A Berríliumcsarnok volt a vr’ak egyik legnagyobb alkotása. A barlangszerű terem falait természetes, berríliumtelérek ékesítették. A terem közepén hosszú asztalok voltak, ahová épp most szolgálták fel a tizenöt fogásos lakoma harmadik fogását: a saját levében pácolt vyrlaxi ezerlábú. Egy igen csak nagy példány, öt méter hosszú. Épp elég, hogy elfoglalja az egész asztalt hosszába. Kolge-mar, Venta-tyr mellett ült. Alacsony, elhízott lény volt. Fejének bal oldalát egy aranyszínű tetoválás fedte.
A vr’a fél szemével unokatestvére övére pillantott. Egy minikomputer volt ott, elvileg ide fog befutni a jelzés, hogy Russel szoftvere feltelepült.
Ezt pedig épp ekkor esedékes.
Letörte az ezerlábú egyik lábát, majd elgondolkodva majszolni kezdte. A lánghajú lány a palotájában volt. Emlékezett arra, amikor eljutott a Tellusra, épp az egyik robogósbandát akarta magának megnyerni. A tárgyalás holtpontra jutott, a robogósok hajlottak volna az együttműködésre, de több pénzt akartak akciónként.
Kolge szabadidejében elzarándokolt a lélekfestők templomába. Távolról félelmetes volt számára a templom, de ő vr’a volt. Büszke, és egész életében azon volt, hogy meghazudtolja a méretét. Belépett az épületbe, és egy öreg emberférfi fogadta.
Az arca merev volt, mosolytalan, a csarnokba vezette, aminek a falait festmények borították. Sok mindent ábrázoltak: egymással csatázó űrhajók, kardpárbajt vívó emberek. Városokat felégető démonok.
Az egyik kép egy lángba borult alakot ábrázolt. A körvonalai alapján ember. Egy lángoló város közepén állt, felette a csillagos ég, ami maga és égett.
Kolge-marnak ez a kép jutott eszébe a lányról.
– Na, mi az kuzin? – szólt oda Venta-tyr neki.
Kolge-mar úgy döntött, hogy ameddig csak lehet szóval tartja.
– Csak számolgatom, hogy mennyibe került neked ez a lakoma. Főleg, hogy kibérelted a Berríliumcsarnokot.
– Gyakorlatilag a miénk! – kacagott fel Venta, majd fogta, és kitépett egy darabot az ezerlábú törzséből, és a szájába tömte, majd hangosan csámcsogni kezdett rajta. – Pontosabban az enyém!
Kolge-mar intett az egyik libériás ratlin szolgálónak, majd felemelte a serlegét. A kék bundás lény odalépett, és töltött a vr’anak a kezében lévő palackból. Kolge belekortyolt a vr’a ginbe. Kitűnő évjárat, Venta-tyr mindenből a legjobbat hozatott a fesztiválra.
Ez azt jelentette, hogy megvolt erre a pénze, ami elég csúnyán dühítette Kolge-mart.
– A miénk rokon. Közös ősünk, Felacht talált rá erre a barlangra, amikor leszállt a Vyrlaxon – mondta vidáman. – Emlékez, amikor a Túlélők Karavánja megérkezett, és Felacht rátalált a Gazdagság hegyére, a gyomrában gazdag berríliumtellérekkel…
– De az én egyik ősöm Dawin vájta ki a csarnokot, és tartotta meg a Berríliumfesztivált!
Kolge-mar érzékelte a levegőn végigszáguldó apró rezgést, ami Venta-tyr komputeréből indult ki.
– Nagy dicsőség.
– Persze, hogy nagy! – csapott az asztalra Venta. – A hegyet egy vyroxogon királynő birtokolta. Ő csalta tőrbe, majd… Avox! Te ciszta! – Egy vr’a mértékkel is apró lény settenkedett el két asztal között. Kolge-mar számára ismerős volt. Kolge-mar látta, hogy Venta-tyr komputere villogni kezd. – Egy dilubir mennyi idő alatt vág át egy mocsáron?
– Látom nőttél, csak nem csökkent a vagyonod?
A vr’a dühösen szisszent.
– Tisztességtelen senki ez az Avox – morogta Venta.
A led villogása nem maradt abba.
– Csalni nem tud.
– De mindenféle larnokkal találkozni az űrkikötőknél igen. Sántikál ez valamiben – válaszolta Venta, majd belekortyolt az italába. Larn, Kolge-mar úgy érezte, hogy ez az információ fontos valamiért. Az ital kicsit megtette a hatását. A fenébe, utált részeg lenni, de ezt mindig elfelejtette.
A ledre pillantott. Az még villogott, és árasztotta a rezgéseket.
– Larn, érdekes, szerintem fenn akar héjázni, hogy ilyen ritka fajtájú testőrei vannak. Ocsmány egy féreg.
Avox-rhull visszaült a helyére, majd odaintett egy devliai felszolgálót, hogy töltsön a kupájába. A lény odahajolt Avoxhoz, és szándékosan mellé öntötte a sárga folyadékot. A vr’a dühösen felszisszent.
Venta-tyr felkacagott erre. A led pedig kialudt. A vr’a Iroxra nézett, aki meghajolt felé. Valószínűleg ő rendezte meg ezt a kis közjátékot.
Kolge-mar alig láthatóan biccentett, majd csatlakozott a kacagó Venta-tyrhez.
