Steven Russel aktiválta az utolsó konzolt, és elmosolyodott, amikor meglátta a képernyőn megjelenő feliratot.
Adja meg az új kódot.
– Erica, mikor születtél?
– Írj be egy totál mindegy számot – morogta Neyy, majd a folyosó felé nézett. Mindenki ideges volt, most jobban, mint a barlangban. Az ajtót egy infrafal védte.
Eddig tizenhárom csapdát sikerült hatástalanítani, ez volt az utolsó, ami egy kétszárnyú ajtót védett.
Steven tudta, hogy ha ez a csapda müködésbe lép, akkor infrahullámokból kapnak egy adagot, ami eszméletvesztést és hányást okoz.
Russel beütötte az új kódot, majd várta, hogy az ajtó feletti vörös led kihunyjon. Mikor ez készen volt, az ajtó kinyílt.
Ez volt a végső csapda. A térképen nem jelölték, hogy miket rejtettek el itt, lehetett volna akár egy egyszerű üres szoba is. A kis csapat belépett. A terem hatszög alaprajzú volt. Russel körülnézett, három folyosó indult ki innen.
Mindegyik bejáratát rácsok zárták el.
– Na hogy jussunk be? – kérdezte Steven. Előrelépett, Neyy beleszagolt a levegőbe.
– Állatokat tartottak itt.
– Állatokat? – kérdezte Erica.
Kagge előrelépett, majd körülnézett a helységben.
– Venta-tyrnek volt régen állatkertje, de azokat a palotája parkjában tartotta őket…
Russel elindult a terem közepe felé. Figyelte a rácsokat. Egyszer látott egy filmet az Ókori Rómáról. A gladiátorok az arénába egy folyosón keresztül mentek, amit rácsok zártak el a küzdőtértől… Steven megállt a terem közepén. Ekkor hasított bele a felismerés. A padló megsüllyedt a súlya alatt. Russel leugrott róla, a következő pillanatban a föld alatta szó szerint kettényílt alatta. Russel rohanni kezdett.
Erica az ajtó felé rohant, de az összezárult.
– Na, ez itt a végső csapda! – kiáltott fel Steven.
– Nehogy azt hidd – morogta Kagge.
A mennyezet egy része ereszkedni kezdett. Elhűlve figyelték a látványt. Egy robot ereszkedett lefele. A testalkata egy gorilláéra emlékeztett. Hosszú kezei, rövid lábai és erőteljes vastag törzse volt. A fejére mosolygó arcot festettek, az orra alatt egy kacskaringós műbajusz díszelgett. Vörös köpenyt és fekete cilindert viselt.
– Fiúk és lányok. Aljas tolvajok! – A hangszórókból egy racsoló hang süvített hozzájuk. A kis csapat tagjai látták, hogy a robot felegyenesedik, a bal kezében egy sétapálcára emlékeztető botot tartott. A padló helyére pedig egy porond emelkedett. – A ma esti atrakció fantasztikus lesz! Firmitó, az állatszelidítő!
A robot meghajolt. Erica és Neyy egyszerre kapták fel a fegyvereiket, de hiába húzták meg a ravaszt. De azok nem működtek.
– A francba, pozitív töltések vannak a levegőben – mondta Neyy.
– Ez a végső csapda – morogta Kagge.
A rácsok felnyíltak.
– És a barátai! – kontrázott rá az idegesítő hang.
A bal oldali folyosóról egy tagbaszakadt állat sétált elő. A testét vörösesbarna prém borította. Izmos, jól megtermett testét patákban végződő vastag lábak tartották. Busa fejét folyamatosan leszegve tartotta. Az alsó és felső állkapcsából jókora agyarak álltak ki. A bestia morgó-röfögő hangot adott ki.
– RHEZAI PENGEMACSKA! – A bestia fújt egyet, majd a fejét Russelék felé fordította. Steven látta, hogy a teremtmény halántékába mintha valami csipet ültettek volna.
Jobb oldalról egy másik négylábú közeledett. A mérete és a testalkata, mint egy nagyobb kutyáé. Russel viszont nem látott rajta szőrt. Inkább hüllő volt, mint emlős. Egyből felismerte.
– GORGONOPSID A FÖLDRŐL!
Üvöltés hallatszott elölről. Az árnyak közül egy jókora alak lépett elő. Humanoid volt, három méteres. A testét fehér tollak borították, az oldalán kettő pár jókora izmos kar volt. A feje közvetlenül a testéből nőtt ki. Négy szeme volt, és agyarakkal teli nyáladzó pofája.
– A BROLOSI JÉGÓRIÁS. ÉS KEZDŐDJÉK A MŰSOR, TISZTELT NAGY ÉRDEMŰ. – Neyy közelebb hajolt Russelhez.
– Oszoljunk szét.
Russel észrevette, hogy a cilinder karimájából egy antenna áll ki.
– Van egy ötletem – suttogta a srác, a maga számára is szokatlanul magabiztosan.
A vadállatok egyszerre üvöltöttek fel, majd indultak meg a kis csapat felé.
Elkezdődött a cirkusz.
