Külűr Krónikái: A prototipus. A harmadik nap.

Alig hogy kikeveredett a Shiwa poklából, Hawkinsnak és csapatának csak most jönnek az igazi nehézségek. Az űr egy olyan részén haladnak át értékes zsákmányukkal, ahol mindenhol veszély leselkedik rájuk, ugyan is Hawkins régi bajtársa Lance Morrow beépült, és így korlátlan erőforrásoknak parancsol. Az útjuk a Vyrlaxra vezet, ahol ki kell rabolniuk az idegen bűnvezér kincseskamráját. Nem tudják, hogy Akhas, a fejvadász már várja őket. De a veszélyes zsoldos nem is sejti, hogy ő is csak egy feláldozható sakkbábu egy sokkal nagyobb játszmában.

Az előző rész.

Nagy Mátyásnak a Külűr Világában játszódó regénye

Friss topikok

Címkék

17. fejezet: Fentről jön az áldás...

2012.01.16. 12:56 Kenneth Withaker

 A Nanaboosh vörös gömbje felé egy űrhajó közeledett. A teste henger alakú volt, az orra trapéz alakú volt, és egy idegen bestia állkapcsát festették rá, az elejéből egy jókora, ütött-kopott lézerágyú meredt előre.

A hasa alatt három sínágyú sorakozott.

Lance Morrow kedvetlenül nézett az irányítóterem ajtaján. A helyiség szűk volt, a hologramok csak pislákoltak vagy néha megremegtek a gyakori meghibásodások következtében. A padló tele volt eldobott papírpoharakkal és italos dobozokkal, de a kijárat mellett volt egy félig szétszerelt generátor, amit fél éve kezdett el javítani a zsoldos csapat egyik tagja, persze azelőtt, hogy egy gránát ketté nem tépte volna a fickót.

Így sajna a motor nem javult meg.

– Hö, tényleg hatásos a programod – mondta a Morrowtól jobbra ülő lény. Békaszerű szájából folyamatosan csorgott a zöld nyál, nagy piros szemeiben kapzsiság villogott. Púpos hátán meredező taraj felmeredt, és vörös színben kezdett el pompázni.

– Jó mi? Én magam írtam.

Lance próbálta leplezni az undorát. Két órája cirkáltak a környező rendszerekbe. Persze az összetákolt korvett azonnal felkeltette a helyi hatóságok érdeklődését. Ilyenkor rádión szóvá tették ezt. Morrow pedig a kommunikációs csatornán keresztül beküldött a komputerbe egy keresőbotot. Ez az apró program átnézte a komputer állományait, kikereste a leszálló V-23-as hajók adatait.

Keveset talált. A Shryke típust legálisan csupán az utóbbi öt évben kezdték el árulni, miután kivonták a forgalomból, hogy az Osprey csapatszállító felváltsa.

Végül ebben a rendszerben bukkantak valami nyomra. Morrownak csupán bekellett vetnie az azonosítókódját, és a helyiek azonnal közlékenyebbek lettek. Kiderült, hogy a V-23-as egy bizonyos Eiyahoz tartott. Morrow ismerte a manot nevét, és azt, amiket tett. Persze azt is megtudta a helyi repülésirányítótól, hogy egy Neyy nevű manot érdeklődött utána. Ez volt a bingó pillanat.

A férfinak már csak annyi dolga volt, hogy ezeket az infókat átadja Malakashnak.

– Bartek!

Az irányítóba ekkor lépett be a devliai. Fekete szemei ide-oda jártak az irányítóterem sarkában, a feje feltűnően vörös volt, vékony ujjai férgek módjára vonaglottak, megnyalta késpenge vékonyságú száját.

A zring-ta odanézett, majd felbrekkent.

– Mi az?

Malakash fújt egyet, belenyúlt a zsebébe, kivett egy fehér porral teli fiolát, majd az oldalán hordott kis dobozba rakta, és a belőle kiinduló fehér csövecskét a jobb orrlyukába dugta.

A következő pillanatban a feje hátra hőkölt, jelezve, hogy a drog felpezsdítette az agyában a vérkeringést, löketet adva neki.

– Bartek! Le mensz Bárddal a bolygóra, a kismadárral. Rendben? – Hadarta el. A szemében őrült fény csillant.

Bartek ránézett Morrowra, felbrekkent és kiviharzott az irányítóból. Malakash lerakta magát a helyére, és végignézett a képernyőkön. – Egy negyed óra, és megkapod a szökevényeid, és én meg a pénzem.

– Lance Morrow mindig fizet, barátom – A zring-ta mocsárszaga átadta a helyét, a devliai áporodott bőrre emlékeztető bűzének. Lance próbált távolabb hajolni, közben kinézett az irányítóterem ablakán. – Lesz velük egy vöröshajú nő.

Malakash csettintett, majd megdörzsölte a homlokát.

– Kis ajándék magadnak, mi?

Morrow nyelt egyet.

– Holtan akarom látni.

Malakash a bolygó képe felé fordult, majd eszelősen felkacagott.

– Látom nincs meg hozzá a gyomrod, hogy magad megtedd!

Halványan elmosolyodott, a monitorra pillantott.

– A ti fajtátok pont erre való.

A devliai szemei forogni kezdtek, újra megnyalta a száját. Halkan felmordult.

– A te fajtád helyett mossuk le a szart.

Együtt figyelték, ahogy a korvett hasa felnyílik, és egy leszállóegység siklott elő belőle. Az orra kerek volt, a szárnyai szélesek és íveltek, a törzse vaskos. A jármű megfordult a saját tengelye körül, és elindult a bolygó felé.

– Remélem elég lesz az a hat fickó akit küldesz.

A devliai Morrowra sandított. A szemei már teljesen elfeketedtek.

– Ha meghal köztük pár, akkor legalább csak három felé osztozunk.

 

– Ákkór szólják a gázdámnák, hógy várjón a lészálló pályá méllét?

A különös akcentus gazdájáról Erica nem tudta megállapítani, hogy milyen fajtájú lehet, dehogy emberi lény nem beszél ilyen fura hangon, az biztos.

– Nem csak poénkodtam.

– Dé gázdám élmént mégnézni az új jáchtját. Ki kérési?

– Erica Jade – a lány felemelte a hangját. – Trent Hawkins szárnysegédje.

Kolge-mar csatlósa egy pillanatra elhallgatott.

– Szólók gázdának.

A lány kifújta a levegőt. Végre valami jó dolog is történt ezen a napon, egy vr’a talpnyalóját sikerült meggyőznie… Russel belépett az irányítóba. A lány ránézett a srácra, majd elmosolyodott.

– Mindjárt visszahív Kolge-mar, elmond mindent a biztonsági rendszerről, és innentől szabad az út a Vyrlaxra.

A srácon látszott, hogy megkönnyebbült. Erica is már valahogy rózsásabban tudta szemlélni a jövőt. Alyssa még mindig ott volt, de akár mit is csináltak vele, az megfogja változtatni a helyzetüket.

Ekkor fel sípolt a hajó egyik képernyője. Erica oda fordult, lenyomott pár gombot. A képernyőn egy feléjük közeledő nagyméretű test háromdimenziós képe látszott.

– Ez gondot jelent. Vigyázz a hajóra, szólok Trentnek.

A lány látni akarta a férfit. Azért, hogy megnyugodhasson. Felállt a székből, végigszaladt az ebédlőn, majd le a rámpán. A lány próbált nem figyelni a karámban lévő hatalmas ősgyíkra, de ekkor a távolból meghallotta a hajtóművek zúgását. Egy ezüstös test suhant el a fák felett. A lánynak egy pillanatra eszébe jutott a Shiwai fejvadásznak az űrhajója.

A formája alapján viszont nem volt az. Az út végén álló kunyhó bejáratán ekkor tűnt elő Hawkins és Neyy, hátuknál egy fehér bundás manot, akinek a karjában ott volt az ájult Alyssa. Erica felkiáltott.

– Fedezékbe!

Ennyire volt ideje. A hajó a lány bal oldalára került. Ericának csak annyi ideje volt, hogy jobbra vetődjön, mikor a leszálló egység ágyúi tűzet nyitottak rá. Jade belecsobbant a vízbe, érezte, hogy a nedvesség átitatja a ruháját. Egy pillanatra úgy érezte, hogy talán nem víz az, hanem a vére…

 

Hawkins látta, ahogy Jade lába előtt becsapódnak a gép lövedékei. A lány felsikított, majd a vízbe esett, de már nem jött fel onnan.

Neyy felordított, mikor a jármű az ösvény felé suhant, majd feléjük fordult. Az orra kettényílt, feltárult a benne lévő rakéta.

Trent tudta, hogy mi jön.

– KIFELE MINDENKI.

Neyy balra, Hawkins és Eyiah jobbra szökkentek, amikor a rakéta becsapódott a laborba. A helyén lángvirág emelkedett az ég felé, egy fából és fémből álló absztrak szobrot hagyva maga után. Hawkins egy páfránycsoport közepébe érkezett, de hamarosan felpattant, a kezében már ott volt a pisztolya.

Az út felett lebegő repülő alja lenyílt, a következő pillanatban hat felfegyverzett zsoldos ereszkedett le kötélen, pók módjára. Hawkins három embert látott, két kwizeket és egy békaszerű zring-ta-t. A kezükben hatalmas gépfegyvereket tartottak. Hawkins nem habozott. Becélozta a leg szélen álló fickót, és lőtt. A golyó szinte letépte a fejét. A mellette lévő kwizek a szerencsevadász felé emelte. Hawkins azonnal a fa mögé ugrott. Neyy közbe leszedte a bal szélső fickót, de ekkor már késő volt.

A zsoldosok földet értek, a leszálló egység pedig a fák felé emelkedett. Az ágyúi szüntelenül pásztázták a fák koronáját.

Hawkins egy újabb fához rohant. A golyó szinte súrolta a nyakszirtjét. Hawkins viszonozta a lövést. A kwizek kitért a lövés elől.

Trent ekkor meglátta, a bozótból Neyy lopakodik ki. A manot felemelte a hüvelykujját, Hawkins bólintott.  A zsoldos Neyy felé fordult, de a manot ekkor felugrott az egyik fatörzsre és eltűnt a lombok között. A jármű ágyú balra fordult, és lőtt. A fa lombja rázkódott a lövések erejétől, levelek hullottak a földre, ágak törtek le hangos reccsenéssel.

Hawkins a következő fa mögé ugrott mikor őt vették célba. A felhevült golyók átszakították a fa törzsét, mire az hangos roppanással a tóba dőlt, hatalmas hullámokat kavarva.

Trent még utoljára látta, ahogy Neyy átugrik a következő fára, aztán a tó felé pillantott. Egy pillanatra Ericára gondolt, megszorította a fegyvere markolatát, majd kihajolt a fedezéke mögül. Az egyik zsoldos észrevette, felé emelte a gépfegyvert.

Hawkins gyorsabb volt.

A kwizek szeme helyén egy vörös kráter lett, a lény elterült. Hawkins a következő fa mögé ugrott. A megmaradt zsoldosok nem tehettek mást.

Eltávolodtak egymástól.

Az egyik feje érett görögdinnyeként robbant szét, az ágak közül leadott lövés hatására. A leszállóegység a fa felé fordult.

Trent már látta a lelki szemeivel, hogy a golyók kilyuggatják Neyy testét. A férfi ekkor lenyúlt a földre, az ujjai körbefontak egy tobozt. Hawkins felugrott, majd eldobta a termést.

A fás kérgű tárgy tompa puffanással pattant le a szállító oldaláról. A gépágyúk Hawkins felé mozdultak, a torkolattűz felvillant. Trent elugrott, a becsapódó golyók nyomán apró vízoszlopok emelkedtek és zuhantak vissza.

 

Erica meglepetten tapasztalta, hogy az oldalán megtelepedő nedvesség nem vér, hanem víz. A lány azelőtt evickélt ki a partra, hogy a golyók felszagatták volna a víz felszínét. Jade ruhái vizesen tapadtak a testére. A lány elrejtőzött a nádasba, és figyelte, hogy hol segíthetne. Három zsoldos maradt csak talpon. Egy kwizek, egy vörös testpáncélt viselő fickó, aki hosszú haját hátrakötve hordta, és a hozzá legközelebb álló zsoldos, egy zring-ta. Erica szinte érezte a szagát.

A lány látta, hogy Hawkins végiglopakodik egy cserjésen. A zring-ta odafordította békaszerű fejét, és kinyújtotta kígyóra emlékeztető nyelvét.

Az ágak között mintha mozgást látott volna. Neyy volt az. Távolabb pedig észrevette a fehér bundás manot sziulettjét, ahogy a hatalmas gyík ketrece felé lopakodik.

 Jade megtehette volna, hogy visszafut a hajóhoz, de amikor újra a zring-ta felé nézett.

A lény elindult Trent rejteke felé, és a férfin látszott, hogy nem vette észre, hogy felfedezték. A lány előrohant a nádasból, futás közben felkapott egy kővet. A zring-ta megfordult, majd felszisszent. A lány lesújtott, a békafajzat elhajolt a kő útjából. Jade csak annyit érzett, hogy a lény nyirkos marka rákulcsolódik a jobb alkarjára. A következő pillanatban pedig már maga elé rántotta. A lány felsikoltott.

– Elkaptam!

A zsoldosok egyszerre fordultak a társuk felé.

– Jó munkát végeztél, Bartek – mondta rekedtes hangján a copfba kötött hajú zsoldos, aki még mindig vesszetül markolta a gépfegyverét.

A zring-ta megmarkolta Erica állát, és felmorgott.

– Gyertek elő mindketten, és hozzátok a lányt. – A zring-ta körbefutatta dülledt szemeit a fákon. – Mert akkor kitöröm a csontos kis csirke nyakát. Elég hangosan roppanhat, úgy mint a száraz ág.

Megnyalta a száját.

– Na, csere… Van nálam egy nőstény, cserébe kérek egy másikat.

– Szerintem baszott jó ajánlat – bólogatott a vörös páncélos. A kwizek hangosan felkacagott. A leszállóegység megállt a fák felett, a gépágyúit az elő lépő Hawkinsra szegezte.

Neyy is lemászott a fa törzsén, de a manot még felnézett az egyik fára, majd Jade-re.

– Na, hol a lány?

Hawkins feltartotta a kezét.

– Szerintem a dinoszaurusztól két méterre – válaszolta a férfi, a copfba kötött hajú zsoldosnak. A fickó a szemeit meresztette rá.

Nyikorgás hallatszott, ahogy félre siklott a karám ajtaja. Majd hirtelen elősétált a több méteres bestia. Beleszagolt a levegőbe, majd elindult a szomszédos karámba lévő növényevők felé.

A zsoldosok felé fordultak, és eszelős ordítással egyszerre nyitottak rá tűzet, a szörnyeteg elszökkent a golyók útjából, a támadói irányába nézett, és felsikította. Fejét leszegte, majd elindult feléjük.

Két lépésben a kwizek előtt termett, kinyitotta a száját, és a következő pillanatban le is nyelte.

Erica belekönyökölt Bartek hasába. A lény felhörgött fájdalmába, és elengedte a lányt. A csapatszállító a ragadozó felé fordult, a gépágyúi célba vették az állatot.

Erica ekkor egy fémes villanást látott átszáguldani a levegőn. Hamarosan kivette a formáját is. AT volt az…

 

AT mindent úgy tett, ahogy Hawkins mondta neki. Ott maradt a hajón, nem akart beleavatkozni a szervesek ügyeibe.

Russel fel alá járkált, hallgatta a kinti csata zajait, néha megeresztett egy nem kellene segíteni kérdést. AT kiállt a rámpa szélére és figyelt.

Látta amikor Erica Jade beleesett a vízbe, amikor a leszállóegység – a robot szenzorai egy Mark I-es Pteranodonként azonosították – tűzet nyitott rá, majd azt is amikor az egyik zsoldos élő pajzsként használta. A robot ekkor döntött.

Utasítás: Vigyázz a hajóra.

Russel arcán a döbbenet látszott. A robot lerohant, elrugaszkodott, majd megkapaszkodott az egyik fatörzsön. Majd átugrott egy másikra. A fémkarmai könnyedén belemélyedtek a fakéregbe, szilikonból készült műízmai elég erősek és rugalmasak voltak, hogy a robot két méteres ugrásokat tegyen, a vizuális szenzorai segítségével minden mozgást észrevett a tisztáson, ahogy az akusztikus érzékelőivel kivette a legapróbb pók neszezését is a bozótban.

A taktikai komputere pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Egy dinoszaurusz – egy acrocanthosaurus, ahogy az adatbázisában beazonosította – épp felfalt egy kwizeket, az egyik életben maradt zsoldos hátrálni kezd, ahogy a másik elengedte Erica Jade-t. A leszállóegység egyből a két zsoldos felé lebegett, az ágyúit pedig a hatalmas ragadozó felé irányította. AT taktikai komputere az információk alapján azonnal veszélyességi sorrendet állított fel.

És ennek az élén a jármű állt. A kiszálló nyílása szabad… taktika hiba. Ráadásul hat kötél is lelógott onnan. AT ezt hívta a taktikai tervben lévő résnek.

A robot átszökkent a levegőn, a legszélső kötelet vette célba, kinyújtotta érte a bal kezét. Az ujjai körbefonták a kötelet. A lábaival körülfogta a kötelet, és elkezdte felhúzni magát rajta.

A sínágyúk újra felugattak. Erica és Hawkins elrohantak az útjukból, az acrocanthosaurus elugrott az útjukból, a szájával pedig a zring-ta felé kapott.

A zsoldos rémült brekegéssel ugrott el az útjából. A Neyy nevű manot rohanni kezdett az ellenkező irányba. A másik zsoldos becélozta a lény fejét, és lőtt.

A teremtmény időben bukott le. A golyó leszakított egy kisebb darabot a taréjából.

A lény ránézett a szervesre.

Ha AT szerves lett volna, akkor egy pillanatra azt gondolta volna, hogy megsértették a lény hiúságát. Az acrocanthosaurus a férfi felé fordult, az állkapcsa lecsapott.

AT ezt már nem látta.

Minden figyelmét arra fordította, hogy felmászon a kötélen. Már a felénél járt, amikor a műszerei jelezni kezdtek, hogy a kötelet tartó foglalat kilazul. A robot agya villámgyors megoldást kínált. Elengedte a kötelet, majd felugrott, a következő pillanatban megragadta a nyílás peremét, és felhúzta magát.

Pont akkor, amikor a fémlemezek lassan a helyükre emelkedtek. AT felmérte a környezetét. Egy nagyobb helyiségben volt, a falak mentén ülések. Vele szemben pedig egy ajtó, ami zárva volt.

AT odarohant, majd megnézte az ajtó melletti panelt. A szenzorjaival átvilágította, megvizsgálta a belső felépítését. Az integrált áramkörök szövevénye nem kínált semmi olyat, amivel betudott volna jutni a pilótafülkébe.

A helyiség hírtelen előre dőlt. AT felugrott a falra, karomra emlékeztető ujjait fémbe mélyesztette, miközben a lábain lévő közben átállította a szenzorjait, hogy érzékeljék a szerves nyomokat a gombokon.

Az ezüstös négyzetbe feketélő tíz kockán a következő pillanatban kékes foltok jelentek meg. AT szenzorai regisztrálták, hogy mely számozott gombokon találhatóak ezek a nyomok. 5-8-3-1-2

Ezekből a processzora kombinációkat hozott létre. Szám szerint hatot. AT beírta az elsőt. A lámpa a panel tetején vörösen gyulladt fel.

Zúgás hallatszott, mikor a hajó padlója lenyílt.

AT számított rá, hogy a hajó belső falát hamarosan demagnetizálják, hogy aztán ő kizuhanjon.

A robot a második kombinációt is beütötte.

A piros lámpa megint felvillant.

AT-nek nem voltak érzelmei, nem érzett dühöt, beírta a harmadik kódot…

A piros lámpa zöldre váltott, az ajtó félresiklott. AT behajolt a gép pilótafülkéjébe. A gépet vezető torzonborz lény ránézett, a szemei tágra nyíltak.

A robot elkapta a vállát, és kirántotta, majd kidobta a padlón tátongó nyíláson. A robot benyomult a szűk helyiségbe, a tüzér – egy skrudd- felszisszent, majd előkapta a pisztolyát. A robot karomra emlékeztető ujjai a csuklója felé fonódtak.

A lény felsikított, reccsenés törte meg a fülke csendjét. AT beverte az idegen fejét a pilótafülkét elölről határoló üveglapba. A skrudd elájult, a feje a vezérlőpultra hanyatlott.

A robot leült, megragadta a kormányt. Előretolta a botkormányt, ezzel egyenesbe hozta a Pteranodont, majd elindult Hawkinsék felé.

 

Erica elugrott a gépágyú lövései elől. A hátára érkezett, de nem pihenhetett sokáig. Egy árnyék borult felé. A dinoszaurusz szája kinyílt, és lecsapni készült, de a lány elgurult az útjából.

– Hülye T-rex.

Morogta a lány, felpattant, majd futni kezdett. A vadállat a nyomában. A zring-ta még a lány elé állt, de Jade ökle lecsapott, mire a lény ájultan esett össze. A ragadozó dinoszaurusz lábai csak pár centiméterrel kerülték el az ájult lényt.

A fák közül egy fehér bundás manot rohant ki.

– Be kell terelni. Valamivel be kell csalogatni a karámba.

A fémketrecben álló parasaurolophusok felbőgtek, nekimentek a rácsoknak, amikor megérezték a közeledő dinoszaurusz szagát.

A lény pillanatok alatt a lány hátánál volt. Erica jobbra szökkent a ragadozó állkapcsa elől. Az üresen csattant össze.

– Van csali!

Balra fordult. A szíve a torkában dobogott, a tüdeje minden korty levegőért keservesen megküzdött. A szemei egyszerre figyelték a talajt, és a fákat, néha hátra sandítottak az óriási hüllőre.

A fehér bundás manot közben felmászott a karám tetejére. Neyy és Hawkins a szörnyeteg nyomába eredtek. Erica tudta viszont, hogy Neyy nem fog vért ontani, ahogy Hawkins sem.

A bestia karámja már előtte volt. A dinoszaurusz felkészült, hogy előre ugrik. Erica az ösztöneire bízta magát. Érezte a teremtmény hústól és haláltól bűzös leheletét. A lány szembefordult a ragadozóval. A lény hátraszegte a fejét, kinyitotta a száját, és lecsapni készült. A lány elugrott az útjából. A bestia beviharzott a karámba. Pendülés hallatszott, amikor neki ment a fémrácsoknak.

Aztán egy fájdalmas ordítás.

Erica felállt, és felsóhajtott.

Hawkins és Neyy ekkor értek oda. A lány rosszul érezte magát. Vizes volt, mocskos volt, izzadt.

– Hawkins – A lány leporolta magát, de a ruhája merő föld és víz volt. – Remélem, hogy lesz időm lezuhanyozni…

A fák koronája felett megjelent a leszállóegység. Erica szava elakadt, de Hawkins megvonta a vállát.

– AT működött. Ez a robot mindent megtesz, hogy sírva küldjem majd az ócskavastelepre.

 

Russelnek ez volt élete egyik leggázabb beszélgetése. A fiú épp a pilótafülkébe ült. AT pillanatokkal azelőtt elviharzott. Steven pedig nem tehetett mást, mint hogy ott ült Hawkins székébe és hallgatta a lövések és az ordítások távoli zaját, és remélte, hogy a társainak semmi baja nem esett.

A társai.

Két nap alatt annyi dolgon keresztül mentek, hogy valahogy megtanult kötődni hozzájuk. Ha vége lesz ennek az egésznek, hiányozni fognak.

Ekkor csipogott fel a kommunikátor, jelezve a bejövő hívást. Steven, Erica helye felé nézett, majd nyelt egyet.

Nem akaródzott fogadni a hívást, bár látta, hogy Erica hogy csinálja.

Én csak vendég vagyok a hajón.

A második csipogásra Russel már odapattant, és megnyomta a hívást fogadó gombot. Hawkinsék el vannak foglalva, és ő őrzi a házat.

– Hawkins? – A hang ravaszkás volt, számító és kapzsiság színezte meg.

– Kolge-mar?

– Te meg gondolom a Kalgori törő. Az, amit hallok, ott fegyverropogás? – Russel válaszolt volna. – Az. Hawkinsék bajba keveredtek mi? Jó, ha kikeverednek belőle, add át neki a következő üzenetet. Remélem, ennyit rád bízhatok. Menjetek a Daloló Vízi Emberhez.

– Hogy mi?

– Kérdéssel kérdésre? – Egy repedtfazék hangú üvöltés hallatszott. – Az egy acrocanthosaurus volt ugye? Az volt, ezer közül megismerem a hangját. Add át azt is Hawkinsnak, hogy a terv rám eső részét teljesítettem.

Bontotta a kapcsolatot.

Russel csak pislogott. Most érezte azt, hogy mennyire különös, másik világba téved. A Telluson az embereknek az volt a legnagyobb problémája, hogy ne késsék le a reggel csővasutat, de a Külűrben pedig az, hogy megéljék a jövő hónapot.

Nem érezte még magát ilyen élőnek.

Russelnek erre innia kellett. Felállt, kisétált az ebédlőbe. Csönd volt, csupán a helyi állatok hangját hallotta. Megdermedt, majd megfordult. A rámpa le volt eresztve, az ember méretű nyíláson keresztül pedig jól látszott a tó negyede, a partján vezető út, amin Hawkinsék közeledtek. Erica sáros volt, Hawkins testét karcolások borították. A karjában Alyssát tartotta. A lány fáradtnak tűnt, és gyengének. Russel még nem látta ilyen emberinek. A hátuknál Neyy és AT haladt. A manot bundája néhány helyen megpörkölődött. Ágak és levelek akadtak bele. AT úgy ahogy makulátlan volt, ahogy a mellette haladó fehér manot.

– Eyiah, gondolom, szólsz a hatóságoknak?

– A kis szabadidős programotok szerintem felverte a környéket. Nyugalom, hálás vagyok annak a három akasztófavirágnak, mert felrobbantották a laboratóriumomat. Átadom őket, persze miután már elmentettek.

– Lance Morrow névre postázd a tartózást.

A többiek felmentek a rámpán, míg Neyy ott maradt az Eyiah nevű manotól elbúcsúzni.

– Nézd, már egy karcolás sincs rajta – mondta Trent. Erica elment Russel mellett, majd rámosolygott.

– Jó dolgod volt itt, úgy látom.

Russel utánuk ment. Hawkins közben bevitte a lányt a lakrészébe, majd elindult a pilótafülke felé.

– Történt valami vész a hajóval?

– Kolge-mar üzent – nyögte ki a törő. – Üzeni, hogy menj a Daloló Vízi Emberhez. Nem tudom, hogy mit jelenthet.

–Shireen rendszer – mondta Hawkins, majd ledobta magát a székébe. A VTOL hajtóművek felbőgtek, amikor Hawkins aktiválta őket. A hajó megremegett, a konyhában lévő fémedények összekoccantak.

– Ne mondjátok már. A szirének ilyen sellők voltak, akik a dalukkal csábították magukhoz a matrózokat.

Erica megvakarta a tarkóját, majd Stevenre nézett.

– Hawkins, a szirének madárfejű, emberfejű dögök voltak?

– Kolge-marnak nem erőssége a mitológia – szólalt meg Neyy hangja. Russel félreállt a pilótafülkébe belépő manot útjából. Az letette magát a székbe.

– Eyiah üzeni, hogy legközelebb lehetőleg ne hozzuk a barátainkat.

Hawkins erre felnevetett. Russel elmosolyodott, ahogy Erica is.

– Jaj szükség lesz a jó kedvünkre srácok.

Erre Russel arcáról lefagyott a mosoly.

– Hogy mi?

Hawkins rásandított. A Renegát közben a fák lombjai felé emelkedett, majd kilőtt a légkör felé.

– Lesz fent egy elég nagy problémánk…  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prototyped3.blog.hu/api/trackback/id/tr473554912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása