A Renegát a Beragwna nevű vörös hold felett lebegett, megbújva egy óriási szállítóhajó hasa alatt. Hawkins megnézte a képernyőt. Fél órájuk volt mire a szállítóhajó ugrott a rendszerből, Hawkins végignézte a képernyőn lévő koordinátákat.
Egy gombnyomással betűrendbe rendezte a bolygók neveit, majd megérintette a képernyőn a Vyrlax nevét. A felírat hirtelen előrébb ugrott.
Hawkins felsóhajtott.
A Vyrlaxra kellett volna menni, megszerezni a berríliumrúdakat, majd újra szabadnak lenni.
Volt itt egy gond…
Hawkins a vezérlő ajtaja felé pillantott, majd lesütötte a szemét.
Alyssa.
Ha sikerül Kolge-martól megszabadulnia, a lány akkor még mindig béklyóban fogja tartani Trent Hawkins elméjét, és itt volt a másik baj.
Hawkins beleöklözött a műszerfalba…
Miért hasonlított a lány, az ő egykori szerelmére? A sors milyen szemét húzása volt ez?
Trent felállt, kihúzta magát, és elindult a központi helyiség felé.
A lány beteg volt, sőt talán haldoklott, de nem tudni, hogy miért?
Hawkins számára fontos volt, hogy a lány meggyógyuljon és életbe maradjon, és hogy miért? Talán mert erre programozták.
Igen, programozták.
A lány átprogramozta…
Belenyúlt az agyába, átírt pár dolgot, nem vette el a férfi énjét, nem csinált belőle egy zombit, de elérte, hogy az élete árán is megvédje őt.
Hawkins átsétált az ebédlőn. Russel az asztalnál ült, és egy holografikus képen dolgozott, amely Venta-tyr palotáját ábrázolta.
– Haladsz?
Russel felnézett, majd bólintott.
– Ha a Vyrlaxra érünk, jó lenne a biztonsági rendszert irányító operációs rendszer típusa.
Hawkins megállt, ránézett a srácra. Legalább ő végezte a munkáját.
– Minek az neked?
– Van egy ötletem, mi lenne ha helyettesítenénk a rendszert egy hasonlóra, csak ezt én írtam.
– Ezt majd Kolginak mondd el.
Steven bólintott.
– Azt vettem alap…
Hawkins egy pillantással a fiúba fojtotta a szót.
– Oké főnök, vissza a munkához.
Trent lemászott a raktérbe vezető létrán. Minden létrafok hideg volt, és szinte a bőrébe mart.
A másik dolog pedig, hogy mióta találkozott Alyssával, azóta minden emléke feltört Aileenről. A lánnyal eltöltött minden pillanat emléke, amiket próbált elhomályosítani, úgy vágott bele a lelkébe, mint egy kés pengéje.
Leért a raktérbe, végigsétált a polcok között, az út végén ott volt a lány, aki egy rögtönzött, zsákokból összerakott ágyon hevert. Mellette Neyy ült, és egy vizes ruhát nyomott Alyssa homlokára. Erica egy ládán ült, és maga elé nézett, mellette pedig AT strázsált.
Hawkins úgy pillantott a lányra, mint valami egzotikus ragadozóra.
Az arcvonásai, a haja…
Trent leguggolt mellé, majd félresöpört a homlokáról egy vörös tincset.
– Hasonlít rá – suttogta.
Erica ránézett Neyyre, a manot bólintott.
– Kire?
Hawkins nem akart válaszolni, de a legnagyobb meglepetésére a szája megmozdult, szavakat kezdett el formálni.
– Volt egy lány még a Flynnen. Jártunk, úgy nézett ki, hogy vele fogom leélni az életem… – elcsuklott a hangja, nyelt egyet. – De tíz évvel ezelőtt lezuhant egy hajó, Aldrin város közelében. Soha nem derült ki, hogy kik utaztak rajta vagy miért, annyit lehetett tudni, hogy Aldrin a lezuhanás után két nappal már fertőzött volt, utána már az egész bolygó.
És Aileen. Tette hozzá magában.
Ott volt, látta, ahogy a lány haldoklik, végül pedig neki kellett eltemetnie. Nem akarta látni, ahogy elégetik. A sors fintora az volt, hogy az emberi lakosság egy százaléka immunis volt a kórokozója, és Hawkins is pont ide tartozott. Utána már nem volt maradása a bolygón, elment onnan.
– Sajnálom – mondta Erica.
Hawkins bólintott. Mély levegőt vett. Utálta magát gyengének mutatni. Ő Hawkins volt, a Külűr egyik legdörzsöltebb szerencsevadásza.
– Ne rólam dumáljunk, inkább a grófnőről – A fejével a lány felé bökött. – Hogy van?
Neyy mintha mi se történt volna válaszolt.
– Az immunreakció gátló használt, de a szervezete hozzá fog szokni.
Trent közelebb hajolt a lányhoz, mikor észrevette, hogy Erica őt nézi, inkább felállt, majd hátat fordított a többieknek, megdörzsölte az állát.
– És már nem lesz hatása?
– Igen – válaszolta Neyy. – A lány meg fog halni, az immunrendszere erősebb, mint egy normális embernél. Valószínűleg most fordult a jeladó ellen. Az immunreakció erősebb lesz.
AT közelebb ment a lányhoz, jobban megnézte. Hawkins megfordult, és zsebre dugott kézzel figyelte a robotot.
– Na, mi az?
Hátborzongató volt a látvány, a robot valószínűleg az emberi szem számára láthatatlan spektrumban vizsgálta a lányt.
– Kijelentés: Nem érzékelek semmilyen kibernetikus beültetést. A csontjai és az izomzata erősebbek, mint egy normális, humán szervesé. A nyakizomzatában egy szilicium alapú félvezető lapkát helyeztek…
– Nyomkövető – mondta Neyy és Hawkins egyszerre. AT felnézett, majd zavarba ejtően emberi módon megrázta a fejét.
– Kijelentés: Annál bonyolultabb. Az áramkör rajzolata 99. 56 százalékban hasonlít az én központi processzoromra, egy sínpár indul ki belőle, amely rákapcsolódik a talamuszra.
Erica a tenyerére támasztotta a fejét, majd felsóhajtott.
– Ki csinálhat ilyen beteg dolgot.
– Kijelentés: A talamusz jól fejlett, az orvosi adatbankom szerint nagyobb, mint egy normális emberi lényé.
Hawkins leguggolt, a fejéhez kapott. A homloka mögött szúró érzés tört elő, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy pokoli fájdalommá terebélyesedhet.
– Egyszer azt olvastam, hogy ez a valami felelős a gondolatolvasásért.
Neyy töprengve nézte a lányt. A kezei ökölbe szorultak, a szőr a hátán felmeredt. Hawkins tudta, hogy a barátja mit érez.
– Valaki átalakította a lány génjeit. Olyan képességeket hozott elő benne, amiket a népetek már legalább 6 millió évvel ezelőtt elnyomott magában, majd beleoperált egy ilyen fémdarabot, rákapcsolta az agyára, hogy irányítani tudja... Ez a dolog ellent mondd a természetnek.
Hawkins felállt, lesütötte a szemét.
– És most mit csinálunk?
Alyssa szemei hirtelen felpattantak. Egyszerre fordultak oda.
– Fáj – mondta a lány. A hangja halk volt, de a rakterekt megülő kísérteties csendben jól érthető volt. Eddig hideg hangjába sírás vegyült, a szeme sarkából megindult egy könnycsepp, vízszínű nyomvonalat hagyva a bal arcán. – Nincs itt. Alszik, meg fog halni. Érzem…
– Ki?
Hawkins tekintete a lány nyakára tévedt. Ahol a halvány sebhely éktelenkedett.
– Kijelentés: Ez a legfigyelemreméltóbb és legaggasztóbb dolog, amit csak eltároltam a vizuális memóriámba. A szerves és szervetlen élet hibridje.
– Egy kicseszett kiborg– a hangjában gyűlölet helyett félelem bujkált.
Hawkins összerakta magában a tényeket. A lány érzelemmentes, gépies viselkedése…
A chip egyfajta komputerizált parazitaként irányította a lányt.
Csend ereszkedett újra a raktérre, az egyetlen hangot a hajtóművek halk duruzsolása adta.
Hawkins énje tudta, ahogy a lányt hallgatta, hogy most zsarolhatja. Megpróbálhatja rávenni arra, hogy visszaváltoztassa önmagává.
Kinyitotta volna a száját, de a szó benne ragadt. A lány elesett volt, pont úgy…
A büdös picsába…
– Ha kiszedjük belőled azt az izét, akkor leszállsz Hawkinsról? – törte meg Erica.
A lány becsukta a szemét.
– Tudd már róla. Ha visszatér, akkor megbün…
Erica felállt, a kezei ökölbe szorultak, az arcvonásai megfeszültek.
– Hawkins a barátom, olyan mintha a bátyám lenne. Talán ki tudjuk belőled szedni! Ha kiszedjük, visszaváltoztatod? Kimászol a fejéből?
A lány becsukta a szemét. Egy pillanatig mozdulatlan volt, majd erőtlenül bólintott.
Hawkins meglepetten nézett a lányra.
Neyy csak ennyit mondott.
– Hogy akarod ezt kivitelezni?
Erica úgy nézett a többiekre, mint akit most kaptak rajta, hogy bombát csinál.
– Én?
Neyy és Hawkins egyszerre bólintottak. Erica már épp megszólalt volna, de elakadt a szava. Alyssa felnyögött, a teste megfeszült. A lány felült, de a tekintette újra céltudatos lett. Hawkins felé nézett, felállt. Az arcáról csak egy érzelmet tudott leolvasni.
A megvetést.
– Trent Hawkins. Elárultál.
Elindult a férfi felé, Neyy eliramodott, hogy Alyssa elé ugorjon, de AT gyorsabb volt. A lány felé ütött bal karjával, de az a alkarjával hárította az ütést, félrelökte azt. A robot a lány hasa felé vágott, de a lány kivédte a csapást, de nem vette észre, hogy AT egészen mást tervez.
A harci robot felugrott a levegőbe, majd megindított egy páros rúgást a lány mellkasa felé. Alyssa egy hátraszaltóval kikerült a robot madárszerű lábainak hatóköréből.
A gép bukfencet vetett a levegőben, páros lábbal földet ért, majd villámgyorsan megpördült a tengelye körül, és Hawkinsék után eredt.
Ők ekkor már végigrohantak a polcok között, és a létrán másztak fel. Hawkinsnak ekkor jutott eszébe, hogy a fegyvere ott van az oldaltáskájába.
Akár használhatta is volna…
Megrázta a fejét, majd felemelte a bal kezét, és félretolta a lejáratot fedő fémkorongot. Majd egy szökkenéssel kiért, kihúzta Ericát. Neyy és AT maguk jöttek ki. Ekkor bosszúszomjas, szinte gépies sikoly hallatszott.
Hawkins visszarúgta a helyére a fedőt, majd villámgyorsan aktiválta a vákuumos tapadózárat.
Trent ekkor nézett fel, meglátta Russelt. A srác az asztal előtt állt, hullasápadt volt a félelemtől.
– NYISD FEL HEKATET! INDÍTSD EL ARTEMISZT! ÖLD MEG IKARUSZT!
Russel összerezzent Alyssa szavaitól.
Hawkins megszédült, egy láthatatlan kar nyúlt az agyába, tapogatózott, majd teljes erejéből megragadta Hawkins tudatát. Trent térdre esett, és felnyögött.
A láthatatlan marok összeszorult a férfi fejének belsejében. Hawkins felköhögött, nem volt levegő a tüdejében, hiába kapkodott, ott volt körülötte az éltető légkör, és egyszerűen nem tudta belélegezni. Felköhögött, de az éltető gázkeveréket akkor sem tudta belélegezni.
– Hawkins. – Sikoltotta Erica.
A férfi felhörgött, a következő pillanatban lehunyta a szemét, és elmerült a sötétségben.
Nem volt öntudatánál, a szemei nem voltak nyitva, a teste részei nem voltak ott. Hawkins elképzelte őket, ahogy azt a lényt is, aki most a torkát szorongatta.
Alyssa volt, de a testét ezüstszínű fém alkatrészek alkották, a haja helyén drótok voltak, a szemei pedig a semmibe meredő lencsék. Hegyes, vasujjai belevájódtak a férfi torkába, egyre beljebb hatoltak, ahogy a lény fokozta a szorítást.
De nem fulladt, egyszerűen tudomásul vette, hogy neki annyi…
– Véghez kell vinnem a küldetésem. – Nem emberi hang volt ez. A fémen megcsikorduló fém harsogása. – Értékes voltál, ameddig nem akartál ellenem fordulni.
– Megmentettelek a Shiwán – nyögte ki Hawkins.
– Thades Prabigat egy eszköz volt, majd feleslegesé vált, ahogy te is. Akadályozod a küldetésem végrehajtását.
– Akkor ölj meg, gyerünk!
A lény felmorrant… Hawkins felnyögött. Nem hitte el, hogy ezt mondta.
– Felesleges vagy.
Trent behunyta a szemét. Vajon mi lesz ezek után? Megfog állni a szíve, a lány elpusztítja egy gondolattal. Remélte, hogy…
Újra a kórházban volt. Egy folyosón. A falakon lévő fehér csempéket, zöldre festette a mennyezeti lámpák fénye. Hawkinsal szemben egy lány állt. A férfi előre lépett.
Aileen volt az. A lány semmit nem változott. Vörös haja a vállaira omlott. Telt ajkain még mindig mosoly bújkált.
Ahogy jobban megnézte, akkor vette észre a macskaszerű arcvonásokat.
Alyssa volt. A lány elmosolyodott.
– Még találkozunk, Trent Hawkins.
A levegő behatolt a tüdejébe. Kinyitotta a szemét, felült, de egy erős marok visszanyomta.
– Szerintem pihenj.
Mondta Neyy.
Erica leguggolt Hawkins mellé. A szemei vörösek voltak. Trent nyelt egyet, majd felszusszant.
– Nyugi, jól vagyok.
A lány elmosolyodott, majd újra elpityeredett. Russel az egyik széken ült és meredten nézte Hawkinst.
– Mi történt?
Russel megszólalt.
– Rá…rá… – A fiú megtörölte a homlokát–, rájöttem, hogy amiket Alyssa kiabált azok programállományok. Feltörtem a nyakába lévő chipet, majd megnyitottam az állományokat. Kikapcsoltam azokat, amik ezt a hókuszpókuszt irányítják nála.
– Bazd meg– nyögte ki Hawkins. Lassan feltápászkodott, a szíve még mindig hevesen vert. Ilyen közel még nem járt a halálhoz. – Kétszeresen tartozom neked.
– Áhh nem tartozol…
Elvigyorodott a fiú válaszára.
– Oké. Utálok tartozni.
Elindult a pilótafülke felé.
– Erica, hogy akarod kiszedni Alyssából azt a chipet?
– Mondtam, hogy az egy ötlet volt – válaszolta a lány, felzárkózott Hawkins mögé.
Hawkins ledobta magát az ülésbe, beszíjazta magát. A teherszállító már rég eltűnt felettük. Hawkins kinézett a pilótafülke ablakán.
Kényelmetlen érzés volt, mintha csak védtelenül maradt volna egy nagy ragadozó cserkésző tekintete előtt.
– Nekem viszont lenne egy másik ötletem – mondta Neyy, lerakta magát a székbe, leütött pár gombot a képernyőn, ezzel lehívva a környező rendszerek térképét.
– Kétrendszernyire van tőlünk a Nanaboosh bolygó.
– Az a manotoké – kontrázott rá Russel.
Hawkins már erősnek érezte magát, hogy a srác felé forduljon, és egy pillantással letorkolja.
– Azt kellett volna mondani, hogy tartozol nekem.
Neyy a képernyő felé fordult, amin megjelent a raktérbe szerelt kamerák képe. Látszott ahogy lány vert kutyaként settenkedik vissza a raktér sarkába, leguggolt, majd visszasüllyedt az álomba. – Mi van a Nanabooshal?
Neyy folytatta a történetet.
– Eiyah. Egy manot tudós. Eltanácsolták a tanácsból, mert a scilucákon bizonyos genetikai kísérletet végzett.
– Mindig ezt csináljátok.
Neyy felhorkant.
– Ezt csinálják. Én csak egyszerű katona voltam, míg nem találkoztam vele. És azt nem csinálják, hogy más fajoknak az intelligenciáját művi úton növelik. Kicsi nagy port kavart az egész, átrakták a terraformálokhoz. A Nanabooshra.
– Honnan tudod ezt? – kérdezte óvatosan Erica.
Neyy lesütötte a szemét, bűnbánóan megszólalt.
– Mert közte voltam azoknak a bíráknak, akik megbüntették.
Erica tátott szájjal bámult Neyyre, majd Russelre.
– És hogy… kérdezte Steven.
– Dehogy, fafej! A falkám tagja, azt akarta, hogy járjak a Genetikai Akadémiára, de én inkább a hadsereget választottam. Az utolsó levelét nekem arról a bolygóról küldte.
– És tudna segíteni? – kérdezte türelmetlenül Trent.
Neyy megvonta a vállát.
– Figyelj, a másik kutatási területe a kiborgok voltak. Talán tudna segíteni.
Trent kikereste a Nanaboosh koordinátáit, majd utasította a komputert, hogy számolja ki az ugrást, és elmosolyodott.
Hamarosan vége ennek a rémálomnak.
A Renegát egy fényes gömbé változott, majd üstökösként suhant ki az ismert űrből.
