A Renegát besiklott a vr’a cirkáló hangárjába. Csattanás hallatszott, ahogy a rámpa leereszkedett. Kolge-mar ekkor lépett be a hangárba, hátrasandított. A sarkában egy tucatnyi skrudd és kwizek jött, a balján pedig Irox állt. A skrudd alacsonyabb volt a társainál, a feje felső részét vastag fehér vonalak díszítették. A bőre türkizkék volt, a szemeiben ördögi ravaszság csillogott.
A hajó rámpáján Hawkins és a társai sétáltak le. A testüket csúnya sebhelyek borították, a kalgori srác pedig sápadt volt és szédelgett.
Hawkins átkozott vezetési stílusa, csoda, hogy él.
Az utóbbi két napban sokat kockázatott, sokat tervezett, de megérte. Kolge-mar mindennél vágyott arra, hogy elérje a következő vagyoni rangot. Ehhez pedig egy rokonát kellett meglopnia, de úgy, hogy ő nincs benne a rablásba, ezzel is mutatva, hogy mennyire jól képes mozgatni másokat a háttérből.
De ha saját maga is részt vesz a buliban, de úgy hogy arról utólag senki ne tudjon, az még jobb volt. Az jelentette, hogy képes a háttérből sikereket elérni.
Ezek fontos erények voltak a vr’a társadalomban.
Kolge pedig mindent megtett, hogy ezeket elérje. Már a tojásból kikelésétől kezdve erre nevelte az anyja…
– Ez lenne ez a Trent Hawkins?
A zöldbőrű törpe végigmérte a közeledő férfit. A hátuknál feltűnt egy szárnyatlan ragadozó madárra emlékeztető PHX harcirobot. A vr’a már azt latolgatta, hogy mennyibe kerülhet, mellette pedig egy fiatal embernőstény haladt. Kolgit kirázta a hideg az emberektől. A lábaik és a karjaik lehetetlenül hosszúak, a testüket nem borítja pikkely, és a fejűkön azok az ocsmányan vékony szállak.
– Fajtájának egyik jelesebb tagja.
Elindultak a hajó felé. Irox felhorkantott.
– Az emberek között ennek lenni nem nehéz.
– A skruddok között is te vagy az egyik legokosabb, még se kedvelnek a fajtársaid.
A skrudd felszisszent. Irox egy rek’sha volt. A skruddok között születtek néha olyan gyerekek, akik okosabbak és kifinomultabbak voltak, de testileg satnyák, nem harcosnak valók. A skrudd társadalom az ilyeneket mérnöknek, pilótának és szerelőnek használta, és úgy bántak velük mint az állatokkal. Kolge-mar Iroxot egy skrudd hadúrtól nyerte el egy pilach partin. A vr’a jól járt vele, és ez fordítva is igaz volt. Míg a hadúrnál Iroxal úgy bántak mint egy állattal, addig Kolge-marnak ő lett a jobb keze.
– Te pedig a legmagasabb a fajtádon belül, felség.
– Nocsak...nocsak… – szakította félbe a társalgást Hawkins. – Nem így képzeltem el a hős megmentőt, de te is megteszed.
Kolge-mar kihúzta magát. Mindig megpróbált felkészülni Hawkins megjegyzéseire, de ezek váratlanul érték. Persze a gúny semmit nem jelentett egy vr’anak.
– Hawkins, kicsit nagy kitérőt tettél. A Shiwa elvileg közel van a Vyrlaxhoz, de te késtél. – Trent megszólalt volna, de Kolge-mar felemelte a kezét. – Nem kell, tárgyalnunk kell. A szakácsom ínycsiklandozó vacsorát készített.
Látta, hogy Hawkins hogy nézett rá Iroxra. A skrudd állta a férfi pillantását. Kolge-mar sarkon fordult és elindult. A hangárt és az ebédlőt összekötő folyosó falát vörösesbarna falemezek borították, amiknek a felszínére vr’a mesterek különféle domborműveket karcoltak. Ezek lakomákat, csatajeleneteket és vadászatokat ábrázoltak, olyan élethűséggel, hogy szinte megmozdultak. A padlót pedig egy kék-zöld nonfiguratív mintákkal ékesített devliai szőnyeg ékesítette.
– Azt mondta, hogy vacsora? – kérdezte a Russel nevezetű humán. A hangszíne elárulta, hogy nem igazán éhes, inkább, hogy bármikor elhányhatja magát.
– Igen, és ha nem akarod, hogy kivágassalak a hajómból, akkor kérlek, ne piszkold össze a szőnyeget.
Az ebédlő a hajó középső részén helyezkedett el. Tágas helyiség volt, hatszög alaprajzú. A közepén egy hosszú és széles aranysárga fából készült asztallal, amit magas támlájú székek vettek körbe, amiknek a párnázatta zöld volt.
Az asztalon pedig válogatott finomságok. A saját zsírjában főtt csótányrák aminek domború hátán megcsillant a mennyezeti lámpák fénye, és hosszú lábai étvágygerjesztően lógtak le a tálcáról, zöldessárga gelkash leves, amit pikánsan fűszereztek, és még éltek benne a kukacok. Kék janxa puding, ropogós a benne lévő lábaktól és kitinpáncél darabkáktól. A vr’a ízlelőbimbói összeszorultak. Az asztal másik felét pedig emberi étkek töltötték be. Pizza, hamburger, steak és krumplipüré, meg persze sült csirke.
Kolge-mar látott már képet a csirke nevű állatról. Nem értette, hogy egy ilyen torz és ocsmány kreatúrát hogy süthetnek meg az emberek.
– A szakácsom ismer pár emberi specialitást. Bár egy olyan ocsmány és büdös állatot mint a marha nem tudom, hogy tudtok megenni.
Leült az asztalfőre, megvárta míg a többiek is így tesznek. Szedett magának a gelkash levesből. Hawkinsék is kiszolgálták magukat, csak egy valaki ült mozdulatlanul és nézte a fogásokat. Russel.
Ennél nagyobb modortalanságot vr’a el sem tudott képzelni. Leülni egy megrakott asztalhoz, és nem enni.
– Ez nem eszik? – kérdezte.
Russel ránézett Hawkinsra, majd az Erica nevű nőstényre, és magára mutatott.
– Én?
A vörös hajú nőstény is hozzákezdett a hamburgeréhez. A vr’a ránézett. A legfenyegetőbb pillantását vette elő, a lány viszonozta azt. Kolge-mar úgy érezte, hogy a lány a veséjébe lát.
– Nem ide valósi.
Kolgi megrázta a fejét Hawkins válaszára.
– Ez egy fontos tárgyalás, és tárgyalni a fontos ügyekről csak úgy lehet, ha eszünk. – Kolge-mar ezt még a nagybácsikájától tanulta. – Ha csak azért jöttél ide, hogy foglald a helyet, akkor ki is takarodhatsz.
Steven nyelt egyet, majd vett magának a tányérjára egy kanál krumplipürét és két csirkecombot, és eszegetni kezdte.
Hogy bírjátok megenni.
Elkezdtek enni.
– Szóval, kivettem a részem a rablásból – mondta Kolge-mar az első kanál leves után. Forró volt és csípős, ahogy fiókakorában is szerette.
– Hogyan? – kérdezte Hawkins teli szájjal. Épp egy pizza szeletet rágott össze. – Ez a pizza isteni, a Földről hozattad?
– A szakácsom három évet töltött azon a helyen, ahol a legjobbat csinálják. Budapestnek hívjátok… – A bókolás is a tárgyalás része volt. Trent jól csinálta. Vr’anak kellett volna születnie ennek a fickónak. – Nos miután visszatértem a Vyrlaxra szabadon engedtem az én kis háziállatomat Venta-tyr palotájában. Egy vemhes ívzabálókirálynőt.
Steven Russel felköhögött, majd ránézett Kolge-mara.
– Egy ívzabálót?
Irox Russelre nézett.
– Egy teljesen kifejlett királynő, túl a tizenhatodik vedlésén. Ötszáz petét rakott le, és a kikelő lárvák éhesek, nagyon éhesek.
– Két óra alatt tönkretették a biztonsági rendszert. – Kolge-mar elrágcsálta az egyik vonagló férget.
– Megcsináltad helyettünk a munkát? – Neyy hangjából döbbentség hallatszott ki.
– A saját részemet igen, de a történet itt még nem ér véget. – Félrelakta az üres tányért, majd letörte magának a rák egyik mellső lábát, majd rágcsálni kezdte. – Utánanéztem a kis törötöknek. – Fejével Russel felé bökött. – A Tellus egyik biztonságtechnikai cégének dolgozott. Mi is a neve?
– Towerguard corporation – mondta Irox, fel sem nézett a csirkecombjából. Russel nagy nehezen bekapta az utolsó falatot. Úgy nézett fel erre a két szóra, mint egy ijedt állat.
– Hogy mi?
– Részt vettél a biztonsági rendszereiket vezérlő programok megírásában.
– Elég jól ismerem őket, sőt már van valami tervkezdeményem is.
– Venta-tyr dühöngött mikor meglátta a drága készülékének romjait. Ekkor léptem be én. Pontosabban egy fiatal pártfogoltam. A neve Kage, egy címnélküli. – Hátradőlt, és bekapta a rákláb maradékát. Élvezte édes-savanyú ízét, ahogy hegyes fogai áttörik a kitinpáncélt, majd péppé rágják a lény gyenge húsát. – Rajta keresztül neki ajándékoztam a Towerguard corporation legújabb biztonsági rendszerét.
Russel szája tátva maradt. Kolge-mar csettintett a nyelvével, miután hangosan lenyelte az ételt. –Venta-tyr is elfogadta, a címnélkülieket szinte minden eszközként használja, vagyonos és megbecsült kuzinom is felhasználta ellenem párszor. Jó esze van a kölöknek, csak sajna nincsenek ambíciói. Hihetetlen pazarlás… Gondolom, azokkal a berendezésekkel tudsz már kezdeni valamit.
A vr’a szíve gyorsabban kezdett el dobogni, amikor meglátta a nála magasabb lények döbbent arckifejezését.
– Kolge-mar, annyit kértem, hogy…
– A megbízód vagyok és a gazdád, valamint jobbnak láttam, hogy én is tornáztatom egy kicsit az elmém. – A fejére bökött. A tudás és a ravaszság volt a vr’a faj legfőbb fegyvere. – Innentől ti jöttök. Mi a terv?
A hajó hajtóműveinek zümmögését leszámítva nem hallatszott semmi sem. Kolge-mar egy pillanatra AT felé pillantott, magában azt latolgatta, hogy a robot mennyit érhetne a feketepiacon.
Esetleg ha átprogramozná, és mint személyi testőrt alkalmazná. Meg kellene kérdezni ezt Hawkinstól. A vr’a érezte, hogy valaki belenyúl az agyába. Telepatikus támadás?
– Trent nemet mondana erre – válaszolta a vörös hajú ember nőstény, majd eltüntette a hamburger utolsó darabját. – A robot megmentette az életét, ezért a lelke mélyén hálás nek…
Hawkins a lányra nézett.
– Alyssa kérlek ne…
Kolge-mar végigmérte a nőstényt. A lány lesütötte a szemét, az ajka alig észrevehetően megvonaglott. Zavarban volt.
– Egy ember erős képességekkel. És vörös a haja. – Megtörölte a száját és elégedetten felszisszent. – A hajó három óra múlva a Vyrlaxra ér, addig tisztálkodjatok meg, és készüljetek fel a küldetésre. A vendégeim vagytok.
Kolge-mar megnyomta a bal csuklóján lévő csipogott, mire az ebédlőbe három fekete zubbonyt viselő devliai lépett be.
– Vezessétek őket a kabinjukba. Irox te visszatérhetsz a hídra.
A skrudd felállt, meghajolt, és utánuk ment.
Hawkinsék felálltak.
– Hawkins te maradj itt.
Trent megállt, és Kolge-mara nézett, majd odaszólt Neyynek.
– Én is megyek mindjárt.
Manot még ránézett Kolge-mara, majd kisétált az ebédlőből.
– Hawkins, légy óvatos a lánnyal, sőt szerintem add ki az útját.
Trent széttárta a kezeit és vállat vont.
– Nem tudom, megbabonázott.
– Ti emberek és a szaporodási szokásaitok. A vöröshajú ember rossz ómen. Érted? Kiskoromban hallottam egy mesét a lánghajú démonról, aki úgy olvas másokban mint egy nyitott könyvben és ő nála van a Végítélet Kulcsa.
– Hogy mi?
Kolge-mar felugrott az asztalra, és elkapta Hawkins ingnyakát, majd közelebb húzta magához.
– Eddig gondolom csak gond volt a lánnyal. Szabadulj meg tőle…
– És mégis hogy? – kérdezte Trent. – Kolge-mar, figyelj ha megtudnék tőle szabadulni, akkor én lennék a legboldogabb ember ebben az univerzumban. Leléphettek?
Kolge-mar bólintott.
– Menj, és fontold meg amit mondtam…
