A golyó ütötte lyukon beáradt a víz. Trent Hawkins érezte, ahogy a folyadék hamarosan betölti a vezetőfülkét. A nyirkosság arra emlékeztette, hogy hamarosan megfog fulladni. Teljes erőből megütötte a könyökével a bal oldali ablakot, majd újra, de az nem engedett.
A kocsi műszerfalán ekkor vett észre egy zölden világító ledet. Halk pendülés hallatszott, az üveglap gyorsan kirepült, majd a következő pillanatban a férfit megbéklyózó biztonsági övek is engedtek a szorításukból. Trent visszatartotta a lélegzetét, az üveghangos csörömpöléssel megadta magát a beömlő víz áradatának. Trent Hawkins visszatartotta a lélegzetét, majd kiúszott a jármű belsejéből. Nem tudott jól úszni, a víz teljesen idegen közeg volt számára. Egyszerűen nem volt képes huzamosabb ideig úszni a levegőnél sűrűbb folyadékban. Ez volt a baja a súlytalansággal is, ott még levegő sem volt, és gyakran elhányta magát.
Gyűlölt szkafanderbe lenni ez volt a lényeg.
Sőt azt sem bírta, hogy ha sokáig vissza kell tartania a lélegzetét, pedig kiképezték rá, és jól ment neki annak idején.
Hawkins már látta a víztükrön átsütő egyik hold fényét. Gyorsabban kezdett el tempózni. Kijut, majd a fejvadász nyomába ered…
Érezte, hogy valami apró dög belekapaszkodik a lábába, végigrohan rajta. Trent egy pillanatra lelassult, odakapott, de a különös valami már nem volt ott.
Hawkins folytatta tovább az úszást. A fejével áttörte a tavacska felszínét, hangos csobbanás hallatszott, a hullámok magasra csaptak Hawkins körül. A férfi egy pillanatra azt hitte, hogy elnyelik újra. Lassan kievickélt a partra. A lábai sajogtak, a ruhája elviselhetetlenül nedves volt, valamint úgy érezte, hogy ez után a kis kaland után rondán meg lesz fázva.
A parkból egy kis sétány vezetett Kolge-mar palotájához, de az túl hosszú volt. A sztrádán kellett végigmennie, pontosabban végigfutnia. A vr’a megadta a kapu nyitókódját.
Hawkins átrohant a parkon, már látta az úttest sötétkék sávját, mikor egy légpárnás kocsi parkolt be elé.
– Elég ronda baleset volt – kiáltott ki a kocsi vezetője. Fekete haja és vörös szakálla volt, valamint egy kopott barna bőrkabátot viselt.
– Hová vigyem? – kérdezte a fickó.
– Innen egyenesen van egy vr’a palota, rakjon ki a téren.
A sofőr már előre is tolta a gázkart, a kocsi felgyorsított. Hawkins szipogott, meg tüsszentett egyet. Csúnyán meg fog hűlni, normális körülmények között magára kapott volna egy száraz ruhát, majd lehajtott volna valami jó forró és méregerős italt, de ezek most nem voltak normális körülmények.
Trent megnézte a sofőrt, felhúzta a szemöldökét. Fekete haj és piros szakáll, ez most normális? Valamint a kocsi túlságosan csicsás. Jobban megnézte a fickót, az arcvonásai ismerősek voltak.
Hawkins előre pillantott, a láthatáron meglátta Kolge-mar palotáját, aztán újra a vezetőre pillantott.
– Lance, átvertél haver.
– Hogy mi? – fordult oda a fickó. Trent felemelte a könyökét, és az ürge arca felé vágott. Az felordított, amikor a szerencsevadász csontos könyöke az arcába hasított.– Hawkins!
– Mi a francot keresel itt? – kérdezte Trent, majd ökölbe szorította a kezét, és Lance felé vágott, de az elhajolt az ütés elől. Trent ökle az üvegnek ment neki, majd végigsiklott rajta.
Hawkins feljajdult. Lance teljes erőből régi bajtársa mellkasába tenyerelt. Hawkins úgy érezte, hogy minden levegő kiszökik a tüdejéből. A kocsi a vr’a palotájának kapuja felé pördült. A szenzorok érzékelték a közeledő járművet, és a Hawkins zsebében lévő beléptető kártya mágneses jelét.
Az ajtó automatikusan félresiklott, a légpárnás végigcsúszott a palota felé vezető sétányon.
Trent egy bal horoggal pofon verte Lancet.
– HAWKINS!
Trent érezte, hogy a zsebében bizseregni kezd valami, a következő pillanatban a kocsi műszerfala szikrákat vetett, a levegőben ózonszag kezdett el terjengeni.
Az utat szegélyező szónikus oszlopok hangos durranások kíséretében szétdurrantak. A légpárnás megremegett, amikor nekiütközött az egyiknek, majd besüvített a fák közé.
Hawkins még egy utolsót bevert Morrownak, a katonának eleredt az orra vére.
– Ezt minek? – kérdezte, miközben Hawkins visszavette a kormányt, pontosabban vette volna, de rájött, hogy itt nincs mit tenni. A férfi érezte, hogy valami kimászik a zsebéből, odakapott, de a bogárszerű élőlény a következő pillanatban kiszökkent a kocsi ablakán. – Nem is tudtam, hogy ilyet is tudd – szólalt meg Morrow, miközben az orrából folyó vért próbálta visszatartani.
– Újabb hülye robotbogár, mi?
– A fegyverfejlesztőktől kap… – előrenézett, Hawkins is követte. Egyszerre ordítottak fel. Egy drótkerítés magasodott előttük, egy karám része. A kocsi olyan sebességgel közeledett, hogy a következő pillanatban a fém pendülése hallatszott, majd egy csattanás, ahogy lelassultak az ütközéstől, és neki mentek a fal szemközti részének.
A légpárnás eleje papírként gyürködött fel az ütközéstől. Hawkins érezte, hogy a feje majd szétreped a szélvédővel történt ütközéstől. Egy ronda seb éktelenkedett a homlokán. Morrow már kiszállt a kocsiból, és menekült volna, a kezében egy bőrönd. Hawkins kipattant a járműből, majd a haverja után kapott. Szédült, de a lehetőség, hogy a szart is kiverje Morrowból annál inkább vonzotta.
Lance elugrott előle. Láthatólag sántított a bal lábára. Hawkins a levegőbe szökkent, a következő pillanatban ledöntötte a lábáról a másik férfit, majd átkarolta a nyakát.
– Mert egy rohadt, orvgyilkos, másokat hátba szúró kis szarházi vagy azért.
Elengedte Lance-t. Az felpattant, majd az orrát kezdte el tapogatni.
– Az orrom baker!
– Érett – mondta Trent, majd köpött egyet. A sötétségből mormogás hallatszott.
A két férfi szembenézett a feléjük közeledő lényel. Négy lába volt, ragadozóéra emlékeztető pofájába krokodiléra emlékeztető fogak ültek, hátul egy karcsú farok himbálódzott, a végén pedig egy kerek, nyáladzó szájszerv volt.
– Most mit csinálunk? – kérdezte Lance. Hawkins a hírszerzőre nézett, majd felsóhajtott.
– Vedd le azt a kibaszott parókát, rohadtul nem vettem be.
– Azért beültél a kocsimba.
– Azért még odadobhatlak a kutyuskának – válaszolta gúnyosan Trent.
– És az, hogy most mi itt sóbálványként állunk az segít?
A lény közeledett, beleszagolt a levegőbe, majd felsikoltott.
– Kurvára nem – mondta Trent, majd futásnak eredt.
– Nagyon jó – csattant fel Lance. – Ezért aztán érdemes volt leszerelni, mi?
Követte Hawkins példáját.
– Nehogy válaszolj!
A lény felvijjogott, majd a nyomukba eredt. Hawkins felkiáltott, Lance pedig épp hogy ki tudott térni a bestia horgas csőre elől, majd elugrani a mellső lábának útjából, majd hirtelen felbukott az egyik nagyobb fa kiálló gyökerében.
Hawkins megfordult, a fák felé magasodó palota felé pillantott, aztán a földön fekvő Lance-re.
A hírszerző már épp azon volt, hogy feltápászkodjon, amikor a teremtmény ragadozó madárra emlékeztető feje lecsapott rá.
Morrow épp idejében gurult el a szörnyeteg halált hozó állkapcsa elől. Hawkins felsóhajtott, felemelte a pisztolyát, becélozta a teremtmény feletti kiálló faágat, és lőtt. Az hangos reccsenéssel a bestia elé esett. Trent elszámolta a lövést, a faág pedig kis híján Morrowot lapította ki.
A teremtményen látszott, hogy nem valami nagy észkombájn. Azt hitte a faágról, hogy az akart vele végezni. Hirtelen nekiesett, eltökélte, hogy bosszút áll.
Lance felpattant, majd elbicegett a bestia közeléből.
– Pazar Hawkins, tudtam, hogy utálsz, de most ki akarsz engem nyírni! Kösz öreg, én is bírlak.
Hawkins felsóhajtott, majd az egykori bajtársára nézett.
– Bocs, elszámoltam a lövést.
Trent elindult a sétány felé, közben próbálta kizárni a tudatából Lance hangját, és úgy a jelenlétét.
– Pont te számoltad volna el, te voltál az egyik lövész az osztagban!
– Végre kimondtad – mondta Trent, majd szembefordult a férfival. – Ez sokat jelent nekem.
– Tényleg?
Hawkins bal keze már ökölbe szorult, most leüti. Tudja, hogy melyik az a pont, ahová, ha odaüt, akkor elájul a fickó.
A lombkoronából morgások hallatszottak, a lombok megrázkódtak, jelezve, hogy egy falkányi vadállat mozog bennük.
– Ez mi…
– Az, hogy futtunk.
Akhas már látta a palotát, már csak be kell jutnia, végeznie a lánnyal, és vége is ennek az egész átkozott tortúrának. A nyomában a vadállatoknak a falkája, a vérére szomjazva.
A larn futás közbe meg-megfordult, majd rálőtt az őt üldöző vadállatokra. Az elülső felnyüszített, majd hasra esett, és többet nem mozdult. Akhas meglátta a palota előtt álló őröket, akik felemelték a pisztolyaikat, majd rá lőttek. Akhas balra ugrott, majd amikor földet ért, előkapta a pisztolyát. Négy őr volt, egy ember, két kwizek, egy devliai és egy ratlin. Észrevették a parkból előrontó éjsakálokat. Az ember és a két kwizek elrakták a pisztolyaikat, majd kábító fegyvereket vettek elő. A devliai és a ratlin pedig Akhas nyomába eredtek. A larn felpattant, majd lőtt a devliaira. A lény félreugrott. A másik őr Akhas bal oldalára került, a larn hátraugrott, majd a harcos felé fordította a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt.
A kékbundás, patkányszerű lény holtan esett össze. A palota kapuján pedig még több őr rohant elő, hogy segítsenek elfogni Akhast.
Az erdőből ugatások, vijjogások és csaholások hallatszottak. Egyszerre pillantottak oda. A fák lombjai közül éjsakálok ugrottak elő. A zsoldosok felemelték a fegyvereiket, és lőttek. A többi vadállat ekkor rontott ki a park fái közül. Több százan voltak. A vr’ emberei csatársorba álltak és tűzet nyitottak a rájuk támadó vadállatokra. Akhas felállt, majd a palota felé kezdett el rohanni. A kaput nyitva felejtették, és ő már bőven a védelmi vonalon belül volt. Be kellett jutnia az épületbe, mielőtt kitör itt a káosz.
Hawkins és Morrow ekkor értek ki az erdőből, a csata már kitört. Az éjsakálok foggal-körömmel estek neki a zsoldosoknak, akik kábítófegyverekkel és taserrekkel próbálták őket visszatartani.
De a vadállatok már belekóstoltak a szabadságérzésébe, hogy a területüket nem választja el egy számukra fájdalmas hangokat kibocsátó kerítés. Nem lehetett őket megállítani. Amelyik vadállatot sikerült leteríteni, azt hátravonszolták.
– Mint egy rossz horrorfilm – morogta Lance.
– Csak nem utálod a horrorokat? – kérdezte Hawkins. Ekkor látta meg a palota felé rohanó alakot. Fekete ruhájáról, és zöld bőréről egyből felismerte. Felkapta a pisztolyát, becélozta, majd lőtt…
A larn nem esett hanyatt, ahogy Hawkins pisztolya sem sült el. Nem volt már benne golyó.
– Oké Lance, futás.
Hawkins rohanni kezdett. A mellkasa már fájt a folyamatos megerőltetéstől, a ruhája nyirkosan tapadt a testére.
– Hawkins, nem bírok az én lábammal!
Az éjsakálok támadása egy kicsit lelassult. Hawkins egyre jobban közeledett a csatárlánc felé.
– Fiúk! Kolge-mar haverja vagyok!
Lance a nyomában sántikált, majd megállt, a combjából egy kábítónyíl állt ki. A következő pillanatban elájult. Hawkins megfordult, majd odafutott a haverjához. A parkból egy újabb adagnyi ragadozó érkezett. Hawkins Morrow hóna alá nyúlt és az egyik fa felé vonszolta.
– Ígérem kisuvickolom azt a rohadt papucsot, de zuhanyoznom kell – mondta Morrow álmába. Trent megrázta a fejét. Lefektette az egyik fatörzs tövébe, majd megpaskolta az arcát. – Szép álmokat Lance.
Az éjsakálok újabb hulláma indult ki a fák közül csaholva és morogva. Kolge-mar zsoldosai fokozták a tüzelést, de egyre több éjsakál törte át magát a védelmi sávon, és indult tovább a palota felé. Hawkins ekkor kiszúrt egy ösvényt, ami pontosan a palota hátuljához vezetett.
– Szuper – morogta.
Akhas átszaladt az előtéren, majd bejutott a fogadócsarnokba. Elővette a minikomputerét, és lehívta a palota térképét. Avox-rhull alaposan felkészült Kolge-marból. Akhas nem lepődött meg volna, hogy ha a közeljövőben a másik vr’at is valami csúnya baleset érné. A fogadóteremből három folyosó indult ki. Egy előre az étkezőhöz, a bal a vendégek lakosztályaihoz, a jobb pedig a vr’ak szobáihoz.
Akhas a bal oldali ajtót választotta. Végigment a folyosón, közben ellenőrizte a pisztolyában lévő töltényeket, felhúzta a szemöldökét. Egy golyó sem maradt benne. Elrakta a fegyvert, majd aktiválta a csuklójára szerelt tűvetőt. Egy kábítónyílacskát rakott bele, aminek a hegyét a szíriuszi kövigyík mérgével kenték be. Négy percen belül garantált szívleállás és halál. Persze akit eltalálnak vele, abban a pillanatban eszméletlen lesz, amikor a vérébe kerül, így még humános is.
A folyosó végében egy csigalépcső volt. Akhas felsétált rajta, és a legörömtelibb látványt vette észre, amit fejvadász életében csak láthatott.
A lépcső végében a célszemély álldogált. A lány ott álldogált, de az arcán egy kifejezés volt. A félelem. Akhas felrohant a lépcsőn, a lány futásnak eredt. Egy folyosón üldözte végig, aminek a két oldalán ajtók sorakoztak.
Akhas megállt. A lány középen rohant, túl könnyű célpont volt. Felemelte a kezét, majd kilőtt egy mérgezett nyilat, ami eltalálta.
A lány összeesett, és nem mozdult többé. Akhas odarohant, nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen ment. Leguggolt és már nyúlt is volna a lány nyakához, hogy ellenőrizze a pulzusát.
Ekkor a lány teste eltűnt. A valódi lány ott állt a fejvadász hátánál.
– Veszélyes egy fegyver vagy – mondta Akhas.
– Nem fegyver vagyok. A nevem Alyssa.
Akhas felpattant, majd a lány felé ütött, de a lány elhajolt, a következő hasát célzó csapást egy lefelé irányuló blokkolással. Akhas kitért a fejére mért rúgás elől, majd elkapta a lány lábát, és a földre teremtette. A lány hamar feltalálta magát, egy lábsöpréssel kibillentette a fejvadászt az egyensúlyából, majd a földre teremtette. A következő pillanatban már Akhas felé magasodott, a szemébe nézett. Az arcán a düh és a zavartság különös keveréke. A kezét ökölbe szorítva maga elé tartotta, felkészülve, hogy bezúzza a larn gégéjét.
Akhas emlékezett az első gyilkosságára. Éhes volt, dühös, fásult. Lopnia kényszerült, ahhoz, hogy pénze legyen az élelemre. Amikor nem kapta ezt meg, akkor végzett a vevővel.
– Mire vársz, csináld azt, amire teremtettek – mondta Akhas. Nem akart meghalni, de nem is félt tőle. Számára a fájdalom csak egy tapasztalás volt, a halál pedig az élet velejáró része. – Na, gyerünk.
A lány csak nézett, leeresztette az öklét.
– Miért vegyünk el életet, hogy ha nem tudjuk az értelmét.
– Ez van – mondta Akhas, majd felemelte a bal kezét, és megadta a kegyelemdöfést.
Hawkins berontott a konyhába. A pultnál dolgozó devliai fajtájú szakács felháborodottan ordított, de a szerencsevadászt ez nem hatotta meg.
Szinte kirúgta a konyha ajtaját, feltrappolt egy lépcsőházba, majd átment egy takarítószertáron. De nem figyelt a lába elé, átbukott egy kikapcsolt takarítóroboton. A vizes ruha, az égő mellkas mellé pedig most betársult egy sajgó comb is.
Feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót.
A larn előtt kell odaérnie, az az izé végezni fog Alyssával. Most megmenthette volna az életét valakinek, most beavatkozhatott volna.
Berúgta a lakosztályokra nyíló ajtót, csak egy ajtót látott nyitva.
A larn ökle belemélyedt a lány hasába. Alyssa hátraesett, betörve a hátánál lévő ajtót. Az két darabra esett szét. Akhas felállt. A lány a hasát fogva feltápászkodott, majd a larnra nézett. A fejvadász belenézett a lány szemébe. Félelmet látott újra, majd belenyugvást.
És egy könnycsepp is legördült.
Megnyomta a tűvető gombját, de egy szó még kibukott belőle.
– Nem fog fájni.
Érezte, hogy valaki a háta mögé lép. Sarkon fordult, majd belenézett a Hawkins nevű szerencsevadász szemébe.
– Kövigyíkmérget kapott. Nem fog szenvedni – majd elindult, de Hawkins a larn vállára tette a kezét. Akhas meglepődőtt, majd megállt.
– Te szemétláda.
– Megbízásom volt rá. Nekem is fizetnek ezért, ahogy neked is.
Hawkins lenézett, magában bólogatott, közben a szemében látszott, hogy döntésre jutott.
– Aha. Figyelj már, láttam, hogy te kemény larn vagy, és persze okos is. Mi történik, hogy ha véletlenül lábon lövöd magad egy olyan mérgezett nyilacskával. Ugye arra is felkészülsz? – Trent felnézett.
Ostoba! Kiáltotta magában.
– Fel.
– Négy perc elég lesz. – Hawkins a larn feje felé ütött. A fejvadász pedig felkészült a védekezésre.
