A Napárnyék leszállt Westra City egyik szélső űrkompjába. Akhas kioldozta magát, és kiszállt. Egy pillanatra megszédült a fáradtságtól. Ez az akció enyhén szólva is katasztrófa volt.
Foglyul ejtették, kis hiján lelőtték valamint volt ez az üldözés. A larn leeresztette a hajó rámpáját és lesietett rajta. A hajó hasán és bal oldalán golyó ütötte nyomok voltak. Ha nem lett volna polarizálva a burkolat, akkor most Akhas holtan feküdt volna egy égett roncsba.
Az első útja egy hajószerelőhöz vezetett.
Az utcán ilyenkor csupán néhány rongyos ruhákban öltözött guberáló tartózkodott, akik valami kaja után kutatták át a szemétdombokat.
A levegőben a rothadás szaga terjengett, keverve az eső üde illatával. Akhas érezte, hogy felfordul a gyomra.
Szerencsére a főutcára korlátozódott az üzletek és kocsmák nagy része. Egy kisebb téren megtalálta amit keresett. Egy boltíves kapu, felette egy hatalmas vibráló felírat.
Mogo-ruth hajójavító műhelye
Extra kívánságokat is teljesítünk.
Akhas odalépett a bezárt kapuhoz, és bedörömbölt.
Elsőre senki nem nyitott ajtót.
A fejvadász újra próbálkozott, mire bentről egy álmos, mély hang hallatszott.
– Jövök már! Hogy a kwizek nem tud aludni normálisan.
A kapu nyikorogva nyílt ki, a háta mögött pedig egy nagydarab, barna bőrű kwizek állt, békaszerű fején szemölcsökkel. Amint meglátta Akhast hátra hökölt. A larnok elég félelmetes látványt nyújtottak, háromszög alakú fejükkel. Zöld pikkelyes bőrükkel, és gyíkszerű vonásaikkal.
– Nem akarlak megölni. – A fejével a tábla felé bökött. – Tiéd ez a hely?
– A gazdámé Mogo-ruthé
Akhas bólintott.
– Szólnál neki, hogy ügyfele érkezett – ez inkább utasítás volt mint kérdés. A kwizek nyelt egyet, majd bement. Akhas követte. Egy nagyobb udvarra jutott, ami tele volt egymásra tornyozott régi használt alkatrészekkel, amik mellett kikapcsolt, rovarszerű szerelőrobotok őrködtek. A másik végében pedig egy kupolás tetejű ház állt.
Akhas megállt középen és várakozott.
Most ideje volt, hogy elgondolkodjon az utóbbi pár nap eseményein. Volt nála egy adatkristály, amin a sheldeknek a galaxis meghódítására vonatkozó tervei voltak. A sheldek még azelőtt uralták a galaktikát, hogy az emberek kimozdultak volna abból a trágyafészekből, ahol először kijöttek a dzsungelből. Csupán páran maradtak, de ők is azon dolgoztak, hogy a háttérből irányítva visszavegyék régi birtokukat.
Shorgot cserébe az adatkristályért és azért, hogy többet ne zargassa a larnt egy újabb megbízatást adott neki. A Humán Domínium egyik laborjából megszökött egy génkezelt harcos, és Akhasnak ezt kellett megölnie. Az Alyssa nevű lány feladta neki a leckét, sőt Akhast még elég komoly bajba is keverte.
A larn kivette a zsebéből a fehér színű, kocka alakú kristályt, és a szeme elé emelte.
Eladja valamelyik információkereskedőnek, vagy továbbítja a Humán Domíniumnak. Nem azért, mert olyan nagy pénzt szakíthat érte, hanem mert egyszerűen megnézte volna, ahogy az emberek csatahajói űrszemétté lövik a sheldek bolygóját.
Olyan öröm szállná meg a látvány hatására, mint amikor kiskorában pókokat és csótányokat eresztett egymásnak.
Elvigyorodott a gondolatra.
Ez a mosoly azonnal lefagyott az arcáról, amikor eszébe jutott a lány arca. Ezt az arcot már egyszer látta a múltban, fiatalabb volt, de azon kevés dolgok egyikére emlékeztette amit megbánt. Ennek ellenére meg kell majd ölnie.
A gondolatra ökölbe szorult a keze. Meg kell majd húznia a ravaszt, mert ez volt a feladata, és többet nem hall a sheldekről. Nem küldenek rá több orvgyilkost, nem zaklatják több megbízatással.
Örökre vége lesz.
A gondolataiból a kinyíló ajtó nyikorgó hangja zökkentette ki. Az épületből egy vr'a kacsázott ki. Az alacsony, békaszerű lény egy kopott barna nadrágot és egy zöld, pikkelyes díszítésű mellénykét viselt. A szemei körül félkörben pedig aranyszínű pöttyök voltak, a fején egy kicsiny, kék taraj ágaskodott. Nőstény volt.
Kígyószerű szemeiben egy pillanatra félelem csillant fel.
– Mit akarsz larn? – a hangja magas volt és selypítős.
Akhas végigmérte a lényt. A vr'ak kapzsik voltak, de nem annyira, hogy átvágják a vevőjüket. A pénzért mindent megtettek, és bármit meg tudtak szerezni. Nem dobtak fel senkit se a hatóságoknál, ha az fizetett.
Akhas ezért is szeretett velük üzletelni.
– Van egy Stromid VR–170-es cirkálóm. Van pár felületi sérülés, a polarizáló hálót szerintem cserélni kellene. – A lény megvakarta az álla alatti részt. Akhas megnézte a fal melletti alkatrész halmokat. Úgy látszott Mogo-ruth jó beszerző. – A sínágyúimba pedig nincs lőszer. Szükségem lenne még 4 Cunami Mark III-as rakétára. Valamint töltsétek fel teljesen a hajómat. – A vr'a már megszólalt volna, de Akhas megelőzte: – Természetesen a javítások után megkapod az összeget, ha jó munkát végeztél, és amint elvégezted – tette hozzá a végén.
A vr'a elvigyorodott.
– Szeretem az ilyen vevőt aki tudja mit akar, és ráadásul fizetni is tud.
Akhas bólintott erre, aztán sarkon fordult.
– Max három óra múlva fel akarok szállni a bolygóról. - Kisétált az udvarból.
Akhas érezte, hogy az izmai szinte sírnak valami táplálék után. A gyomra pedig üres zsák volt, és ez roppantul zavarta. Az utca már nem volt annyira üres. A különböző fajú árusok elkezdték kirakodni egzotikus portékájukat, miközben az utcán elsuhant pár légpárnás. A távolból egy bejid bőgése hallatszott, amire egy másik válaszolt.
Az utcán lassan megjelentek a járókellők: bevásárló helyi lakosok, átutazók, a helyi polgárőrség fegyveresei. Akhas betért egy kis mellékutcába, ami egy térre vezetett. A közepén egy kis bódé, ami mellett pár fából készült lóca és asztal. A larn orrát megcsapta a sülő hús illata.
Odasétált a deszkákból készült alkalmatosság ablakához, majd megszólalt.
– Van itt valaki?
Egy kövér, álmos férfi lépett ki, aki egy zsírfoltokkal ékesített kötényt viselt.
– A mai első vendégem egy larn – kurjantott fel. – Hu, szolgáltam már ki kétfejű kwizeket. Pucér vr'a-t, akinek az arca tele volt… szerintem nem akarod tudni, hogy mivel. – felkacagott, de amint meglátta Akhas rezzenéstelen arcát abbahagyta, bár a mosoly még ott maradt holdvilágképén. – Mi kellene ha volna?
– Kwizek angolna, sukurszószal. Élve sütve. – mondta. Ez a fickó elég szószátyár, és ha valaki tud neki infókat mondani a városról, akkor csak ő lehet.
A fickó bólintott, majd hátrament. Akhas látta, hogy a bódé belsejében egy sütő és egy hűtőláda volt a tetején egy halom tányérral. A falra serpenyők és főzőedények voltak felakasztva.
A fickó a visszatért a hátsó helyiségből, a bal kezében egy polipszerű, kígyótestű hallal, ami még tekergett.
– Általában csak kwizekek, emberek és vr'ak jönnek a hússütőmbe. A kwizekeknek és az embereknek öröm főzni, de a vr'aknak. – A szakács lerakta a rángatozó kwizek angolnát a húsvágó deszkára, majd megszórta valami sárga porral, amitől a hal megmerevedett. Közben odalépett a sütőhöz, levett egy serpenyőt, majd a sütőlapra rakta, és olajat öntött bele. – Kukackása. Csak azt hajlandóak megenni a Vr'a űrön kívül. – Aktiválta a készüléket, mire az olaj felsistergett. – Halottam, hogy a larnoknak jó az ízlésük.
Akhas körülnézett a téren. Egy ördögszerű devliai épp kirakta a portékáját: különböző formájú kristályszobrokat.
– A pénztárcánk is vastag – mondta Akhas egy vigyor kíséretében.
A fickó belevágta a serpenyőbe a halat mire az eszelős csapkodásba kezdett A szakács kihozott hátulról pár kék hagymát, és apró darabokra kezdte el szeletelni.
– Hallotta mi történt Corsorban? – kérdezte. A hagymákat apró kockákra szeletelte.
– Onnan jövök – mondta Akhas. A férfi lerakta a kést, majd egy fazékba vizet rakott fel főni, majd kaparta a hagyma darabjait. A levegőt kesernyés illat töltötte be.
– Szar ott a helyzet, mi? – kérdezte a fickó, majd levett egy kalapácsot, és az sercegő olajba vergődő hal fejére sújtott vele. Akhas bólintott.
– Majdnem kicsipkézték a seggem – mondta. – Szerintem a kalózok pár hónapig egymást gyilkolásszák majd. Prabigatot megölték, gondolom ezt is hallottad.
A fickó bólintott, majd megkavargatta a rottyogó szószt, és belekóstolt.
– Na ez már kész van – beleszórt egy csipetnyi zöld port, majd újra megkavargatta. Majd odalépett az angolnához, a kezébe vett egy csipeszt, és kiemelte a fekete sült halat. – Sajna igen, áldott jó egy ember volt, ahhoz képest, hogy olyan körökbe mozgott. De előbb-utóbb golyót kapnak a fejükbe…
– …vagy a hasukba. – Ő lőtte ki azt a golyót, amely végül kioltotta a kalózvezér életét. Bár akkora az már csak egy báb volt a lány kezébe…
A fickó rápillantott Akhasra, majd inkább visszafordult a halhoz, előkapta a kést, és elkezdte nyúzni, míg nem csak a sötétzöldre sült hús maradt. A C alakba görbült halat kirakta egy tányérra, majd rakott rá a szószból, hogy teljesen befedje. A larn érezte, hogy az ízlelőbimbói megrándulnak az illat hatására.
– A fejlövés tisztább szerintem – mondta a szakács, majd kirakta a gőzölgő ételt a larn elé. – Evőeszközt?
Akhas megrázta a fejét.
– Amúgy mi hozta ebbe a szarfészekbe?
– A dolgom – a larn megnézte az ételt. Már indult is volna vissza az asztalhoz, de még volt valami. – Amúgy ha be akarnék jutni a kalózokhoz valamilyen ügyből kifolyólag, bármilyen ügyből, akkor kihez fordulhatnék, hogy segítsen.
A férfi megvakarta az állát.
– Úgy tudom, hogy Ibrahim Werd – Akhas felnézett erre a névre. – Régen kalóz volt. Ha ezt akarnám csinálni, bár nem vagyok olyan hülye, akkor hozzá fordulnék.
Akhas bólintott, majd elvette az ételt.
– Mennyi lesz?
A férfi megvakarta a tarkóját, majd megszólalt.
– 500 egység.
Akhas átnyújtotta a fizetőkártyáját a férfinak.
– A dupláját kapod, hogy ha leírod ennek a Werdnek a címét – a szakács megnyalta a száját, majd fogott egy papírlapot és egy tollat, és lefirkantott rá egy pár sort, majd átadta Akhasnak. Közben a szemeit ide-oda járatta, de a téren csak az áruját hangosan kíngató devliai volt, egy azokat tanulmányozó kwizek nőstény, meg pár nagy orrú yrrah, akik épp az egyik most nyitó örömtanya felé tartottak.
A larn elvette, majd megnézte, aztán a zsebe mélyére süllyesztette.
– A tiéd a duplája – mondta, miután visszakapta a fizetőkártyát.
Elsétált a bódétól, leült az egyik félreeső asztalhoz, és elkezdett enni. Az ujjaival tépte szét a húst, leszopogatta a bordákról, a csápokat külön ette meg. Finom volt és porhanyós. Érezte, hogy visszatért az ereje.
Amire szükség is volt…
Ismerte Ibrahim Werdet. Egyszer az egyik kalózbanda vérdíjat tűzött ki a fejére, Akhas pedig kapott az alkalmon. Négy csillagrendszeren keresztül üldözte az egykori kalózt. Párszor kis híján ott hagyta a fogát, a férfi néhány trükkjének köszönhetően, de végül sikerült sarokba szorítania. Épp azon volt, hogy egy golyót ereszen a lábába, mikor bejött a megbízóinak az üzenete: levették Werd fejéről a vérdíjat.
Akhas persze ott helyben megölhette volna, de inkább elrakta a fegyverét, és elsétált onnan.
És most a larnak újra találkoznia kell vele.
Shiwa: ez a szarfészek valóságos átjáróház lett.
Elrágcsálta az utolsó csápot, megtörölte a zsíros kezét. Majd elindult, hogy megkeresse Werdet.
Szűk mellékutcákon vágott át, mire megérkezett a kétszintes épület elé, amelynek boltíves bejárata felett egy felírat volt.
Werd robot, háztartási gép, és komputeralkatrész kereskedése.
Az emeleten a polgárőrség parancsnoksága.
Akhas látta, hogy pár felfegyverzett kwizek és egy majomszerű lény sétált ki az ajtón, aki állandóan beszélt.
– Szar az egész azt mondom! – morogta, majd oldalra köpött.
– Higgadj már – mondta a kwizek.
– A főnök belemászott ebbe a dologba – Akhas kilépett eléjük, és végigmérte őket. A fegyveresek egyszerre hallgattak el. Elsőnek a majomember szólalt meg.
– Nocsak, egy larn – morogta barátságtalanul. – Mit akarsz?
Akhas megvakarta a feje bal oldalát, majd lenézett az üres pisztolytáskájára. A fegyverét még Corsorba vették el, amikor pár kalóz elkapta.
– A főnököddel szeretnék beszélni – Akhas a csípőjére rakta a kezét és a vezérük szemébe nézett. – Ibrahim Werd, ismered?
– Ki kérdezi?
– Akhas – morogta a larn. Bár nem volt nála semmilyen fegyver, de a belőle áradó hűvös magabiztosság szinte páncélként védte.
A lény a szájához emelte a kommunikátorát és beleszólt.
– Főnök. Itt Giru – felpillantott Akhasra, majd folytatta. – Egy Akhas nevű larn keresi.
A fejvadász összefűzte a mellkasa előtt a kezét.
Giru lenyomott egy gombot a kommunikátorán, majd a zsebébe süllyesztette.
– Felmehetsz – morogta.
Akhas elindult a ház felé, látta, hogy Werd fegyveresei a háta mögé tömörültek.
Átsétált a bolthelyiségen, ami akár egy múzeumnak is beillett volna. Érezte magán a robotok tekintetét.
Werd irodája az emeleten volt, egy nagy lépcső végén. Akhas belépett és szembenézett a fickóval.
Werd nem sokat változott. Egy kicsit meghízott. A szeme alatti táskák és a csapzott haja, na meg az asztalon lévő gőzölgő kávé egy álmatlan éjszakáról tanúskodott.
– Ha egy ember találkozik egy larnal soha nem felejti el a találkozást – mondta Werd, majd belekortyolt a kávéjába. – Ez egy nagy rakás szar.
Az ajtó bezárult a fejvadász háta mögött. Akhas leült a férfival szembe, és fürkészni kezdte.
– A közelmúltban járt nálad valaki, aki be akar jutni Corsorba – mondta Akhas, közben szemügyre vette az asztalon lévő gömbszámítógépet. – Szerintem.
Akhas megnézte jól a férfi arcvonásait, látta, hogy pár izom rángatózni kezdett.
– Csak nem Corsorból jössz? – kérdezte Werd, majd hátradőlt.
Akhas bólintott, majd rárakta a bal kezét az asztalra.
– Volt ott egy kis dolgom.
A férfi megvakarta az állát, majd lerakta a kávésbögrét, és kipillantott az ablakon.
– Prabigat halott, ugye tudod
– Első kézből, de nem ő vitt oda engem. Vörös hajú, emberi nőstény. Egy férfival együtt menekült a városból egy könnyű páncélozott járműben: egy Futrinkában.
Elkezdte kocogtatni a körmeivel az asztallapot.
– Emlékszel amikor a Caldea aszteroida mezejébe üldöztél?
– Igen. Bementél az asztreoida mögé. A műszereim egy robbanást jeleztek. Mire beértem oda, már csak az üzemanyag tárolóknak az olvadt szilánkjait. Azt hittem, hogy nem vetsz be ilyen ósdi trükköt. Elhittem, hogy meghaltál, és már magamba számolgattam a vérdíjat. Csak az tudott fényt deríteni dolgokra, hogy ellenőriztem a roncsokat.
Werd bólogatott.
– De az sem volt bejidszar, ahogy te is majdnem kelepcébe csaltál abban az üstököscsóvában – válaszolta erre Werd. – Azt hittem, hogy lerázlak, de te már ott vártál a másik oldalon.
Egy izzadságcseppet vett észre a fickó bal fülénél.
– Azzal a rakétával megleptél – mondta Akhas. Az asztalon egy kép volt, rajta három nő és a lábuknál öt gyerek. Akhas jobban megnézte. A legszélső lánynak válláig érő fekete haja, mandula vágású szeme és világosbarna bőre volt. – Látom van családod. Gondolom szerető apja vagy nekik. – Akhas egy szó nélkül elvette a képet az asztalról, majd jobban megnézte. – Szörnyű apa nélkül felnőni. – Az egymásba ölelkező nők. A mosolygó lányok. Akhas érezte, hogy a lelkébe megmozdul valami. – Én csak tudom… – mondta, majd inkább másfelé nézett.
Most nem akart gyilkolni. Amikor látta még kiskorában meghalni a szüleit, akkor megszakadt benne valami. Kényszerítette magát, hogy ne szorítsa ökölbe a kezeit. Becsukja a szemeit.
Nem akart mást is erre a sorsra juttatni.
– Vörös hajú, fiatal emberi nőstény. Nem ismerős?
Werden azonban jobban látszottak az érzései. A szája pengevékonyságúra szűkült. A kezei ott voltak az asztallap alatt, valószínűleg ökölbe szorítva. Az arca pedig piros volt a dühtől.
– Hawkins jó srác. Próbáld meg életbe hagyni. Valamint a társait is. Nem tehetnek semmiről, de az a lány egyszerűen megbabonázta.
Akhas bólintott.
– Ahogy Thadeus Prabigatot is. Nagy kár volt érte, hogy hasba kellett lőnöm – válaszolta szenvtelenül. – Hawkins mondott bármit hova megy?
Werd a kezébe vette a bögrét, és nézni kezdte.
– Ígérd meg, hogy nem bántod.
– A fegyverrel az én dolgom. Nem Hawkins.
Werd becsukta a szemét, és beszélni kezdett. Látszott, hogy minden szót harapófogóval kellett kihúznia magából…
– Van valami balhéja, egy vr'aval. A Vyrlaxra ment, a Castellani átjárón keresztül.
Akhas bólintott, majd felállt.
– És a barátod élete mennyit ér neked?
Werd nyelt egyet, majd az asztallapot kezdte el nézni
– A srác olyan nekem mint a testvérem. Csináltunk együtt pár örültségét. Az életemet is rábíznám.
A fejvadász elindult az ajtó felé. Tudta, hogy Hawkinsnak esze ágába se lesz a Castellani átjárót használni. Persze a Vyrlaxra innen több ugrópont hálózat is vezetett.
Akhasnak más ötlete volt.
Járt annak idején a Vyrlaxon, volt ott egy olyan megbízatása, amiről bizonyos személyek nem akartak beszélni.
Akhasnak nem volt más dolga. Elmenni a Vyrlaxra, és várni…
– Meglátom mit tehettek – mondta Akhas, majd lassan kisétált az ajtón.
Akhas pedig tudott várni.
