárta az ajtót, de előbb balra meg jobbra nézett a folyosón.

Megvonta a vállát és elindult.

Közben akaratlanul is fütyörészni kezdett.

Elindult a lift felé, majd megnyomta a hívó gombot. Akaratlanul a lépcső felé nézett. Talán jobb lett volna ott lemenni.

Kattanás hallatszott, jelezve, hogy megérkezett a lift. Az ajtaja félrecsúszott, Morrow belépett a fülkébe, majd megnyomta a Földszint gombját.

Az elsőnél járhatott, amikor mintha hangokat hallott volna. Megálló légpárnások hangját. Morrow felsóhajtott.

– Kössz Hawkins – morogta.

A lift egy zökkenéssel megállt. Morrow kifújta a levegőt, majd megnyomta az ajtónyitó gombot. A recepciónál négy fekete testpáncélos kommandós állt, akik egyszerre fordultak felé. Elállva az utat.

Morrow felsóhajtott.

Az egyik kwizek fajtájú rendőr előre lépett, majd felmordult.

– Lance Morrow. Letartóztatom hamis személyazonosság használatáért.

Morrow megvonta a vállát.

– Én úgy tudom, hogy az űr ezen része a Humán Domíniumhoz tartozik. A Domínium állampolgára vagyok!

A férfin látszott, hogy nem hatja meg ez.

– Hatósági személynek adta ki magát.

Morrow felsóhajtott, felemelte a kezét.

– Ide a táskát – mondta az egyik fekete páncélos. Egy kwizek. Morrow odaadta a mellette álló rendőrnek. Kwizek erősen megragadta a karját, és kivitte az épület elé.

A rendőr akinél a táska volt követte őket, kicipzározta a táskát, majd elővette a bőröndöt, és megnézte közelebbről.

Morrow megengedett magának egy vigyort.

Egy kívül álló azt hihette róla, hogy egy normális, fémből készült bőrönd. Persze csak Morrow tudott a burkolatába szerelt szenzorokról, amik pillanatok alatt letapogatták az ujjbegyüket, az infókat elküldték a bőröndben lévő miniatűr komputernek.

Csipogás hallatszott, a rendőr meglepetten felemelte a tárgyat, a szeme elé emelte. Sziszegés hallatszott, ahogy a zárszerkezetből egy vízszínű folyadéksugár csapott a férfi szemébe.

A rendőr rögtön a szeméhez kapott, majd felordított. A társai azonnal felé fordultak. Morrow ezt használta ki, teljes erőből belevert a kwizek bordáiba, mire az felnyögött, majd elengedte a férfit.

Lance a kocsija felé kezdett rohanni, a kwizek még mindig az oldalát nyomkodva, elővette a pisztolyát és ráfogta. Morrow ekkor nyomta meg a gombot a karóráján. A kocsi motorháztető azonnal felnyílt, alóla pedig egy baseball nagyságú gömbölyű tárgy lebegett elő.

Kéken felszikrázott, a következő pillanatban felvillant, majd egy zöld fényhullám indult ki belőle. Morrow reflexszerűen becsukta a szemét, majd a földre vetette magát. A rendőrkocsik felszikráztak, miközben az utca tele lett ájult rendőrökkel.

Lance megropogtatta a nyakát, aztán elindult a kocsija felé, de előbb felkapta a földön lévő gömböt, majd zsebre vágta.

A Domínium legújabb találmánya egy mini EPM töltet és ráadásképp egy extra erős villanógránát.

Beszállt a légpárnásba, és elindult az utcákon.

Végigment a mellékutcán, aztán visszatért a főútra, elindult az űrkikötők felé. Ügyelt, hogy ne lépje át a megengedett sebességhatárt. Szerencsére ilyenkor kevés légpárnás járt az utcákat.

Nem haragudott Hawkinsra. Tudta, hogy a fickó haragszik rá, sőt azt is tudta, hogy Trent Hawkins nem az a fényes páncélú lovag. Ezért is bérelte fel.

Túlélt egy járványt, több olyan küldetést, aminek kódszámában szereplő egyik szám kimondásáért is tüntetnek el embereket. Hát persze, hogy szívesen döfi hátba.

Ha Morrow ott a Sylvannuson, nem rohan tovább a csapatszállítóig, ameddig Hawkins abban a skrudd veremcsapdában van, hanem visszafordul, és segít a bajtársának, akkor talán nem tartana itt.

A visszapillantó tükörben észrevette, hogy három rendőrségi jármű szegődött a nyomába. Befordult egy újabb utcára, de most már gyorsított.

Már közel járt az űrkikötőhöz és a hajójához. Tudta, hogy valószínűleg már gravitációs zárat raktak rá, így azzal a hajóval már nem hagyja el a bolygót.

Látta már a leszállóhelyet övező falat, és a rajta lévő ajtót. Leállította a kocsit, látta, hogy az ajtót is lezárták. Felsóhajtott, aztán odalépett a panelhez. Ismert pár trükköt, ahogy pár kódot is.

Például a kikötői hatóságok mesterkódját…

Az érintőképernyőn bevitte a négy tagú jelsorozatot, majd az ajtó félresiklott, Morrow pedig belépett. Ekkor érkeztek be a rendőrség légpárnásai.

A férfi megnyomta a belső panelt, majd futni kezdett a hajója felé. Az egy áramvonalas, ezüst színű sportjacht volt. Morrow a csinos kis örökségéből vette.

Felsietett a leeresztett rámpán, át az ebédlőn, majd be a pilótafülkébe. Lerakta magát a székbe, majd megnyomott az irányítópulton egy gombot, mire az félrehúzódott. Feltárva az alatta lévő éríntőképernyőt és botkormányt. Robbanás hallatszott, majd a meggörbült és vörösen izzó vasajtó repült át a leszállóhelyen. Fekete páncélos kommandósok rontottak be rajta.

Morrow ekkor aktiválta a hajó vészhelyzeti rutinját. A sportjacht törzsébe szerelt hidraulika, lassan kiemelte az irányítófülkét, majd lassan a Kalgor VII ege felé emelte. Morrow még utoljára kinézett az ablakon a döbbenten álló rendőrökre, majd elköszönt tőlük az egyezményes űrhajósjelzéssel.

Lance beszíjazta magát, pont az utolsó pillanatban. Az irányító fülke kilőtt a hajótestből, olyan erővel, hogy legyőzte a gravitációs zárat, majd felrepült a Kalgor VII egére, átfúrta a légkört. Hamarosan a rögtönzött űrhajó már a légüres térben repült. Morrowot szinte belepréselte a gyorsulás az ülésébe, a tüdejéből minden levegő kiszorult.

Lance ekkor aktiválta a mentőjárműbe szerelt parittyahajtóművet. A hajó egy villanással eltűnt. Morrow akkor lélegzett fel, amikor már egy bolygó kéken világító gömbje felett lebegett.

A kommunikátorból ekkor egy furcsa brekegő hang hallatszott, a belé szerelt fordító azonnal emberi nyelvre ültette át.

– Itt a Panthalasszai Matriarchátus. Közölje szándékait és nevét.

A panthalaszaiak a Domínium tagjai voltak. Tiszteletbe tartották más emberek titkait.

– Lance Morrow, a Domíniumi hírszerzés tisztje. Az egyik akcióm elég rosszul sikerült, szeretnék menedéket kérni és egy hajót, hogy továbbmenjek.

Ravasz vagy mint a róka, gondolta Morrow. Egy mázlista róka.

 Hawkins egyáltalán nem érzett félelmet, amikor meglátta a kihallgatóba belépő férfit. A fickó fehér inget és kékeszöld nadrágot viselt. Alacsony, köpcös alak volt. A fején már csak hátul volt haj. A szemöldöke magasan ívelt volt.

A férfi leült Hawkinsal szemben, a zsebébe nyúlt, majd elővett egy szál cigarettát.

– Káros az egészségre – mondta Hawkins.

A fickó felkuncogott.

– Ugyan, ez génkezelt dohány. Nincs benne se nikotin, se kátrány.

– Aha – mondta Hawkins, és hátradőlt. Már korábban felmérte a helyiséget. Közepes méretű volt. A berendezését egy fémasztal, és két szék alkotta. A bal felső sarokban egy gömb alakú, apró holokamera. A falat pedig tükrök fedték, de Hawkins tudta, hogy azok hologramok.

Tudta, hogy egyedül innen nem tud kijutni. Az ilyen kihallgatókat mindig a rendőrségek központi részeire rakják, és általában két, nagydarab robot áll az ajtajának két oldalán. Meg kell várnia míg zárkába viszik, vagy tovább szállítják máshova. Ez utóbbit kellett elérnie…

– Mi is maga ellen a vád? – tette fel a költői kérdést a zsaru, közben rágyújtott a cigire.

– Hogy elraboltam a csajt – válaszolta Hawkins.

– Moe Row elrablása – mondta a férfi. A kezeit az asztalra rakta.

Hawkins felröhögött.

Mo-e Row!

– Maga mit nevet? – kérdezte a férfi, felpattant, majd az asztalra csapott. A feje vörös lett, ez a látvány Hawkinst még hangosabb kacajra késztette.

– Semmit – Trent kitörölt egy könnycseppet a szeméből. – Csak a felettesének semmi fantáziája sincs.

A kihallgató tiszt felhorkant, visszaült a helyére, és próbált magára nyugalmat erőltetni.

– Jön a következő kérdés. Mit csinált a lánnyal?

Trent megvonta a vállát.

– Szerintem a drága főnökét kérdezze, Lance Morrowot, hogy mit csináltak a lány…

– A lány kómában fekszik a kórházban – vágta rá a kihallgatótiszt. – Túladagolta valami droggal?

Trent előredőlt a két mutatóujjával háromszöget formázott.

– Az a sztori igaz, amit mondtam.

– Na ide figyeljen Hawkins. Olvastam az aktáját, és szégyen, hogy idáig jutott. Úgy látszik, hogy a Tengerészgyalogság csak régen jelentett valamit, ha már az egykori tagjaiból ilyen nyomorult emberrablók váltak, mint maga!

Hawkins megvonta a vállát, majd maga elé nézett.

– Gondolom a dokik találtak valami fémtárgyat a lány nyakába.

A zsaru fújt egyet.

– Na és mi az? Egy mikrochip. Valami illegális technológiát akart átcsempészni a határon? – Hawkins továbbra is fapofával állta a fickó rohamait.

– Hát nem tudom, de a kiscsaj elég durva dolgokat provokált. Tudja a Shiwáról hoztuk el. Lance Morr-ow bérelt fel minket, tudja nyomozó a Kalgor VII-ről, de rá még rátérünk, meglepő dolgokat fogok róla mesélni. Na tudja vannak a Shiwán a Pengések, pontosabban szerintem csak voltak. Na épp az ő erődjükből vittük ki Répafej királynőt. – Hawkins érezte a lökést, amit a saját „lelkiismerete” tett vele. – Pontosabban Alyssa. Na most jön a sztorinak az a része, ahol befog szarni a meglepetéstől. Szerintem üljön le, úgy is fel fog állni.

A rendőr felsóhajtott, majd leült.

– A Dis III-ra fogom juttatni ezért – morogta.

– Na a Shiwán vannak ilyen dög nagy bogarak, amiknek a nyála savas. Tudja a berregők. Az egyik ilyen be akart jutni a járgányomba, és basszus. A csaj bevert neki, a savval teli pofájába. Fuhh a sav olyan lyukakat mart az öklébe, hogy szerintem te vagy én már rég ordítottunk volna, de Alyssa leült a sarokba, és várta, hogy begyógyuljon…

Kopogtattak az ajtón, a fickó felállt, majd kinyitotta. Egy kék egyenruhás devliai állt, aki átnyújtott a férfinak egy Ipapírt. A férfi átvette, majd a mutatóujjával megérintette a lap közepét, mire azon ábrák jelentek meg.

Hawkins észrevette, hogy egy DNS spirál van rajta, ami mellett számok és betűk sorjáztak. A fickó megnyomta az Ipapír bal oldalát, mire a DNS spirál átadta a helyét egy csomó betűnek. A rendőr végigolvasta, majd összeráncolta a homlokát, aztán ránézett a kollégájára, bólintott, majd visszament Hawkinshoz, és elé dobta a lapot.

Hawkins felvette és megnézte.

A DNS spirál bizonyos részei pirosan világítottak, ezek mellett rubrikák voltak, benne magyarázó szövegekkel. Trent végigolvasta az összest.

Úgy alakították át ezt a gént, hogy képesek legyenek kikapcsolni a hisztonokat, ezzel lehetővé téve, hogy az alany őssejtjei szövetté alakuljanak.

Ez a gén alapesetben szunnyad az emberben, de itt nagyon is aktív. Egyes elméletek szerint ez felelős a telepátiáért.

Itt és itt, nem emberi örökítőanyag van, hanem a xenofelis agilis más néven idauri gonosz macska génjei találhatóak.

Hawkins lerakta a lapot az asztalra, és a zsarura nézett.

– Kinek dolgozik, és mi volt a célja azzal, hogy ezt tették a lánnyal?

Hawkins ránézett az ipapíra, majd a kihallgatóra.

Na Morrow, neked annyi. Gondolta Hawkins. Itt az ideje, hogy bosszút álljon. A Sylvannusért, amiért belerángatta ebbe a slamasztikába.

Ennél nem volt jobb lehetőség, hogy kimásszon ebből a szarból.

– Úgy látom maga csak kihallgató tiszt. Gondolom keveset kap azért, hogy itt elvégezze a piszkos munkát.

– A kérdésemre válaszoljon, és ne próbáljon megvesztegetni.

Hawkins közelebb intette a fickót, de az megrázta a fejét, de látszott rajta, hogy Hawkins mondandója a felkeltette kíváncsiságát.

– Nyugalom épp azt teszem – mondta mosolyogva. – De előbb engedjen el mi…

– Nem tehettem – mondta miközben a körmét mustrálgatta.

Hawkins felsóhajtott.

– Azért az információért amit kapni fog, szerintem tutira előléptetés jár. Higgye el tudom.

A fickó közelebb hajolt, és megszólalt.

– Miről van szó?

– Miről? Inkább kiről… Említettem, hogy olyan infót tudok Lance Morrowról, aminek bombasztikus hatása lesz.

 Hawkins szemügyre vette a mentőjármű belsejét. A bejárat mellett egy rögzített fémasztalka volt, rajta különféle szikék, fémkampók, csipeszek és fecskendők. Olyan eszközök, amikkel még a levegőben ellehet végezni egy műtétet. Persze mindezek egy törhetetlen üveglap alatt, amit egy kódzárral lehetett kinyitni. A jobb oldali falra egy szekrényt erősítettek, aminek a polcain fiolák és gyógyszeres dobozok sorakoztak. Mellette egy fehér henger állt. Egy analizátor.

Hawkins a helyiség bal sarkában lévő széken üldögélt, és figyelte, ahogy az egyik orvos Alyssa könyökhajlatából vért vesz.

Trentet kirázta a hideg. Jól emlékezett, amikor a Flynnen felütötte a fejét a járvány, és ugyanilyen alakok szállták meg a városok utcáit.

– Jól van? – kérdezte koránt sem együtt érzően az orvos. Hawkins ránézett, leküzdötte a gyomrában lévő görcsöt és bólintott.

Az Alyssától vért vevő orvos kihúzta a lány vénájából a fecskendőt, levette a tetejéről a tűt és bedobta a megsemmisítőbe, majd az ampullát berakta az analizátorba.

– A nő már a Kalgor VII-en beteg volt?

Hawkins megrázta a fejét.

– Akkor hol fertőződött meg? – Az orvos hangja egy árnyalatnyival ingerültebb lett.

– A Taneka ugrópontnál már rosszul volt.

A doktor széttárta a kezét. Az egyik fehér ruhás odalépett, közelebb hajolt az orvoshoz, és a fejével a pilótafülke felé intett.

– Pillanat és jövök – mondta az orvos Hawkinsnak, majd megfordult, és elindult a pilótafülke felé. A szerencsevadász ránézett a lányra. Még mindig a lebegő hordágyon feküdt. Az arca piros lett. A szemhéja remegett, a szája mozgott. A szerencsevadász közelebb hajolt, látta, hogy a lány ajkai érthetetlen szavakat formáltak.

Ránézett az analizátorra. Trent ereiben megfagyott a vér. Az analizátor melletti képernyőn az ő és a lány fényképe volt egymás mellett. A két fénykép alatt pedig egy vörös felírat villogott.

KÖRÖZÉS!VESZÉLYES EGYÉN!

Hogy lehet valaki ilyen patkány? Bár Morrow mesterlövész volt, azok mindig kígyók. Hawkins érezte, hogy a gép ereszkedni kezd.

Hawkins kiegyenesedett. A két orvos épp ekkor lépett ki a pilótafülkéből. A férfi feléjük fordult, majd megszólalt.

– Most mondhatnám azt, hogy ez nem az aminek látszik – mutatott a hologram felé –, de lebuktam.

Az elől lévő fehér ruhás előlépett, majd ráförmedt Hawkinsra.

Mit csinált szegény lánnyal maga vadbarom?

Hawkins megvonta a vállát.

– Nem baj, már értesítettük a Kalgori hatóságokat. A leszállóhelyen már várni fogja magát egy rendőrosztag – mondta az orvos. Levette a fejét fedő gázmaszkot és hátrarántotta a csuklyát. Előtűnt kopasz, ráncos krumplira emlékeztető feje.

– És engem lesittelnek, ugye?

A jármű belseje megrázkodott.

– Meg is érkeztünk, de önnek kezdődik az út, a börtönbe!

A doki elindult az ajtónyitó gomb felé. Közben a bal oldali orvos odalépett Hawkinshoz, hogy lefogja. A szerencsevadász ránézett, és elvigyorodott. A fickó megdermedt erre, Hawkins pedig ezt a pillanatot használta ki.

A könyökével teljes erejéből belevert a hasfalába. A férfi felszisszent fájdalmába, majd hátraesett.

Az ágy mögött álló orvos felkiáltott, a krumplifejű – Hawkins így nevezte el – rácsapott a rámpát leeresztő gombra, de csak ennyi akcióra tellett tőle.

Utána lekuporodott a földre.

A hajó oldala közben lenyílt. Hawkins meghallotta a bakkancsattogást , ahogy a helyi rendőrség emberei feltrappoltak a rámpán. Hawkins azonnal az ajtó bal oldalára húzódott. Amint belépett az első fekete testpáncélt viselő alak. Hawkins bal lába előrelendült, és az arcán találta el a zsarut. A fickó azonnal hátraesett.

A szerencsevadász nem így akarta, elkellet volna kapnia, és megszereznie a fegyverét. A hordágy mögé gurrult, amikor a másik két rendőr is berontott a járműbe.

– Ő AZ EMBERRABLÓ – kiáltotta a szoba sarkában kuporgó doki.

Hawkins felsóhajtott. Ezt a menetet elvesztette. Tarkóra tette a kezét, és felállt.

– Igen én vagyok, beismerem – morogta, majd megfordult. Egy pillanatra kísértést érzett, hogy elintézze a két rendőrt, de ez azonnal elmúlt, amikor még további kettő zsaru is bejött a mentőjárműbe.

Ezt a kört elvesztetted, Hawkins.

Erica nem tudott mit csinálni. A hajó vezérlőjébe ült, és az ablakot bámulta. Nem tudta, hogy mit várt. Azt, hogy Hawkins megérkezzen egy hatalmas madár hátán, vagy ilyesmi.

Az ajtó nyitásának a hangja hallatszott, majd léptek zaja. Erica hátrasandított, Russel volt az.

– Akkor most Hawkins kajakra bement a Bishop egyik kórházába?

Kérdezte a srác. A lány válaszképpen bólintott. A fiú tanácstalan képet vágott, majd ledobta magát a másodpilóta ülésébe.

– Reméljük, hogy kijön onnan – válaszolta Erica, és kifújta a levegőt.

Próbált nem összefüggést találni a bátyja halála és Hawkins mostani akciója között. Mindkettőt megakadályozhatta volna. Mondjuk azt is, hogy azt a valamit a hajóra hozzák.

– Neyy?

A manot pont ekkor sétált be az irányító ajtaján. Ránézett Russelre, majd elvigyorodott.

– Ki abból a székből.

Erica erre megengedett egy halvány mosolyt.

– Újratöltöttem az ágyukat – mondta a manot, majd kinézett az ablakon. – Szerintem szükség lesz rá.

Erica bólintott, majd szemügyre vette a pilóta műszerfalát. Pár kisebb éríntőképernyő, meg egy régi ódivatú botkormány. Jade csak úgy kíváncsiságból rátette a kezét és balra döntötte az eszközt.

– Szerintem jobbak ezek, mint a holografikus irányítószervek – majd jobbra döntötte. Jobban érezte a hajót, hogy egy fémekből és huzalokból álló létformát irányít. A Renegátra mindig így gondolt, egy olyan őrző-védő vadra, aki megvédi a gazdáit bármi is jöjjön ellenük.

Kezdek egy kicsit úgy gondolkodni mint Hawkins. Levette a kezét a kontrollerről, majd felsóhajtott.

– Aggódom – mondta a lány.

Neyy megvonta a vállát.

– Hawkins tudd magára vigyázni.

Erica bólintott.

– Ilyen örült terve még nem volt. Egy olyan területen, ahol valószínűleg ellenség vár ránk, bemenni egy hivatalos épületben, hogy megmentsen egy olyan lányt, aki hipnotizálta, és ráadásul nélkülünk. Hawkins helyében rég átadtam volna a haverjának. Meglenne a pénz, és aztán mehettünk is a Vyrlaxra megcsinálni a rablást. Felesleges kitérő, és ráadásul nagy az esély, hogy belefutunk valamibe.

Neyy bólintott, majd visszafordult az ablak felé, a kezei ökölbe szorultak.

– Hawkins haverja egy domi, ráadásul szerintem valami nagy fejes. Érzem, hogy lesznek még itt gondok.

– Soha nem hittem a megérzésekben – mondta Russel. Neyy hátrapillantott, majd felsóhajtott.

– Akkor vak vagy, ennyi. Egyszer felnyílik a szemed.

Russel erre csak megvonta a vállát.

– Soha nem voltam nagy szerencsejátékos. Miért? Mert talán az én életemet ne irányítsa semmiféle misztikus, megfoghatatlan dolog, mint például a szerencse, vagy a megérzések.

A manot felköhögött. Ericát csak pár centiméter választotta el attól, hogy felálljon és felpofozza a srácot.

- Attól, hogy neked még életedbe nem volt valami, attól még létezhet. Tényleg, megnéznéd a robotot, hogy mi van vele?

Russel ránézett Ericára, a lány válaszul az ajtó felé intett a kezével. A srác felsóhajtott, majd kisétált az irányítóból.

– Jó srác, csak néha az idegeimre megy.

– Mint a kukac a gyümölcsben, persze ő legalább hasznos.

Jade felkuncogott, majd a szája elé rakta a kezét, mintha csak valami bűnt követett volna el.

– Csak nyugodtan, jó látni, hogy végre jó kedved van – mondta Neyy, majd a lány vállára tette a kezét.

– Néha te mentesz meg a bekattanástól.

A lény macskaszerű arcán mosoly terült szét.

– Valakinek azt is kell.

Felcsipogott a kommunikációs pult. Jade felpattant, majd odarohant. A keze már a fogadógombon is volt. Erica a lelke mélyén azt várta, hogy Hawkins hangja fog megszólalni, hogy minden rendben van. Jön vissza a hajóra, nem kell aggódni.

Helyette viszont egy reszelős, meghatározhatatlan nemű és fajú egyénhez tartozó hang töltötte be a helyiséget.

– Itt az Ignis III. rendfenntartó egység A–30-as Darázsa. Önök a Trent Hawkins nevű emberrabló bűntársai. - Erica döbbenten nézett Neyyre. A manot kinézett az ablakon. A horizont felől egy ormótlan csapatszállító jármű közeledett, két oldalán egy-egy Darázs. – Kapcsolják ki a hajó fegyvereit, és készüljenek fel a kiérkező egységeink fogadására.

Neyy aktivált pár képernyőt, majd leolvasta a rajta lévő adatokat. Halkan felmordult.

– Gondok?

A csapatszállító leereszkedett, a darazsak pedig még tettek egy kört az kikötőhely körül.

– Aktiválták a mágneses zárat – mondta Neyy, majd felsóhajtott. – Egy jó ideig nem megyünk sehova.

Russel ekkor rontott be az irányítóba.

– Éreztem, hogy Hawkinsnak szar lesz ez a terve.

Erica felpattant, majd futólépésben elindult az ebédlő felé. Russel villámgyorsan félreállt az útjából, majd követte, ahogy Neyy is.

– Van egy ötletem – mondta Erica. Az asztal mellett már ott állt AT. Erica odalépett a robothoz.

– AT. Menj le a raktérbe, és kapcsold ki magad. – Ericának elszorult a torka. Ez a robot bizonyos értelemben emberibb volt sok érző lénynél, és most ő felhasználta. – Majd körülbelül 1 óra múlva aktiváld magad, és hozd vissza a hajót.

– Válasz: Igenis – A robot sarkon fordult, és elindult a raktér lejáratát fedő fémlemez felé. Erica felsóhajtott, hülye terv volt. Arra épített, hogy miután őket őrizetbe vették és átkutatták a hajót, elviszik azt valamelyik űrhajótelepre.

Akkor ki kell kapcsolniuk a gravitációs zárat

AT-nak kulcsfontosságú volt a szerepe ebben a hülyeségben.

– AT. Még találkozunk.

A robot visszafordult és intett a lánynak. Erica pedig mély levegőt vett, ahogy a madárszerű robot félrehúzza a kerek fémfedelet, és lemászik az aknában.

– FIGYELEM!!!!ERESSZÉK LE A RÁMPÁT, MERT KÉNYTELENEK LESZÜNK ERŐSZAKOT ALKALMAZNI!

Neyy odalépett az ajtó nyitó gombhoz, majd rácsapott. 

 Az Ignis 3 az űrből nem nyújtott szép látványt, hát még felette elrepülve. A barna síkságokat hatalmas kanyonok és tűszerű, gigantikus sziklaalakzatok szabdalták.

A vidék egyhangúságát csak néha törte meg egy-egy fekete olajtó, amiknek a felszíne felett, a Bishop cetszerű bányászgépei lebegtek. A halványkék égen pedig sötét, szénhidrogénekből álló felhők szálldostak. Hawkins nem tudta elképzelni, hogy bármilyen élet is kialakulhatna egy ilyen bolygón.

A Bishop bányászait kivéve.

A láthatáron óriási fúrótornyok emelkedtek, amelyek lefúrtak a nyersanyaggal teli kőzetbe. A Renegát átsuhant felettük. A fémépületek körül apró pontok mozogtak. A bányászok.

A legtöbbjük az itt töltött szolgálati ideje alatt annyi gázt lélegeznek be, ami drasztikusan megrövidíti az életüket, és a kezelés milliókba kerül.

Ide csak azok jöttek dolgozni, akiknek már semmi más választása nem maradt. Hawkins is egy hasonló világon nőtt fel, bár ott jobbak voltak az életkörülmények. Az egyetlen veszélyt az esetlegesen beomló tárnák jelentették.

Az olajmező után feltűnt a bolygó fővárosa. Pár tucat hét-nyolc emeletes tömbház halmaza volt, a közepén egy tömör, henger formájú épület, aminek a tetején egy karcsú, csillogó, kék-ezüst színűre festett űrjacht pihent.

Hawkins bedöntötte jobbra a Renegátot, és elindult a város keleti pereme felé.

Hawkins nedvességet érzett a homlokán. A férfi letörölte a könyökével a gyöngyöző izzadtságot, majd kedvetlenül lenézett a városra.

A bolygó lenyugvó napja vörösre festette a szürke tömbházakat. Az árnyékok megnyúltak, sötét helyeket teremtve köztük.

A gyerekek képzelete az ilyen fénytelen zugokat mindenféle szörnyekkel népesítik be. Általában kinövik ezt a félelmet. Hawkins is azt hitte kinövi, de most lassan visszalopódzott a tudatába. Csak itt a mumus helyett a céges végrehajtókat és a Humán Domínium ügynökeit látta.

– Rossz érzésem van az egész akcióval kapcsolatban – morogta.

Jade a férfi felé fordult.

– Trent Hawkins fél egy balhé előtt. Ilyet se hallottam még.

A férfi szája mosolyra húzódott, egy pillanatra elfelejtette, hogy mire készülnek. A következő pillanatban pedig már bele is hasított a tudat. Bele akarja dugni a fejét az oroszlán szájába, és vinni akarta magával a cimboráit.

Felcsipogott a hajó kommunikátora. Erica lenyomott pár gombot, ezzel átirányította Hawkins műszerfalára az üzenetet. Lágy férfihang szólalt meg a hangszóróból.

– Itt az Ignis III kikötői hatósága. Ismeretlen hajó. Adja meg az azonosítóját. –

Trent ránézett a társaira, majd visszafordult az adóvevő felé. Szóval elkezdődik.

– A Rónin szállítóhajó, A Kalgor VII-ről. A legénységem egyik tagja megbetegedett. Azonnal kórházba kell vinni.

Egy pillanatig semmi sem hallatszott a rádióból.

– Fertőző? – kérdezte a csatorna másik végén ülő férfi. Hawkins hátrapillantott Ericáékra.

– A raktérbe tartom, elzárva.

– Erről besz…

Trent tudta a folytatást, ezért elébe ment a dolgoknak.

– A legénységem egy tagja haldoklik. Hiába adja ezt a leszarom stílust, de akkor is ott döglődik! Adjál leszálló engedélyt, bakker, mert minden csatornán szétharsogom, hogy a Bishopnál milyen szívtelen seggfejek! – Trent itt beleordított a mikrofonba.

A céges alkalmazottak mindegyike ilyen beszari seggnyaló volt. A Külűrt uraló vállalatok számára a profit mindennél fontosabb volt, egy ilyen folt a becsületükön, komoly visszaesést jelenthetett a bevételek terén.

– Értesítem a kórházat. A hetes leszállóhely az önöké.

A koordináták megjelentek Hawkins előtti képernyőn. Trent élesen balra kanyarodott a Renegáttal. Átrepültek az űrkikötő felett. Trent lenézett a vasbetonba tátongó kráterekre. Egy ragadozó rovar által ásott homokcsapdára emlékeztették. Ahogy a Renegát ereszkedni kezdett, Trent már szinte várta, hogy valami elefántnagyságú százlábú előmásszon.

Trent lenyomott pár gombot, mire a leszállótalpak előkúsztak a burkolat alól. Egy kis zökkenés ment végig a hajón, ahogy földet ért.

Trent felállt, elindult az irányító kijárata felé, de még hátraszólt.

– Én elmegyek. Addig ti maradjatok itt, ha fél napon belül nem jönnék vissza, akkor… – megállt egy pillanatra, majd felsóhajtott. – Akkor gyertek utánam.

Erica szólni akart, de Hawkins felé fordult.

– Nyugalom kislány. – Végignézett a társain. Neyy felállt, ahogy AT is, csak a két fiatal maradt ülve. – Ameddig a bolygón vagyunk, addig számítsatok mindenre. Ne hagyjátok el a hajót.

A társai bólintottak, majd visszaültek a helyükre. Hawkins úgy érezte, hogy elszorul a torka, miközben átvágott az ebédlőn. Mit tett vele ez a lány?

A saját barátait elé helyezi.

Lemászott a raktérbe, majd végigment a polcok között. Egy rögtönzött heverőn Alyssa pihent. Trent megnézte a lányt. A vonásai emlékeket ébresztettek fel benne. Leguggolt mellé, majd a mutatóujjával végigsimított a lány arcán.

Hawkins szíve hevesebben vert, becsukta a szemét, majd újra kinyitotta. Felállt és odalépett az egyik dobozhoz, és kivett belőle egy gázmaszkot, majd felvette.

Egy utolsó pillantást vetett a lányra. A szíve elszorult. Emlékek… Amikor először találkozott Aileenel. Hawkins apja a bányában dolgozott, miközben Trent és a lány bátyja a családi földön dolgozott. A lány vízet hozott a szomjas munkásoknak. Hawkins ahogy...

Trent rácsapott a kapcsolóra. A hajó hasán lévő rakodórámpa csikorgó hang kíséretében lenyílt.

Trent pedig a karjába vette a lányt. Az ernyedt test meglepően könnyű volt. Ha a mellkasa nem süllyedt és emelkedett volna, akkor a férfi azt hitte volna, hogy a lány meghalt.

Félresöpört pár tincset Alyssa arcából, majd lesétált a rámpán. Zugás hallatszott a város felől. Hawkins abba az irányba fordult. Egy kicsi, áramvonalas gépet látott, aminek a két oldalán hátra fele nyilazó szárnyak voltak, a végükön egy-egy VTOL turbinával.

A gép leereszkedett az árok jobb oldalán. A bal oldala felnyílt. Hawkins látta, ahogy három, fehér kezeslábast és gázmaszkot viselő alak lépett elő a jármű belsejéből. Köztük egy antigravitációs hordágy lebegett.

Innen már nem volt visszaút. Trent újra a lányra nézett. A leszállóhely bejáratán ekkor jött be a három fehér szkafanderes.

Az elől haladó megállt Hawkinsal szemben, megnézte a férfit, majd a lányt. Trent érezte, hogy a fickó hülyének nézi.

– Ugye tudja jó ember, hogy ennyivel nem tudja magát megvédeni a fertőzés ellen?

– Csak ez volt a hajón, doki! – kiáltotta Trent. A fickó közelebb hajolt Alyssához. A tenyerét a lány homlokára rakta. Felsóhajtott.

– Láza van – morogta, majd hátraszólt a társainak. – Hozzátok a hordágyat.

Pillanatok alatt felmentek a lépcsőn. Trent még útoljára visszafordult, és oda biccentett a Renegátnak. Lehet utoljára látja a hajót…

 

Neyy figyelte, ahogy Hawkins és az orvosok eltűnnek a repülőgép belsejébe, majd a jármű hangos zúgás kíséretében felemelkedik. A manot megvakargatta a bal fülét.

– Hülye egy helyzet – morogta a manot.

Erica közben átült a pilótaülésbe, és ránézett a Manotra.

– A szívemből beszélsz – suttogta Erica. A jármű már csak egy fehér pont volt a horizonton, amin csak néha csillant meg az Ignis 3 napja. – Hawkinsal kellett volna mennünk.

Neyy a lányra pillantott.

– Túl feltűnő lettem volna. – Egyik vastag ujjával pedig Ericára mutatott. – Téged pedig túlságosan félt.

A lány csak pislogott erre.

– Fura, amikor ott a raktérben a sarokba vágott, akkor szerintem az nem volt túlságos.

Neyy megropogtatta a vállát.

Neki kellett Hawkins minden örült ötletéhez jó képet vágnia. Más már régen lázadt volna ez ellen a szerep ellen, de a manot természetesnek tartotta ezt.

Olyan volt ő Hawkinsnak, mint egy őrangyal.

– Elég hülye helyzetben van.

– És mikor jön ki belőle? Mikor dönt úgy az a Répafejű Ribi, hogy eleget volt Hawkins a pincsi kutya, és ennyi? Megnyomja az off gombot?

Neyy felsóhajtott.

– Erica, Hawkins a húgaként szeret. Tudod hogy tűzbe menne a barátaiért…

– És ez a lotyó pont ezt használta ki.

Neyy már tudta, hogy itt és most semmit nem érhet el szép szavakkal. Visszafordult a műszereihez...

– Volt ott más is, amit kihasznált.

Erica előre lépett, és a lány szemébe nézett. Megpróbálta állni annak jéghideg pillantását, de a lelke mélyén azt mondta egy hang, hogy fordítsa el a fejét.

– Akkor viszont leütlek, és átadlak az első illetékes személynek. Nekünk csak egy hülye meló vagy, és egy újabb probléma.

Alyssa a bal halántékához nyúlt, és elkezdtek masszírozni a hüvelykujjával.

- Megvannak a képességeim egy ilyen támadás kivédésére és viszonzására. Szerintem egy ilyen harcban te maradnál alul.

Erica ekkor észrevett egy pár centis forradást a lány nyakán. Mintha lézerszike metszette volna.

– Nem is próbálnál meg átprogramozni?

Alyssa egy ideig elhallgatott. Erica idegei pedig pattanásig feszültek. Látta, hogy a másik lány ajka késpengényire szűkült.

– Hogyan – jött a szűkszavú válasz. A lány tovább nyomkodta a halántékát. – Én nem tudok belőled emlékeket kiváltani. Nincs az a kapu, amin keresztül be tudok jutni az agyadba. – A fejével Russel felé bökött. – De viszont belőle igen. Hasonlítok rá ugye? – Russelre pillantott. – Ohh igen. A hajam formája, az arcberendezésem. Hányszor nézted távolról az iskolában, miközben ő a barátnőivel nevetett, vagy a nálad keményebb fiúkkal évődött. Hogy is…

Erica ezt megelégelve védelmezően Russel elé lépett.

– Le lehet állni!

– Bármikor át tudom programozni, és ha úgy lépsz fel velem szembe mint most, akkor kitöri a nyakad. Nekem csak védelemre és egy stabil bázisra van szükségem, ameddig végrehajtom a küldetésem. Hawkinsban és ebben a hajóban megtaláltam ezt.

– Mi a küldetésed? – kérdezte Erica.

A lány már kinyitotta volna a száját, de a szó benne akadt. Az orrlyukai kitágultak, a szeme a semmibe meredt. A lábai felmondták a szolgálatot. Alyssa rongybabaként esett a padlóra. A végtagjai vitustáncot jártak. Erica ránézett Russelre, majd a padlón lévő lányra, akinek az orrlyukából egy vérfolyam indult ki.

– Szólj Hawkinsnak – Erica ledermedt. Ha a lány meghal, akkor nem kapják meg érte a fizetséget, amivel kiválthatják magukat Kolge-mar szolgaságából.

A fiú azonnal elrohant.

Jade pedig szinte hallotta a recsegést, ahogy a terveik darabokra hullanak.

KOPP…

Trent a halántékához kapott, majd feljajdult. A hang úgy vágott bele az alkohollal túlterhelt agyába, mint egy felmelegített késpenge.

KOPP…KOPP…

Hawkins nagy örömére még párszor megismétlődött. Hawkins már tudta, hogy nem fog visszaaludni. Azt is tudta, hogy olyan fejfájása lesz, hogy belefog örülni.

Felült az ágyon. A falra ragasztott poszteren pózoló bikinis nő úgy vigyorgott a férfira, mintha csak gúnyolódott volna az állapotán.

KOPP…

– Megyek!

Hawkins felállt, majd elindult, de felrúgta a földön lévő üres üveget, mire az eldőlt. A koccanás hangja olyan volt, mintha Hawkins agyát egy csatahajó lézerágyúja találta volna el.

– A picsába már – morogta az elguruló üveg után. A padló hullámzott. Trentnek nagy akaraterő kellett, hogy ne dobja ki a taccsot.

Odalépett az ajtóhoz, majd elfordította a kilincset. A bejárat előtt Russel állt. A fiú holt sápadt volt, a pupillái összeszűköltek.

– Mi az? – kérdezte Trent.

– A lány. Az az Alyssa. Összeesett, és most rángatózik.

Hawkins úgy érezte, hogy megfordul vele a világ. Hawkins elindult, félrelökte az útjából Russelt.

A szívét a félelem vasmarokként fogta össze. Emlékek öntötték el. Nem veszítheti el újra, nem láthatja újra ahogy újra meghal…

Lemászott a létrán.

– Szólj Neyynek!

Kiáltotta vissza.

Hawkinsban ekkor tudatosult, hogy egy olyan ember életéért aggódik, aki…

Aki hasonlít Aileenre. Csupán a verejtékben úszó, kipirult arcát láthatta a lánynak, a következő pillanatban már azt nézte, ahogy az orvosok letakarva viszik ki a mozdulatlan testet a kórteremből.

Lemászott, de újra azon kapta magát, hogy a szíve fénysebességgel ver. Meg kell védenie a lányt. Ez az érzés, ez a parancs mindennél előbb volt.

Végig sietett a polcok között. Alyssa a padlón hevert, mellette pedig Erica gubbasztott, és szinte reszketett a félelemtől. Hawkins sietősebbre vette a lépteit, amikor odaért Ericához, megragadta a karjánál fogva és elrántotta onnan, majd ő guggolt le Alyssa mellé.

A lány testén csak néha ment át néhány kisebb rángás. A szemei a semmibe révedtek. Az arcából minden fény kiszökött.

-Hawkins, én csak…

– Hallgass! – kiáltott rá Hawkins. Tudta, hogy Erica mit akart. Rábeszélni Alyssát, hogy engedje ki őt ebből az állapotból. Trent letörölte a vércseppet a lány arcáról, majd megnézte a pulzusát. Szapora volt. A mellkasára rakta a kezét. A lány zihált, de legalább lélegzett.

Erica addig a sarokban gubbasztott.

– Köszi – mondta Hawkins. Valahogy nem feltételezte , hogy Alyssa Jade miatt agonizál a földön. Egy pillanatra arra gondolt hogy talán jobb, hogy a lány itt hal meg. Ezt az eretnek gondolatot azonnal elkapta és a földbe taposta, de ekkor eszébe jutott valami.

Gyengéden elfordította a lány fejét, majd megnézte a nyakának a bal oldalát. Egy pár centis heg. Corsorba már látta. Megtapogatta. Keményt érzett.

Mintha egy fémdarabot ültettek volna a lány bőre alá.

Ekkor léptek zaja hallatszott. Hawkinsnak nem kellett hátrafordulnia, tudta, hogy Neyy az. A manot mancsában egy zöld folyadékkal teli üvegcse volt. A sárga bundás, medveszerű lény lehajolt a lányhoz, és megfogta annak állát, hamarosan leerőltette a torkán az üvegcse tartalmát. Alyssa pár pillanaton belül lenyugodott, és mély álomba merült.

A kis csapat tagjai az ebédlőben gyűltek össze.

Russel és Jade az asztal közepénél foglaltak helyet, míg Hawkins és Neyy az asztalfőnél.

Erica elmesélte, hogy mi történt mielőtt Alyssa összeesett. Hawkins rosszul érezte magát. Utálta magát, ami miatt úgy elrángatta onnan Ericát. A sarokban pittyergő lány alakja egész élete végéig el fogja kísérni. Vajon Prabigat is így érezte magát? Talán a kalózvezér is a barátai ellen fordult, hogy végül magára haragítsa őket.

Trent kezei ökölbe szorultak. Minden fér a fejébe szökött… Morrow valószínűleg már mozgósította az itteni szövetségeseit. Úgy érezte, hogy egy nagyon gyors űrhajóval egy fekete lyuk felé repül, és nem tudja magát rávenni, hogy megálljon.

– Sikerült stabilizálnom az állapotát. Alszik, de valamit beültettek a nyakába – szólalt meg Neyy. – Nem tudtam meggyógyítani. Ehhez komolyan diagnosztikai eszközökre lesz szükség.

Trent megvakarta a tarkóját, majd felsóhajtott. Nem tudta, hogy mi lesz az út vége.

– Az Ignisen van kórház…

Erica felnézett.

– Nem lehetne, hogy úgy adjuk át, ahogy van? Talán még nem húztad ki a gyufát a haverodnál, hogy…

– Ebbe már benne vagyunk fenékig Jade. Nekünk kell ebből kimászni, bocsi, de nincs visszaút.

Pontosabban ő vállalta el a melót, annak a sakál Morrownak, és a többieket is magával rántotta. Még az a szerencse, hogy Lance és Kolge-mar nem ismerik egymást…

– Akkor mit csinálunk? – kérdezte Russel, megtörve a beálló csendet.

Trent a srác felé pillantott.

– Leadjuk a kórházban, ott helyre hozzák, aztán megyünk és őt is visszük magunkkal…

Erica felsóhajtott.

– Utána mi lesz?

Hawkins vállat vont, majd megszólalt.

–Haladjunk lépésről lépésre. Most egy lépést kell megtennünk… – A vége úgy is katasztrófa lesz. Fejezte be a mondatot.

A lejáratot fedő fedőre nézett, és remélte, hogy időben érkeznek.

 A légautó gyanútlanul suhant végig az utcán. Erica Jade az egyik pillanatban még kivitte az idős nőnek a kávéját, a másikban pedig halálra váltan nézte a jelenetet.

Az utca végében egy hatalmas, vaskos terepjáró jelent meg, és vérfagyasztó zúgással elindult a másik jármű felé...

Erica Jade szemhéja felpattant…

A szíve összeszorult. Lehet, hogy nem élt véget a rémálom, és még mindig a kalózok börtönében van, de megnyugodott, ahogy a hajó hajtóműveinek halk zúgása eljutott az agyáig. Állítólag egyesek megörültek tőle, de akik szinte az egész életüket az űrben töltik, azok számára olyan volt mint egy altató dal.

Hamarosan kivette a szobájának más részleteit is. Látta a padlóra terített kék-zöld szőnyeget. A falnál lévő asztalt rajta, egy cserepes virággal, amelynek a virága halványsárga fénnyel foszforeszkált.

A falon pár csillagközi hírességet ábrázoló poszter volt, de Erica homályos foltként látta őket.

A lány megnyugodott, a Renegáton volt.

A következő érzés ami szívébe hasított az pedig a félelem volt.

A lány felült. Úgy látszik felébredt egy rémálomból, de csak azért, hogy bekerüljön egy újba. Érezte, hogy valami nedves folyik végig az arcán. Letörölte a könnycseppet.

Felállt, és bement a kabinjához csatlakozó kis fürdőszobába. A berendezését egy mosdó, egy wc kagyló, és egy zuhanyzó kabin alkotta.

A mennyezetre szerelt lámpa automatikusan felkapcsolt, amikor a lány belépett. Erica Jade a mosdó felé hajolt, meglengette a csap előtt a kezét. A vízsugár elé tartotta a tenyerét, majd hagyta, hogy egy víztócsa gyűljön bele.

Erica belenézett a tükörbe. Szép lány volt, bár inkább átlagos szépségnek tartották. Hosszú barna haja a vállára omlott, nagy barna szemeiben fáradtság bujkált. Szív alakú arca sápadt volt.

Akkor fordultak rosszra a dolgok, mikor Hawkins a fedélzetre hozta azt a lényt. Alyssát.

Erica felszisszent. Felhúzta a hasán a szürke topot. Látta, hogy a karmolásnyomok már hegesedtek, a szelükön pedig rózsaszín bőr kezdett el nőni. Amikor ezt a sérülést szerezte, a lány pár lépésnyire volt attól, hogy egy hatalmas macska kibelezze.

Ekkor eszébe jutott Alyssa.

Emlékezett, ahogy a lány belevert egy hatalmas bogár savtól csorgó pofájába. Látta annak a valaminek a kézfején a sebeket, és milyen gyorsan begyógyultak.

Hiába nézett ki úgy mint egy ember, ha nem volt az…

Megkordult a gyomra.

Magára kapott egy kék pólót és fekete farmernadrágot, majd kiment az ebédlőbe. Az asztal mellett Russel ült. A nyeszlett, szőkésbarna hajú srác a gömbkomputerén ügyködött. Az eszköz felett pedig egy világító patkány száguldott össze-vissza. Erica látta, hogy a dzsinn épp írogat valamit egy jegyzettömbre. Mellette pedig egy csomó betű és szám futott felfele.

– Jó most pedig cseréld ki azt a sort, az adatbázisodban lévőre.

Jade elmosolyodott. Alig egy és fél napja ismerte a srácot, ő hozta a Renegátra, de jelenleg most ő volt az akit a barátjának nevezett.

Jade újra megtörölte a szemét, majd odalépett a hűtőhöz, és kivett egy fehér műanyag palackot, amiben egy zöld massza volt.

Jade lecsavarta és a szájához emelte.

Bár a zöld masszának az állaga hagyott kívánni valót maga után, de Erica szerette az ízét.

A szeme sarkából látta, hogy Russel lopva felé pillant.

– Neked nem kellene aludni?

– Ezt a kérdést ugyanúgy feltehetném – mondta Steven, odafordult a hologramhoz. – A beviteli kapcsokat is másold le. – a dzsinn csettíntett egyet, mire megjelent mellette egy fénymásoló, berakott egy lapot, majd megállt mellette ölbe tett kézzel. – Amúgy van egy tervem.

Erica leült az asztalhoz, majd újra belekortyolt a proteinkoktélba. Egy tengeri algából csinálták, de a belé adott ízesítő anyag adott neki egy édes-savanyú pikáns ízt.

A lány lerakta az üveget, és jobban szemügyre vette az asztalt. Volt rajta egy félig üres üveg, és két üres pohár, aminek az alján volt még valami folyadék.

Hawkins és Neyy csaptak egy kis bulit.

– Remélem, ez a terv arra szól, hogy összerámoljál itt.

Russel erre csak a fejét forgatta. Jade felkuncogott, közben arra gondolt, hogy lehetne valakinek arra is terve, hogy szabadulhatnak meg Alyssától.

– Egyszerű letörlöm a csapdákat irányító programot, és a saját magam által írtat rakom a helyébe. – Erica már épp meg akart szólalni, de Russel közbe vágott. – És hogy hogyan? Felrakom az új programot, ami rácsatlakozik a régire. Lassan törli, miközben minden adatot átmásol. Igen még a tűzfalat is.

A lány magában fintorgott, amikor észrevette Russel arcán „azénszartamaspanyolviaszt” vigyort.

– Ühüm. – Jade hátradőlt, majd megnézte a hologrampatkányt, ami mellett egyre nagyobb halom papír gyűlt. – És ezt hogy akarod feltelepíteni Venta-tyr komputerére? Nem fog olyan hipp-hopp menni mint Corsorban az ágyuknál. – Jade felállt, majd elindult a pilótafülke felé. – Ja és ha a Külűrben sokáig akarsz élni, akkor ne hidd azt, hogy itt mindenki hülyébb nálad.

A lány látta a szeme sarkából, hogy Russel csak csalódottan hápogni tudott. Erica azért ment oda a sráchoz, mert azt hitte, hogy legalább kap tőle egy kedves szót, de hát.

Erica belépett a Renegát pilótafülkéjébe. Megdermedt, amikor meglátta a műszereket kezelő alakot, de aztán megnyugodott. AT görnyedt tartásával, madárszerű kezeivel és lábaival és háromszög alakú fejével nem volt bizalomgerjesztő látvány. A robot a PHX széria tagja volt. Harci robot, arra programozták, hogy semlegesítse az ellenfelet, de AT más volt. Valami történt régen, ami miatt megváltozott.

Erica odasétált és lerakta magát a másodpilóta székbe. A trapéz alakú ablakon keresztül csodálatos kilátás nyílt az Ignis 3 rozsdabarna, fekete foltokkal borított északi félgömbjére.

Az égitest felett egy űrállomás lebegett. Körülötte úgy nyüzsögtek a dokkoló és az induló hajók, mint rovardolgozók a sokkal nagyobb királynő körül.

Jadet kirázta a hideg erre a gondolatra.

Az űrállomás és a bolygó között pedig kisebb űrhajók száguldoztak, távolabb pedig nagyobb, cethalra emlékeztető transzporterek és pár ütött-kopott felfegyverzett zsoldoscirkáló várakozott az ugrásra.

AT a lány felé fordult.

– Kijelentés: A szenzoraim érzékelik magán a krónikus kialvatla…

Erica felemelte a bal kezét.

– AT jól vagyok – majd a hajókat kezdte el figyelni. Egy villanás, és megjelent két karcsú utasszállító transzporter, és egy ezüstös fénnyel csillogó, cápaformájú vegai korvett csatlakozott hozzájuk.

Erica felsóhajtott.

– Kijelentés: Az érzékelőim nem ilyen jellemzőket regisztráltak.

Jade beletúrt a hajába, majd mély levegőt vett, aztán a robotra nézett.

– Csak aggódom. Minden összejött. Ez a Kolge-mar ügy…

– Kijelentés: Kolge-mar?

Ericának ekkor jutott eszébe, hogy a robot nem tudja kiről van szó.

– Egy vr'a, még az Új Memphisen akadtunk összevele. Adott nekünk egy melót, ki kellett rabolnunk a rokonának a kincsestárát. Pontosabban elhozni hat berríliumrúdat, tudod a vr'ak milyenek.

– Kijelentés: Ibrahim Werd sok információt betáplált a memóriamátrixomba róluk.

Jade bólintott, majd a hajókat kezdte el nézni. Irigyelte a rajtuk lévő utasokat. Nekik legalább nem volt problémájuk egy emberbőrbe bújt valamivel.

– Hamar megtaláltuk a kincses kamrába vezető utat. A vr'ak nem riasztózzák be az ajtókat, ez valami becsületbeli dolog náluk. Na szóval, a folyosó üres volt. Képzelj el egy totál üres folyosót, fekete falakkal. Hawkins azonnal azt mondta forduljunk vissza. – Egy könnycsepp indul meg a bal szeméből. A lány a tenyerével törölte le. – Olyan volt, mintha kiírták volna felé nagy Piros betűkkel: – Itt csapdák vannak!

Erica kitörölt egy újabb könnycseppet a szeméből. A torkát sírás szorongatta, de ő mély levegőt vett, majd folytatta.

• Hawkins kitervelte, hogy elaltatja Kolge-mar gyanúját. Egy devliaitól szerzett 6 berríliumrúdat, majd egy másik ismerősével rákarcoltatta Venta-tyr jelét. Elmentünk a Kalgorra, én összeszedtem Russelt, hogy segítsen minket bejuttatni. Ért a biztonsági rendszerekhez. Russelel épp a hajóhoz tartottunk, amikor Kolge-mar skruddjai elkaptak minket. Hawkins és Neyy közbelépett, kimentett minket, és kiderült, hogy valami régi ismerőse rábízta, hogy hozzon ki egy fegyvert. Elmentünk a Shiwára, a sztori többi részét már ismered.

  – Kijelentés: Sikerült egy hiányosságot kijavítanod a mostani helyzet logikai mátrixába. – A robot karomszerű ujjaival leütött pár kapcsolót. – De van itt egy másik hiányosság, amit nem tudok kipótolni sehogy sem. – A lányra nézett. Erica tudta mi jön, és inkább továbbra is a körülöttük lévő űrhajókat figyelte.

  – Van is ötletem mit – sóhajtott fel a lány. – Fura az egész. Attól, hogy az a fejvadász üldözi, hogy a sebei olyan gyorsan begyógyultak és, hogy mit tett Hawkinsal. Hawkins jó ember, de akkor is átadta volna azt az izét, nem pedig megtartotta volna.

Egy jó ideig csak a hajtóművek zúgása hallatszott. Erica lenézett a kezeire, és látta, hogy ökölbe szorultak. Nagyon felhúzta ez az Alyssa ügy.

– Aggódok AT. Azt a valamit a Humán Domínium fejlesztette ki, és ki tudja, hogy mit fognak csinálni, hogy ha megtudják, hogy elloptuk. – Ő is benne volt, ahogy Neyy, Russel és persze AT. – A Domíniumnak egy csomó hajója van.

– Kijelentés: Technikailag ők a Külűr urai. Így bármikor szabadon berepülhetnek ide.

Jade bólintott, majd kitörölt egy újabb könnycseppet a szeméből.

– Ilyen reménytelen helyzetben rég voltam.

AT visszafordult az ablakhoz, majd megszólalt.

– Kérdés: Milyen érzés álmodni?

Erica felkuncogott a robot kérdésére, ugyanis erre számított tőle a legkevésbé, de örült is, hogy ezzel tereli a témát.

– Mikor milyen. Az álomtól függ. Nem lehet megmagyarázni. De vannak álmok, amik után egyszerűen örülsz, hogy felébredtél. Miért kérdezed?

AT lenyomott újra egy négyzetet az éríntőképernyőn.

– Mert én semmi ilyet nem érzek.

Ericának erre tátva maradt a szája, majd nyelt egyet és megszólalt.

– Te álmodsz? – kérdezte.

– Kijelentés: Kikapcsolt állapotban jönnek elő. Általában azoknak a küldetéseknek a képei, amikben részt vettem.

A lány megvakarta a tarkóját, és ránézett a robotra.

– Biztos valami gond a memóriáddal. Talán zároltad az ott lévő cuccokat, és lehet, hogy valami elszarodott. Adatszivárgás, de fura, hogy nálad akkor jön elő, amikor alszol.

– Kijelentés: De van egy másik is. Egy olyan bolygón harcolok, ami tele van vörös sziklákkal. Az ég szürke. Teljesen más a testalkatom is. Sokkal nagyobb vagyok, de kevésbé kifinomultabb. Van ott egy férfi is…

Ericát kirázta a hideg, majd inkább a lövegkezelő műszereit kezdte el figyelni.

– … különös módon ismerős volt, de nem tudom miért.

– Nem lehet, hogy Jericho Citybeli csata volt.

– Kérdés:Jericho City? – kérdezte AT.

Erica felsóhajtott. Sokat lógott a történelem órákról, de erről egyszer látott egy dokumentumfilmet a hírközlő csatornán.

– Valamikor 2114–2115 körül történt. A Mars el akart szakadni a Földtől. A lázadók központja Jericho City volt. Csak azt tudom, hogy itt vetettek fel a világtörténelem folyamán tisztán robotokból álló hadsereget, és utoljára. PHX-13-asok voltak azok a robotok.

AT ránézett a karjára gavírozott számra. PHX-20, majd Ericára pillantott.

– A csatában állítólag ott volt Robert Coltrane.

AT nem válaszolt, csupán maga elé meredt.

– Ő volt a modern kiberpszichológia atya – mondta Erica.

– Kijelentés: Ez a név nincs a történelmi, sem a személyi adatbázisomba. – A robot újra kinézett az ablakon. A csöndet szinte késsel lehetett volna vágni. – Kijelentés: De alkottam egy teóriát a mostani helyzetre. A Hawkins problémára.

Erica a robotra nézett, aki a műszerfalon ügyködött még mindig.

– És mi lenne az? – bukott elő belőle a kérdés, de érezte, hogy nem akar rá választ kapni.

– Kijelentés: Az emberi agy egyfajta szerves komputer. Felfoghatjuk a rajta lévő barázdákat egyfajta áramkörként. Az idegsejtek között elektronikus jelek viszik az információkat.

– Értem…értem… Ez Coltrane Megállapítása. Az első kibernetikai alapelv. Hawkins viszont nagyon is ember, nem pedig egy kib… egy robot.

– Kijelentés: Nem kell finomkodni a jelenlétembe. Nem vagyok élőlény…

Egy fehér villanás, és egy teknősbéka alakú szállítóhajó lépett be a rendszerbe, majd indult el az Ignis felszíne felé.

– Oké, boccsi. De rátérnél végre, hogy jön ez Hawkinshoz?

-Kijelentés: Természetesen! A komputereket is átlehet programozni úgy, hogy átvariáljuk az elektromos jellemzőket egy bizonyos minta szerint. Miért ne lehetne így az emberi aggyal? Történelmi adatbázisom szerint voltak páran akik képesek voltak erre bizonyos hang és képi hatások által. Ezt úgy hívták szuggesztió, avagy a hipnózis. Állítólag a 20 század végén és a 21 század elején sok embert programoztak így át, hogy egy jelre tegyenek erkölcsileg megkérdőjelezhető dolgokat.

– AT, én ezt inkább az összeesküvés elméletek közé raknám.

– Kijelentés: Én is ebbe a kategóriába soroltam volna régen azokat a szerves lényeket, akiknek a kezükön lévő savmarta seb pillanatok alatt begyógyult.

– Akkor most azt akarod mondani, hogy Alyssa hipnotizálta Hawkinst?

AT megnyomott pár gombot az érintő képernyőn.

– Kijelentés: Ha minden jól megy, akkor már negyed óra múlva ugorhatunk.

– AT, nem válaszoltál a kérdésemre! – mondta a lány.

–Kijelentés: Logikus azt feltételezni, hogy Alyssa a bámulatos regeneratív képességei mellett, akár telepatikus erővel is rendelkezik. Fegyverként utaltak rá. Képzeljen el egy olyan fegyvert, ami önmagát javítja. Képes másokat az akarata alá rendelni. Egy egész hadseregnyi egy ilyenből, és megvan a mi méltó utódunk. – A harci robot magára mutatott, ekkor jutott eszébe Ericának, hogy AT is csak egy két lábon járó gyilkoló eszköz.

– Hogy hozhatnánk ki Hawkins ebből az állapotból?

– Javaslat: Mondjuk megkérhetnénk a lányt, hogy hozza ki… – Erica felpattant, majd kisétált az irányítóból.– Kiegészítés: Ez cinizmus volt.

Hu. Hogy mondjam meg neki, hogy szálljon le Hawkinsról? Erica az ebédlő bal sarkában lévő kerek fémcsapóajtó felé tartott. Russel meglepetten nézett fel a lányra.

– Hova mész? – kérdezte.

Ekkor már Erica felnyitotta az ajtót. Egy létra vezetett le a raktérbe. A lány jól ismerte a helyet, a Renegátot az otthonának tartotta, és a raktér az otthona része volt. A lábát a létra második fokára rakta, és elkezdett lefele mászni. Russel odalépett, és lenézett a csőalakú járatba.

– Mit csinálsz? – kérdezte.

Erica felnézett, válaszolt volna, ekkor egy különös érzés rohanta meg. Mintha egy kéz nyúlt volna át a koponyáján, matatott volna az agyába, majd félrehúzódott.

– Nem akarod tudni – suttogta, majd folytatta a mászást. Steven balra nézett, majd a plafonra pillantott, széttárta a karjait, és követte a lányt. Hamarosan leértek.

Ahogy leértek a raktérben lévő lámpák automatikusan felkapcsoltak. A hajó raktere óriási volt. Szinte a Renegát felét elfoglalta. Három polcsor húzódott a közepéig, onnantól egy nagy üres tér volt. Erica és Russel elindultak. Alyssa már várta őket. A lány a felhúzott rakodó előtt állt. A lánynak karcsú, kecses alakja volt. Vörös haja a vállára omlott. A bőre világosbarna volt. Az arcában volt valami macskaszerű.

– Azért jöttetek, hogy beszéljetek velem Trent Hawkinsról.

Kijelentés volt ez, nem kérdés.

– Honnan tudod? – vakkantott oda Erica. Látta, ahogy Russel előrébb lép.

Alyssa arca kifejezéstelen maradt. A nagymacskák méregethetik így az áldozatukat.

– Megvannak a képességeim, hogy kifürkészem az ellenfeleimnek minden lépését. – A hangsúlyából kitűnt, hogy Ericát az előbb említett táborba sorolta. – És nem szüntettem meg Hawkins felett a befolyásom. 

 A Napárnyék leszállt Westra City egyik szélső űrkompjába. Akhas kioldozta magát, és kiszállt. Egy pillanatra megszédült a fáradtságtól. Ez az akció enyhén szólva is katasztrófa volt.

Foglyul ejtették, kis hiján lelőtték valamint volt ez az üldözés. A larn leeresztette a hajó rámpáját és lesietett rajta. A hajó hasán és bal oldalán golyó ütötte nyomok voltak. Ha nem lett volna polarizálva a burkolat, akkor most Akhas holtan feküdt volna egy égett roncsba.

Az első útja egy hajószerelőhöz vezetett.

Az utcán ilyenkor csupán néhány rongyos ruhákban öltözött guberáló tartózkodott, akik valami kaja után kutatták át a szemétdombokat.

A levegőben a rothadás szaga terjengett, keverve az eső üde illatával. Akhas érezte, hogy felfordul a gyomra.

Szerencsére a főutcára korlátozódott az üzletek és kocsmák nagy része. Egy kisebb téren megtalálta amit keresett. Egy boltíves kapu, felette egy hatalmas vibráló felírat.

Mogo-ruth hajójavító műhelye

Extra kívánságokat is teljesítünk.

Akhas odalépett a bezárt kapuhoz, és bedörömbölt.

Elsőre senki nem nyitott ajtót.

A fejvadász újra próbálkozott, mire bentről egy álmos, mély hang hallatszott.

– Jövök már! Hogy a kwizek nem tud aludni normálisan.

A kapu nyikorogva nyílt ki, a háta mögött pedig egy nagydarab, barna bőrű kwizek állt, békaszerű fején szemölcsökkel. Amint meglátta Akhast hátra hökölt. A larnok elég félelmetes látványt nyújtottak, háromszög alakú fejükkel. Zöld pikkelyes bőrükkel, és gyíkszerű vonásaikkal.

– Nem akarlak megölni. – A fejével a tábla felé bökött. – Tiéd ez a hely?

– A gazdámé Mogo-ruthé

Akhas bólintott.

– Szólnál neki, hogy ügyfele érkezett – ez inkább utasítás volt mint kérdés. A kwizek nyelt egyet, majd bement. Akhas követte. Egy nagyobb udvarra jutott, ami tele volt egymásra tornyozott régi használt alkatrészekkel, amik mellett kikapcsolt, rovarszerű szerelőrobotok őrködtek. A másik végében pedig egy kupolás tetejű ház állt.

Akhas megállt középen és várakozott.

Most ideje volt, hogy elgondolkodjon az utóbbi pár nap eseményein. Volt nála egy adatkristály, amin a sheldeknek a galaxis meghódítására vonatkozó tervei voltak. A sheldek még azelőtt uralták a galaktikát, hogy az emberek kimozdultak volna abból a trágyafészekből, ahol először kijöttek a dzsungelből. Csupán páran maradtak, de ők is azon dolgoztak, hogy a háttérből irányítva visszavegyék régi birtokukat.

Shorgot cserébe az adatkristályért és azért, hogy többet ne zargassa a larnt egy újabb megbízatást adott neki. A Humán Domínium egyik laborjából megszökött egy génkezelt harcos, és Akhasnak ezt kellett megölnie. Az Alyssa nevű lány feladta neki a leckét, sőt Akhast még elég komoly bajba is keverte.

A larn kivette a zsebéből a fehér színű, kocka alakú kristályt, és a szeme elé emelte.

Eladja valamelyik információkereskedőnek, vagy továbbítja a Humán Domíniumnak. Nem azért, mert olyan nagy pénzt szakíthat érte, hanem mert egyszerűen megnézte volna, ahogy az emberek csatahajói űrszemétté lövik a sheldek bolygóját.

Olyan öröm szállná meg a látvány hatására, mint amikor kiskorában pókokat és csótányokat eresztett egymásnak.

Elvigyorodott a gondolatra.

Ez a mosoly azonnal lefagyott az arcáról, amikor eszébe jutott a lány arca. Ezt az arcot már egyszer látta a múltban, fiatalabb volt, de azon kevés dolgok egyikére emlékeztette amit megbánt. Ennek ellenére meg kell majd ölnie.

A gondolatra ökölbe szorult a keze. Meg kell majd húznia a ravaszt, mert ez volt a feladata, és többet nem hall a sheldekről. Nem küldenek rá több orvgyilkost, nem zaklatják több megbízatással.

Örökre vége lesz.

A gondolataiból a kinyíló ajtó nyikorgó hangja zökkentette ki. Az épületből egy vr'a kacsázott ki. Az alacsony, békaszerű lény egy kopott barna nadrágot és egy zöld, pikkelyes díszítésű mellénykét viselt. A szemei körül félkörben pedig aranyszínű pöttyök voltak, a fején egy kicsiny, kék taraj ágaskodott. Nőstény volt.

Kígyószerű szemeiben egy pillanatra félelem csillant fel.

– Mit akarsz larn? – a hangja magas volt és selypítős.

Akhas végigmérte a lényt. A vr'ak kapzsik voltak, de nem annyira, hogy átvágják a vevőjüket. A pénzért mindent megtettek, és bármit meg tudtak szerezni. Nem dobtak fel senkit se a hatóságoknál, ha az fizetett.

Akhas ezért is szeretett velük üzletelni.

– Van egy Stromid VR–170-es cirkálóm. Van pár felületi sérülés, a polarizáló hálót szerintem cserélni kellene. – A lény megvakarta az álla alatti részt. Akhas megnézte a fal melletti alkatrész halmokat. Úgy látszott Mogo-ruth jó beszerző. – A sínágyúimba pedig nincs lőszer. Szükségem lenne még 4 Cunami Mark III-as rakétára. Valamint töltsétek fel teljesen a hajómat. – A vr'a már megszólalt volna, de Akhas megelőzte: – Természetesen a javítások után megkapod az összeget, ha jó munkát végeztél, és amint elvégezted – tette hozzá a végén.

A vr'a elvigyorodott.

– Szeretem az ilyen vevőt aki tudja mit akar, és ráadásul fizetni is tud.

Akhas bólintott erre, aztán sarkon fordult.

– Max három óra múlva fel akarok szállni a bolygóról. - Kisétált az udvarból.

Akhas érezte, hogy az izmai szinte sírnak valami táplálék után. A gyomra pedig üres zsák volt, és ez roppantul zavarta. Az utca már nem volt annyira üres. A különböző fajú árusok elkezdték kirakodni egzotikus portékájukat, miközben az utcán elsuhant pár légpárnás. A távolból egy bejid bőgése hallatszott, amire egy másik válaszolt.

Az utcán lassan megjelentek a járókellők: bevásárló helyi lakosok, átutazók, a helyi polgárőrség fegyveresei. Akhas betért egy kis mellékutcába, ami egy térre vezetett. A közepén egy kis bódé, ami mellett pár fából készült lóca és asztal. A larn orrát megcsapta a sülő hús illata.

Odasétált a deszkákból készült alkalmatosság ablakához, majd megszólalt.

– Van itt valaki?

Egy kövér, álmos férfi lépett ki, aki egy zsírfoltokkal ékesített kötényt viselt.

– A mai első vendégem egy larn – kurjantott fel. – Hu, szolgáltam már ki kétfejű kwizeket. Pucér vr'a-t, akinek az arca tele volt… szerintem nem akarod tudni, hogy mivel. – felkacagott, de amint meglátta Akhas rezzenéstelen arcát abbahagyta, bár a mosoly még ott maradt holdvilágképén. – Mi kellene ha volna?

– Kwizek angolna, sukurszószal. Élve sütve. – mondta. Ez a fickó elég szószátyár, és ha valaki tud neki infókat mondani a városról, akkor csak ő lehet.

A fickó bólintott, majd hátrament. Akhas látta, hogy a bódé belsejében egy sütő és egy hűtőláda volt a tetején egy halom tányérral. A falra serpenyők és főzőedények voltak felakasztva.

A fickó a visszatért a hátsó helyiségből, a bal kezében egy polipszerű, kígyótestű hallal, ami még tekergett.

– Általában csak kwizekek, emberek és vr'ak jönnek a hússütőmbe. A kwizekeknek és az embereknek öröm főzni, de a vr'aknak. – A szakács lerakta a rángatozó kwizek angolnát a húsvágó deszkára, majd megszórta valami sárga porral, amitől a hal megmerevedett. Közben odalépett a sütőhöz, levett egy serpenyőt, majd a sütőlapra rakta, és olajat öntött bele. – Kukackása. Csak azt hajlandóak megenni a Vr'a űrön kívül. – Aktiválta a készüléket, mire az olaj felsistergett. – Halottam, hogy a larnoknak jó az ízlésük.

Akhas körülnézett a téren. Egy ördögszerű devliai épp kirakta a portékáját: különböző formájú kristályszobrokat.

– A pénztárcánk is vastag – mondta Akhas egy vigyor kíséretében.

A fickó belevágta a serpenyőbe a halat mire az eszelős csapkodásba kezdett A szakács kihozott hátulról pár kék hagymát, és apró darabokra kezdte el szeletelni.

– Hallotta mi történt Corsorban? – kérdezte. A hagymákat apró kockákra szeletelte.

– Onnan jövök – mondta Akhas. A férfi lerakta a kést, majd egy fazékba vizet rakott fel főni, majd kaparta a hagyma darabjait. A levegőt kesernyés illat töltötte be.

– Szar ott a helyzet, mi? – kérdezte a fickó, majd levett egy kalapácsot, és az sercegő olajba vergődő hal fejére sújtott vele. Akhas bólintott.

– Majdnem kicsipkézték a seggem – mondta. – Szerintem a kalózok pár hónapig egymást gyilkolásszák majd. Prabigatot megölték, gondolom ezt is hallottad.

A fickó bólintott, majd megkavargatta a rottyogó szószt, és belekóstolt.

– Na ez már kész van – beleszórt egy csipetnyi zöld port, majd újra megkavargatta. Majd odalépett az angolnához, a kezébe vett egy csipeszt, és kiemelte a fekete sült halat. – Sajna igen, áldott jó egy ember volt, ahhoz képest, hogy olyan körökbe mozgott. De előbb-utóbb golyót kapnak a fejükbe…

– …vagy a hasukba. – Ő lőtte ki azt a golyót, amely végül kioltotta a kalózvezér életét. Bár akkora az már csak egy báb volt a lány kezébe…

A fickó rápillantott Akhasra, majd inkább visszafordult a halhoz, előkapta a kést, és elkezdte nyúzni, míg nem csak a sötétzöldre sült hús maradt. A C alakba görbült halat kirakta egy tányérra, majd rakott rá a szószból, hogy teljesen befedje. A larn érezte, hogy az ízlelőbimbói megrándulnak az illat hatására.

– A fejlövés tisztább szerintem – mondta a szakács, majd kirakta a gőzölgő ételt a larn elé. – Evőeszközt?

Akhas megrázta a fejét.

– Amúgy mi hozta ebbe a szarfészekbe?

– A dolgom – a larn megnézte az ételt. Már indult is volna vissza az asztalhoz, de még volt valami. – Amúgy ha be akarnék jutni a kalózokhoz valamilyen ügyből kifolyólag, bármilyen ügyből, akkor kihez fordulhatnék, hogy segítsen.

A férfi megvakarta az állát.

– Úgy tudom, hogy Ibrahim Werd – Akhas felnézett erre a névre. – Régen kalóz volt. Ha ezt akarnám csinálni, bár nem vagyok olyan hülye, akkor hozzá fordulnék.

Akhas bólintott, majd elvette az ételt.

– Mennyi lesz?

A férfi megvakarta a tarkóját, majd megszólalt.

– 500 egység.

Akhas átnyújtotta a fizetőkártyáját a férfinak.

– A dupláját kapod, hogy ha leírod ennek a Werdnek a címét – a szakács megnyalta a száját, majd fogott egy papírlapot és egy tollat, és lefirkantott rá egy pár sort, majd átadta Akhasnak. Közben a szemeit ide-oda járatta, de a téren csak az áruját hangosan kíngató devliai volt, egy azokat tanulmányozó kwizek nőstény, meg pár nagy orrú yrrah, akik épp az egyik most nyitó örömtanya felé tartottak.

A larn elvette, majd megnézte, aztán a zsebe mélyére süllyesztette.

– A tiéd a duplája – mondta, miután visszakapta a fizetőkártyát.

Elsétált a bódétól, leült az egyik félreeső asztalhoz, és elkezdett enni. Az ujjaival tépte szét a húst, leszopogatta a bordákról, a csápokat külön ette meg. Finom volt és porhanyós. Érezte, hogy visszatért az ereje.

Amire szükség is volt…

Ismerte Ibrahim Werdet. Egyszer az egyik kalózbanda vérdíjat tűzött ki a fejére, Akhas pedig kapott az alkalmon. Négy csillagrendszeren keresztül üldözte az egykori kalózt. Párszor kis híján ott hagyta a fogát, a férfi néhány trükkjének köszönhetően, de végül sikerült sarokba szorítania. Épp azon volt, hogy egy golyót ereszen a lábába, mikor bejött a megbízóinak az üzenete: levették Werd fejéről a vérdíjat.

Akhas persze ott helyben megölhette volna, de inkább elrakta a fegyverét, és elsétált onnan.

És most a larnak újra találkoznia kell vele.

Shiwa: ez a szarfészek valóságos átjáróház lett.

Elrágcsálta az utolsó csápot, megtörölte a zsíros kezét. Majd elindult, hogy megkeresse Werdet.

Szűk mellékutcákon vágott át, mire megérkezett a kétszintes épület elé, amelynek boltíves bejárata felett egy felírat volt.

Werd robot, háztartási gép, és komputeralkatrész kereskedése.

Az emeleten a polgárőrség parancsnoksága.

Akhas látta, hogy pár felfegyverzett kwizek és egy majomszerű lény sétált ki az ajtón, aki állandóan beszélt.

– Szar az egész azt mondom! – morogta, majd oldalra köpött.

– Higgadj már – mondta a kwizek.

– A főnök belemászott ebbe a dologba – Akhas kilépett eléjük, és végigmérte őket. A fegyveresek egyszerre hallgattak el. Elsőnek a majomember szólalt meg.

– Nocsak, egy larn – morogta barátságtalanul. – Mit akarsz?

Akhas megvakarta a feje bal oldalát, majd lenézett az üres pisztolytáskájára. A fegyverét még Corsorba vették el, amikor pár kalóz elkapta.

– A főnököddel szeretnék beszélni – Akhas a csípőjére rakta a kezét és a vezérük szemébe nézett. – Ibrahim Werd, ismered?

– Ki kérdezi?

– Akhas – morogta a larn. Bár nem volt nála semmilyen fegyver, de a belőle áradó hűvös magabiztosság szinte páncélként védte.

A lény a szájához emelte a kommunikátorát és beleszólt.

– Főnök. Itt Giru – felpillantott Akhasra, majd folytatta. – Egy Akhas nevű larn keresi.

A fejvadász összefűzte a mellkasa előtt a kezét.

Giru lenyomott egy gombot a kommunikátorán, majd a zsebébe süllyesztette.

– Felmehetsz – morogta.

Akhas elindult a ház felé, látta, hogy Werd fegyveresei a háta mögé tömörültek.

Átsétált a bolthelyiségen, ami akár egy múzeumnak is beillett volna. Érezte magán a robotok tekintetét.

Werd irodája az emeleten volt, egy nagy lépcső végén. Akhas belépett és szembenézett a fickóval.

Werd nem sokat változott. Egy kicsit meghízott. A szeme alatti táskák és a csapzott haja, na meg az asztalon lévő gőzölgő kávé egy álmatlan éjszakáról tanúskodott.

– Ha egy ember találkozik egy larnal soha nem felejti el a találkozást – mondta Werd, majd belekortyolt a kávéjába. – Ez egy nagy rakás szar.

Az ajtó bezárult a fejvadász háta mögött. Akhas leült a férfival szembe, és fürkészni kezdte.

– A közelmúltban járt nálad valaki, aki be akar jutni Corsorba – mondta Akhas, közben szemügyre vette az asztalon lévő gömbszámítógépet. – Szerintem.

Akhas megnézte jól a férfi arcvonásait, látta, hogy pár izom rángatózni kezdett.

– Csak nem Corsorból jössz? – kérdezte Werd, majd hátradőlt.

Akhas bólintott, majd rárakta a bal kezét az asztalra.

– Volt ott egy kis dolgom.

A férfi megvakarta az állát, majd lerakta a kávésbögrét, és kipillantott az ablakon.

– Prabigat halott, ugye tudod

– Első kézből, de nem ő vitt oda engem. Vörös hajú, emberi nőstény. Egy férfival együtt menekült a városból egy könnyű páncélozott járműben: egy Futrinkában.

Elkezdte kocogtatni a körmeivel az asztallapot.

– Emlékszel amikor a Caldea aszteroida mezejébe üldöztél?

– Igen. Bementél az asztreoida mögé. A műszereim egy robbanást jeleztek. Mire beértem oda, már csak az üzemanyag tárolóknak az olvadt szilánkjait. Azt hittem, hogy nem vetsz be ilyen ósdi trükköt. Elhittem, hogy meghaltál, és már magamba számolgattam a vérdíjat. Csak az tudott fényt deríteni dolgokra, hogy ellenőriztem a roncsokat.

Werd bólogatott.

– De az sem volt bejidszar, ahogy te is majdnem kelepcébe csaltál abban az üstököscsóvában – válaszolta erre Werd. – Azt hittem, hogy lerázlak, de te már ott vártál a másik oldalon.

Egy izzadságcseppet vett észre a fickó bal fülénél.

– Azzal a rakétával megleptél – mondta Akhas. Az asztalon egy kép volt, rajta három nő és a lábuknál öt gyerek. Akhas jobban megnézte. A legszélső lánynak válláig érő fekete haja, mandula vágású szeme és világosbarna bőre volt. – Látom van családod. Gondolom szerető apja vagy nekik. – Akhas egy szó nélkül elvette a képet az asztalról, majd jobban megnézte. – Szörnyű apa nélkül felnőni. – Az egymásba ölelkező nők. A mosolygó lányok. Akhas érezte, hogy a lelkébe megmozdul valami. – Én csak tudom… – mondta, majd inkább másfelé nézett.

Most nem akart gyilkolni. Amikor látta még kiskorában meghalni a szüleit, akkor megszakadt benne valami. Kényszerítette magát, hogy ne szorítsa ökölbe a kezeit. Becsukja a szemeit.

Nem akart mást is erre a sorsra juttatni.

– Vörös hajú, fiatal emberi nőstény. Nem ismerős?

Werden azonban jobban látszottak az érzései. A szája pengevékonyságúra szűkült. A kezei ott voltak az asztallap alatt, valószínűleg ökölbe szorítva. Az arca pedig piros volt a dühtől.

– Hawkins jó srác. Próbáld meg életbe hagyni. Valamint a társait is. Nem tehetnek semmiről, de az a lány egyszerűen megbabonázta.

Akhas bólintott.

– Ahogy Thadeus Prabigatot is. Nagy kár volt érte, hogy hasba kellett lőnöm – válaszolta szenvtelenül. – Hawkins mondott bármit hova megy?

Werd a kezébe vette a bögrét, és nézni kezdte.

– Ígérd meg, hogy nem bántod.

– A fegyverrel az én dolgom. Nem Hawkins.

Werd becsukta a szemét, és beszélni kezdett. Látszott, hogy minden szót harapófogóval kellett kihúznia magából…

– Van valami balhéja, egy vr'aval. A Vyrlaxra ment, a Castellani átjárón keresztül.

Akhas bólintott, majd felállt.

– És a barátod élete mennyit ér neked?

Werd nyelt egyet, majd az asztallapot kezdte el nézni

– A srác olyan nekem mint a testvérem. Csináltunk együtt pár örültségét. Az életemet is rábíznám.

A fejvadász elindult az ajtó felé. Tudta, hogy Hawkinsnak esze ágába se lesz a Castellani átjárót használni. Persze a Vyrlaxra innen több ugrópont hálózat is vezetett.

Akhasnak más ötlete volt.

Járt annak idején a Vyrlaxon, volt ott egy olyan megbízatása, amiről bizonyos személyek nem akartak beszélni.

Akhasnak nem volt más dolga. Elmenni a Vyrlaxra, és várni…

– Meglátom mit tehettek – mondta Akhas, majd lassan kisétált az ajtón.

Akhas pedig tudott várni.

 Akhas jó pilóta volt, de néha a legjobbakat is legyűrheti a túlerő.

A Napárnyékkal élesen balra fordult, miközben a V alakzatba felfejlődött vadászgépek és csapatszállítók üldözőbe vették. A larn több energiát adott a hajtóművekre, a karcsú űrhajó szinte kirobbant Corsor City légteréből, de az üldözői követték.

Elől a karcsú, sólyomra emlékeztető Mambák haladtak, az utóvédet pedig a három vaskos csapatszállító alkotta.

Akhas lejjebb döntötte a fényből szőtt borkormányt, mire az átalakított űrjacht, mint egy ezüst színű meteorit száguldott a Shiwai dzsungel felé. A fejvadász az utolsó pillanatban hozta egyenesbe a hajót, aztán kitér balra a vadászgépek tüze elől.

Akhas régen vétett el célpontot.

Háromszor volt alkalma végezni a lánnyal, de mindegyik alkalommal kicsúszott a kezei közül, sőt a harmadik alkalommal majdnem ott hagyta a fogát.

Szinte hallotta apja Marrdon dorgáló szavait.

Kapd el a prédád, mielőtt ő kap el téged.

Akhas élesen balra kanyarodott, kijutva a bal szélső kalóz tűzköréből, majd oldalról közel engedte magához a jobb oldali vadászgépet, és tűzet nyitott. A golyók lepattantak a polarizált burkolatról, de néhány pont a pilótafülkét védő üvegburába csapódott be átütve azt. A pilótáját vesztett hajó dugóhúzóba az őserdő felé kezdett el zuhanni, majd egy fülsértő robbanás kíséretében becsapódott a fák közé. Akhas felhúzta a Napárnyék orrát, és elindult felfele. A három Mamba követte. Akhas dugóhúzóba vitte a gépét, kitérve a vadászgépek lövései elől.

A larn látta, ahogy a három vadászgép lassan fordított V alakzatba rendeződik. A középső lemarad, míg a másik kettő egyre gyorsulva előremegy, pontosan Akhas háta mögé.

A larn ide-oda cikázott a hajójával, a sínágyúinak lövedékeivel szinte elárasztva a légteret, de a vadászok nem tágítottak, viszonozták a tűzet.

A fejvadász ezt a pillanatot várta ki. A hajója hasában a rakétavető és a sínágyuk mellett el volt rejtve valami más is, csupán a jó célzáson múlt és a koordináták bemérésén.

Egy EPM bomba. Az energiakisülés képes volt kárt tenni egy naszád rendszereibe.

Akhas a bolygó felszíne felé fordította a hajóját, és a legmagasabb teljesítményre kapcsolta a motorokat.

Hamarosan elzúgott a még mindig felfele száguldó vadászok mellett, azok fürgén utána vetették magukat. A kisebb hajók már csak három egységnyire voltak.

A larn elvigyorodott, majd megnyomta a kioldó gombot.

A Napárnyék hasán lévő rekesz szétnyílt, egy csecsemőfejnyi, tojás alakú tárgy zuhant ki belőle. Az EPM bomba teteje leesett, és mint egy nyíló virág, egy ejtőernyő jelent meg a tetején. Akhas egyenesbe hozta a gépet, és elsüvített a helyszínről.

Pont akkor a töltet felrobbant.

A fehér villanás nappali fénybe borította az őserdőt. A három vadászgép szárnya szegett madárként, szikrákat szórva zuhant a fák közé.

Akhas látta, hogy az öt vadászgép és a két naszád még mindig utána halad.

Átkozott pengések.

Előtte hirtelen egy hatalmas, fekete tömeg magasodott.

A Kollarek hegység.

Az egykor magas hegységet, ma az állandó viharok és a párás időjárás által okozta viharok lepusztították. Csipkézett ormok, kanyargós és szűk kanyonok összességévé téve azt.

És persze ideális búvóhely.

A napárnyék bekanyarodott az egyik szurdokba, majd végigrepült rajta, aztán jobbra fordult. A nagy és lomha naszádok már nem merték idáig követni, de a mambák annál inkább.

A Kollarek hegységet áthálózó völgyek és szurdokok szinte egy labirintust alkottak. Akhas percek alatt elveszett benne, de egy vadászgép a nyomába maradt, míg egy második felülről csapott le az űrjachtra. A következő pillanatban kiértek egy oválisabb völgybe, aminek a közepén egy tó kéklett.

Akhas a víz felé irányította a hajót. Ahogy a hajó végigsuhant a vízfelszín felett, a sziklák közül előreppent pár denevérszárnyú, hattyúnyakú lény, amik sértett gágogással adták nem tetszésüket, hogy megzavarták pihenőjüket.

A vadászgépek követték, a lövedékeik sorban a tóba csapódtak be, miniatűr vihart keverve a vízbe.

Akhasnak már csak két rakétája volt.

Az elsőt betöltötte a kilövőbe, szembefordult az üldözőivel, megnyomta az elsütő gombot, és azonnal kilőtte.

A lövedék nem volt nyomkövetős. Az összes elektronikát kispórolták belőle, hogy legyen hely robbanóanyagnak.

A vadászgép az oldalára fordult, de a rakéta így is eltalálta. A robbanás két felé tépte a Mambát. Az orrész pörögve zuhant a tóba, míg a farok rész falevélként zuhant a sziklákra.

Akhas a másik ellenfele felé fordult, aki ekkor repült be a rikoltozó szárnyasok csapatába.

Akhas látta, hogy a vadászgép emelkedni kezd. Úgy látszott, hogy a vadászgép pilótája elsődleges céljának tartotta, hogy kivigye a járművét a szárnyas forgatagból.

Ezzel megfeledkezve Akhasról.

A fejvadász pillanatok alatt becélozta az emelkedő gép hasát, és tűzet nyitott a sínágyukkal. A lángok úgy falták fel a repülőt, mint egy szupernóva a körülötte lévő bolygókat.

Akhas kirepült a völgyből. Egy kanyonba jutott ki, ami S alakban tekergőzött. A sziklafalból szirtek álltak ki.

Akhas tudta, hogy itt nagyon nehéz lesz biztonságosan repülni.

Akhas látta a kivetítőn, hogy még négy vadászgép eredt a nyomába négyzet alakba.

Nyílt légtérben ideális, hogy felhajtsák az áldozatot. A tapasztalatlan pilótákkal szemben egy szűk terepen is hatásos, de Akhas nem volt tapasztalatlan.

Elsuhant egy szirt felett, kitért balra a jobb felső vadászgép lövései elől, aztán felgyorsított. A gépek utána, de látszott, hogy nagy erőfeszítésekbe került, hogy fenntartsák a köteléket.

A larn számára ez volt a megfelelő alkalom.

Megfordította a gépét, közben betöltötte az utolsó rakétáját a vetőcsőbe, majd lőtt.

A bal felső vadászgép kitért a rakéta elől, de a pilótája elfeledkezhetett a közelben lévő sziklafalról. Egy hatalmas robbanás, és semmi más nem maradt belőle, csupán egy fekete folt a falon.

Akhas ez nem várta meg.

A bal alsó vadászgép lejjebb ereszkedett, de Akhas már várta. A fejvadász lövései letépték a bal szárnyát, mire a gép csonka madárként zuhant a folyóba.

Kettőnek vége, ugyanennyi maradt.

A két mamba egymás mellé húzódott, megpróbálva körbevenni Akhas hajóját, de a larn résen volt. Amikor azok a közelébe értek, a karcsú, ezüstszínű hajó kecsesen felszökkent, az ellenfelei felé kerülve.

A sínágyúinak a lövedékei pillanatok alatt betörték a bal oldali vadászgép tetejét fedő üvegburát. A légnyomás kirántotta a pilótát, a repülőgép pedig pörögve fúródott a földbe.

Akhas lelassított, mielőtt a másik gép pilótája kapcsolt volna, a háta mögé került, aztán tüzelt. A hajtó művek lángot vetettek, majd egy óriási lángvirág nyílt a helyükön, amely pillanatok alatt bekebelezte a gépet.

A larn kivetette a gépét a kanyonból, hamarosan már a vége láthatatlan dzsungel felett repült. Nagy ívben balra elrepült a hegység mellett. Eltávolodott a kalózok erődjétől Corsortól. A horizonton már hajnalodott.