Külűr Krónikái: A prototipus. A harmadik nap.

 A Vyrlax napja felkelt megvilágította a Renegát burkolatát. A hajó minden sérülését kikalapálták, valamint a fegyvereit és a tankját is feltöltötték.

Hawkins a rámpán ült, mellette a társai és söröztek.

– Russel akkor maradsz? – kérdezte Trent.

A srác bólintott, majd Ericára nézett, aki rámosolygott.

– Nélkülem már az első nap kinyírják.

– De a hajómat többé nem hívhatod őskövületnek – mondta Trent, aztán belekortyolt a sörébe.

– Majd ha múzeumban lesz.

– Nem lesz ott – kacscsíntott Hawkins. – Merre menjünk?

Neyy megvonta a vállát.

– Ahol munka lesz – mondta a manot. A kikötőbe ekkor belépett egy alacsony alak. Kagge. űrhajós dzsekit és fekete farmert viselt.

– Velünk akarsz jönni? – kérdezte Trent.

A vr’a elmosolyodott.

– Dehogy. Kolge-mar vett nekem egy saját űrhajót, hogy vándorkereskedő lehessek. Ja, innentől a nevem Kagge- thor.

– Szóval te is egy beképzelt vagyonos vr’a lettél – mondta Erica.

– Aha – Kagge kihúzta magát. – Akkor megyek is, lehet hogy még találkozunk. Ja, nyugodtan hívhattok úgy, hogy Kagge.

Sarkon fordult, majd kisétált a dokkból.

– Jó srác – mondta Hawkins.

– Ja – válaszolta Neyy.

– Na, nyomás a hajóra – parancsolta Hawkins játékosan. Észrevett a hangár bejáratánál egy ismerős alakot. – Nekem itt még dolgom van.

A többiek felmentek a hajóra. Hawkins odasétált, majd Morrow szemébe nézett.

– Na megfizetted neki?

Lance bólintott.

– Azt mondtam apámnak, hogy a lányt megsebesítette egy eltévedt golyó halálosan, ezért ő meg megadta a lóvét. Te kaptál valamit?

– A legutóbbi melóért az összeget, tudod, amikor hamísítottam a berrílrúdakat.

– Hülyeség volt – mondta Morrow. – Neked kellett volna csinálni.

 – Aha – mondta Trent. – Innentől mi lesz?

Lance balra nézett, megvonta a vállát.

– Nem léptettek elő, maradok a terepen. Amúgy is forr a hangulat a Külűrben. A Bishop az elszakadással fenyeget, a Nogura pedig támogatja. Jól megcsináltad Hawkins.

– Lance. Te voltál hülye, hogy leleplezted magad.

– Oké, akkor csá.

Kezet nyújtott Hawkinsnak. Az ránézett, megvonta a vállát, majd elindult a hajója felé.

– Találkozunk valamikor?

– Mondjuk tízezer év múlva – mondta Trent. Felrohant a rámpán, aztán végigrohant az ebédlőn. Újra szabad volt, repülhetett, bejárhatta az űrt. Oda mehetett ahová akart. Levetette magát a székbe.

– Neyy, fegyverek.

– A hidraulika kicsit recseg.

– Csodás – mondta Hawkins. – Szenzorok?

– A szokásos – válaszolta Erica mosolyogva.

– AT a konyha?

A robot besétált pilótafülkébe a kezében egy parfissal.

– Tiszta.

– Steven, bekötötted magad?

– Igen! – kiáltott a fiú.

A Renegát megremegett, a leszállókarmai visszahúzódtak a hasába. A hajó felemelkedett, majd elindult a Vyrlax ege felé.

Hawkins elmosolyodott.

– Akkor a Fleeur?

– A mammutfenyőméretű virágok és a városméretű piacok bolygója? – kérdezte Erica.

– Hát persze – mondta mosolyogva Hawkins.

A Renegát egy villanással eltűnt az űr sötétjében.

 

Epilógus

 

Alyssa a távolból figyelte, ahogy a Renegát elhagyja Kolge-trix palotáját, majd elindul az űr felé. Sarkon fordult, és elindult a vyrlaxi utcán.

A hajó volt az otthona. Érezte, hogy ha több időt töltött volna velük, akkor lett volna családja. De csak ennyit kapott. Egyedül volt újra.

Csak páran voltak az utcán. A lány hirtelen neki ment valakinek, az elkapta a bal karját. Alyssa egy fekete csuklyás alakot látott, de ahogy bepillantott a csuklya rejtekében felismerte Akhast a larnt.

– Ne próbálkozz semmilyen trükkel. Nem akarlak megölni – mondta a fejvadász. – Alkut ajánlok. Neked védelem kell, nekem egy segéd.

– Mihez?

A larn vállat vont.

– A vadászathoz…

 – Erre a devliai beleevett a levesbe! – kiáltott fel Venta-tyr, majd megszólalt. – Venta, ez olyan mint a bejid pisi! Erre én: Persze mert ez az, de legalább eredeti.

Egyenként kacagtak fel. Kolge-mar is, de ő sokkal erőltettebben. Ránézett a kronométerére. Már itt kellene lenniük.

Irox intett neki. Kolge-mar leugrott a székről, majd elindult a skrudd felé.

– Az éjsakálok elszabadultak, valamint valaki tönkretette a palota teljes biztonsági rendszerét. Elkaptuk a fickót.

– Foglalkozok vele az este után, ami katasztrófális – morogta Kolge-mar.

– Pedig már lefoglaltam egy verdániai szafariutat.

– Csak akkor, ha te is vadászol.

– Csináltam egy új vadászfegyvert, csak magának – mondta Irox. – Nem fog felrobbanni a kezében.

– Már annak is örülni fogok, hogy ha csak füstölögni fog.

A trixi kinevezése egyre jobban halványodott. Visszaült Venta mellé.

– Kedves rokon, mesélj már, miért vagy ilyen morcos.

– Fűszeres volt a vacsora.

Venta felkacagott. Kolge-mar a szemét meresztette erre. Szép kis este, és a feje is kezd fájni. A fiai a többi vr’a kölyökkel épp valami táblajátékot játszottak.

Kolge-mar pedig már eldöntötte, hogy mit fog neki dolgozni Hawkins.

Ekkor kicsapódott az ajtó, majd belépett egy aranyruhás vr’a ceremóniamester.

– Kolge-mar! Felkészültél e arra, hogy trix légy?

Kolge-mar felnézett, egy pillanatig pislogott, majd felpattant a székére, és visszakiáltotta a választ.

– Készen vagyok továbblépni!

Az ajtón ekkor Kagge lépett be. A kezében a hat berrílrúd, Venta-tyr jelölésével. Kolge-mar meglátta Hawkins csapatát az ajtóban, ahogy figyelik a szertartást.

Kagge meghajolt, majd átnyújtotta Kolge-marnak a hat aranyrúdat. A vr’a megnézte a rajtuk lévő ábrát, megszagolta, megnyalta. Semmi kétség!

– A nevem Kolge-mar volt!

Venta-tyr ránézett, vetett egy pillantást a rudakra.

– De mától a neved, Kolge-trix! – kiáltott Venta-tyr.

A vr’ak a teremben egyszerre kezdték el ütögetni az asztalt. A fanfárok győzelmi dalt játszottak.

– Üdvözöld Kolge-trixet, ki lépett egy lépcsőfokot.

Kolge-mar ott állt a csődület közepén, és mosolygott. Győzött…

  

Alyssa és Hawkins az ágy szélén ültek. A lány szégyenlősen Trenre nézett. A férfi megpróbálta befogadni a lány minden vonását. Nem engedi, ez már nem egyszerű telepátia volt. Volt egy vonzalom a lány iránt a lelke mélyén.

– Alyssa… – azon volt, hogy elmondja a lánynak az érzéseit.

– Hawkins, mennem kell.

A lány felállt. A férfi úgy érezte, hogy valaki kést forgat a szívébe.

– Miért? Ellenél a hajón, a többiek megkedvelnének.

– És veszély lenne az életetek – válaszolta a lány. Lesütötte a szemét. Még sápadt volt a méreg utóhatásaitól. A szeme sarkából egy könnycsepp indult meg. – Vadásznak rám. Akhas az első fejvadász volt, de több is jöhet. Ezért engedj el, ha jót akarsz.

– Soha nem foglak elfelejteni – mondta Trent. A lány leguggolt a férfi elé, majd csak ennyit mondott.

– Én se téged – majd megcsókolta. Hawkins egy pillanatra újra a Flynnen volt, ami a járvány kitörése előtt volt. Nem érezte, ahogy a lány keze a halántékához ér.

A következő pillanatban elsötétült minden.

 

Hawkins az ágyon feküdt, majd a szemei felpattantak. A lány nem volt sehol, és a feje iszonyatosan fájt. Kintről egy légpárnás motorjainak a zúgása hallatszott, ahogy leparkolt a palota előtt.

Mi is történt?

Hawkins elindult kifele.

Emlékezett. Alyssa belenyúlt az agyába, és mindent visszacsinált. Valahogy szabadnak érezte magát. Igen ez történt, semmi más.

Az izmai sajogtak a larnnal vívott harc miatt. Átsétált az előtéren. Az udvaron látta, hogy az elaltatott éjsakálokat ketrecbe rakják, és elszállítják. A légpárnás leparkolt. Az oldala félresiklott.

– Kolge-mar! – kiáltott fel, amikor a vr’a kiugrott a jármű belsejéből.

A vr’a peckesen odasétált.

– Fiúk, ne már! – Hallatszott Morrow hangja. Két kwizek rángatta oda hozzájuk.

– Azt mondod, hogy ismered – mondta a bal oldali testőr. A hírszerző tiszt megszólalt.

– Ugye egy csempészhaverod vagyok, igaz?

Hawkins elgondolkodott. Morrow mentette meg az életét, ő lőtte ki a golyót, ami végül megsebezte a larnt.

– Egy csempészgyerek, aki a haveromnak mondja magát.

– Tartozik nekem ötvenezerel.

– Meg fogja adni – mondta Trent. A kwizekek elvezették Lancet. – Ha kell én hajtom be rajta.

– Remélem is. A nevem innentől Kolge-trix! – mondta a vr’a büszkén.

– Na, gratulálok! – kiáltotta Trent. A légpárnásból ekkor szállt ki Hawkins csapata és Kagge. – És mi lesz most?

– Ilyen szolgától, mint te óvjon meg az univerzum Hawkins – morogta a vr’a. – A hajód a dokkoknál lesz. Ha kell valami meló, akkor szólj.

– Szólok – mondta gúnyosan Trent. A vr’a elsétált onnan. Hawkins a csapatának a tagjaira nézett, majd odarohant hozzájuk. Mindenkit megölelt, még AT-t is.

– Vége van, srácok! – kiáltotta Hawkins.

– Szuper! – kiáltotta Erica.

Neyy megállította Hawkinst.

– Innentől megbecsülöd a szabadságot?

Trent beszívta a levegőt, majd bólintott.

– Aha.

– Nagy francokat fogod – mondta Neyy mosolyogva, majd átölelte a barátját.

 A szobára csönd ereszkedett.

– Ölj meg! Gyerünk! – ordította Hawkins. Akhas már nyúlt volna a késért, amikor lenézett az ellenfelére. Az fegyvertelen volt, nem tudott védekezni. A larnnak megbízása sem volt rá. – Be szari vagy?

Halk csörömpölés hallatszott, ahogy egy golyó átszakította az üveglapot, majd darabokra törte. Akhas balra ugrott, de a lövedék a vállába csapódott, átvájta magát a húson, majd a túloldalon kirepült. A fájdalom hirtelen volt és elviselhetetlen. Akhas már a földön is volt. Hawkins a következő pillanatban pedig rajta. Kivette az Özvegycsinálót a fegyvertáskából, majd Akhas arccsontjához nyomta.

– Hol az ellenszer?

A larn az ablak felé nézett, majd vissza Hawkinsra.

– Ölj meg. Na, mire vársz? Munka közben essek el, gyerünk!

A férfi arcizmai vadtáncot jártak, ahogy próbálta magát türtőztetni.

– Hol az ellenszer! – ordította Akhas képébe.

– Hawkins – jött egy halk hang balról. A lány valahogy a fejvadász közelébe kúszott. Sápadt volt, de a szemeiben eltökéltség csillogott. Alyssa ujjai a larn alkarjára kulcsolódtak.

Akhas érezte, hogy valami behatol a fejébe. Képek árasztották el.

Egy szürke fémfolyosó végében volt, felette egy üvegbuborék. Vele szemközt egy fekete fémajtó.

Az oldalán kettő, sötétzubbonyt viselő őr. Az ajtó kinyílt, senki nem lépett be rajta.

A bal oldali őr odafordult, de a következő pillanatban a nyakából vörös szökőkút indult meg. A másik összecsuklott, ahogy egy láthatatlan penge hasba szúrta. Egy vérfolt kezdett el terjedni.

A semmiből négy lény jelent meg. A testük kígyószerű volt, a bőrük kék, vállukból kettő-kettő kar nyúlt ki. Az állukból pedig csápok, amiket szakáll módjára hordtak.

A vezetőjük előre lépett, megnyomta a kezében lévő távirányított. Az üvegbuborék felnyílt. Odalépett a lányhoz, megnyomott pár gombot a készüléken.

Az elméjét egy larn fejvadász adatai és képe árasztották el. Meg kellett ölnie…

Akhas visszatért a szobába, felmorrant. Szóval erre ment ki az egész. Ez az egész meló egy csapda volt, egy jól kitalált csapda, amibe ő kis híján belesétált. Sheldek, végezni fog mindegyikkel…

Akhas belenyúlt az övén lévő egyik táskába, majd kivett egy zöldessárga folyadékkal teli fiolát.

– A száján keresztül add be – mondta. Hawkins elvette, majd a lányhoz rohant. Akhas feltápászkodott, a vállán lévő sebhez nyúlt.

– Én megyek. A vadászat itt véget ért.

Hawkins megfordult.

– Hová mensz?

– Vadászni.

Akhas megesküdött, hogy ha kell egy fekete lyuk mélyéről is előkeríti a sheldeket, és lemészárolja őket, amiért átverték.

A zsebébe nyúlt, majd kitapíntott egy műanyag lapocskát. Vagy jobb terve volt.

 Erica az ellentétes irányba kezdett el rohanni. A rezai pengemacska a nyomába. Russel épp időben ugrott el a gorgonopsid elől. Neyy pedig maga után csalta a jégóriást.

A következő pillanatban Kagge ugrott a nagydarab lény felé.

– Hé te nagy mamlasz. Kapj el, és egyél meg.

A lény felmorrant, majd a vr’a nyomába eredt. Neyy ekkor felugrott a jégóriás hátára.

Erica hirtelen megcsúszott a padlón, majd hasra esett. A pengemacska a következő pillanatban már a lány torkára támadott, amikor AT megfogta az állatot a farkánál fogva, és nekivágta az idomárrobotnak.

Az elkapta, majd hanyagul a földre dobta. A lány hálásan rámosolygott AT-re, de az idomárrobot hirtelen leugrott a padlóra, majd meglendítette AT felé botját. A robot időben felugrott, és a levegőben megkapaszkodott a tárgyban.

Az idomárrobot négyszer lehetett nagyobb AT-nál. AT felkapaszkodott a bot tetejére, de az idomár robot fogta, és egyszerűen elkapta a másik gépet, majd a padlóhoz vágta.

– AT! – kiáltott fel Erica. A robot szemei már csak vörösen pislákoltak. Az idomárrobot ezt a pillanatot választotta ki, hogy rátaposson az ellenfelére.

Erica látta, hogy a robot a lelke mélyén már-már emberibb, mint sok más ember. Nem érdemelt ilyen halált.

A lány belenyúlt a zsebébe és kivett belőle egy papírgalacsint, majd elhajította. A fehér gömb pontosan a robot fejét érte. Az a lány felé fordult, meglengette a pálcáját, aztán elindult felé.

– PLÉHPOFA! – hallatszott Steven hangja. A fiú a robot felé rohant a nyomába a gorgonopsid. A srác lelassított. A gorgonopsid felugrott a levegőbe, a célpontja Steven volt, aki hirtelen lekuporodott a földre. A vadállat pontosan túlugrott a zsákmányán. Neki a robotnak. A gép elkapta a grabancánál fogva az őskori ragadozót, és elhajította. A pengemacska épp ekkor kelt fel.

A jégóriás közben vadul tombolt, a hátán Neyyel. Egyszerre próbálta agyoncsapni a manotot, valamint elkapni az előtte rohangáló Kaggeet.

Az Idomárrobot pedig megtántorodott, amikor AT a hátára ugrott, majd párszor beleöklözött a koponyájába. A gép felnyögött.

A pengemacska felordított, majd Erica felé rohant. A lány próbált elugrani, de a lény szemei halott szemek voltak.

Hirtelen valaki eltaszította a szörnyeteg útjából. A pengemacska fejjel nekiment a falnak, majd ájultan terült el. Erica és az ismeretlen megmentője a padlón voltak. Jade felnézett, majd csak ennyit mondott.

– Köszönöm AT…

De a robot helyett Russel vigyorgó arcába nézett.

– Steven, nocsak – mosolyodott el Erica.

– El kell intéznünk azt a nagy robotot – mondta a srác. – Utána akár folytathatjuk is.

Felpattantak. Az Idomárrobot próbálta elkapni a hátán mászó AT-t. Kagge pedig a jégóriás elől futkározott. Neyy már az állat nyakszirtjén ült.

– AT! TÉPD LE AZ ANTENNÁJÁT! – kiáltotta Russel.

A robot felugrott az Idomárrobot cilinderére, majd megnézte a fekete antennát, a következő pillanatban a tövénél megfogta, majd elkezdte húzni.

A robot odakapott, de AT egy erőteljes rántással kitépte az antennát a foglalatból és a földhöz vágta. A jégóriás megállt, döbbenten maga elé nézett, majd rápillantott az Idomárrobotra.

– Az idomárrobot irányította őket – mondta Steven. AT egyszerre ugrott le Neyyel a saját különös hátasáról. A hatalmas, fehér monstrum nekirontott a robotnak, kicsavarta a kezéből a botot, majd félrehajította, majd a feje jött, majd neki esett a roncsnak.

Ericáék ekkor már a folyosón mentek végig, ami a kincseskamrához vezetett. Egy tágas terembe jutottak, ami színültig volt arany, ezüst, berríl, iridium rudakkal, értékes szobrokkal és festményekkel. Neyy odalépett a rudakhoz, majd a kezébe fogta az egyiket.

– Eredetinek tűnnek – jegyezte meg.

Erica felkacagott erre, a többiek is követték.

 Lance feltápászkodott. A csata zajai ébresztették fel. Az üvöltések és a lövések hangja. Egyre kevesebb éjsakál rohant elő a fák közül, jelezve, hogy a zsoldosok győzelemre állnak.

A férfinak iszonyatosan fájt a feje. Ekkor jutott eszébe a küldetése, és meglátta, hogy a palota egyik ablaka ki van világítva.

Ez csak a lány lehet. Felmászott a fatörzsön, majd miután ez megtörtént végigment egy vastag faágon lekuporodott. A lába még mindig sajgott, de a küldetést elkellett végeznie.

Lekapta a dzsekijét, majd felhasogatta a bélést. Elkezdte elővenni a mesterlövészpuska darabjait, és összeszerelni. Helyére rakta az optikát, majd az ablakra szegezte. A lány ott feküdt a Földön.

Megelőztek volna?

A képbe ekkor úszott be Hawkins és egy larn, ahogy egymással harcolnak.

 

Hawkins elhajolt a larn ütése elől, majd beleöklözött a hasába. A fejvadász hátratántorodott, aztán a szerencsevadász felé rúgott, de az kitért a felé suhanó csizmatalp előtt.

– Nem tudod megmenteni a lányt Hawkins.

Egy perc már letelt a négyből.

Trent felugrott az ágyra, majd lekapott az éjjeli szekrényről egy kvarckristályt, és Akhas felé dobta, de az kitért előle. A férfi ekkor odaugrott, majd a larn feje felé lendítette a lábát. A larn időben állt félre, de az erős ütés így is a vállát érte.

Hawkins nem hitte el, hogy újra megtörténhet. Hogy újra végig kell néznie, hogy újra nem tehet semmit, hogy újra elveheti tőle egy külső erő, akit szeret.

Ezúttal a negatív hangok, akik azt súgták, hogy Aileen meghalt, kikapcsoltak. Volt valaki, aki hasonlított rá, és ő is haldoklik.

Szerelmes volt a lányba.

Kettő perc letelt a négyből.

– Nem adom oda az ellenszert Hawkins! – kiáltotta a larn.

Trent felordított, majd leszegte a fejét, és megpróbálta elsöpörni a larnt, de az megfogta a szerencsevadász vállát, és ellökte magától az ellenfelét.

Hawkinsnak erőt adott a düh és a kétségbeesés. Amint elvállt a fejvadásztól, újra nekirontott. Egy ütés sorozatot mért a bérgyilkos fejére, de azokat sorban kivédte, majd teljes erőből hasba vágta Hawkinst.

A férfi térdre esett, majd felnézett a fejvadászra.

– Én csak meg akarom menteni!

– Ő egy szörnyeteg. Ha nem mész el, esküszöm, megöllek!

Werd megmondta, Kolge-mar is megmondta, hogy a lány rosszhatással volt rá. Vajon Prabigat is így érezte magát, amikor a fejvadász végzett vele.

Akkor haljon meg ő is.

Hawkins széttárta a kezeit.

– Akkor mire vársz?

 

Lance látta, hogy a larn térdre kényszerítette Hawkinst. Jobb volt a közelharcban, mint az egykori tengerészgyalogos, valamint kipihentebb is. Trent Hawkins ott térdelt a larn előtt, és várta a halált.

Lance racionális énje azt mondta, hogy húzzon el onnan. Nincs semmi köze Hawkinshoz, a lány meghalt. A küldetése lezárult. Menjen haza, és söpörje be az elismeréseket, az előléptetést! Az ördögbe is!

De volt egy szentimentális énje. Ezt az évek során elrejtette magában, mélyre temette. Ez csak képeket mutatott neki.

Hawkins, amikor megvédte a többi tengerészgyalogos gonoszságaitól. Az ezernyi küldetés, amikor egymás készletein osztoztak, amikor megmentették egymás életét, amikor az osztaggal együtt örültek a sikernek.

Amikor Lance cserbenhagyta a bajtársát.

Fontos volt e neki Hawkins? Ők voltak az osztaguk túlélői…

Bajtársak voltak.

És az ember mit tesz a bajtársáért?

Lance Morrow visszarakta a szemét a távcső optikához, és meghúzta a ravaszt.

 Steven Russel aktiválta az utolsó konzolt, és elmosolyodott, amikor meglátta a képernyőn megjelenő feliratot.

Adja meg az új kódot.

– Erica, mikor születtél?

– Írj be egy totál mindegy számot – morogta Neyy, majd a folyosó felé nézett. Mindenki ideges volt, most jobban, mint a barlangban. Az ajtót egy infrafal védte.

Eddig tizenhárom csapdát sikerült hatástalanítani, ez volt az utolsó, ami egy kétszárnyú ajtót védett.

Steven tudta, hogy ha ez a csapda müködésbe lép, akkor infrahullámokból kapnak egy adagot, ami eszméletvesztést és hányást okoz.

Russel beütötte az új kódot, majd várta, hogy az ajtó feletti vörös led kihunyjon. Mikor ez készen volt, az ajtó kinyílt.

Ez volt a végső csapda. A térképen nem jelölték, hogy miket rejtettek el itt, lehetett volna akár egy egyszerű üres szoba is. A kis csapat belépett. A terem hatszög alaprajzú volt. Russel körülnézett, három folyosó indult ki innen.

Mindegyik bejáratát rácsok zárták el.

– Na hogy jussunk be? – kérdezte Steven. Előrelépett, Neyy beleszagolt a levegőbe.

– Állatokat tartottak itt.

– Állatokat? – kérdezte Erica.

Kagge előrelépett, majd körülnézett a helységben.

– Venta-tyrnek volt régen állatkertje, de azokat a palotája parkjában tartotta őket…

Russel elindult a terem közepe felé. Figyelte a rácsokat. Egyszer látott egy filmet az Ókori Rómáról. A gladiátorok az arénába egy folyosón keresztül mentek, amit rácsok zártak el a küzdőtértől… Steven megállt a terem közepén. Ekkor hasított bele a felismerés. A padló megsüllyedt a súlya alatt. Russel leugrott róla, a következő pillanatban a föld alatta szó szerint kettényílt alatta. Russel rohanni kezdett.

Erica az ajtó felé rohant, de az összezárult.

– Na, ez itt a végső csapda! – kiáltott fel Steven.

– Nehogy azt hidd – morogta Kagge.

A mennyezet egy része ereszkedni kezdett. Elhűlve figyelték a látványt. Egy robot ereszkedett lefele. A testalkata egy gorilláéra emlékeztett. Hosszú kezei, rövid lábai és erőteljes vastag törzse volt. A fejére mosolygó arcot festettek, az orra alatt egy kacskaringós műbajusz díszelgett. Vörös köpenyt és fekete cilindert viselt.

– Fiúk és lányok. Aljas tolvajok! – A hangszórókból egy racsoló hang süvített hozzájuk. A kis csapat tagjai látták, hogy a robot felegyenesedik, a bal kezében egy sétapálcára emlékeztető botot tartott. A padló helyére pedig egy porond emelkedett. – A ma esti atrakció fantasztikus lesz! Firmitó, az állatszelidítő!

A robot meghajolt. Erica és Neyy egyszerre kapták fel a fegyvereiket, de hiába húzták meg a ravaszt. De azok nem működtek.

– A francba, pozitív töltések vannak a levegőben – mondta Neyy.

– Ez a végső csapda – morogta Kagge.

A rácsok felnyíltak.

– És a barátai! – kontrázott rá az idegesítő hang.

A bal oldali folyosóról egy tagbaszakadt állat sétált elő. A testét vörösesbarna prém borította. Izmos, jól megtermett testét patákban végződő vastag lábak tartották. Busa fejét folyamatosan leszegve tartotta. Az alsó és felső állkapcsából jókora agyarak álltak ki. A bestia morgó-röfögő hangot adott ki.

– RHEZAI PENGEMACSKA! – A bestia fújt egyet, majd a fejét Russelék felé fordította. Steven látta, hogy a teremtmény halántékába mintha valami csipet ültettek volna.

Jobb oldalról egy másik négylábú közeledett. A mérete és a testalkata, mint egy nagyobb kutyáé. Russel viszont nem látott rajta szőrt. Inkább hüllő volt, mint emlős. Egyből felismerte.

– GORGONOPSID A FÖLDRŐL!

Üvöltés hallatszott elölről. Az árnyak közül egy jókora alak lépett elő. Humanoid volt, három méteres. A testét fehér tollak borították, az oldalán kettő pár jókora izmos kar volt. A feje közvetlenül a testéből nőtt ki. Négy szeme volt, és agyarakkal teli nyáladzó pofája.

– A BROLOSI JÉGÓRIÁS. ÉS KEZDŐDJÉK A MŰSOR, TISZTELT NAGY ÉRDEMŰ. – Neyy közelebb hajolt Russelhez.

– Oszoljunk szét.

Russel észrevette, hogy a cilinder karimájából egy antenna áll ki.

– Van egy ötletem – suttogta a srác, a maga számára is szokatlanul magabiztosan.

A vadállatok egyszerre üvöltöttek fel, majd indultak meg a kis csapat felé.

Elkezdődött a cirkusz.

 A golyó ütötte lyukon beáradt a víz. Trent Hawkins érezte, ahogy a folyadék hamarosan betölti a vezetőfülkét. A nyirkosság arra emlékeztette, hogy hamarosan megfog fulladni. Teljes erőből megütötte a könyökével a bal oldali ablakot, majd újra, de az nem engedett.

A kocsi műszerfalán ekkor vett észre egy zölden világító ledet. Halk pendülés hallatszott, az üveglap gyorsan kirepült, majd a következő pillanatban a férfit megbéklyózó biztonsági övek is engedtek a szorításukból. Trent visszatartotta a lélegzetét, az üveghangos csörömpöléssel megadta magát a beömlő víz áradatának. Trent Hawkins visszatartotta a lélegzetét, majd kiúszott a jármű belsejéből. Nem tudott jól úszni, a víz teljesen idegen közeg volt számára. Egyszerűen nem volt képes huzamosabb ideig úszni a levegőnél sűrűbb folyadékban. Ez volt a baja a súlytalansággal is, ott még levegő sem volt, és gyakran elhányta magát.

Gyűlölt szkafanderbe lenni ez volt a lényeg.

Sőt azt sem bírta, hogy ha sokáig vissza kell tartania a lélegzetét, pedig kiképezték rá, és jól ment neki annak idején.

Hawkins már látta a víztükrön átsütő egyik hold fényét. Gyorsabban kezdett el tempózni. Kijut, majd a fejvadász nyomába ered…

Érezte, hogy valami apró dög belekapaszkodik a lábába, végigrohan rajta. Trent egy pillanatra lelassult, odakapott, de a különös valami már nem volt ott.

Hawkins folytatta tovább az úszást. A fejével áttörte a tavacska felszínét, hangos csobbanás hallatszott, a hullámok magasra csaptak Hawkins körül. A férfi egy pillanatra azt hitte, hogy elnyelik újra. Lassan kievickélt a partra. A lábai sajogtak, a ruhája elviselhetetlenül nedves volt, valamint úgy érezte, hogy ez után a kis kaland után rondán meg lesz fázva.

A parkból egy kis sétány vezetett Kolge-mar palotájához, de az túl hosszú volt. A sztrádán kellett végigmennie, pontosabban végigfutnia. A vr’a megadta a kapu nyitókódját.

Hawkins átrohant a parkon, már látta az úttest sötétkék sávját, mikor egy légpárnás kocsi parkolt be elé.

– Elég ronda baleset volt – kiáltott ki a kocsi vezetője. Fekete haja és vörös szakálla volt, valamint egy kopott barna bőrkabátot viselt.

– Hová vigyem? – kérdezte a fickó.

– Innen egyenesen van egy vr’a palota, rakjon ki a téren.

A sofőr már előre is tolta a gázkart, a kocsi felgyorsított. Hawkins szipogott, meg tüsszentett egyet. Csúnyán meg fog hűlni, normális körülmények között magára kapott volna egy száraz ruhát, majd lehajtott volna valami jó forró és méregerős italt, de ezek most nem voltak normális körülmények.

Trent megnézte a sofőrt, felhúzta a szemöldökét. Fekete haj és piros szakáll, ez most normális? Valamint a kocsi túlságosan csicsás. Jobban megnézte a fickót, az arcvonásai ismerősek voltak.

Hawkins előre pillantott, a láthatáron meglátta Kolge-mar palotáját, aztán újra a vezetőre pillantott.

– Lance, átvertél haver.
– Hogy mi? – fordult oda a fickó. Trent felemelte a könyökét, és az ürge arca felé vágott. Az felordított, amikor a szerencsevadász csontos könyöke az arcába hasított.– Hawkins!
– Mi a francot keresel itt? – kérdezte Trent, majd ökölbe szorította a kezét, és Lance felé vágott, de az elhajolt az ütés elől. Trent ökle az üvegnek ment neki, majd végigsiklott rajta.
Hawkins feljajdult. Lance teljes erőből régi bajtársa mellkasába tenyerelt. Hawkins úgy érezte, hogy minden levegő kiszökik a tüdejéből. A kocsi a vr’a palotájának kapuja felé pördült. A szenzorok érzékelték a közeledő járművet, és a Hawkins zsebében lévő beléptető kártya mágneses jelét.
Az ajtó automatikusan félresiklott, a légpárnás végigcsúszott a palota felé vezető sétányon. 
Trent egy bal horoggal pofon verte Lancet.
– HAWKINS!
Trent érezte, hogy a zsebében bizseregni kezd valami, a következő pillanatban a kocsi műszerfala szikrákat vetett, a levegőben ózonszag kezdett el terjengeni.

Az utat szegélyező szónikus oszlopok hangos durranások kíséretében szétdurrantak. A légpárnás megremegett, amikor nekiütközött az egyiknek, majd besüvített a fák közé.

Hawkins még egy utolsót bevert Morrownak, a katonának eleredt az orra vére.

– Ezt minek? – kérdezte, miközben Hawkins visszavette a kormányt, pontosabban vette volna, de rájött, hogy itt nincs mit tenni. A férfi érezte, hogy valami kimászik a zsebéből, odakapott, de a bogárszerű élőlény a következő pillanatban kiszökkent a kocsi ablakán. – Nem is tudtam, hogy ilyet is tudd – szólalt meg Morrow, miközben az orrából folyó vért próbálta visszatartani.

– Újabb hülye robotbogár, mi?

– A fegyverfejlesztőktől kap… – előrenézett, Hawkins is követte. Egyszerre ordítottak fel. Egy drótkerítés magasodott előttük, egy karám része. A kocsi olyan sebességgel közeledett, hogy a következő pillanatban a fém pendülése hallatszott, majd egy csattanás, ahogy lelassultak az ütközéstől, és neki mentek a fal szemközti részének.

A légpárnás eleje papírként gyürködött fel az ütközéstől. Hawkins érezte, hogy a feje majd szétreped a szélvédővel történt ütközéstől. Egy ronda seb éktelenkedett a homlokán. Morrow már kiszállt a kocsiból, és menekült volna, a kezében egy bőrönd. Hawkins kipattant a járműből, majd a haverja után kapott. Szédült, de a lehetőség, hogy a szart is kiverje Morrowból annál inkább vonzotta.

Lance elugrott előle. Láthatólag sántított a bal lábára. Hawkins a levegőbe szökkent, a következő pillanatban ledöntötte a lábáról a másik férfit, majd átkarolta a nyakát.

– Mert egy rohadt, orvgyilkos, másokat hátba szúró kis szarházi vagy azért.

Elengedte Lance-t. Az felpattant, majd az orrát kezdte el tapogatni.

– Az orrom baker!

– Érett – mondta Trent, majd köpött egyet. A sötétségből mormogás hallatszott.

A két férfi szembenézett a feléjük közeledő lényel. Négy lába volt, ragadozóéra emlékeztető pofájába krokodiléra emlékeztető fogak ültek, hátul egy karcsú farok himbálódzott, a végén pedig egy kerek, nyáladzó szájszerv volt.

– Most mit csinálunk? – kérdezte Lance. Hawkins a hírszerzőre nézett, majd felsóhajtott.

– Vedd le azt a kibaszott parókát, rohadtul nem vettem be.

– Azért beültél a kocsimba.

– Azért még odadobhatlak a kutyuskának – válaszolta gúnyosan Trent.

– És az, hogy most mi itt sóbálványként állunk az segít?

A lény közeledett, beleszagolt a levegőbe, majd felsikoltott.

– Kurvára nem – mondta Trent, majd futásnak eredt.

– Nagyon jó – csattant fel Lance. – Ezért aztán érdemes volt leszerelni, mi?

Követte Hawkins példáját.

– Nehogy válaszolj!

A lény felvijjogott, majd a nyomukba eredt. Hawkins felkiáltott, Lance pedig épp hogy ki tudott térni a bestia horgas csőre elől, majd elugrani a mellső lábának útjából, majd hirtelen felbukott az egyik nagyobb fa kiálló gyökerében.

Hawkins megfordult, a fák felé magasodó palota felé pillantott, aztán a földön fekvő Lance-re.

A hírszerző már épp azon volt, hogy feltápászkodjon, amikor a teremtmény ragadozó madárra emlékeztető feje lecsapott rá.

Morrow épp idejében gurult el a szörnyeteg halált hozó állkapcsa elől. Hawkins felsóhajtott, felemelte a pisztolyát, becélozta a teremtmény feletti kiálló faágat, és lőtt. Az hangos reccsenéssel a bestia elé esett. Trent elszámolta a lövést, a faág pedig kis híján Morrowot lapította ki.

A teremtményen látszott, hogy nem valami nagy észkombájn. Azt hitte a faágról, hogy az akart vele végezni. Hirtelen nekiesett, eltökélte, hogy bosszút áll.

Lance felpattant, majd elbicegett a bestia közeléből.

– Pazar Hawkins, tudtam, hogy utálsz, de most ki akarsz engem nyírni! Kösz öreg, én is bírlak.

Hawkins felsóhajtott, majd az egykori bajtársára nézett.

– Bocs, elszámoltam a lövést.

Trent elindult a sétány felé, közben próbálta kizárni a tudatából Lance hangját, és úgy a jelenlétét.

– Pont te számoltad volna el, te voltál az egyik lövész az osztagban!

– Végre kimondtad – mondta Trent, majd szembefordult a férfival. – Ez sokat jelent nekem.

– Tényleg?

Hawkins bal keze már ökölbe szorult, most leüti. Tudja, hogy melyik az a pont, ahová, ha odaüt, akkor elájul a fickó.

A lombkoronából morgások hallatszottak, a lombok megrázkódtak, jelezve, hogy egy falkányi vadállat mozog bennük.

– Ez mi…

– Az, hogy futtunk.

 

Akhas már látta a palotát, már csak be kell jutnia, végeznie a lánnyal, és vége is ennek az egész átkozott tortúrának. A nyomában a vadállatoknak a falkája, a vérére szomjazva.

A larn futás közbe meg-megfordult, majd rálőtt az őt üldöző vadállatokra. Az elülső felnyüszített, majd hasra esett, és többet nem mozdult. Akhas meglátta a palota előtt álló őröket, akik felemelték a pisztolyaikat, majd rá lőttek. Akhas balra ugrott, majd amikor földet ért, előkapta a pisztolyát. Négy őr volt, egy ember, két kwizek, egy devliai és egy ratlin. Észrevették a parkból előrontó éjsakálokat. Az ember és a két kwizek elrakták a pisztolyaikat, majd kábító fegyvereket vettek elő. A devliai és a ratlin pedig Akhas nyomába eredtek. A larn felpattant, majd lőtt a devliaira. A lény félreugrott. A másik őr Akhas bal oldalára került, a larn hátraugrott, majd a harcos felé fordította a pisztolyát, és meghúzta a ravaszt.

A kékbundás, patkányszerű lény holtan esett össze. A palota kapuján pedig még több őr rohant elő, hogy segítsenek elfogni Akhast.

Az erdőből ugatások, vijjogások és csaholások hallatszottak. Egyszerre pillantottak oda. A fák lombjai közül éjsakálok ugrottak elő. A zsoldosok felemelték a fegyvereiket, és lőttek. A többi vadállat ekkor rontott ki a park fái közül. Több százan voltak. A vr’ emberei csatársorba álltak és tűzet nyitottak a rájuk támadó vadállatokra. Akhas felállt, majd a palota felé kezdett el rohanni. A kaput nyitva felejtették, és ő már bőven a védelmi vonalon belül volt. Be kellett jutnia az épületbe, mielőtt kitör itt a káosz.

 

Hawkins és Morrow ekkor értek ki az erdőből, a csata már kitört. Az éjsakálok foggal-körömmel estek neki a zsoldosoknak, akik kábítófegyverekkel és taserrekkel próbálták őket visszatartani.

De a vadállatok már belekóstoltak a szabadságérzésébe, hogy a területüket nem választja el egy számukra fájdalmas hangokat kibocsátó kerítés. Nem lehetett őket megállítani. Amelyik vadállatot sikerült leteríteni, azt hátravonszolták.

– Mint egy rossz horrorfilm – morogta Lance.

– Csak nem utálod a horrorokat? – kérdezte Hawkins. Ekkor látta meg a palota felé rohanó alakot. Fekete ruhájáról, és zöld bőréről egyből felismerte. Felkapta a pisztolyát, becélozta, majd lőtt…

A larn nem esett hanyatt, ahogy Hawkins pisztolya sem sült el. Nem volt már benne golyó.

– Oké Lance, futás.

Hawkins rohanni kezdett. A mellkasa már fájt a folyamatos megerőltetéstől, a ruhája nyirkosan tapadt a testére.

– Hawkins, nem bírok az én lábammal!

Az éjsakálok támadása egy kicsit lelassult. Hawkins egyre jobban közeledett a csatárlánc felé.

– Fiúk! Kolge-mar haverja vagyok!

Lance a nyomában sántikált, majd megállt, a combjából egy kábítónyíl állt ki. A következő pillanatban elájult. Hawkins megfordult, majd odafutott a haverjához. A parkból egy újabb adagnyi ragadozó érkezett.  Hawkins Morrow hóna alá nyúlt és az egyik fa felé vonszolta.

– Ígérem kisuvickolom azt a rohadt papucsot, de zuhanyoznom kell – mondta Morrow álmába. Trent megrázta a fejét. Lefektette az egyik fatörzs tövébe, majd megpaskolta az arcát. – Szép álmokat Lance.

Az éjsakálok újabb hulláma indult ki a fák közül csaholva és morogva. Kolge-mar zsoldosai fokozták a tüzelést, de egyre több éjsakál törte át magát a védelmi sávon, és indult tovább a palota felé. Hawkins ekkor kiszúrt egy ösvényt, ami pontosan a palota hátuljához vezetett.

– Szuper – morogta.

 

Akhas átszaladt az előtéren, majd bejutott a fogadócsarnokba. Elővette a minikomputerét, és lehívta a palota térképét. Avox-rhull alaposan felkészült Kolge-marból. Akhas nem lepődött meg volna, hogy ha a közeljövőben a másik vr’at is valami csúnya baleset érné. A fogadóteremből három folyosó indult ki. Egy előre az étkezőhöz, a bal a vendégek lakosztályaihoz, a jobb pedig a vr’ak szobáihoz.

Akhas a bal oldali ajtót választotta. Végigment a folyosón, közben ellenőrizte a pisztolyában lévő töltényeket, felhúzta a szemöldökét. Egy golyó sem maradt benne. Elrakta a fegyvert, majd aktiválta a csuklójára szerelt tűvetőt. Egy kábítónyílacskát rakott bele, aminek a hegyét a szíriuszi kövigyík mérgével kenték be. Négy percen belül garantált szívleállás és halál. Persze akit eltalálnak vele, abban a pillanatban eszméletlen lesz, amikor a vérébe kerül, így még humános is.

A folyosó végében egy csigalépcső volt. Akhas felsétált rajta, és a legörömtelibb látványt vette észre, amit fejvadász életében csak láthatott.

A lépcső végében a célszemély álldogált. A lány ott álldogált, de az arcán egy kifejezés volt. A félelem. Akhas  felrohant a lépcsőn, a lány futásnak eredt. Egy folyosón üldözte végig, aminek a két oldalán ajtók sorakoztak.

Akhas megállt. A lány középen rohant, túl könnyű célpont volt. Felemelte a kezét, majd kilőtt egy mérgezett nyilat, ami eltalálta.

A lány összeesett, és nem mozdult többé. Akhas odarohant, nem tudta elhinni, hogy ilyen könnyen ment. Leguggolt és már nyúlt is volna a lány nyakához, hogy ellenőrizze a pulzusát.

Ekkor a lány teste eltűnt. A valódi lány ott állt a fejvadász hátánál.

– Veszélyes egy fegyver vagy – mondta Akhas.

– Nem fegyver vagyok. A nevem Alyssa.

Akhas felpattant, majd a lány felé ütött, de a lány elhajolt, a következő hasát célzó csapást egy lefelé irányuló blokkolással. Akhas kitért a fejére mért rúgás elől, majd elkapta a lány lábát, és a földre teremtette. A lány hamar feltalálta magát, egy lábsöpréssel kibillentette a fejvadászt az egyensúlyából, majd a földre teremtette. A következő pillanatban már Akhas felé magasodott, a szemébe nézett. Az arcán a düh és a zavartság különös keveréke. A kezét ökölbe szorítva maga elé tartotta, felkészülve, hogy bezúzza a larn gégéjét.

Akhas emlékezett az első gyilkosságára. Éhes volt, dühös, fásult. Lopnia kényszerült, ahhoz, hogy pénze legyen az élelemre. Amikor nem kapta ezt meg, akkor végzett a vevővel.

– Mire vársz, csináld azt, amire teremtettek – mondta Akhas. Nem akart meghalni, de nem is félt tőle. Számára a fájdalom csak egy tapasztalás volt, a halál pedig az élet velejáró része. – Na, gyerünk.

A lány csak nézett, leeresztette az öklét.

– Miért vegyünk el életet, hogy ha nem tudjuk az értelmét.

– Ez van – mondta Akhas, majd felemelte a bal kezét, és megadta a kegyelemdöfést.

 

Hawkins berontott a konyhába. A pultnál dolgozó devliai fajtájú szakács felháborodottan ordított, de a szerencsevadászt ez nem hatotta meg.

Szinte kirúgta a konyha ajtaját, feltrappolt egy lépcsőházba, majd átment egy takarítószertáron. De nem figyelt a lába elé, átbukott egy kikapcsolt takarítóroboton. A vizes ruha, az égő mellkas mellé pedig most betársult egy sajgó comb is.

Feltápászkodott, majd kinyitotta az ajtót.

A larn előtt kell odaérnie, az az izé végezni fog Alyssával. Most megmenthette volna az életét valakinek, most beavatkozhatott volna.

Berúgta a lakosztályokra nyíló ajtót, csak egy ajtót látott nyitva.

 

A larn ökle belemélyedt a lány hasába. Alyssa hátraesett, betörve a hátánál lévő ajtót. Az két darabra esett szét. Akhas felállt. A lány a hasát fogva feltápászkodott, majd a larnra nézett. A fejvadász belenézett a lány szemébe. Félelmet látott újra, majd belenyugvást.

És egy könnycsepp is legördült.

Megnyomta a tűvető gombját, de egy szó még kibukott belőle.

– Nem fog fájni.        

Érezte, hogy valaki a háta mögé lép. Sarkon fordult, majd belenézett a Hawkins nevű szerencsevadász szemébe.

– Kövigyíkmérget kapott. Nem fog szenvedni – majd elindult, de Hawkins a larn vállára tette a kezét. Akhas meglepődőtt, majd megállt.

– Te szemétláda.

– Megbízásom volt rá. Nekem is fizetnek ezért, ahogy neked is.

Hawkins lenézett, magában bólogatott, közben a szemében látszott, hogy döntésre jutott.

– Aha. Figyelj már, láttam, hogy te kemény larn vagy, és persze okos is. Mi történik, hogy ha véletlenül lábon lövöd magad egy olyan mérgezett nyilacskával. Ugye arra is felkészülsz? – Trent felnézett.

Ostoba! Kiáltotta magában.

– Fel.

– Négy perc elég lesz. – Hawkins a larn feje felé ütött. A fejvadász pedig felkészült a védekezésre.

 A Berríliumcsarnok volt a vr’ak egyik legnagyobb alkotása. A barlangszerű terem falait természetes, berríliumtelérek ékesítették. A terem közepén hosszú asztalok voltak, ahová épp most szolgálták fel a tizenöt fogásos lakoma harmadik fogását: a saját levében pácolt vyrlaxi ezerlábú. Egy igen csak nagy példány, öt méter hosszú. Épp elég, hogy elfoglalja az egész asztalt hosszába. Kolge-mar, Venta-tyr mellett ült. Alacsony, elhízott lény volt. Fejének bal oldalát egy aranyszínű tetoválás fedte.

A vr’a fél szemével unokatestvére övére pillantott. Egy minikomputer volt ott, elvileg ide fog befutni a jelzés, hogy Russel szoftvere feltelepült.

Ezt pedig épp ekkor esedékes.

Letörte az ezerlábú egyik lábát, majd elgondolkodva majszolni kezdte. A lánghajú lány a palotájában volt. Emlékezett arra, amikor eljutott a Tellusra, épp az egyik robogósbandát akarta magának megnyerni. A tárgyalás holtpontra jutott, a robogósok hajlottak volna az együttműködésre, de több pénzt akartak akciónként.

Kolge szabadidejében elzarándokolt a lélekfestők templomába. Távolról félelmetes volt számára a templom, de ő vr’a volt. Büszke, és egész életében azon volt, hogy meghazudtolja a méretét. Belépett az épületbe, és egy öreg emberférfi fogadta.

Az arca merev volt, mosolytalan, a csarnokba vezette, aminek a falait festmények borították. Sok mindent ábrázoltak: egymással csatázó űrhajók, kardpárbajt vívó emberek. Városokat felégető démonok.

Az egyik kép egy lángba borult alakot ábrázolt. A körvonalai alapján ember. Egy lángoló város közepén állt, felette a csillagos ég, ami maga és égett.

Kolge-marnak ez a kép jutott eszébe a lányról.

– Na, mi az kuzin? – szólt oda Venta-tyr neki.

Kolge-mar úgy döntött, hogy ameddig csak lehet szóval tartja.

– Csak számolgatom, hogy mennyibe került neked ez a lakoma. Főleg, hogy kibérelted a Berríliumcsarnokot.

– Gyakorlatilag a miénk! – kacagott fel Venta, majd fogta, és kitépett egy darabot az ezerlábú törzséből, és a szájába tömte, majd hangosan csámcsogni kezdett rajta. – Pontosabban az enyém!

Kolge-mar intett az egyik libériás ratlin szolgálónak, majd felemelte a serlegét. A kék bundás lény odalépett, és töltött a vr’anak a kezében lévő palackból. Kolge belekortyolt a vr’a ginbe. Kitűnő évjárat, Venta-tyr mindenből a legjobbat hozatott a fesztiválra.

Ez azt jelentette, hogy megvolt erre a pénze, ami elég csúnyán dühítette Kolge-mart.

– A miénk rokon. Közös ősünk, Felacht talált rá erre a barlangra, amikor leszállt a Vyrlaxon – mondta vidáman. – Emlékez, amikor a Túlélők Karavánja megérkezett, és Felacht rátalált a Gazdagság hegyére, a gyomrában gazdag berríliumtellérekkel…

– De az én egyik ősöm Dawin vájta ki a csarnokot, és tartotta meg a Berríliumfesztivált!

Kolge-mar érzékelte a levegőn végigszáguldó apró rezgést, ami Venta-tyr komputeréből indult ki.

– Nagy dicsőség.

– Persze, hogy nagy! – csapott az asztalra Venta.  – A hegyet egy vyroxogon királynő birtokolta. Ő csalta tőrbe, majd… Avox! Te ciszta! – Egy vr’a mértékkel is apró lény settenkedett el két asztal között. Kolge-mar számára ismerős volt.  Kolge-mar látta, hogy Venta-tyr komputere villogni kezd. – Egy dilubir mennyi idő alatt vág át egy mocsáron?

– Látom nőttél, csak nem csökkent a vagyonod?

A vr’a dühösen szisszent.

– Tisztességtelen senki ez az Avox – morogta Venta.

A led villogása nem maradt abba.

– Csalni nem tud.

– De mindenféle larnokkal találkozni az űrkikötőknél igen. Sántikál ez valamiben – válaszolta Venta, majd belekortyolt az italába. Larn, Kolge-mar úgy érezte, hogy ez az információ fontos valamiért. Az ital kicsit megtette a hatását. A fenébe, utált részeg lenni, de ezt mindig elfelejtette.

A ledre pillantott. Az még villogott, és árasztotta a rezgéseket.

– Larn, érdekes, szerintem fenn akar héjázni, hogy ilyen ritka fajtájú testőrei vannak. Ocsmány egy féreg.

Avox-rhull visszaült a helyére, majd odaintett egy devliai felszolgálót, hogy töltsön a kupájába. A lény odahajolt Avoxhoz, és szándékosan mellé öntötte a sárga folyadékot. A vr’a dühösen felszisszent.

Venta-tyr felkacagott erre. A led pedig kialudt. A vr’a Iroxra nézett, aki meghajolt felé. Valószínűleg ő rendezte meg ezt a kis közjátékot.

Kolge-mar alig láthatóan biccentett, majd csatlakozott a kacagó Venta-tyrhez.

 Futniuk kellett volna, de csak botorkáltak a sötétben. A zseblámpákat kikapcsolták, mivel a lényt az elektromosság vonzotta. Az a plafonon követte őket. Erica elől haladt, Kagge és Neyy hátánál fedezte. Steven pedig hátulról védte őket, középen AT volt. A csarnokból kivezető járat pedig csak egy méternyire.

A csend késsel vágható volt.

– Futás – morrant fel Neyy. Rohanni kezdtek, AT megállt középen, majd felnézett a feléje ugró ívzabálóra. Az adatbankjában voltak adatok a lényről, arról, hogy elektromossággal táplálkozott. A származási helyén a Vostolon gyakori elektromos viharok dúltak. A lények ezt megérezték, és amikor egy ilyen vihar közeledett összegyűltek, villás farkúkat az ég felé tartották, várva, hogy egy villám beléjük csapjon.

Persze távol a Vostol viharos világától ezek a lények szinte minden elektronikus dologra rátámadtak, és AT ennek csodálatos ijencfalatot jelenthetett. A farka végén lévő kettő kitintüske elég erős volt, hogy átüssék a robot páncélzatát.

A lény elülső, hosszú lábai pedig széttárulták, hogy körbeöleljék. AT hátraugrott. A lény alig ért földet a harci robot előtt, de skorpió módjára előre döfött a farkával. A robot hátraugrott. A lény veszélyt jelentett rá. AT látta, hogy a társai már a barlang kijárata felé menekülnek, köztük Erica.

A szörnyeteg legalább nem fog velük foglalkozni. A bestia kaszáló mozdulatot tett a jobb mellső lábával. A robot megtántorodott, amikor a csáp a bokája köré fonódott, majd kirántotta alóla a talajt. A lény a következő pillanatban már a gép felé magasodott, a farka támadó kobraként hajlott be, arra készülve, hogy lecsapjon AT központi energiaforrására.

A robot már aktiválta volna a kikapcsoló algoritmusát, hogy leállítsa a rendszereit, ezzel ne érezze létezésének hirtelen megszakítását.

A teremtmény fején lévő csápok megremegtek, majd megfordult. Pisztoly dörrent, a bestia hátát találta el, de a kemény kitinpáncél felfogta a golyót. A teremtmény ennek ellenére felsikított, majd eliszkolt.

AT ellenőrizte a térdhidraulikáit, minimális károsodást szenvedtek. Lassan állt fel, hogy megkímélje a térdízületeit. Erica ekkor rohant oda hozzá, a lány visszarakta a pisztolyát.

– Kijelentés: Nem volt szükség a segítségre. Én csak egy eszköz vagyok.

– Aha, még te mondtad, hogy nem vagy eszköz, ha nekem valami eszközömet akarná megzabálni valami ronda bogár, akkor kimenteném. Tudod, vigyázok a dolgaimra.

Végigsétáltak a járaton. AT közben felmérte szenzorjaival a terepet. Az ívzabáló nem követte őket.

Hamarosan beérték a többieket, akik egy kétszárnyú fémajtó előtt álltak.

– Venta-tyr ilyen hülye lenne, hogy pont ide rak le egy ajtót?

Kagge felhorkantott erre.

– Ezt az ajtót én rakattam ide.

AT közben a szenzoraival átvizsgálta a falakat. Az ajtóból vezetékek indultak ki, amik a Kagga melletti falrész mögött egy hatszögletű üregnél végződtek. A törpe felnyúlt, megragadott egy kitüremkedést, és félretolta. Előkapott az övén lévő táskából egy tenyérnyi, hatszögletű tárgyat, majd a foglalatba helyezte.

– És az építők ezért nem szóltak? – kérdezte Neyy.

– Towerguard! Bagóért is eladják az anyjukat – kontrázott rá Steven.

Az ajtó halk suhogó hang kíséretében siklott félre.

– Steven Russel a nagy bosszúálló – kuncogott Erica.

Russel kilépett volna a folyosóra. AT megfogta a vállát, majd visszarántotta.

– Tudod, stílusosan kell átverni a főnökö… – A robot tizedmásodpercekkel előtte vette észre a padló alá rejtett nyomásérzékelők körvonalait, amik összeköttetésbe voltak a falba rejtőző nyílvetőkkel. Russel bal lába pont egy ilyen felé közeledett.

– Kijelentés: Ahhoz előbb még el kell jutni odáig. Hogy ha megkérhettem, akkor a haszontalan verbális kommunikációt hanyagolja, és koncentráljon 100%-ig a feladatára.

– Ezt megkaptad – mondta Erica.

Rikoltás hallatszott a hátuk mögül. AT megfordult, és meglátta, hogy a folyosón a sérült ívzabáló nőstény száguldott feléjük. A lány AT felé szökkent, a testéből tejre emlékeztető folyadék spriccelt.

AT szembeállt vele, széttárta a karjait, felkészült a támadásra. Lövés dörrent, a teremtmény a következő pillanatban apró darabokra robbant szét.

– Nyomás – mondta Neyy, majd elrakta a pisztolyát. – Ki kell még rabolnunk egy kincsestárat.

– Szurkoljatok – mondta Russel. – Nem nekem, hanem Hawkinsnak, hogy nem tolta el a telepítést.

Russel az infrafal melletti panelhez fordult, majd lenyomott rajta pár gombot.

 – Nem is tudtam, hogy a beszerelés után ennyi nappal már jönnek frissíteni – mondta a nő, ahogy végigsétáltak a palota előcsarnokán. Hawkins szürke kezes lábast és sapkát viselt. Úgy nézett ki mintha tényleg a cég alkalmazottja lett volna. Ez a terem sokkal nagyobb volt, mint a Kolge-maré. A menyezettet vastag, rézszínű oszlopok tartották. A falakat domborművek díszítették.

– Amint kijön egy új verzió, mindig kell – mondta Trent. A nőnek vállra omló, fekete haja volt és kerek arca. A szemei macskaszerűen titokzatosak voltak. Hawkins más körülmények között megcsodálta volna, sőt még flörtölt is volna vele, de valahogy mintha ezt is leblokkolta volna Alyssa.

– Nem is tudtam, hogy kijött az új verzió – fordult vissza a nő.

– Tudja, ezt még épp, hogy teszteltük – válaszolta Trent, ahogy beléptek a rövid folyosóra. Két oldalt aranyszínű szobrok strázsáltak. Otromba, hüllőszerű lényeket ábrázoltak, amelyek háromujjú kezükben alabárdokat tartottak. – A legjobb ügyfeleink ezeket mindig megkapják.

A folyosó végében ott volt a kétszárnyú ajtó. A nő benyitott. Egy helyiségbe jutott, aminek az egyetlen berendezést egy forgószék, csokoládébarna asztal, rajta egy félkör alakú holokom alkotta. Hawkins leült a székre, majd aktiválta a komputert, mire megjelent az operációs rendszer interfésze, tele ikonokkal. A biztonsági főnök megállt az ajtóban és nézte Trentet. A férfi nem jött zavarba. Előkapta a memóriakártyát, majd berakta a foglalatba.

Ki fogja írni, hogy telepíti e a programot? A nő meg észreveszi…

Kérem, várjon. Jelent meg a felírat a levegőben.

– Mi a neve?

A nő felírat helyén megjelenő kék-sárga homokórát figyelte, ami már négyszer-ötször megfordult.

– Alexandra Mounroe.

– Szép név. Az én nevem Trent Stark.

A nő felvonta erre a szemöldökét, végigmérte Hawkinst.

– Gondolom, nem régóta van a cégnél…

Hawkins felállt a székről, majd megállt a nő előtt. Most kiderül, hogy tényleg olyan vonzereje van, amilyet beképzelt magának…

– Hát, ja. Azt mondják könnyű pénz, de a fizetés. De, hogy ilyen teremtésekkel kell találkoznom, mint maga…

– Kicsit amatőr, de ahogy látom, edz. – Megérintette Hawkins vállát. Trent elvigyorodott, közben.

Igen, ha azt edzésnek lehet hívni, hogy kinyírtam három skruddot, túléltem egy kalóztanyát, meg megszöktem egy sittről, közben pedig egy csillagközi konfliktust robbantottam ki.

– Az egészséges életmód.

– Képzelem – a nő sarkon fordult, majd megszólalt. – Van kedve kávézni.

– Hozza csak be nyugodtan, addig én felrakom a cuccot.

– Jól van – búgta a nő, majd kilibbent. Hawkins elsőre jó nőnek tartotta, de így második látásra, egy igazi kiéhezett nagymacska, aminek nem akart volna húsiként a fogai közé kerülni.

Ekkor jelent meg az üzenet. A frissítés telepítése kész.

Nocsak, Russel gondolt erre?

A mutatóujjával végigsimított a készülék közepén lévő érintőpadon, ezzel elindította a folyamatot. Egy zöld csík kezdett el növekedni a képernyőn. Az új operációs rendszer feltelepült, közben felzabálta a régi programkódját, a sajátjait a helyére állítva.

– Egy bunkó – hallatszott a nő hangja a folyosóról. – Ráadásul azt képzeli, hogy milyen egy szívtipró. Drágám, kérlek, gyere értem.

Hawkins felnézett a képernyőből. A biztonsági főnök úgy látszik, hogy nem valami kemény csaj. Venta nagyon aláadta az utóbbi időkben.

– Nem tettem magamat neki, a fickónak a szeme sem állt jól.

Egy pillanatra kikapcsolt a hologram. Hawkins ezt választotta, hogy kivegye a memóriakártyát, majd elinduljon. Amikor kilépett a folyosóra, még odabiccentett a nőnek.

Most Kolge-mar jön…

 

Lance figyelte, ahogy Hawkins kisétált a palota kapuján, és beszáll a kocsijába. A férfi elvigyorodott, úgy látszik, hogy megérte összebarátkozni Venta-tyr biztonsági főnökével.

– Köszönöm drágám – mondta Morrow. Egy fekete légpárnás vezetőfülkéjében ült. Persze kihasználta az időt, és egy nyomkövetőt rakott egykori bajtársa járművére.

Persze ez nem egyszerű nyomkövető volt, ha távolról aktiválták, akkor kisebb EPM lökéseket adott le, amik kisütötték a környékén lévő elektromos rendszereket. Trent Hawkinst ilyen módon az ügynökévé tette. Rájött, hogy inkább nem várja, meg míg a larn végez a fegyverrel. Az ő felelőssége volt, meg amúgy is utált várni.

– Nem vagyok a drágád Lance Morrow. Három üveg loteai hályoglével jössz, ugye tudod.

– Jaj, megadom – mondta. Hawkins beindította a légpárnást, majd elindult dél fele. Lance is gyújtást adott a motornak, majd a nyomába eredt. A városra sötétség borult, az épületek lámpái már régen aktiválódtak. Csupán néhány járművet látott az úton, a járdán pedig pár járókellőt vet észre. Könnyű volt követni Hawkinst.

Balra fordult be egy utcában, mikor észrevette, hogy a másik jármű felgyorsít…

Lehet észrevett? Kérdezte magában Morrow, de ahogy jobban megnézte, látta, hogy Hawkins nem próbálja meg lerázni, sőt! Üldöz valakit.

 

Hawkins az egyik pillanatban még nyugodtan vezetett. Azt latolgatta, hogy hogyan segíthet a barátainak, esetleg még utolérheti őket. Valahogy úgy képzelte, hogy ennek a hülye kalandnak a végét együtt fogják megélni, de a csapat kettészakadt.

Soha nem fordult még elő ilyen, de mindig is benne volt a pakliban. Az egyik mellékutcából ekkor jött ki egy légirobogó, rajta egy fekete ruhás larn ült. Trent elé vágott. Ő is a palota felé tart, ott csak egy valaki van…

Hawkins rátaposott a gázpedálra, a kocsi szinte kilőtt a robogó felé. A vezető hátranézett, majd balra tért ki a minibusz útjából. A következő pillanatban pedig már Hawkins mellett is volt.

Trent belenézett az idegen sárga szemeibe, az felemelte a pisztolyát, és becélozta a férfi fejét, majd lőtt. Hawkins elhajolt a lövés útjából, a golyó hangos csörömpölés kíséretében törte át az üveget.

A férfi balra rántotta a kormányt, de a larn felgyorsított, ezzel elkerülte, hogy Trent neki passzírozza az épület falához. Újra Hawkins járműve elé került. Trent a pisztolyáért nyúlt, a zöldbőrű idegen megfordult, majd lőtt. Hawkins megpróbálta jobbra kormányozni a légpárnást, de ezzel csak annyit ért el, hogy a kocsi szélvédőjén pókhálószerű repedések keletkeztek. Az út hamarosan a Tanika parkba torkollott. A Vyrlax egyik legnagyobb és legszebb parkja volt. A közepén egy hatalmas tóval, amibe a Zafírfolyó véget ért. És a fejvadász pont a felé tartott.

Hawkins kakaót adott a motoroknak, majd előkapta a fegyverét. A larn valószínűleg a rövidebb utat választja, átsuhan a vízen.

A fejvadász már kezdte lassítani. Hawkinsnak már csak annyi dolga volt, hogy hátulról belemenjen. Most itt és most el fogja intézni. Egy ilyen rohadék, aki hozzá mer nyúlni egy olyan lányhoz, mint Alyssa nem él…

A larn hirtelen balra kanyarodott, Hawkins pedig már nem tudott fékezni… Csobbanás hallatszott, a légpárnás megugrott, mielőtt körülölelték volna a felcsapó hullámok. Trent süllyedni kezdett.

 

Akhas besuhant a fák közé, a szeme sarkából még látta, ahogy az üldözője beleesik a tóba. Húzós akció volt, majdnem kitolt vele. Ránézett a csuklóján lévő eszközre. A tetején lévő led szaporán kapcsolt ki és be. Hajtóművek zümmögése hallatszott. Akhas felnézett, a Darázsnak reflektorai nappali világosságot teremtettek a tisztáson. Akhas előkapta a selyempisztolyt, becélozta a jármű hasát, majd kilőtte.

A larnt szinte kitépte a járműve üléséről a Darázs, átsüvített a levegőn. A következő pár másodperc szinte óráknak tűnt, ahogy Akhas a hátára fordult, a csizmatalpát neki nyomta a fémfelületnek, majd aktiválta a belé rejtett mágneseket. A kezeslábasa alatt viselt speciális exopáncél hajolni kezdett, Akhas háta követte ezt. A larn bírta a fájdalmat, ami a gerincébe hasított. Utolsó mozzanatként a kezeit rakta a fémre, a rajtuk lévő kesztyűk hozzátapadtak, hála a felületükön lévő mikroszkopikus karmocskáknak. Akhasnak nem volt ideje megpihenni, nem is ment volna. A fülébe a szél süvített. A larn kinyította a szemét, és meglátta a vr’a közeledő palotáját, ami egyre nagyobb és nagyobb lett.

Akhas háta már égett, ahogy a páncélzat neki szorította a hideg fémhez. A fájdalom neki nem jelentett többet, mint a pikkelyein végigsüvítő szél. Csak jobban észrevehető volt.

A hajó beért a palota kertje felé. Akhas a nagylábujjával megnyomta a csizmájába rejtett kapcsolót, mire a testét szorító bilincs elernyedt, a csizmájába rejtett elektromágnesek kikapcsoltak, valamint a kesztyű külső felületén lévő karmocskák visszahúzódtak. A fejvadász előkapta a selyempisztolyt, amikor zuhanni kezdett, a látása jó volt, kiszúrt egy vastag faágat, becélozta. A fehér kábel rátapadt a kéregre. Akhas nagy ívben a föld felé száguldott, majd a lábát kinyújtva fékezte a zuhanást. Fájdalom nyílalt a lábába, amikor földet ért.

Az ágak közül egy ösztövér árnyék ugrott elő, Akhas bal ruhaujjából előpattant az alkarpenge, hátrébb állt a teremtmény útjából, majd vágott egyet. A penge átvágta a vadállat légcsövét. Baloldalról egy újabb teremtmény rontott felé, Akhas odafordult, előkapta a pisztolyát, majd lőtt. A fenevad feje érett gyümölcsként robbant szét. Visszarakta a pisztolyt az övére, aztán futólépésbe elindult a palota felé. Látta a célegyenest, és páran a sarkába loholnak.

A nyomában egy egész falkányi vadállat rontott ki a bozótból és eredt a nyomába. A larn inkább futásnak eredt.

Pillanatnyi kellemetlenség.

 Az árnyékok a szobában már hosszabbá váltak, ahogy a Vyrlax napja lenyugodott. Hawkins belépett. A szoba berendezése kényelmesnek tűnt, bár az ágy kicsinek tűnt egy emberhez képest. A falat haragospirosra festették. A szemközti falon egy tükör volt, előtte egy szürke fából kifaragott szék.

Hawkins örömmel látta, hogy a társai követik. Neyy leült az ágyra, ahogy Russel is. AT megállt az ajtó mellett. Alyssa pedig kint várta.

Trent letette magát a székre, kihúzott egy fiókot. Egy szónikus borotvát húzott elő meg egy ollót.

– Erica, kiskorodban nem akartál fodrász lenni?

A lány döbbenten magára mutatott.

– Én? Sosem.

– Akkor is te vagy az egyetlen, aki talán érti ezt.

Trent a lány felé nyújtotta az ollót.

– Levágnád a hajam? Egyedül csak benned reménykedek, hogy normális sérót vág nekem.

A lány vállat vont, majd a kezébe vette a vágószerszámot. Hawkins aktiválta a borotvát, majd végighúzta a bal arcán. Az apró szónikus lökések csiklandozták az arcbőrét, miközben elpárologtatták az apró szőrszálakat.

– Szóval ez itt az út vége – mondta Neyy.

– Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel – válaszolta Erica.

– Ezt nem kellett volna mondanod – szólt közbe Russel.

– Dettó – ismételte Hawkins.

Alyssa belépett a szobába és ránézett Hawkinsra.

– Nem akarok tovább a terhetekre lenni. Elmegyek.

Hawkins abbahagyta a borotválkozást, majd megfordult.

– Hogy mi?

Ha a lány elmegy, akkor ki lesz téve a Külűr ezernyi veszélyének. Hawkins bele se mert gondolni, hogy mi történhet vele… Nélküle nem volt biztonságban…

– Elmegyek.

Erica a lányra nézett, majd Hawkinsra. Neyy szólalt meg helyette.

– Egy fejvadász üldöz minket, ahogy a Domínium is. Hát figyelj, azt mondanám, hogy menj el, de nem tudom, hogy mi lesz Hawkinsal utána. Tudod, az emberekre lehetne sok mindent mondani, de hogy ha az életükről van szó, akkor rohadtul önzőek. A manotok pedig ha másokról van szó, akkor önzőek. – Rámutatott Trentre. – Ha itt hagyod ezt a fickót, akkor ki tudja, mi történik vele? Lehet, úgy jár mint egy programozását vesztett robot, kiég az agya.

– Neyy azért ne előttem jó…– mondta Hawkins. Most jött rá, hogy az utóbbi három napba miért utálta magát, hogy a lány rabszolgája lett. Szeretett élni, szabad lenni. Bejárni a különböző bolygókat, kalandokba keveredni, bár igaz hogy egy kisebb fajta csoda volt élve kikeveredni belőlük, de így visszaemlékezve jók voltak.

– Túl sok bajt hoztam rátok – a lány megfordult, és elindult volna, de AT elállta az útját.

– Kijelentés: Az első törvény értelmében nem nézhettem tétlenül, ahogy egy értelmes lény kárt okoz magában. Itt kell maradnia.

Erica felsóhajtott, Hawkins pedig folytatta a borotválkozást. Alyssa haragosan fújt egyet, majd lehuppant Russel mellé az ágyra.

– Látod, nem mész te sehova. A pléhpofa nem enged ki.

– AT a neve – feleselt Erica.

– Nekem pléhpofa.

Alyssa újra megszólalt.

– Nagy bajt fogok rátok hozni, érzem.

– Fura, eddig csak eszközként tekintettél ránk…

Hawkins folytatta a borotválkozást, az arcának a jobb felét is teljesen megszüntette a szőrszálaktól. Máskor engedte volna a lányt elmenni, de a „programozása” arra késztette, hogy tartsa a közelébe, de volt valami más is. Aileen halálát nem tudta megakadályozni, de talán az ő életét meg tudja menteni.

– Tehát marad ez a felállás. Majd a balhé után még beszélünk erről – az olló vágásai nyomán Hawkinsnak új, katonás frizurája lett. Pont, mint régen a tengerészgyalogságnál. – Na, ez már jó. Steven miért nem sírtál, amikor kiderült, hogy a Towerguard Corporation cuccait hozta el Kolge-mar?

– Nem rúgtak ki, én magam lógtam el. Egy évvel ezelőtt összehaverkodtam a főnököm lányával. Ő gyorsan akart pénzt, én pedig értettem a Towerguardos cuccok feltöréséhez. Végigcsináltunk pár balhét, én a felét kaptam, de egyszer csak terhes lett neki a társaságom. Kiderült, hogy én csak bűnbaknak voltam jó… Feljelentett zsarolásért meg zaklatásért, és hogy én kényszerítettem rá, hogy segítsen a rablásokba. A kincseskamra védelme a Towerguard nagy pillanata, ha kiraboljuk, akkor a cég hírneve a béka segge alá megy.

– Egy igazi kis rohadék vagy – fordult hátra Trent.

– Figyelj, ha ezzel a kis ribanc kevesebb shoppingpénzhez jut, akkor bosszút álltam. Tudod milyenek az ilyen csajok.

– Volt egy ilyen barátnőm – mondta Erica mosolyogva, lerakta az ollót, majd megnézte a művét. – Hawkins, egész emberformád lett. Na, volt egy barátnőm, aki arról beszélt, hogy nem kapta meg a személyi parittyamotorját, a faterja valami fejes volt a Bishopnál. Ezt úgy mondta, hogy a háttérben lévő holovizión egy tudósítás futott a Skagei mészárlásról.

– Vicces – mondta Steven.

– Russel, gondolom, nekem kell valami azonosító kártya.

– Megkapod az én régimet. Az új alkalmazottak néha a már kirúgott vagy kilépettekét kapják. Egy jó ideig még a képet sem és a személyi adatokat sem cserélik ki, csak egy jelölést kap rá.

– Elég hülye rendszer.

– Hülye rendszer, de kapóra jön nekünk – mondta Steven, felállt, a zsebébe nyúlt, és előkapta a memóriakártyát. – Hawkins, sok sikert.

– Megint rajtam múlik a terv sikere.

A fiú elvigyorodott.

– Nem neked kellett betörni a Nogura adatbázisába.

– Nem téged zabált fel majdnem egy falkányi óriásbogár – mondta Hawkins.

A kedélyes beszélgetésbe Alyssa késpenge hidegségű hangja szólt közbe.

– Veszélyt jelentek rátok. Sajnálom Hawkins – mondta a lány. Felállt, és elhagyta a szobát. AT követte.

– Ezzel a lánnyal gonddal vannak.

– Csak bűntudata van – válaszolta Neyy Ericának.

Hawkins remélte, hogy ez így van.

 

A nap lassan lebukott a vr’a város felett. Hanyatló sugarai vörösre festették a paloták tetejét, árnyékokat teremtettek a közéjük húzódó meghagyott dzsungelekbe. A széles sugárutak fényfolyammá változtak, ahogy a város közvilágítása aktiválódott és a rajtuk közlekedő légpárnások bekapcsolták a reflektoraikat.

A palota kapuján három légpárnás siklott ki. Az első egy sárga és karcsú légautó volt, a vezetőfülkét egy buborékalakú üvegbúra fedte. A volánnál Irox ült. A hátsó ülésen Kolge-mar, a fiai, és a felesége Ivoli,kol-rhull üldögélt. Délnek fordult, majd befordult egy mellékutcába.

Egy fekete minibusz jött utána. Mindkét oldalára nagy, vastag sárga betűkkel a Tower corp feliratot festették. Hawkins vezette. Élesen balra kanyarodott, majd elindult nyugat felé. Erica kinézett az ő járművük ablakán, majd felsóhajtott. Most először történt ez alatt a három nap alatt, hogy sikerült távol kerülniük Alyssától. Remélte, hogy Hawkins jól dönt, és nem csinál semmi hülyeséget. Túl sok mindenen átmentek ahhoz, hogy a célegyenesbe elbukjanak.

A városra jellemző díszes épületek kísértetként suhantak el mellettük.

– Hallottál már a savsárkányokról? – kérdezte Kagge. A kis lény a lánnyal szembeült.

Jade megrázta a fejét.

– Ezek hat méter hosszúak, kilenc pár lábuk van, a farkuk végén hosszú tüske van. Ja és…

– Valami közük van a savhoz? – kérdezte Steven.

– Amikor tojást raknak, akkor a nőstények savat köpnek. A legnagyobb ragadozó ezen a bolygón, de már csak pár tucat él a hegyekben.

– Akkor már nem él semmi ilyen ocsmányság azokban a barlangokba mi? – kérdezte Erica.

A vr’a felkuncogott.

– De élnek, hát persze, hogy élnek. A savsárkányok elmentek, de jöttek a helyükre a kisebbek, de nyugalom. Ismerem a barlangokat, mint a kezem, vagy, hogy mondjátok ti emberek.

– A tenyerem.

A légpárnás áthaladt a város külterületén lévő kisebb házak között, a következő pillanatban már egy keskeny ösvényen haladtak, két oldalt az áthatolhatatlan dzsungellel. Erica látta a fák között világító szempárokat, az elsuhanó árnyakat.

– Ez jó. Tenyér.

Az ösvény felfelé kezdett el haladni. Erica lenézett az alattuk elterülő fekete völgybe, szinte látta a tulsó végében fehérlő acélkaput, és hogy milyen könnyű volt felnyitni.

A légpárnás észak felé kerülte meg a völgyet, egy síkságon haladtak végig, ahol a fák csak foltokban nőttek. A páfrányszerű növényzetet pedig óriási békákra hasonlító teremtmények legeltek, amik amikor észrevették a közeledő járművet, eszelős brekegés kíséretében rohantak el. A távolban dombok tűntek fel. A sofőr – egy devliai leállította a gépet.

– Ki is szállhatunk – mondta Kagge. A dombot tüskés bozót borította. A távolból bőgés hallatszott.

– Ez mi volt? – kérdezte Steven. AT a hang irányába fordult. Szemmel láthatólag ugrásra készen. Neyy beleszagolt a levegőbe.

– Növényevők. Megérezni a távolból a pézsmaszagot.

– Jadarlok, most van a párosodási időszak – mondta Kagge, majd elindult jobbra.

– Elég jól ismered az itteni állatvilágot – mondta Neyy.

A vr’a megvonta a vállát, majd felnézett a csillagokba.

– Gyerekkorom óta a dzsungelt jártam. Az apám szerint nem is vagyok igazi vr’a.– Kagge hangjából nem hallatszott semmilyen érzelem. A vr’a megállt, és nézni kezdett egy bokrot. – Ismerem az erdőt, meg a bolygómat, a csillagok jönnek majd.

– Elég sok van azokból – mondta Neyy.

Kagge megvonta a vállát.

– Sok csillag, semmi unalom.

Az apró lény az övéből előkapott egy kést, és vagdosni kezdte a növény ágait. Hamarosan előtűnt egy nyílás a sziklában. Elég széles volt, hogy Neyy beférjen, de a manotnak bizony le kellett hajtani a fejét, hogy be ne verje.

– Nem akaródzik bemenni. Egy fekete barlang, egy kis manó, aki vezet minket.

– Csak nem félsz a pókoktól? – kérdezte Neyy Russeltől.

– Kösz már ez is.

Kagge megrázta a fejét, majd megszólalt.

– Láttam én is azt a történetet, és nem volt ijesztő nekem. Szinte ezekbe a barlangokban nőttem fel.

– Csodás – mondta Erica. A vr’a ekkor már eltűnt a barlang szájában. Neyy követte. Erica Russelre és AT-ra nézett. – Kimegyünk és bemegyünk. Óriás pókok nem léteznek, nyugi.

– Persze – mondta Steven.

Erica is belépett a barlangba. Felkapcsolta a zseblámpáját, majd elindult. Előtte Neyy és Kagge, a háta mögött Stevenék. A barlang levegője nedves és fölszagú volt, a falakról cseppkövek lógtak alá. A padlója pedig hepehupás volt. A barlang fő és mellékjáratok kúsza pókhálója volt. Ezek néha csarnokká szélesedtek, de gyakran úgy összeszűköltek, hogy csak libasorban tudtak haladni.

– Hawkins megkapta a könnyebb melót – mondta Erica, miközben oldalra fordulva haladt a járatban.

– Majd szíjat hasítok a hátából, nyugalom, ha felérünk – válaszolta Neyy. – Ezért övé lesz a mosogatás.

– Szegény – mondta Erica. – A héten megkellene főznöd azt chillit, a te speciális fűszereddel.

– Erica, gonosz vagy – mondta Neyy.

A járat hirtelen egy csarnokba torkollott. A lány lámpájának fénye egy hatalmas bestia fejét világította meg. A lány előkapta a pisztolyát. A csontfehér fej nem mozdult…

– Csak egy csontváz – mondta Kagge. A lény életében hatalmas lehetett, a csontja a csarnok felé elfoglalták. Hosszú állkapcsa volt, az orrán egy jókora, hajlott szarv éktelenkedett. – Ő volt a legnagyobb savsárkány.

Erica jobban megnézte az embernél is magasabb borda csontokat. Sok törött volt, amelyik nem, azoknak a felszínén apró kráterek voltak. Golyó ütötte nyomok.

– Ezt lelőtték.

Kagge komoran bólintott, majd megsimogatta a koponyát.

– Előbb a gyermekeivel végeztek, majd beüldözték a barlangba, és sarokba szorították. Szomorú história ez – mondta a vr’a. – Fájdalmában berontott a városba és rombolni kezdett.

Csönd ereszkedett a teremre.

– Merre tovább? – kérdezte Neyy.

Kagge balra mutatott, majd elindult. A folyosó lefele kezdett el lejteni. És úgy nézett ki, hogy ez is kezd szűkülni, de hirtelen újra tágulni kezdett. Erica kikerült egy cseppkövet. A lámpájával folyamatosan a padlót pásztázva.

– Soha életembe nem jártam még barlangban – mondta Steven.

– Nyugi én is rühellem őket – válaszolta Neyy.

– Nem látszik.

– Nem is rinyálok miatta – vágott közbe a manot. Megállt, ahogy Kagge is.  Előttük ciripelés hallatszott. A vr’a odairányította a fényt. A hang egyre hangosabb lett, egy árnyék suhant el, majd egy újabb. Erica a falhoz lapult, csak most vette jobban szemügyre a lényeket. Hosszú lábaikkal gyorsan haladtak, domború hátukon megcsillant a lámpák fénye. A csápjaik veszettül ide-oda mozogtak.

– Bolharákok – mondta Kagge, amikor a rovarok elvonultak.

– Mintha menekültek volna valami elől…

Erica nyelt egyet, nem mert továbbmenni, de visszafordulni sem.

– Ez után egy újabb csarnok jön, majd egy másik egyenes szakasz. Gyertek.

– Rossz előérzetem van – mondta Russel, Erica pedig tudta, hogy talán a srácnak igaza van. A csarnok nagy volt és levegős. A velük szemben a falból víz csorgott ki, végigfolyt a kőpadlón ezzel táplálva a közepén lévő tavacskát. Erica lépett egyet, roppanás hallatszott, ahogy a cipője talpa rálépett valami kemény dologra. A lány ösztönösen hátralépett, majd megvilágította azt. Egy akkora rovart taposott szét, mint a saját alkarja. A lény a hasán feküdt, vékony, pálcika lábai a mennyezet felé meredtek. Farka vége villás volt.

Russel felnyögött, amikor a lámpája több ilyen rovar holttestét világította meg. A hasuk fel volt metszve…

– Mik ezek? – kérdezte Erica.

– Ívzabálók – mondta Kagge. – A királynő, ha éhes, akkor a saját gyerekeit falja fel.

– Aztán rátámad az első zsákmányra, amit csak talál rátámad, ugye? – kérdezte Neyy.

– Ott van a plafonon – mondta Kagge, és lekapcsolta a lámpáját. Mindannyian úgy tettek

Erica látta, ahogy a sötétségben megmozdul egy árnyék és mászni kezd. Hangos csattanás hallatszott, amikor az a lény földet ért. Végigvisszhangzott az egész teremben…

– Most mi lesz? – kérdezte Steven.

– Futunk – mondta Neyy.

Steven Russel látta a fák ágai között mozgó alaktalan árnyakat. Érezte, ahogy figyelik őt. Talán épp azon gondolkodnak, hogy a lábammal vagy a torkommal kezdjék.

– Nyugalom, Russel. Shiwai éjsakálok. Nem bántanak… De ha túljutnak az infrakerítésen széttépnek. A sétány végében ott állt a palota. Russel csak most látta, hogy milyen nagy. Egy hatalmas, fából készült kapu volt az elején, felette egy szarufa húzódott, faragott gyíkok és kígyók díszítették.

A palota előtt egy tágas, vörös márványcsempékkel borított tér volt, a közepén egy vörös kérgű fa nőtt, terebélyes lombja árnyékot vetett. A tövében egy pad volt. Rajta három vr’a üldögélt. A középső felnőtt volt, vörös mellényt, alatta kék pólót viselt. Nem volt köpenye. A kezeiben egy vastag könyvet tartott, aminek vörös bőrből készült borítója volt. A két oldalán ülő lények kisebbek voltak, a fejük nagy, az arcuk pedig kövérkés.

Kolge-mar megállt, majd felkiáltott.

– Na, ki jött haza!

A vr’a gyerekek leugrottak a padról, és odarohantak Kolge-marhoz. A vr’a megvakarta a fejűket.

– Apa igaz, hogy harcoltatok egy űrhajóval?

– Kagge mondta el?

A vr’a aki a gyerekekkel a padon üldögélt összecsukta a a könyvet.

– Igen ő! – mondta a baloldalon álló kölyök. Nagyobb volt a testvérénél.

– Kagge milyen rémtörténekkel ijesztetted a gyerekeimet?

Az elmosolyodott.

– Jaj, bátyám! A Vérvörös Kalóz históriája csak holnap jön.

–Az a kedvencem. – Kolge-mar elmosolyodott, majd megfogta a fiainak a vállát, és a palota felé fordította őket. – Jonso, Utrik nyomás a szobátokba. A Berrilfesztiválra fürödjetek meg, és öltözettek fel.

A két gyerek elrohant a palota felé. Irox felsóhajtott.

– És jövő évtől nekem kell átvenni a tanításukat. Technikai dolgok.

Hawkins elmosolyodott. Russel pedig nem hitt a szemének, nem gondolta volna, hogy Kolge-mar ez a kapzsi lény valójában szerető családapa.

– Kagge, ők azok, akikről meséltem.

Kagge meghajolt, és elmosolyodott.

– Hawkins kapitány, sok jót hallottam magáról. Érdekelnek a csillaghajók…

– … és hála Rowo bácsikánk rémtörténeteinek a felesleges kalandok is. No, akkor térjünk is rá. Russel úrnak vannak tervei a kincseskamrába való bejutásra, amibe persze te is részt veszel.

Kagge magára mutatott.

– Szóval…

Kolge-mar kihúzta magát, és ünnepélyesen elmosolyodott.

– Te fogod nekem átadni a berrilrudakkat az esti ünnepségen. A fiaim után te vagy a legkedvesebb rokonom.

Kagge sarkon fordult, és peckesen elindult Kolge-mar palotája felé.

– A legkedvesebb és a legbolondabb – suttogta Kolge-mar. Hawkins elvigyorodott erre. Egy előtérbe jutottak, a boltozatos mennyezeten egy mozaikdarabokból kirakott kék, kígyószerű vízi szörny tekergőzött.

A menyezettet négy, vörösmárványból, karcsú oszlop tartotta.

Az előtérből egy rövid és tágas folyosó vezetett a palota közepébe. Egy sokkal nagyobb terembe jutottak, a falat sárga csempék borították. Középen egy fekete kerekasztal volt, körülötte magas támlájú székek. Újra helyet foglaltak.

– Hawkins, gondolom, örülsz, hogy végre nyugodt felszínt érinthet a lábad – mondta Kolge-mar.

– Az a legmeglepőbb, hogy pont itt a Vyrlaxon.

Kolge-mar halkan felkuncogott, ahogy Kagge is.

– Szép bolygó ez, na – mondta a fiatalabb vr’a.

– Akkor kezdjük is a terv ismertetését.

Russel tudta, hogy ő jön. Felállt, majd a zsebéből elővette a holocomot. Az ezüstszínű gömböt az asztal közepére rakta, majd bekapcsolta. A dzsinn azon nyomban megjelent a levegőben.

– Nyisd meg a Venta map fájlt.

A patkány azonnal csettintett, a levegőben megjelent Venta-tyr palotájának holografikus térképe. A folyosó ezúttal nem volt üres. A biztonsági rendszereket különböző színű négyzetek jelölték.

– Kolge-mar információinak…

– És Kagge közreműködésének – szólalt meg Kolge. Russel kifújta a levegőt, majd próbálva elleplezni a hangjában bujkáló remegést, folytatta.

Erica a fiúra mosolygott. Steven bólintott.

– Szóval a folyosó tele van nyomásérzékelőkkel, infrakerítésekkel, lézeres csapdákkal…

– Igen, Venta-tyr nem valami jó játékos, lehetőséget sem ad, hogy kiraboljam – szólt közbe Kolgi.

– A bejáratot egy fél méter vastag szintiacél ajtó zárja el.

– Hawkins nem fogunk robbantani – mondta Neyy. Hawkins megrázta erre a fejét.

– Eszedbe ne jusson – tette hozzá Kolge-mar. – Mindenki meghallaná a környéken és a halottakat is kikelti a sírjukból.

– Nem is akartam robbantani.

– Most már nem, ja – mondta Erica, majd elvigyorodott. Alyssa közbeszólt.

– Szerettem a tűzijátékokat.

– Látványosnak látványos lett volna…

– Már bocs, de folytathatnám?

Kolge-mar úgy nézett Russelre, mintha egy kirenni mosasaurus az áldozatára, mielőtt bekapja azt.

– Tudom mit fog mondani – szólalt meg Kagge. – Nem lehet bejutni.

– Hawkins – fordult Steven a férfi felé. Trent felhúzta a bal szemöldökét. – Legutóbb hogy jutottál be?

– Más ajtó volt! – mondták egyszerre.

– Azonban én tudok egy másik bejáratot.

Előkapta a saját holokomját, majd a bal kezére húzott egy manipulátor kesztyűt. Az eszköz előtt megjelent egy holografikus billentyűzet. A vr’a végigzongorázott rajta, mire Russel dzsinnje előtt megjelent egy kék boríték.

– Fogadd.

A patkány kibontotta, a hologramon hirtelen vörös járatok szövevényes hálózata jelezte. Russel már a térképen látta, hogy ezek hepehupásak, a mennyezetükről cseppkövek lógtak alá. Éles kanyarokat vesznek, esetleg elindulnak felfele, vagy hirtelen lejteni kezdtek. Azt is észrevette, hogy az egyik járat valahol a folyosó közepén csatlakozik.

Viszont Steven nem tudta kivenni, hogy melyik a legrövidebb út.

– Ezek itt a Savsárkány barlangok – szólalt meg Kolge-mar– Évekkel ezelőtt itt volt a fészkelő helyük, de inkább felhúzódtak a hegységekbe. Venta-tyrnek kellett a hely az állatkertjéhez, de azt az utóbbi egy évben bezárta, az állatokat más bolygóknak adományozta, mondjuk elég ostoba döntés volt… Ki ajándékozza el a vagyontárgyait?

– És hogy fogunk itt eligazodni? – kérdezte Jade. – Ki tudja milyen dögök élnek itt, és nem akarom egyik gyomrába sem végezni.

– Nem él ott már semmi. Én, Kolge és Venta annak idején sokat játszottunk arra felé.

– Be is estél abba a patakba… – mondta az idősebb vr’a. – Szerencséd, hogy az a folyami kígyó nem kedveli a vr’a húst.

Steven közben jobban szemügyre vette a kincseskamra előtte hatszögletű szobát. Furcsamód ott nem volt semmilyen biztonsági rendszer , legalábbis nem jelölték. A Végső Csapda, általában ez a leghúzósabb.

– Az ott mi? – kérdezte végül.

Kolge-mar megvonta a vállát.

– Ez már a ti dolgotok lesz. Tényleg és mi az ötleted a csapdák semlegesítésére.

Russel kifújta a levegőt. Ezt az eljárást a Shiwán alkalmazta először, de akkor ósdi ágyúkat hekkelt meg. Itt viszont egy modern biztonsági rendszerrel kell ezt a trükköt eljátszani.

– Ki kell cserélni az operációs rendszert.

– Mire? – kérdezte Hawkins.

Kolge-mar érdeklődve nézett fel, megvakarta az állát.

– Újraalkottam az operációs rendszert, csak olyan kódokkal, amik nekünk megfelelőek.

Kolge-mar bólintott.

– Hmmm… Folytasd.

– Felrakjuk Venta-tyr komputerére, majd aktiváljuk. Egy tizedmásodperc alatt átírja a biztonsági berendezéseket kikapcsoló kódokat.

– Egy tizedmásodperc sok idő – mondta Kolge-mar.

–Venta-tyr mindig magánál hord egy minikomputert, amire azonnal bejön valami riasztás – tette hozzá Irox. A skrudd egészvégig a háttérben ült. Szinte láthatatlanná vált.

– Kolgi, arra nem gondoltál, hogy addig elterelnéd a figyelmét Venta-tyrnek?

– Három hónapja nem beszéltünk – mondta Kolge-mar. – Hé, te nem a szolgám vagy?

– Javaslatokat adhatok!

Russel felkészült arra, hogy elmondja a többi részét a tervének.

– De ez a cucc még nincs felrakva Venta-tyr gépére.

Kolge-mar a fiúra sandított, majd lesütötte a szemét.

– És ki rakja fel?

Steven végignézett a jelenlévőkön. Hawkinson állapodott meg a tekintete.

– Hawkins. Meg kellene borotválkozni, le kellene vágni a hajad és felmenni valami normális ruhát.

– Hogy mi?

– Engem leellenőrizhet, akárcsak Ericát. AT meg nem mehet, Neyy túl feltűnő.

– Na, Hawkins.

Trent beletúrt a hajába, aztán Alyssára nézett.

– Oké, Neyy rád bízom őket. Vigyázz rájuk.

Neyy bólintott.

– Bízd ide partner.

– Ha Russel terve nem sikerül, akkor…

– Akkor életetek végéig a tulajdonomba lesztek – mondta Kolge-mar.– Világos? Csak oda mehetsz, ahová én akarom, ha azt akarom, akkor csak a legmocskosabb világokra mehettek, de ha kell a Vyrlaxon is maradhattok takarítani a palotám, világos?

Hawkins bólintott. Russel nyelt egyet, csak most tudatosult benne, hogy milyen nagy a tét. Bár… A francba, nem akart örökre egy idegesítő kis békapofa szolgája lenni.

– Világos – mondta Hawkins.

 A vr’a cirkáló orra átdöfte a bolygó felső légkörét. A burkolat halványan felizzott. A hajót egyenesbe hozta a pilótája. A gép egy keleten emelkedő díszes épület felé haladt. A tetején egy piramis volt, a homlokzatát titáni méretű vízköpők díszítették.

Akhas bólintott, majd megnyomta a távcső aljában lévő gombot. A Kolge-mar palotája előtti fémkráterbe leszálló cirkáló már az egész látóterét betöltötte.

Az óriási, de mégis karcsú űrjármű kieresztette leszállótalpait, egy kicsit megugrott, amikor leszállt. A rámpája leereszkedett, rajta egy tucatnyi skrudd és kwizek jött le, majd egy vr’a – Kolge-mar, mellette egy különös kinézetű skrudd –, utána pedig Hawkins és az Alyssa nevű lány.

A larna kezei a távcsőre szorultak, de csupán ennyi érzelmi reakciót váltott ki belőle a látvány. A tekintette lejjebb kúszott. Átsiklott a palotát körbevevő parkon, és az azt határoló fémkerítést. Valószínűleg tele van mozgás és nyomásérzékelő szenzorokkal.

A fák lombjai között pedig árnyakat látott mozogni. Kolge-mar nem szórakozta el a területet védelmét. Élő és élettelen őrök egész sorát állította a rezidenciája köré. A téren fegyveres őrök cirkáltak. Az égen fél óránként elsuhant egy Darázs, elrepült Kolge-mar palotája felett, majd visszatért északnak. Akhasnak volt egy olyan érzése, hogy a jármű éjszaka is megteszi ugyan ezt az utat.

Hawkins és a társai beléptek a kapun, végigmentek a parkon átvezető széles úton.

A nagy indaszerű díszekkel borított kapu bezárult. A larn magában kiszámolta, hogy milyen magasságban repül el a darázs.

Bólintott.

Ha felmászik az egyik épület tetejére és onnan próbálkozik, akkor sikerülhet.

– Avox-rhull elég érdekes lényekkel dolgozik együtt – hallatszott a háta mögött egy rekedtes hang. A larn ekkor eresztette le a távcsővét, és szembefordult az erkélyre belépő vr’aval. A lény Akhas hasáig ért, szóval fajának valóságos óriása volt. A szája sarkától a feje hátsó részéig egy sebhely húzódott. Kék selyemköntöst viselt, a hátán pedig egy ezüstszürke köpeny, amit egy gyíkalakú csat fogott össze.

– Nem vagyok az alkalmazottja.

Az alacsony lény odakacsázott. Ormen-mar volt a vr’a neve. Avox-rhull bátyja volt, és Akhas rendelkezésére bocsátotta a palotáját… pontosabban a keleti erkélyét, mert onnan jó kilátást nyílt Kolge-mar otthonára.

– Akinek fizetünk, az a miénk – mondta a vr’a majd odasétált Akhas mellé, és ő is figyelni kezdte a palotát. – Láttam én is milyen szép nagy kard van a csarnokának a falán. A markolatán sárga drágakövek, a pengéjét pedig gyémánttövisek díszítik. Avox-rhullnak már régóta fáj rá a foga.

– Nekem valami más kincsre fáj a fogam – mondta a fejvadász. Közben arra a következtetésre jutott, hogy ha az előbb kitervelt manőverét alkalmazza, akkor himbálózni fog, ami miatt neki mehet a vaskerítésnek. – Az nem Kolge-mar tulajdona

– El akarod lopni attól a valakitől.

– Nem vagyok tolvaj – mondta mosolyogva.

Sarkon fordult, átment a vr’a dolgozószobáján. A palota előtt egy siklómotor várta.

– Bocsáss meg, hogy a lelkedbe gázoltam, larn.

Akhas megrázta a fejét.

– De az azt jelenti, hogy nem vagyok ártatlan.

Mondta, majd kilépett a szobából. A szeme sarkából még látta, hogy Ormen arca egy árnyalatnyival világosabb lett.

 

Lance belekortyolt a kék színű teába, majd a leszálló cirkálóra nézett. Tudta, hogy kit szállít, és azt is tudta, hogy ma éjszaka a lányt Hawkins egyedül hagyja.

Egy kávéház teraszán ült, ami a palota előtti tér bal oldalán volt, így könnyen beláthatta az egészet. Lance fekete parókát és egy vörös állszakállt viselt. Barna bőrdzsekit és fekete nadrágot hordott, egy piszkos póló felett.

Elvegyült a Vyrlaxon lévő csempészek és zsoldosok között.

Egy újabb csésze teát rendelt a pincérrobottól, majd szemügyre vette az épületet. Tizenöt szintesre becsülte, de csak az első kilenc emeleten voltak ablakok. A piramisig lévő hat pedig csak puszta fal. Ott volt a vr’a kincseskamra. Lance jól ismerte a vr’ak építészeti stílusát, és egyetlen egy dolgot volt érdemes tudni róla, azt hogy kaotikus.

Egyes paloták nem voltak többek minaretek csoportjainál, mások hatalmas piramisok voltak, de Lance látott már olyat is, hogy három csonka kúp alakú torony, amit függőhidak kötnek össze.

Kolge-mar palotája az egyszerűbbek közé tartozott. Lancenek valami tervet kellett kiötlenie, hogy bejuthasson.

A palota és a kerítés között volt egy dzsungelnek is beillő parkosított rész. A kaputól pedig egy szélesebb sétány vezetett, aminek az oldalán emberméretű oszlopok voltak miknek tetején vörös lámpák villógtak.

Szónikus kerítés. A parkban tartott dögöket tarthatja távol. Csak úgy lett volna esélye átjutni, hogy ha kicselezi a vr’a őreit, átmászik a kerítésen, a fák között is átkecmereg, de hogy jut át a palota kapuján?

Bevehetetlen erődöt ostromolsz Lance Morrow.

Lehet nem kellett volna önállósítania magát, hanem rábíznia a dolgot a Purgálókra. Visszamegy a Földre, és az apja megint gyávának és szószegőnek fogja hívni. Gondolatban rácsapott az asztalra.

Megoldod, és az orra alá fogod dörgölni, csak egy terv kell.

A háta mögötti nagy épület kapuján egy larn lépett ki, majd szállt fel a siklómotorra. Lance most látott negyedszer életében larnt, de nem tudta érdekelni. A lény gázt adott, majd elsüvített.

Lance pedig nem tudott semmit sem kitalálni. Ahhoz, hogy tervet kovácsoljon, kell egy apró szalmaszál, amibe belekapaszkodhatott.

Elkezdett magában fütyölni, amikor eszébe jutott valami a larnról. Mintha Acero említett volna egy ilyen lényt. Egy fejvadászt, szerinte azért jött, hogy végezzen Thadeus Prabigattal.

Különös véletlen.

Lehet, hogy valakik azért küldték, hogy megölje a lányt?

Ebbe talán érdemes belekapaszkodni. Gondolta, miközben a pincérrobot kihozta a teáját.

A Renegát besiklott a vr’a cirkáló hangárjába. Csattanás hallatszott, ahogy a rámpa leereszkedett. Kolge-mar ekkor lépett be a hangárba, hátrasandított. A sarkában egy tucatnyi skrudd és kwizek jött, a balján pedig Irox állt. A skrudd alacsonyabb volt a társainál, a feje felső részét vastag fehér vonalak díszítették. A bőre türkizkék volt, a szemeiben ördögi ravaszság csillogott.

A hajó rámpáján Hawkins és a társai sétáltak le. A testüket csúnya sebhelyek borították, a kalgori srác pedig sápadt volt és szédelgett.

Hawkins átkozott vezetési stílusa, csoda, hogy él.

Az utóbbi két napban sokat kockázatott, sokat tervezett, de megérte. Kolge-mar mindennél vágyott arra, hogy elérje a következő vagyoni rangot. Ehhez pedig egy rokonát kellett meglopnia, de úgy, hogy ő nincs benne a rablásba, ezzel is mutatva, hogy mennyire jól képes mozgatni másokat a háttérből.

De ha saját maga is részt vesz a buliban, de úgy hogy arról utólag senki ne tudjon, az még jobb volt. Az jelentette, hogy képes a háttérből sikereket elérni.

Ezek fontos erények voltak a vr’a társadalomban.

Kolge pedig mindent megtett, hogy ezeket elérje. Már a tojásból kikelésétől kezdve erre nevelte az anyja…

– Ez lenne ez a Trent Hawkins?

A zöldbőrű törpe végigmérte a közeledő férfit. A hátuknál feltűnt egy szárnyatlan ragadozó madárra emlékeztető PHX harcirobot. A vr’a már azt latolgatta, hogy mennyibe kerülhet, mellette pedig egy fiatal embernőstény haladt. Kolgit kirázta a hideg az emberektől. A lábaik és a karjaik lehetetlenül hosszúak, a testüket nem borítja pikkely, és a fejűkön azok az ocsmányan vékony szállak.

– Fajtájának egyik jelesebb tagja.

Elindultak a hajó felé. Irox felhorkantott.

– Az emberek között ennek lenni nem nehéz.

– A skruddok között is te vagy az egyik legokosabb, még se kedvelnek a fajtársaid.

A skrudd felszisszent. Irox egy rek’sha volt. A skruddok között születtek néha olyan gyerekek, akik okosabbak és kifinomultabbak voltak, de testileg satnyák, nem harcosnak valók. A skrudd társadalom az ilyeneket mérnöknek, pilótának és szerelőnek használta, és úgy bántak velük mint az állatokkal. Kolge-mar Iroxot egy skrudd hadúrtól nyerte el egy pilach partin. A vr’a jól járt vele, és ez fordítva is igaz volt. Míg a hadúrnál Iroxal úgy bántak mint egy állattal, addig Kolge-marnak ő lett a jobb keze.

– Te pedig a legmagasabb a fajtádon belül, felség.

– Nocsak...nocsak… – szakította félbe a társalgást Hawkins. – Nem így képzeltem el a hős megmentőt, de te is megteszed.

Kolge-mar kihúzta magát. Mindig megpróbált felkészülni Hawkins megjegyzéseire, de ezek váratlanul érték. Persze a gúny semmit nem jelentett egy vr’anak.

– Hawkins, kicsit nagy kitérőt tettél. A Shiwa elvileg közel van a Vyrlaxhoz, de te késtél. – Trent megszólalt volna, de Kolge-mar felemelte a kezét. – Nem kell, tárgyalnunk kell. A szakácsom ínycsiklandozó vacsorát készített.

Látta, hogy Hawkins hogy nézett rá Iroxra. A skrudd állta a férfi pillantását. Kolge-mar sarkon fordult és elindult. A hangárt és az ebédlőt összekötő folyosó falát vörösesbarna falemezek borították, amiknek a felszínére vr’a mesterek különféle domborműveket karcoltak. Ezek lakomákat, csatajeleneteket és vadászatokat ábrázoltak, olyan élethűséggel, hogy szinte megmozdultak. A padlót pedig egy kék-zöld nonfiguratív mintákkal ékesített devliai szőnyeg ékesítette.

– Azt mondta, hogy vacsora? – kérdezte a Russel nevezetű humán. A hangszíne elárulta, hogy nem igazán éhes, inkább, hogy bármikor elhányhatja magát.

– Igen, és ha nem akarod, hogy kivágassalak a hajómból, akkor kérlek, ne piszkold össze a szőnyeget.

Az ebédlő a hajó középső részén helyezkedett el. Tágas helyiség volt, hatszög alaprajzú. A közepén egy hosszú és széles aranysárga fából készült asztallal, amit magas támlájú székek vettek körbe, amiknek a párnázatta zöld volt.

Az asztalon pedig válogatott finomságok. A saját zsírjában főtt csótányrák aminek domború hátán megcsillant a mennyezeti lámpák fénye, és hosszú lábai étvágygerjesztően lógtak le a tálcáról, zöldessárga gelkash leves, amit pikánsan fűszereztek, és még éltek benne a kukacok. Kék janxa puding, ropogós a benne lévő lábaktól és kitinpáncél darabkáktól. A vr’a ízlelőbimbói összeszorultak. Az asztal másik felét pedig emberi étkek töltötték be. Pizza, hamburger, steak és krumplipüré, meg persze sült csirke.

Kolge-mar látott már képet a csirke nevű állatról. Nem értette, hogy egy ilyen torz és ocsmány kreatúrát hogy süthetnek meg az emberek.

– A szakácsom ismer pár emberi specialitást. Bár egy olyan ocsmány és büdös állatot mint a marha nem tudom, hogy tudtok megenni.

Leült az asztalfőre, megvárta míg a többiek is így tesznek. Szedett magának a gelkash levesből. Hawkinsék is kiszolgálták magukat, csak egy valaki ült mozdulatlanul és nézte a fogásokat. Russel.

Ennél nagyobb modortalanságot vr’a el sem tudott képzelni. Leülni egy megrakott asztalhoz, és nem enni.

– Ez nem eszik? – kérdezte.

Russel ránézett Hawkinsra, majd az Erica nevű nőstényre, és magára mutatott.

– Én?

A vörös hajú nőstény is hozzákezdett a hamburgeréhez. A vr’a ránézett. A legfenyegetőbb pillantását vette elő, a lány viszonozta azt. Kolge-mar úgy érezte, hogy a lány a veséjébe lát.

– Nem ide valósi.

Kolgi megrázta a fejét Hawkins válaszára.

– Ez egy fontos tárgyalás, és tárgyalni a fontos ügyekről csak úgy lehet, ha eszünk. – Kolge-mar ezt még a nagybácsikájától tanulta. – Ha csak azért jöttél ide, hogy foglald a helyet, akkor ki is takarodhatsz.

Steven nyelt egyet, majd vett magának a tányérjára egy kanál krumplipürét és két csirkecombot, és eszegetni kezdte.

Hogy bírjátok megenni.

Elkezdtek enni.

– Szóval, kivettem a részem a rablásból – mondta Kolge-mar az első kanál leves után. Forró volt és csípős, ahogy fiókakorában is szerette.

– Hogyan? – kérdezte Hawkins teli szájjal. Épp egy pizza szeletet rágott össze. – Ez a pizza isteni, a Földről hozattad?

– A szakácsom három évet töltött azon a helyen, ahol a legjobbat csinálják. Budapestnek hívjátok… – A bókolás is a tárgyalás része volt. Trent jól csinálta. Vr’anak kellett volna születnie ennek a fickónak. – Nos miután visszatértem a Vyrlaxra szabadon engedtem az én kis háziállatomat Venta-tyr palotájában. Egy vemhes ívzabálókirálynőt.

Steven Russel felköhögött, majd ránézett Kolge-mara.

– Egy ívzabálót?

Irox Russelre nézett.

– Egy teljesen kifejlett királynő, túl a tizenhatodik vedlésén. Ötszáz petét rakott le, és a kikelő lárvák éhesek, nagyon éhesek.

– Két óra alatt tönkretették a biztonsági rendszert.  – Kolge-mar elrágcsálta az egyik vonagló férget.

– Megcsináltad helyettünk a munkát? – Neyy hangjából döbbentség hallatszott ki.

– A saját részemet igen, de a történet itt még nem ér véget. – Félrelakta az üres tányért, majd letörte magának a rák egyik mellső lábát, majd rágcsálni kezdte. – Utánanéztem a kis törötöknek. – Fejével Russel felé bökött. – A Tellus egyik biztonságtechnikai cégének dolgozott. Mi is a neve?

– Towerguard corporation – mondta Irox, fel sem nézett a csirkecombjából. Russel nagy nehezen bekapta az utolsó falatot. Úgy nézett fel erre a két szóra, mint egy ijedt állat.

– Hogy mi?

– Részt vettél a biztonsági rendszereiket vezérlő programok megírásában.

– Elég jól ismerem őket, sőt már van valami tervkezdeményem is.

– Venta-tyr dühöngött mikor meglátta a drága készülékének romjait. Ekkor léptem be én. Pontosabban egy fiatal pártfogoltam. A neve Kage, egy címnélküli. – Hátradőlt, és bekapta a rákláb maradékát. Élvezte édes-savanyú ízét, ahogy hegyes fogai áttörik a kitinpáncélt, majd péppé rágják a lény gyenge húsát. – Rajta keresztül neki ajándékoztam a Towerguard corporation legújabb biztonsági rendszerét.

Russel szája tátva maradt. Kolge-mar csettintett a nyelvével, miután hangosan lenyelte az ételt. –Venta-tyr is elfogadta, a címnélkülieket szinte minden eszközként használja, vagyonos és megbecsült kuzinom is felhasználta ellenem párszor. Jó esze van a kölöknek, csak sajna nincsenek ambíciói. Hihetetlen pazarlás… Gondolom, azokkal a berendezésekkel tudsz már kezdeni valamit.

A vr’a szíve gyorsabban kezdett el dobogni, amikor meglátta a nála magasabb lények döbbent arckifejezését.

– Kolge-mar, annyit kértem, hogy…

– A megbízód vagyok és a gazdád, valamint jobbnak láttam, hogy én is tornáztatom egy kicsit az elmém. – A fejére bökött. A tudás és a ravaszság volt a vr’a faj legfőbb fegyvere. – Innentől ti jöttök. Mi a terv?

A hajó hajtóműveinek zümmögését leszámítva nem hallatszott semmi sem. Kolge-mar egy pillanatra AT felé pillantott, magában azt latolgatta, hogy a robot mennyit érhetne a feketepiacon.

Esetleg ha átprogramozná, és mint személyi testőrt alkalmazná. Meg kellene kérdezni ezt Hawkinstól. A vr’a érezte, hogy valaki belenyúl az agyába. Telepatikus támadás?

– Trent nemet mondana erre – válaszolta a vörös hajú ember nőstény, majd eltüntette a hamburger utolsó darabját. – A robot megmentette az életét, ezért a lelke mélyén hálás nek…

Hawkins a lányra nézett.

– Alyssa kérlek ne…

Kolge-mar végigmérte a nőstényt. A lány lesütötte a szemét, az ajka alig észrevehetően megvonaglott. Zavarban volt.

– Egy ember erős képességekkel. És vörös a haja. – Megtörölte a száját és elégedetten felszisszent. – A hajó három óra múlva a Vyrlaxra ér, addig tisztálkodjatok meg, és készüljetek fel a küldetésre. A vendégeim vagytok.

Kolge-mar megnyomta a bal csuklóján lévő csipogott, mire az ebédlőbe három fekete zubbonyt viselő devliai lépett be.

– Vezessétek őket a kabinjukba. Irox te visszatérhetsz a hídra.

A skrudd felállt, meghajolt, és utánuk ment.

Hawkinsék felálltak.

– Hawkins te maradj itt.

Trent megállt, és Kolge-mara nézett, majd odaszólt Neyynek.

– Én is megyek mindjárt.

Manot még ránézett Kolge-mara, majd kisétált az ebédlőből.

– Hawkins, légy óvatos a lánnyal, sőt szerintem add ki az útját.

Trent széttárta a kezeit és vállat vont.

– Nem tudom, megbabonázott.

– Ti emberek és a szaporodási szokásaitok. A vöröshajú ember rossz ómen. Érted? Kiskoromban hallottam egy mesét a lánghajú démonról, aki úgy olvas másokban mint egy nyitott könyvben és ő nála van a Végítélet Kulcsa.

– Hogy mi?

Kolge-mar felugrott az asztalra, és elkapta Hawkins ingnyakát, majd közelebb húzta magához.

– Eddig gondolom csak gond volt a lánnyal. Szabadulj meg tőle…

– És mégis hogy? – kérdezte Trent. – Kolge-mar, figyelj ha megtudnék tőle szabadulni, akkor én lennék a legboldogabb ember ebben az univerzumban. Leléphettek?

Kolge-mar bólintott.

– Menj, és fontold meg amit mondtam…

 – Krllll – sziszegte el a gorombaságot Malakash, majd teljes erejéből rácsapott a pultra. Morrow némán figyelte a hajó helyén lévő üres űrt.

Kicsúsztak a kezéből. Hawkins képességei nem koptak az évek alatt. Amiket a hadseregnél tanult, úgy látszott ki egészítette a Külűrben szerzett jártasságokkal.

Morrow fütyölni kezdett. A szíve vadul vert, az a veszély fenyegetett, hogy szétroppantja belülről a férfi bordáit.

– A Vyrlaxon lesznek.

A devliai elmosolyodott, kilátszottak hegyes fogai, amik a rothadástól sárgák voltak. Morrow arcába a rothadó hús szaga csapódott.

– Ha gyorsan oda akarnak érni, akkor a Shireen rendszerbe kell menniük. Onnan már csak egy ugrás, és a Vyrlaxon is vannak. Mérget mernék rá venni.

Morrow bólintott. Hawkinsnak elég sietős volt, biztos, hogy határidőre kellett a bolygóra eljutnia. Kolge-maral ő sem húzott volna ujjat…

– Csak nem hiszem, hogy a haverod olyan örült, hogy ott navigáljon és ugrást hajtson végre – Malakash beszéde lassulni kezdett, csak ritkán nyalta meg az ajkát. A gyorsító hatása múlni kezdett.

Morrow tudta, hogy mi jön. Malakash behelyez egy újabb ampulát. Ekkor vijjogtak fel a hajó műszerei. Morrow a Qwar előtti hologramra nézett. A korvett apró hologramjától pár egységnyire jobbra három színes folt jelent meg.

A következő pillanatban pedig három fénygömb vibrált fel, amik a következő pillanatban szétrobbantak, a helyükön három tezanoid cirkáló tűnt fel. A testük csészealj alakú volt, a hasukra diszkosz alakú hajtóműgondolákat erősítettek. A burkolatukat feketére festették.

Lance lesütötte a szemét. Már csak ezek hiányozták, bár a tezanoidok névleg a Domínium tagjai voltak, de kereskedelmi kapcsolatban álltak a vegaiakkal.

Felpittyent a  kommunikátort. Morrow keze a hívásfogadó gomb felé mozdult.

– Mi a francot csinálsz?

– Nem akarom, hogy leradírozzanak minket az űr színéről. A tezanoidok együttmükődést várnak, és ennek az is a része, hogy fogadjuk a hívásukat.

Lance megnyomta a zöld négyzetet az éríntőképernyőn. A hangszóróból kerepelés és sziszegés hallatszott, csiripeléssel keveredve. A kommunikátorba szerelt tolmácsgép automatikusan fordított…

– Önök megsértették a Tezanoid Matrichaátus és a Manot Köztársaság területét. A két szélső hajó lassan felzárkozott az elő lévő cirkáló mellé. Elől a burkolat egy része félresiklott, csúf külsejű fegyverek emelkedtek ki mögöttük. – Hagyják el, mielőtt tűzet, nyitunk magukra.

Rakéták és gammavetők. A gammavetők gammasugarat lőtt ki. Ez elég energiaigényes fegyver volt, de a pusztítás, amit végzett halálos volt. Felbontotta a szerves anyagon belül a molekuláris kötéseket, átmetszette magát a fémen.

Malakash újra belenyúlt a zsebébe, és előkapott egy újabb fiola fehér port.

Lance kezei ökölbe szorultak.

– Ugye azt nem most akarod magadnak beadni?

– Az én hajómon akkor adok magamnak lök…

Lance ekkor a bal kezének élével teljes erejéből lesújtott a devliai tarkójára. A devliai felhorkant, a feje előrecsuklott. A fiola kiesett a kezéből, és elgurult.. A quilin a férfi felé fordult, de Lance megrázta a fejét. – Rendbe jön. A devliaiaknak hírhedten kemény a tarkócsontjuk és a koponyájuk. Most pedig ugorjunk a Shireen rendszerbe oké, ha csak nem akarod, hogy azok az úriemberek ott – a fejével a cirkálók felé bökött. – Kiradírozzanak minket.

Qwar ránézett a cirkálókra, a székében rángatózó és krákogó Malakashra, aztán Morrowra. Lance higgadt volt, pontosan ilyen helyzetekre képezték ki.

– Na?

A gammaágyúk végén már kék villámok kezdtek el cikázni. Qwar dühösen felvartyogott és aktiválta a parittyahajtóművet.

 

A szemük elé táruló látvány gyászos volt. A Shireen már nem volt bolygórendszernek nevezhető. A közepén egy vörös óriás pöffeszkedett, amitől távolabb egy tőle kisebb vörös gömb keringett, a felszínét barna vonalak és foltok díszítették: egy barna törpe, ami körül asztreoidák lebegtek, halálos koszorút alkotva körülötte. Egykor a Shireen közepén álló csillagnak is voltak bolygói, de egyszer felfúvódott, a hozzá közel keringő bolygókat elnyelte, míg a tőle biztos távolban lévő kísérőit annyira felhevítette, hogy azok darabokra robbantak szét. míg végül pályára nem álltak a nap társcsillaga körül.

Hawkins kioldotta a hevedert, majd felállt, de még odaszólt a többieknek:

– Ha bármi is lenne, szóljatok.

Kisétált, átment az ebédlőn. Az asztalnál Russel ült, teát kortyolgatott, és a gyomrát simogatta.

– Rókáztál.

Steven felnézett.

– Közel álltam hozzá.

Hawkins halványan elmosolyodott.

– Jó srác vagy, ha behánynál a hajómra, akkor bizony te mosnád fel.

A srác elsápadt, eltátotta a száját. Hawkins már nem törödött vele. Belépett a szobájába. A lány az ágyban feküdt, mellette AT strázsált.

– Kijelentés: A lány kirepült a szobából és elkaptam.

– Még megtartunk – mondta Hawkins. Bár magában elismerte, hogy Werd csak egyszer sózott rá egy robotot, de jó szolgálatot tett. – Kimennél?

– Kijelentés: Azért élek, hogy szolgáljak.

Hawkins leguggolt a lány mellé, majd jobban megnézte az arcát. Kisimított egy tincset az arcából. Annyira hasonlít. A lány szemei lassan kinyíltak. Már nem egy gép céltudatossága csillogott bennük, hanem félelem és halványan bűntudat.

Trent megvárta, míg AT kimegy.

– Megvagy?

A lány erőtlenül bólintott. Hawkins nem tudta, hogy ezt a lány által átprogramozott tudata mondatta vele, vagy valóban aggódott érte.

– Már emlékszek. Öt éves lehettem, amikor először voltam képes erre. Úgy hallottam az emberek gondolatait, mintha csak hangosan kimondták volna. Az apám tudta ezt, hasznosnak találta. De aztán jött Ő, és elvitt. Egy ketrecbe kerültem…

– Rabszolgakereskedők.

– Jött a Professzor. Nem tudom a nevét, de a gondolatai, mint egy kés pengéje. Hidegek, mint azok az eszközök, amiket használt. Fájtak…

Alyssa jobb szeméből elindult egy könnycsepp, nedves barázdát húzott a bőrén.

– Egy nap pedig már nem önmagam voltam. Egy sötét helyre kerültem. Láttam kívülről, hogy mit teszek. A Gép volt az, nem én…

Hawkins közelebb hajolt.

– Amit a gép csináltál, azt nem tudod visszacsinálni?

Alyssa felsóhajtott, becsukta a szemét. Kinyújtotta a kezét, az ujjai a férfi csuklója köré fonódtak. Olyan puha és meleg volt az érintése. Trentben emlékek törtek fel. Egy pillanatra újra látta maga előtt őt és Aileent a domb oldalában, ahogy egymás mellett feküdnek, de nem érezte az agyába nyúló kezet, semmi sem volt.

A lány újra kinyitotta a szemét.

– Nem tudom, hogy kell.

Hawkins beletúrt a hajába, és dühébe legszívesebben ordítani tudott volna. Felállt, és lenézett a lányra.

– De még képes lennél rá?

A lány megint bólintott.

– Csak még nem tudom, hogy kell.

Felbúgtak a Renegát riasztói.

– Hawkins, esemény van.

Trent még egy pillanatig állt, sarkon fordult, és kiment a kabinból.

– AT, vigyázz rá.

A robot bólintott. Russel felpattant a székéről.

– Mi történt?

– Menj a kabinodba – mondta Hawkins. – Az ágyba hevederek vannak, amik ha megszűnik a mesterséges gravitáció akkor a helyeden tart.

– Megszűnhet a gravi…

– MENJ MÁR, HÜLYEGYEREK.

A srác megfordult, és a kabinja felé kezdett el futni. Hawkins megrázta a fejét, majd bement az irányítóba.

– A haverod kitartó.

Mondta Erica.A korvett alattuk lebegett. Hawkins lenézett, majd felsóhajtott.

– Nem lőnek ránk. – Előretolta a kormányt.

A Renegát nyílvesszőként lőtt ki, majd elindult a barna törpe felé. A korvett csak mozdulatlanul lebegett továbbra is.

Itt valami gond van, de Morrownál mindig akad valami gond…

Mondta magának, amikor berepültek a szikladarabok közé.

 

Lance lebukott Malakash öklének útjából. A devliai már szinte az ugrás pillanatában felébredt. Felugrott és dühös vadállatként vetette magát Morrowra. Persze a férfi idejében hátraugrott, majd megindított egy rúgást a devliai hasa felé. A zsoldos felhorkant, majd összegörnyedt, a gyomrát markolászva. A zsebéből kis fiolák estek ki, amik meg se álltak a falig. Malakash az utolsót elkapta, hosszú, csontos ujjai összezárultak körülötte.

– Az én hajómon, akkor adok magamnak löketet, amikor akarok.

Lance leguggolt a szánalmas teremtmény mellé. Qwar nem sok vizet zavart, szinte sóbálvánnyá dermedve figyelte az összecsapást.

– Elegem van belőled. Egy rohadt narkós vagy, nem mintha sajnálnálak, sőt ha vége ennek a szarnak, és elkapjuk őket, akkor a tőlem kapott pénzből annyi baszott narkót vehetsz, hogy három napon belül kocsonyássá lökhetted az agyad. Hidd el, jót tenne ennek a galaxisnak. A pénzed most ment bele abba a ki cseszett kőmezőbe.

– Ez a hajó túl nagy, hogy ott manőverezzen – hörögte Malakash.

– És mi van a Sakálokkal?

Ezeket a kis játékszereket még egy másik közös balhé után adta Malakashnak fizetség gyanánt.

– Megvannak.

– Akkor ideje, hogy használd őket…

 

A Renegát végigsuhant egy asztreoida fekete felszíne felett, majd jobbról megkerült egy kisebb sziklát, majd elrepült egy nagyobb jégdarab alatt.

– Be egy elcseszett sziklamezőbe – morogta Neyy. – Szóval bujkálunk, amíg Kolge-mar meg nem jön, és az mikor lesz?

– Tudod milyenek a vr’ak szeretnek késni.

– Vagy nem eljönni – válaszolta Erica. – Rossz előérzetem van…

Trent a lány felé fordult, és elővette a legmegnyugtatóbb vigyorát.

– Csináltam már ilyet. Akkor is ilyen volt…

–Hol?

Hawkins lassan haladt, a szemeivel folyamatosan az asztreoidok közötti utakat figyelte.

– Szimulátoron, az akadémián. Igen, majdnem vadászpilóta lettem, csak egy baromarc beszólt nekem, ezért orrba vágtam. Nyugi, tudom, hogy mit csinálok.

Neyy a képernyőt fürkészte, majd felsóhajtott.

– Van egy kis probléma.

Hawkins odanézett. Ez nem jelentett jót. Egy háromdimenziós térképen mutatta a körülöttük lévő űrt. A barna törpét egy vörös gömb jelölte, körülötte szabálytalan testek jelölték az asztreoidokat. Hat piros pont közeledett hátulról. U alakzatban.

– Űrhajók? – kérdezte Erica, miután megnézte a képernyőt.

– Kisebbek – mondta Hawkins. – Ezek drónok. Sakálok.

– Drónok.

Jade elsápadt.

Hawkins nyelt egyet. Utált automata gépek ellen harcolni, főleg a Sakálok ellen. Ezek tulajdonképpen rakéták voltak, de egy gépagy vezérelte őket. Csupán néhány száz volt rendszeresítve a Domíniumi haditengerészetnél, halálos fegyverek voltak. Mint minden más fegyvert arra építették, hogy elpusztítsa a célpontját.

De egy olyan fegyver, ami önmagát irányítja, ráadásul a társaival kommunikál, segítséget kér, és együtt cserkészik be az áldozatukat. És az egészet egy kisebb fúziós reaktor hajtotta, ami becsapódáskor csúnyán robbant, magával rántva a céltárgyat is.

A kötelék szélén lévő két rakéta egyből levált az alakzatról, és felgyorsított. Hawkins lejjebb vitte a Renegátot.

A két rakéta Hawkins nyomába eredt. A jobb oldali elől halad, a másik tízméternyire lemaradva tőle követte. Az elülső Sakál hirtelen felgyorsított, a Renegát nyomába eredt. A társa pedig balra kanyarodott, majd eltűnt az aszteroidák között, a Renegát szenzorai elől. Hawkins ekkor látta meg az eléjük tornyosuló hold nagyságú jéggolyót. Hawkins felé kormányozta a Renegátot. Hamarosan teljes szépségében feltárult előtte a kanyonok és kráterek által szaggatott piszkosfehér felszín.

– Egy hűvös helyről jöttem – morogta Erica –, minden vágyam, hogy egy ilyen jégdarabon haljak meg. Kösszi Hawkins.

Trent kiszúrt egy Z alakú repedést a jégtömb felszínén.

–  Neyy te hallottál valamit? Mert én bizony semmit…

– Hawkins, inkább az utat nézd.

A szállítóhajó süllyedni kezdett, majd pillanatok alatt már a Z alsó szárában repült. A szurdok szűk volt, a Renegát épp hogy elfért benne. Az aljából ember méretű jégtüskék álltak ki, valamint kék és zöld gázbuborékok. Trent tudta, hogy ezek robbanékonyak, szinte természetes taposóaknák voltak. A drone átment zuhanórepülésbe, majd 2 méterrel a szurdok aljától majd felhúzta az orrát. Nagy ívben kikerülte balról egy két méter magas jégoszlopot.

Hawkins felemelte a Renegátot, és átrepült egy döglött sündisznóra hasonlító jégalakzat felett. Befordult balra a kanyarba, a drón pedig utána.

A következő szakasz kisebb volt, a Renegát szárnya beleütközött a bal oldali falba, egy kisebb jégdarabot leszakítva belőle. Karistoló hang töltötte be a hajó belsejét, amikor a Renegát hasát végigsúrolta egy jégoszlopnak a teteje. Hawkins a füléhez kapott, Neyy elgyötört harcot vágott.

– Hawkins, melyik állatkertben tanultál meg vezetni?

csattant fel Erica.

– A tengerészeti akadémián mondtam már!

Trent látta a képernyőn, hogy a rakéta felgyorsít. A kanyon egy részen újra kiszélesedett. Épp elégé, hogy balra kormányozza a hajót. Két méterre észrevett a hajó előtt egy kékeszöld foltot a jégen. Gázbuborék.

– Neyy, lőj rá.

A manot egyből észrevette, és megnyomta az elsütő gombot. A sínágyuk lövedékei átégették a jégréteget, a gázbuborék pillanatok alatt vörös tűzgolyóvá változott, ami miniatűr szupernóvaként törte át a jeget. A Renegát átrepült rajta, de a drone szenzorai az erősebb hőforrást vette célba. Az elillanó gázok még nem kristályosodtak ki az űrben, mikor a Sakál orral belement a robbanás helyén maradt kráterbe. A drón helyén egy lángfelhő emelkedett. A másik Sakál felülről csapott le a Renegátra. Trent előretolta a botkormányt. A drone mielőtt neki ütközött volna a repedés aljának, felhúzta az orrát, és egyenesbe hozta magát, és tovább folytatta a Renegát üldözését. A szurdok egyre kisebb és kisebb lett. A Renegát már alig tudott manőverezni. A rakéta nagyobb sebességre kapcsolt… Neyy tűzet nyitott… a drone megpróbált balra kitérni, befúródott a kanyon falába, embernyi darabokat szaggatva le.

Hawkins ezért utált automatikus harci eszközök elől menekülni. Egy szerves pilótának két dolga volt egy csatában. Túlélni és teljesíteni a feladatot.

Egy gépagy által irányított eszköznek pedig csak egy. Elpusztítani a célpontot, magával együtt.

Egy harmadik drone is elhúzott felettük, majd elindult a szurdok alja felé. Hawkinsnak nem kellett fejszámolózseninek lennie ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a rakéta hamarosan pont telibe találja őket. Trent lelassított, majd kiemelte a Renegátot az árokból. A rakéta ekkor már rég a felszín felé tartott, majd felszökkent, célba véve a hajó hasát.

Hawkins balra kanyarodott, majd csigavonalban haladva feljebb kormányozta a hajót. Szerencsére a Sakáloknak akármilyen fejlett gépagya volt, de akkor is mindig az egyszerűbb megoldást kereste: a két pont között a legrövidebb út egy egyenes vonal. A drón felrepült Hawkinsék után. Trent ekkor beröppent egy nagyobb asztreoida mögé.

A Sakál három társa akik eddig fent várakoztak, hirtelen a nyomukba eredtek. A Renegát jobb oldalát célozták, egy kisé eltávolodtak egymástól. A Renegát megfordult, és elindult az asztreoida mező széle felé.

– Hol a francba van Kolgi? – kérdezte Erica.

A lentről támadó dron már olyan közel volt a hajó hasához, hogy szinte már be is kopoghatott volna. Neyy ekkor fogta be a célkeresztbe. Az ágyuk feléjük fordultak, és tűzet nyitottak. A rakéta balra szökkent a lövések elől, de a lövedékek így is súrolták a jobb oldalát. A dron a saját tengelye körül kezdett el pörögni, és neki ment az egyik asztreoidának. A robbanás nagy erejű volt, a hőjel a bal oldali drone-t arra késztette, hogy irányt váltson. Hawkins ezt használta ki. A Renegáttal balról közelítette meg a Sakált. A gép egy roncsfelhővé vált.

Hawkins élesen hátrafelé kanyarodott az űrhajóval, majd felrepült, aztán a feje tetejére állította a gépet. A két drone a nyomában. Hawkins visszafordította normál helyzetbe, majd kikerült jobbra egy Renegáttal egy méretű aszteroidát. A lebegő kődarabok ritkulni kezdtek. A rakéták pedig egyre gyorsabbak. Trent látta, hogy már nem manővereznek, egyenesen a szállítóhajó után mentek. Tőlük jobbra jól látszott a korvett a központi csillag által megvilágított árnyalakja. A hajó feléjük fordult, de még nem lőtt. A drónok egyre csak közeledtek. Hawkins élesen jobbra kanyarodott, a két Sakál egyszerre utána. Trent látta, hogy a két drone-nak a pályája pont a Renegátnál keresztezi egymást. Ezért várt, továbbra is egy sebességen tartotta a hajót.

– Mit csinálsz? – kérdezte Neyy. A keze már a fegyvereket irányító botkormány felé mozdult.

– Hawkins, tényleg mi a francot…

Erica a képernyőre nézett, a két rakéta már szinte a seggükbe volt, egymáshoz közel. Trent ekkor adott gázt, a Renegát felszökkent. A jobb oldali rakéta pedig nekiment a társának, és egy hatalmas robbanásban egyesültek.

 

– Ennyi volt – mondta Malakash fáradt hangon. Morrow nézte a tűzgolyót, ami a szállítóhajó helyén volt, a szemei a korvett műszereire tévedtek. A szenzorok szintén jelezték a robbanás hőjelét. A kezei ökölbe szorultak, nem ilyen véget akart. Megölte egy bajtár…

– Ohh, hogy a szájbatek… – kiáltott fel a devliai.

Hawkins hajója előtűnt a robbanásból, és egyenesen feléjük repült. Qwar azonnal balra döntötte a botkormányt, zúgó hang hallatszott, ahogy a lézerágyú a hajó felé fordult. A quilin tűzet nyitott, a sugár átszelte az űrt. A hajó kitért.

– Minden plazmatartályért fizetni fogsz Morrow!

Bömbölte Malakash.

– Lődd már le magad!

Válaszolta a katona. Nem sok választotta el attól, hogy a devliai homlokára mérjen egy csapást, aztán a nyakára, ripityára törve a gégéjét.

A hajó újra célra fordult, de a Gébics típusú hajó jobbra kanyarodott a tűzvonalból, de a korvett fegyverei újra célra álltak. Ezúttal a hajó orra előtti területre céloztak. Lance tudta, hogy ha tűzet, nyitnak akkor Hawkins pont belerohan a sugárba.

A korvett műszerei felvijjogtak, egy villanással egy trapéz alakú űrhajó bukkant elő. A burkolata ezüstös volt, a közepén egy félgömb. Egy vr’a cirkáló. Végigrepült Hawkinsék hajója felett, a hasára szerelt gammaágyúk pedig becélozták a korvett törzsét, és lőttek. A kék villámok telibe találták a fegyvereket, amik fénykígyók kiséretében alaktalan fémtömegé gyürődtek össze. A hajó megremegett, a műszerfalból szikrák csaptak ki. Hátulról robaj hallatszott. A középen lebegő hologram párszor megremegett, majd szürke masszává esett szét, pár pillanat múlva úgy eltűnt mintha ott se lett volna. A vezérlő hátsó falán lévő ajtó félresiklott. Lance felállt.

– Malakash köszönöm a szolgálataidat, vagyis a semmit.

Elindult volna, de a tarkójához nyomott pisztolycső megállította. Morrow felsóhajtott, amikor meglátta, hogy Qwar is felállt, és célba vette a vegai gázvetővel. Lance nem adta meg azt az örömet nekik, hogy felemeli a karjait.

– Nem mész el innen, ha nem adod meg a pénzem.

Lance lesütötte a szemét, ezek a Külűriek olyan egyszerűek voltak, néhányakat, mint Hawkinst gyakorlatiasnak nevezte volna, de Malakash ostoba volt.

– Szerintem a pénz helyett inkább az életedért aggódj. A generátor mindjárt megadja magát, ki kell dobni.

– Mind ketten megdöglünk akkor szarházi – zúgás hallatszott, amikor a devliai kibiztosította a fegyvert. – Hol a pénzem?

– Ott lesz a bal mellényzsebemben.

Malakash megfeledkezett arról, hogy Lance még tud tartogatni neki meglepetéseket. A devliai kinyitotta a zsebet, majd belenyúlt. Morrow ekkor elkapta a lény csuklóját, majd átrántotta a válla felett. A vezérlőben reccsenés hallatszott. Malakash állatiasan felordított. A férfi fejbe rúgta a devliait, majd kikapta a lény kezéből a fegyvert, és lőtt. A lény térde egy zöldes kráterré vált. Qwar Lance-re fogta a vékonycsövű fegyvert, aki már elindult. Megremegett a hajó, egy újabb robbanás hallatszott. Malakash jajongott. Lance meglátta, hogy a zsebében lévő ampullák szerte szét gurultak. Rátaposott az egyik legközelebbire, majd a többi szépen sorban jött.

– Ha lelősz, azzal időt vesztesz. – Az utolsó ampulla is összelapult egy halk csörrenés kíséretében. – Ha időt vesztesz, akkor felrobbansz.

A quilin leeresztette a fegyvert.

– Nyugtatózd be, és majd mosd ki a sebét, de felőlem meg is dögölhet. Leszarom.

Lance kilépett a folyosóra. A lámpák halványan pislákoltak. A falból szikrázó vezetékek lógtak ki. Lance lemászott a hangárba vezető aknát. A helyiség csak annyira volt nagy, hogy a csapatszállító és Lance kisebb hajója elférjen. A férfi beszállt a pantolán hajóba, majd aktiválta a hajtóművet.

Neki kell végeznie a lánnyal. Tudta, hogy hova tartanak. Hawkins még a fegyvere csőve elé kerül. A hangár padlója nem nyílt le. Lance felemelte a hajót, majd aktiválta a fegyverzetét. A rakéta telibe kapta a fémlemezt. A robbanás elgörbítette, majd kirepítette az űrbe. Lance hajója kirepült.

A férfi kinézett, látta, ahogy Hawkins lassan bedokkol a vr’a cirkáló hasába lévő nyílásba.

Fütyörészni kezdett, miközben betáplálta a Vyrlax koordinátáit a komputerbe.

Ha kell, végez Hawkinsal is…

 Morrow füttyült miközben nézte a leszállóegység kamerája által közvetített képeket az összecsapásról. Nem hitte volna el, hogy ha nem maga látja. Egy dinoszaurusz felzabálta a zsoldosokat, és egy őskövület harci robot ellopta a leszállóegységet.

A lány nem halt meg…

Morrownak kell elvégeznie ezt is.

– Nos Morrow – Malakash egy újabb fiolányi fehér port rakott az övén lévő dobozkába. – A vérdíj harmincezer egységgel nőtt. Ennyibe fájt az a hajó. – Megnyomta az adagoló gombot, a feje hátrahőkölt. A torkából nyögés hallatszott. Morrow örömmel vette volna, hogy ha a devliai ott helyben feldobja talpát.

A gyorsító nevű anyag, fokozta az agyban lévő vérkeringést, ezzel gyorsabb lett a használójának az agy működése. Persze ennek a hiperszenzitív állapotnak megvoltak a káros mellékhatásai. A függőnek évek múlva az agya egyszerűen felrobban.

– Még mi itt vagyunk. – Lance kikényszerített magából egy mosolyt. – Nem elrejtőzni akarnak, hanem tovább menekülni. Ha majd felszállnak a bolygóról, akkor megvárjuk őket.

A devliai egy pillanatig hallgatott, majd felkacagott. A hangja vérfagyasztó volt, inkább tűnt zokogásnak.

– Morrow, néha félek tőled. – Hörögte. – Lance, felállnál a tüzér helyéről?

Az irányítóba egy quilin lépett be. Egy magas, karcsú lény. Lószerű fejét két jókora fül és a homlokából kinőtt fekete szarv ékesítette. Qwarnak hívták és ő volt a hajó tüzére, valamint Malakash szerint ezer káromkodást ismert, de ezeket nem lehetett megérteni, mivel a lény nem tudott angolul.

Morrow feltápászkodott, majd átült az irányító jobb falára hegesztett székre.

– És jönnek is. Úgy repülnek, mint ha veszett famacskák üldöznék őket – hadarta Malakash. A férfi felállt, és odalépett a devliai széke mögé. Hawkins hajója valóban elhagyta a bolygót, és pontosan feléjük ment, és tényleg nagyon gyorsan. A hajtóművei szinte lángoltak, ahogy minél erősebb tolóerőt adtak a hajónak, hogy elszakadjon a Nanaboosh gravitációs mezejétől.

– Pörkölj oda a plazmával – recsegte Malakash. A quilin lenyomott pár gombot, majd mondott valamit saját mekegő-vartyogó nyelvén. A devliai felkuncogott, majd horkantott egyet. – Kétfelé osztozunk!

A korvett orrába elhelyezett ágyú kilőtt egy plazmasugarat, ami a szállítóhajó felé kezdett száguldani. A Shryke balra kanyarodott és kitért a lövés elől. Lance gyomra összeszorult. A hadseregben soha nem hagytak hátra senki, mindenkinek érték volt az élet.

Pont te mondod? Suttogta egy hang az agya hátsó részéből, ahová a férfi a lelkiismeretét száműzte.

A Sylvannuson egy lelőtt ellátóhajó árnyékában állt. Hawkins egy két méter mély gödör aljában hevert, a lábait egy skrudd pengehurok béklyózta össze, ami egy mozdulatra belevájt az ember húsába fájdalmas és halálos sérüléseket okozva.

– Morrow, húzz fel.

Bénultan állt. A testvére az űrben lebegett, fagyottan. A távolban feltűntek a skruddok. Szemükben vadság csillogott, a kezeikben halálos erejű fegyvereiket tartották. Lance helyett az ösztönei döntöttek.

Sarkon fordult és rohanni kezdett.

– Élelmes vagy, Malakash.

Lance gyorsan félrerakta a jóérzését, és a feladatra kezdett koncentrálni. Nem azért lett hírszerző, hogy nő módjára érzelegjen.

 

Hawkins kikerülte a plazmasugarat. A korvett alakja egyre nagyobb lett, ehhez az is hozzájárult, hogy az irányt váltott és megindult feléjük.

Neyy leütött pár gombot, a képernyőn koordináták kezdtek el sorjázni. Hawkins egyből felismerte a hajó típusát.

Egy Auxile osztályú korvett. A Domínium gyakran alkalmazta kísérőhajónak vagy blokádtörőnek. A napfény megcsillant a hajó törzsén sorakozó sínágyukon, amik a Renegát felé indultak, és tűzet nyitottak rá.

A Renegát lebukott a lövések elől, de a fegyverek utánuk fordultak, miközben a hajó is megindult. A bal oldalára fordult, hogy ezzel a Renegát a tűzvonalába kerüljön.

– Hawkins – Trent felhúzta a Renegát orrát, ellavírozott a lövedékek között. Közben megnyomott egy gombot, a Renegát burkolatán vörös villámok kezdtek el táncolni. A burkolat polarizálva lett, az elektromágneses töltés megkeményítette a fémet. Az egyik sorozat betalált, telibe kapta a hajó törzsét. A Renegát belseje megremegett, de szerencsére a golyók csupán tenyérni fekete krátereket hagytak maguk után a burkolaton. Hawkins dugóhúzóba vitte

 

AT szenzorjai érzékelték a lány sikolyát. AT azonnal felugrott, végigrohant a polcok között, majd felmászott a felvezető létrán. Az ebédlő ekkor fordult a feje tetejére. AT meglátta Russelt, ahogy a székébe kapaszkodik. Majd hirtelen Hawkins kabinjából egy test zuhant ki. AT hála robotikus reflexeinek és érzékelőinek beazonosította a lányt vörös hajáról és az arcvonásairól. A robot átszökkent a szobán. A lány útjába állt, majd széttárta a karját. Közben aktiválta a talpába szerelt mágneseket. A lány pontosan a robot karjaiba esett. AT védelmezően magához szorította a lányt.

 

Hawkins felhúzta a hajó orrát.

– Hawkins, azt ugye tudod, hogy repülés közben kell ugrani?

Trentnek most épp elég baja volt. Nem akarta, hogy a lány meghaljon, hogy ő és a társai meghaljanak. Persze szeretett volna újra önmaga lenni, és ebben csak Alyssa segíthetett.

– Kicsit vad.

Lehúzta a Renegát orrát, és a korvett törzse alá repült, majd megfordította a Renegátot a saját tengelye körül. A mozgás közbeni ugrás valóban veszélyes volt. A koordináták szinte pillanatokként változtak, megkellett találni a megfelelő pillanatot, hogy aktiválják a parittyahajtóművet. Persze, hogy ha el szúrták akkor, nagy volt az esély, hogy pár fényévnyivel odébb kötnék ki a céltól, jobb esetben egy másik bolygórendszerben, de ha nincs szerencséje az űrhajósnak, akkor egy fekete lyuk közepén vagy egy nap felszínén köt ki.

 A korvett megfordult a saját tengelye körül. Hawkins újra gázt adott a hajónak. Majd elsüvített a korvett törzse mellett.

– Neyy!

Hátulról ordítás hallatszott. Russel volt az. Hawkins csak remélhette, hogy a srácnak erős a gyomra és nem hányja össze a közös helyiséget.

– Öt másodperc múlva. Tehát készülj.

A korvett orra elé kerültek. A plazmaágyú feléjük fordult. És tüzelt. A szállítóhajó lebukott a lövés elől. A kék fényfolt elszáguldott a semmibe, épphogy érintette a Renegát bal oldalát, egy fekete sávot hagyva. A hajó megremegett.

– Két másodperc. – Neyy felmordult.A koordináták ötletszerűen váltakoztak a képernyőn. – A komputer mindjárt megadja magát.

A levegőt szinte harapni lehetett. A korvett újra pályára állt. Hawkinsék egy vonalba haladtak.

– MOST!

Hawkins rácsapott a parittyahajtóművet vezérlő gombra. Ha kikötnek egy másik rendszerbe, akkor egyszerűen ugranak a Shireenre vagy a Vyrlaxra. Elvileg a közelben kell megérkezniük.

Ha más nem, akkor gyors haláluk lesz.

A Renegátot pillanatok alatt körbevette a fényburok, a hajó pedig eltűnt az ismeretlenben.

 A Nanaboosh vörös gömbje felé egy űrhajó közeledett. A teste henger alakú volt, az orra trapéz alakú volt, és egy idegen bestia állkapcsát festették rá, az elejéből egy jókora, ütött-kopott lézerágyú meredt előre.

A hasa alatt három sínágyú sorakozott.

Lance Morrow kedvetlenül nézett az irányítóterem ajtaján. A helyiség szűk volt, a hologramok csak pislákoltak vagy néha megremegtek a gyakori meghibásodások következtében. A padló tele volt eldobott papírpoharakkal és italos dobozokkal, de a kijárat mellett volt egy félig szétszerelt generátor, amit fél éve kezdett el javítani a zsoldos csapat egyik tagja, persze azelőtt, hogy egy gránát ketté nem tépte volna a fickót.

Így sajna a motor nem javult meg.

– Hö, tényleg hatásos a programod – mondta a Morrowtól jobbra ülő lény. Békaszerű szájából folyamatosan csorgott a zöld nyál, nagy piros szemeiben kapzsiság villogott. Púpos hátán meredező taraj felmeredt, és vörös színben kezdett el pompázni.

– Jó mi? Én magam írtam.

Lance próbálta leplezni az undorát. Két órája cirkáltak a környező rendszerekbe. Persze az összetákolt korvett azonnal felkeltette a helyi hatóságok érdeklődését. Ilyenkor rádión szóvá tették ezt. Morrow pedig a kommunikációs csatornán keresztül beküldött a komputerbe egy keresőbotot. Ez az apró program átnézte a komputer állományait, kikereste a leszálló V-23-as hajók adatait.

Keveset talált. A Shryke típust legálisan csupán az utóbbi öt évben kezdték el árulni, miután kivonták a forgalomból, hogy az Osprey csapatszállító felváltsa.

Végül ebben a rendszerben bukkantak valami nyomra. Morrownak csupán bekellett vetnie az azonosítókódját, és a helyiek azonnal közlékenyebbek lettek. Kiderült, hogy a V-23-as egy bizonyos Eiyahoz tartott. Morrow ismerte a manot nevét, és azt, amiket tett. Persze azt is megtudta a helyi repülésirányítótól, hogy egy Neyy nevű manot érdeklődött utána. Ez volt a bingó pillanat.

A férfinak már csak annyi dolga volt, hogy ezeket az infókat átadja Malakashnak.

– Bartek!

Az irányítóba ekkor lépett be a devliai. Fekete szemei ide-oda jártak az irányítóterem sarkában, a feje feltűnően vörös volt, vékony ujjai férgek módjára vonaglottak, megnyalta késpenge vékonyságú száját.

A zring-ta odanézett, majd felbrekkent.

– Mi az?

Malakash fújt egyet, belenyúlt a zsebébe, kivett egy fehér porral teli fiolát, majd az oldalán hordott kis dobozba rakta, és a belőle kiinduló fehér csövecskét a jobb orrlyukába dugta.

A következő pillanatban a feje hátra hőkölt, jelezve, hogy a drog felpezsdítette az agyában a vérkeringést, löketet adva neki.

– Bartek! Le mensz Bárddal a bolygóra, a kismadárral. Rendben? – Hadarta el. A szemében őrült fény csillant.

Bartek ránézett Morrowra, felbrekkent és kiviharzott az irányítóból. Malakash lerakta magát a helyére, és végignézett a képernyőkön. – Egy negyed óra, és megkapod a szökevényeid, és én meg a pénzem.

– Lance Morrow mindig fizet, barátom – A zring-ta mocsárszaga átadta a helyét, a devliai áporodott bőrre emlékeztető bűzének. Lance próbált távolabb hajolni, közben kinézett az irányítóterem ablakán. – Lesz velük egy vöröshajú nő.

Malakash csettintett, majd megdörzsölte a homlokát.

– Kis ajándék magadnak, mi?

Morrow nyelt egyet.

– Holtan akarom látni.

Malakash a bolygó képe felé fordult, majd eszelősen felkacagott.

– Látom nincs meg hozzá a gyomrod, hogy magad megtedd!

Halványan elmosolyodott, a monitorra pillantott.

– A ti fajtátok pont erre való.

A devliai szemei forogni kezdtek, újra megnyalta a száját. Halkan felmordult.

– A te fajtád helyett mossuk le a szart.

Együtt figyelték, ahogy a korvett hasa felnyílik, és egy leszállóegység siklott elő belőle. Az orra kerek volt, a szárnyai szélesek és íveltek, a törzse vaskos. A jármű megfordult a saját tengelye körül, és elindult a bolygó felé.

– Remélem elég lesz az a hat fickó akit küldesz.

A devliai Morrowra sandított. A szemei már teljesen elfeketedtek.

– Ha meghal köztük pár, akkor legalább csak három felé osztozunk.

 

– Ákkór szólják a gázdámnák, hógy várjón a lészálló pályá méllét?

A különös akcentus gazdájáról Erica nem tudta megállapítani, hogy milyen fajtájú lehet, dehogy emberi lény nem beszél ilyen fura hangon, az biztos.

– Nem csak poénkodtam.

– Dé gázdám élmént mégnézni az új jáchtját. Ki kérési?

– Erica Jade – a lány felemelte a hangját. – Trent Hawkins szárnysegédje.

Kolge-mar csatlósa egy pillanatra elhallgatott.

– Szólók gázdának.

A lány kifújta a levegőt. Végre valami jó dolog is történt ezen a napon, egy vr’a talpnyalóját sikerült meggyőznie… Russel belépett az irányítóba. A lány ránézett a srácra, majd elmosolyodott.

– Mindjárt visszahív Kolge-mar, elmond mindent a biztonsági rendszerről, és innentől szabad az út a Vyrlaxra.

A srácon látszott, hogy megkönnyebbült. Erica is már valahogy rózsásabban tudta szemlélni a jövőt. Alyssa még mindig ott volt, de akár mit is csináltak vele, az megfogja változtatni a helyzetüket.

Ekkor fel sípolt a hajó egyik képernyője. Erica oda fordult, lenyomott pár gombot. A képernyőn egy feléjük közeledő nagyméretű test háromdimenziós képe látszott.

– Ez gondot jelent. Vigyázz a hajóra, szólok Trentnek.

A lány látni akarta a férfit. Azért, hogy megnyugodhasson. Felállt a székből, végigszaladt az ebédlőn, majd le a rámpán. A lány próbált nem figyelni a karámban lévő hatalmas ősgyíkra, de ekkor a távolból meghallotta a hajtóművek zúgását. Egy ezüstös test suhant el a fák felett. A lánynak egy pillanatra eszébe jutott a Shiwai fejvadásznak az űrhajója.

A formája alapján viszont nem volt az. Az út végén álló kunyhó bejáratán ekkor tűnt elő Hawkins és Neyy, hátuknál egy fehér bundás manot, akinek a karjában ott volt az ájult Alyssa. Erica felkiáltott.

– Fedezékbe!

Ennyire volt ideje. A hajó a lány bal oldalára került. Ericának csak annyi ideje volt, hogy jobbra vetődjön, mikor a leszálló egység ágyúi tűzet nyitottak rá. Jade belecsobbant a vízbe, érezte, hogy a nedvesség átitatja a ruháját. Egy pillanatra úgy érezte, hogy talán nem víz az, hanem a vére…

 

Hawkins látta, ahogy Jade lába előtt becsapódnak a gép lövedékei. A lány felsikított, majd a vízbe esett, de már nem jött fel onnan.

Neyy felordított, mikor a jármű az ösvény felé suhant, majd feléjük fordult. Az orra kettényílt, feltárult a benne lévő rakéta.

Trent tudta, hogy mi jön.

– KIFELE MINDENKI.

Neyy balra, Hawkins és Eyiah jobbra szökkentek, amikor a rakéta becsapódott a laborba. A helyén lángvirág emelkedett az ég felé, egy fából és fémből álló absztrak szobrot hagyva maga után. Hawkins egy páfránycsoport közepébe érkezett, de hamarosan felpattant, a kezében már ott volt a pisztolya.

Az út felett lebegő repülő alja lenyílt, a következő pillanatban hat felfegyverzett zsoldos ereszkedett le kötélen, pók módjára. Hawkins három embert látott, két kwizeket és egy békaszerű zring-ta-t. A kezükben hatalmas gépfegyvereket tartottak. Hawkins nem habozott. Becélozta a leg szélen álló fickót, és lőtt. A golyó szinte letépte a fejét. A mellette lévő kwizek a szerencsevadász felé emelte. Hawkins azonnal a fa mögé ugrott. Neyy közbe leszedte a bal szélső fickót, de ekkor már késő volt.

A zsoldosok földet értek, a leszálló egység pedig a fák felé emelkedett. Az ágyúi szüntelenül pásztázták a fák koronáját.

Hawkins egy újabb fához rohant. A golyó szinte súrolta a nyakszirtjét. Hawkins viszonozta a lövést. A kwizek kitért a lövés elől.

Trent ekkor meglátta, a bozótból Neyy lopakodik ki. A manot felemelte a hüvelykujját, Hawkins bólintott.  A zsoldos Neyy felé fordult, de a manot ekkor felugrott az egyik fatörzsre és eltűnt a lombok között. A jármű ágyú balra fordult, és lőtt. A fa lombja rázkódott a lövések erejétől, levelek hullottak a földre, ágak törtek le hangos reccsenéssel.

Hawkins a következő fa mögé ugrott mikor őt vették célba. A felhevült golyók átszakították a fa törzsét, mire az hangos roppanással a tóba dőlt, hatalmas hullámokat kavarva.

Trent még utoljára látta, ahogy Neyy átugrik a következő fára, aztán a tó felé pillantott. Egy pillanatra Ericára gondolt, megszorította a fegyvere markolatát, majd kihajolt a fedezéke mögül. Az egyik zsoldos észrevette, felé emelte a gépfegyvert.

Hawkins gyorsabb volt.

A kwizek szeme helyén egy vörös kráter lett, a lény elterült. Hawkins a következő fa mögé ugrott. A megmaradt zsoldosok nem tehettek mást.

Eltávolodtak egymástól.

Az egyik feje érett görögdinnyeként robbant szét, az ágak közül leadott lövés hatására. A leszállóegység a fa felé fordult.

Trent már látta a lelki szemeivel, hogy a golyók kilyuggatják Neyy testét. A férfi ekkor lenyúlt a földre, az ujjai körbefontak egy tobozt. Hawkins felugrott, majd eldobta a termést.

A fás kérgű tárgy tompa puffanással pattant le a szállító oldaláról. A gépágyúk Hawkins felé mozdultak, a torkolattűz felvillant. Trent elugrott, a becsapódó golyók nyomán apró vízoszlopok emelkedtek és zuhantak vissza.

 

Erica meglepetten tapasztalta, hogy az oldalán megtelepedő nedvesség nem vér, hanem víz. A lány azelőtt evickélt ki a partra, hogy a golyók felszagatták volna a víz felszínét. Jade ruhái vizesen tapadtak a testére. A lány elrejtőzött a nádasba, és figyelte, hogy hol segíthetne. Három zsoldos maradt csak talpon. Egy kwizek, egy vörös testpáncélt viselő fickó, aki hosszú haját hátrakötve hordta, és a hozzá legközelebb álló zsoldos, egy zring-ta. Erica szinte érezte a szagát.

A lány látta, hogy Hawkins végiglopakodik egy cserjésen. A zring-ta odafordította békaszerű fejét, és kinyújtotta kígyóra emlékeztető nyelvét.

Az ágak között mintha mozgást látott volna. Neyy volt az. Távolabb pedig észrevette a fehér bundás manot sziulettjét, ahogy a hatalmas gyík ketrece felé lopakodik.

 Jade megtehette volna, hogy visszafut a hajóhoz, de amikor újra a zring-ta felé nézett.

A lény elindult Trent rejteke felé, és a férfin látszott, hogy nem vette észre, hogy felfedezték. A lány előrohant a nádasból, futás közben felkapott egy kővet. A zring-ta megfordult, majd felszisszent. A lány lesújtott, a békafajzat elhajolt a kő útjából. Jade csak annyit érzett, hogy a lény nyirkos marka rákulcsolódik a jobb alkarjára. A következő pillanatban pedig már maga elé rántotta. A lány felsikoltott.

– Elkaptam!

A zsoldosok egyszerre fordultak a társuk felé.

– Jó munkát végeztél, Bartek – mondta rekedtes hangján a copfba kötött hajú zsoldos, aki még mindig vesszetül markolta a gépfegyverét.

A zring-ta megmarkolta Erica állát, és felmorgott.

– Gyertek elő mindketten, és hozzátok a lányt. – A zring-ta körbefutatta dülledt szemeit a fákon. – Mert akkor kitöröm a csontos kis csirke nyakát. Elég hangosan roppanhat, úgy mint a száraz ág.

Megnyalta a száját.

– Na, csere… Van nálam egy nőstény, cserébe kérek egy másikat.

– Szerintem baszott jó ajánlat – bólogatott a vörös páncélos. A kwizek hangosan felkacagott. A leszállóegység megállt a fák felett, a gépágyúit az elő lépő Hawkinsra szegezte.

Neyy is lemászott a fa törzsén, de a manot még felnézett az egyik fára, majd Jade-re.

– Na, hol a lány?

Hawkins feltartotta a kezét.

– Szerintem a dinoszaurusztól két méterre – válaszolta a férfi, a copfba kötött hajú zsoldosnak. A fickó a szemeit meresztette rá.

Nyikorgás hallatszott, ahogy félre siklott a karám ajtaja. Majd hirtelen elősétált a több méteres bestia. Beleszagolt a levegőbe, majd elindult a szomszédos karámba lévő növényevők felé.

A zsoldosok felé fordultak, és eszelős ordítással egyszerre nyitottak rá tűzet, a szörnyeteg elszökkent a golyók útjából, a támadói irányába nézett, és felsikította. Fejét leszegte, majd elindult feléjük.

Két lépésben a kwizek előtt termett, kinyitotta a száját, és a következő pillanatban le is nyelte.

Erica belekönyökölt Bartek hasába. A lény felhörgött fájdalmába, és elengedte a lányt. A csapatszállító a ragadozó felé fordult, a gépágyúi célba vették az állatot.

Erica ekkor egy fémes villanást látott átszáguldani a levegőn. Hamarosan kivette a formáját is. AT volt az…

 

AT mindent úgy tett, ahogy Hawkins mondta neki. Ott maradt a hajón, nem akart beleavatkozni a szervesek ügyeibe.

Russel fel alá járkált, hallgatta a kinti csata zajait, néha megeresztett egy nem kellene segíteni kérdést. AT kiállt a rámpa szélére és figyelt.

Látta amikor Erica Jade beleesett a vízbe, amikor a leszállóegység – a robot szenzorai egy Mark I-es Pteranodonként azonosították – tűzet nyitott rá, majd azt is amikor az egyik zsoldos élő pajzsként használta. A robot ekkor döntött.

– Utasítás: Vigyázz a hajóra.

Russel arcán a döbbenet látszott. A robot lerohant, elrugaszkodott, majd megkapaszkodott az egyik fatörzsön. Majd átugrott egy másikra. A fémkarmai könnyedén belemélyedtek a fakéregbe, szilikonból készült műízmai elég erősek és rugalmasak voltak, hogy a robot két méteres ugrásokat tegyen, a vizuális szenzorai segítségével minden mozgást észrevett a tisztáson, ahogy az akusztikus érzékelőivel kivette a legapróbb pók neszezését is a bozótban.

A taktikai komputere pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Egy dinoszaurusz – egy acrocanthosaurus, ahogy az adatbázisában beazonosította – épp felfalt egy kwizeket, az egyik életben maradt zsoldos hátrálni kezd, ahogy a másik elengedte Erica Jade-t. A leszállóegység egyből a két zsoldos felé lebegett, az ágyúit pedig a hatalmas ragadozó felé irányította. AT taktikai komputere az információk alapján azonnal veszélyességi sorrendet állított fel.

És ennek az élén a jármű állt. A kiszálló nyílása szabad… taktika hiba. Ráadásul hat kötél is lelógott onnan. AT ezt hívta a taktikai tervben lévő résnek.

A robot átszökkent a levegőn, a legszélső kötelet vette célba, kinyújtotta érte a bal kezét. Az ujjai körbefonták a kötelet. A lábaival körülfogta a kötelet, és elkezdte felhúzni magát rajta.

A sínágyúk újra felugattak. Erica és Hawkins elrohantak az útjukból, az acrocanthosaurus elugrott az útjukból, a szájával pedig a zring-ta felé kapott.

A zsoldos rémült brekegéssel ugrott el az útjából. A Neyy nevű manot rohanni kezdett az ellenkező irányba. A másik zsoldos becélozta a lény fejét, és lőtt.

A teremtmény időben bukott le. A golyó leszakított egy kisebb darabot a taréjából.

A lény ránézett a szervesre.

Ha AT szerves lett volna, akkor egy pillanatra azt gondolta volna, hogy megsértették a lény hiúságát. Az acrocanthosaurus a férfi felé fordult, az állkapcsa lecsapott.

AT ezt már nem látta.

Minden figyelmét arra fordította, hogy felmászon a kötélen. Már a felénél járt, amikor a műszerei jelezni kezdtek, hogy a kötelet tartó foglalat kilazul. A robot agya villámgyors megoldást kínált. Elengedte a kötelet, majd felugrott, a következő pillanatban megragadta a nyílás peremét, és felhúzta magát.

Pont akkor, amikor a fémlemezek lassan a helyükre emelkedtek. AT felmérte a környezetét. Egy nagyobb helyiségben volt, a falak mentén ülések. Vele szemben pedig egy ajtó, ami zárva volt.

AT odarohant, majd megnézte az ajtó melletti panelt. A szenzorjaival átvilágította, megvizsgálta a belső felépítését. Az integrált áramkörök szövevénye nem kínált semmi olyat, amivel betudott volna jutni a pilótafülkébe.

A helyiség hírtelen előre dőlt. AT felugrott a falra, karomra emlékeztető ujjait fémbe mélyesztette, miközben a lábain lévő közben átállította a szenzorjait, hogy érzékeljék a szerves nyomokat a gombokon.

Az ezüstös négyzetbe feketélő tíz kockán a következő pillanatban kékes foltok jelentek meg. AT szenzorai regisztrálták, hogy mely számozott gombokon találhatóak ezek a nyomok. 5-8-3-1-2

Ezekből a processzora kombinációkat hozott létre. Szám szerint hatot. AT beírta az elsőt. A lámpa a panel tetején vörösen gyulladt fel.

Zúgás hallatszott, mikor a hajó padlója lenyílt.

AT számított rá, hogy a hajó belső falát hamarosan demagnetizálják, hogy aztán ő kizuhanjon.

A robot a második kombinációt is beütötte.

A piros lámpa megint felvillant.

AT-nek nem voltak érzelmei, nem érzett dühöt, beírta a harmadik kódot…

A piros lámpa zöldre váltott, az ajtó félresiklott. AT behajolt a gép pilótafülkéjébe. A gépet vezető torzonborz lény ránézett, a szemei tágra nyíltak.

A robot elkapta a vállát, és kirántotta, majd kidobta a padlón tátongó nyíláson. A robot benyomult a szűk helyiségbe, a tüzér – egy skrudd- felszisszent, majd előkapta a pisztolyát. A robot karomra emlékeztető ujjai a csuklója felé fonódtak.

A lény felsikított, reccsenés törte meg a fülke csendjét. AT beverte az idegen fejét a pilótafülkét elölről határoló üveglapba. A skrudd elájult, a feje a vezérlőpultra hanyatlott.

A robot leült, megragadta a kormányt. Előretolta a botkormányt, ezzel egyenesbe hozta a Pteranodont, majd elindult Hawkinsék felé.

 

Erica elugrott a gépágyú lövései elől. A hátára érkezett, de nem pihenhetett sokáig. Egy árnyék borult felé. A dinoszaurusz szája kinyílt, és lecsapni készült, de a lány elgurult az útjából.

– Hülye T-rex.

Morogta a lány, felpattant, majd futni kezdett. A vadállat a nyomában. A zring-ta még a lány elé állt, de Jade ökle lecsapott, mire a lény ájultan esett össze. A ragadozó dinoszaurusz lábai csak pár centiméterrel kerülték el az ájult lényt.

A fák közül egy fehér bundás manot rohant ki.

– Be kell terelni. Valamivel be kell csalogatni a karámba.

A fémketrecben álló parasaurolophusok felbőgtek, nekimentek a rácsoknak, amikor megérezték a közeledő dinoszaurusz szagát.

A lény pillanatok alatt a lány hátánál volt. Erica jobbra szökkent a ragadozó állkapcsa elől. Az üresen csattant össze.

– Van csali!

Balra fordult. A szíve a torkában dobogott, a tüdeje minden korty levegőért keservesen megküzdött. A szemei egyszerre figyelték a talajt, és a fákat, néha hátra sandítottak az óriási hüllőre.

A fehér bundás manot közben felmászott a karám tetejére. Neyy és Hawkins a szörnyeteg nyomába eredtek. Erica tudta viszont, hogy Neyy nem fog vért ontani, ahogy Hawkins sem.

A bestia karámja már előtte volt. A dinoszaurusz felkészült, hogy előre ugrik. Erica az ösztöneire bízta magát. Érezte a teremtmény hústól és haláltól bűzös leheletét. A lány szembefordult a ragadozóval. A lény hátraszegte a fejét, kinyitotta a száját, és lecsapni készült. A lány elugrott az útjából. A bestia beviharzott a karámba. Pendülés hallatszott, amikor neki ment a fémrácsoknak.

Aztán egy fájdalmas ordítás.

Erica felállt, és felsóhajtott.

Hawkins és Neyy ekkor értek oda. A lány rosszul érezte magát. Vizes volt, mocskos volt, izzadt.

– Hawkins – A lány leporolta magát, de a ruhája merő föld és víz volt. – Remélem, hogy lesz időm lezuhanyozni…

A fák koronája felett megjelent a leszállóegység. Erica szava elakadt, de Hawkins megvonta a vállát.

– AT működött. Ez a robot mindent megtesz, hogy sírva küldjem majd az ócskavastelepre.

 

Russelnek ez volt élete egyik leggázabb beszélgetése. A fiú épp a pilótafülkébe ült. AT pillanatokkal azelőtt elviharzott. Steven pedig nem tehetett mást, mint hogy ott ült Hawkins székébe és hallgatta a lövések és az ordítások távoli zaját, és remélte, hogy a társainak semmi baja nem esett.

A társai.

Két nap alatt annyi dolgon keresztül mentek, hogy valahogy megtanult kötődni hozzájuk. Ha vége lesz ennek az egésznek, hiányozni fognak.

Ekkor csipogott fel a kommunikátor, jelezve a bejövő hívást. Steven, Erica helye felé nézett, majd nyelt egyet.

Nem akaródzott fogadni a hívást, bár látta, hogy Erica hogy csinálja.

Én csak vendég vagyok a hajón.

A második csipogásra Russel már odapattant, és megnyomta a hívást fogadó gombot. Hawkinsék el vannak foglalva, és ő őrzi a házat.

– Hawkins? – A hang ravaszkás volt, számító és kapzsiság színezte meg.

– Kolge-mar?

– Te meg gondolom a Kalgori törő. Az, amit hallok, ott fegyverropogás? – Russel válaszolt volna. – Az. Hawkinsék bajba keveredtek mi? Jó, ha kikeverednek belőle, add át neki a következő üzenetet. Remélem, ennyit rád bízhatok. Menjetek a Daloló Vízi Emberhez.

– Hogy mi?

– Kérdéssel kérdésre? – Egy repedtfazék hangú üvöltés hallatszott. – Az egy acrocanthosaurus volt ugye? Az volt, ezer közül megismerem a hangját. Add át azt is Hawkinsnak, hogy a terv rám eső részét teljesítettem.

Bontotta a kapcsolatot.

Russel csak pislogott. Most érezte azt, hogy mennyire különös, másik világba téved. A Telluson az embereknek az volt a legnagyobb problémája, hogy ne késsék le a reggel csővasutat, de a Külűrben pedig az, hogy megéljék a jövő hónapot.

Nem érezte még magát ilyen élőnek.

Russelnek erre innia kellett. Felállt, kisétált az ebédlőbe. Csönd volt, csupán a helyi állatok hangját hallotta. Megdermedt, majd megfordult. A rámpa le volt eresztve, az ember méretű nyíláson keresztül pedig jól látszott a tó negyede, a partján vezető út, amin Hawkinsék közeledtek. Erica sáros volt, Hawkins testét karcolások borították. A karjában Alyssát tartotta. A lány fáradtnak tűnt, és gyengének. Russel még nem látta ilyen emberinek. A hátuknál Neyy és AT haladt. A manot bundája néhány helyen megpörkölődött. Ágak és levelek akadtak bele. AT úgy ahogy makulátlan volt, ahogy a mellette haladó fehér manot.

– Eyiah, gondolom, szólsz a hatóságoknak?

– A kis szabadidős programotok szerintem felverte a környéket. Nyugalom, hálás vagyok annak a három akasztófavirágnak, mert felrobbantották a laboratóriumomat. Átadom őket, persze miután már elmentettek.

– Lance Morrow névre postázd a tartózást.

A többiek felmentek a rámpán, míg Neyy ott maradt az Eyiah nevű manotól elbúcsúzni.

– Nézd, már egy karcolás sincs rajta – mondta Trent. Erica elment Russel mellett, majd rámosolygott.

– Jó dolgod volt itt, úgy látom.

Russel utánuk ment. Hawkins közben bevitte a lányt a lakrészébe, majd elindult a pilótafülke felé.

– Történt valami vész a hajóval?

– Kolge-mar üzent – nyögte ki a törő. – Üzeni, hogy menj a Daloló Vízi Emberhez. Nem tudom, hogy mit jelenthet.

–Shireen rendszer – mondta Hawkins, majd ledobta magát a székébe. A VTOL hajtóművek felbőgtek, amikor Hawkins aktiválta őket. A hajó megremegett, a konyhában lévő fémedények összekoccantak.

– Ne mondjátok már. A szirének ilyen sellők voltak, akik a dalukkal csábították magukhoz a matrózokat.

Erica megvakarta a tarkóját, majd Stevenre nézett.

– Hawkins, a szirének madárfejű, emberfejű dögök voltak?

– Kolge-marnak nem erőssége a mitológia – szólalt meg Neyy hangja. Russel félreállt a pilótafülkébe belépő manot útjából. Az letette magát a székbe.

– Eyiah üzeni, hogy legközelebb lehetőleg ne hozzuk a barátainkat.

Hawkins erre felnevetett. Russel elmosolyodott, ahogy Erica is.

– Jaj szükség lesz a jó kedvünkre srácok.

Erre Russel arcáról lefagyott a mosoly.

– Hogy mi?

Hawkins rásandított. A Renegát közben a fák lombjai felé emelkedett, majd kilőtt a légkör felé.

– Lesz fent egy elég nagy problémánk…  

 A Renegát lassan elmerült a Nanaboosh légkörében. A kilátó ablakon látszott, ahogy a felhők mögül előbukkant a bolygó felszínét borító vörös síkság, amit csak néhol tört meg egy kanyon.

A hajó pont egy ilyen C alakú mélyedés felett suhant el, aminek az alján egy hatalmas, üvegből készült kupola ült, körülötte pedig esőerdő terpeszkedett.

Neyy felsóhajtott.

Bolygóépítők. Szinte vallásos hevülettel kezdték el az élettelen világokat átalakítani valami sokkal lakhatóvá. A hitrendszerűkben magukat, mint Ikkuma – a manotok ősi hite szerint ő alkotott minden élő dolgot az univerzumban – segítőinek vallották magukat.

Lehet régen így volt, és tényleg vallási célja volt a terraformálásnak, de ma már inkább azon voltak, hogy ezzel is gazdasági előnnyel tegyenek szert a Genetikai Akadémiával szemben.

Neyy felsóhajtott.

Az egész rohadt életemre ez nyomta rá a bélyegét.

A falkáját a Yecint szinte kettétépte a két társaság közti rivalizálás. Nem csoda, hogy Neyy fogta magát, és összepakolt, majd a katonaságnál kötött ki.

Bejelentkezett a forgalomirányítás.

– Ismeretlen hajó, azonosítsa magát – hallatszott egy mély, de dallamos hang.

Hawkins megszólalt volna, de Neyy megrázta a fejét.

– Neyy vagyok a Yecin falkából. Eiyahoz jöttem.

Egy pillanatnyi csönd hallatszott. Hawkins a manot felé pillantott. Neyy felsóhajtott.

­– Ugye nincsenek Gurrick osztályú járőrnaszádjaik?

Neyy megrázta a fejét.

– Nincsenek, de ha gebasz van, szólnak a közeli Tezanoid bázisnak. Szerződésben állnak velük.

– Honnan tud… – fejezte volna be a mondatot, de Neyy egy haragos pillantása elhallgatta.

– A lényeg, hogy tudom.

Végighúzta a mutatóujját a képernyőn, mire megjelent a raktér képe. Alyssa továbbra is a felcsukott rámpa mellett hevert. Neyy közelebb hajolt, látta, hogy a lány mellkasa alig-alig mozgott.

– Szerintem jobb lesz, ha siettünk.

A Renegát balra kanyarodott a kanyon felett, a távolban feltűnt egy ovális asztreoid ütötte kráter.

– Leellenőriztük. Tovább mehetnek.

Ahogy közeledtek a mélyedéshez, a távolban feltűnt egy távoli, szűz óceán kékeszöld sávja, ami felett sötét szürke esőfelhők tornyosultak, arra várva, hogy mikor öntözzék meg esővel a szárazföldeket.

Neyy hamarosan kiszúrta a kráter közepén magasodó zöldessárga csúcsnélküli fémpiramist, ami körül hatalmas, egyenes törzsű fák nőttek, amelyeknek ezüst zöld lombja megcsillant a napfényben. Ahogy közeledtek, már láthatóvá vált a fémpiramis jobb oldalán lévő apró, zsúpfedeles épület, a mellette lévő nagyobb, téglalap alaprajzú komplexum. A kettő között egy tó terült el, amin egy zöld híd vezetett át. A leszállóhely kör alakú fém emelvénye a tó déli partján volt. Hawkins ide rakta le a hajót.

– Tudnivalók. Eyiah elég büszke. Okos manot, de imád beszélni az eredményeiről. Ha jót akartok, ne vágjatok közbe, mert azt utálja. Valamint ha meg is szólítjátok, akkor tisztelettel. Eyiah egy Déröreg, vagyis fehér a bundája. Tehát elég nagy kutya. – Hátranézett AT-ra. – A robot nem jöhet velünk, mivel a nagybátyám ki nem állhatja őket. A növényekre ne lépjetek rá, mert azért képes lenne titeket a Kogira savtengerébe meríteni, ugyan ez van a bogarakkal.

Hawkins felállt, majd elindult a hajó hátsó része felé.

– Jade, szólj Kolge-marnak. Mondd meg neki, hogy már kimehet a dokkba. Jövünk.

Neyy követte. Russel kitért az útjukból, leült a gömbkomputere elé, és folytatta a munkát.

– Tökfej, hogy megy az ötleted?

A hologramon megjelent egy új kódsor, majd beugrott a többi közé a fénylapon.

– Elméletileg bejöhet.

Trent bólintott.  AT felzárkózott mögéjük. Az ő feladata volt, hogy figyelje a kijáratot, ha esetleg a lány végezne velük, és megpróbálna feljutni. Hawkins leguggolt a fémfedél mellé, megfogta a tetején lévő fogantyút, majd rántott rajta, felnyitva azt.

Neyy mászott le először, utána Hawkins. A manot érezte, hogy a hátán feláll a szőr, az izmai ugrásra készen megfeszülnek. Az ujjaiba belehasított a fájdalom. A manot karmai elő akartak törni, hogy aztán belehasítsanak az ellenfél húsába.

A lány továbbra is eszméletlenül hevert. Neyy viszont úgy látta, hogy bármelyik pillanatban fel kellhet, nekik ronthat. Volt egy olyan érzése, hogy Alyssának nem jelentene ellenfelet.

Hawkins odalépett a lány mellé, majd a karjaiba vette a lányt. Neyy kifújta a levegőt, majd megnyomta a rakodó rámpát lenyitó gombot.

Csikordulás hallatszott, ahogy a hajó hasa két felé nyílt, majd ahogy a nehéz fémlemez egy halk csattanás kíséretében találkozott a landoló hely fémjével. Hawkins lesétált rajta.

A bolygó levegője friss volt. Neyy nem érezte benne a szokásos szennyező gázok mocskát.

– Miért ilyen ezüstösek a fák levelei? – kérdezte.

Neyy szinte törpének érezte magát a faóriások árnyékában. A törzsüket valami kígyószerű zöld kúszónövény nőtte be, amelyen kék-zöld virágok virítottak.

– Valami újfajta bevonat. Több energiát von ki a napfényből, így a növények nagyobbra nőnek. A kunyhó felé egy fehér, műanyaggal borított út vezetett. Elindultak rajta.

Neyy fél szemével a Hawkins karjaiban lévő lányt nézte. Csupán a haja billegett a szélben, és néha rándult meg a szemhéja. Valószínűleg álmodott.

Hirtelen trombitálást hozott magával a szél. Hawkins jobbra nézett, a fák között három, nagy karámot szúrt ki. A rácsok mögül különös állatok figyelték őket. Négy lábon álltak, vastag farkukat, a föld felett tartották. Kacsaszerű fejük hátsó részéből egy görbe fejdísz indult ki, és a nyak felett végződött.

–Parasaurolophusok – mondta Hawkins.

Neyy megvonta a vállát. A klónozás útján létrehozott dinoszauruszokat általában állatkertekben tartották, de bizonyos bolygókon a húsukért tartották őket, de a manotok előszeretettel használták őket a terraformált bolygók benépesítésére.

A parasaurolophusoktól balra egy nagyobb ketrec volt. A benne lévő teremtmény nem hasonlított a szomszédjaira. Két erős lábán állt, a kezei csökevényesek voltak. A hátán egy tüskesor húzódott végig, a farka végétől egészen gyíkszerű fejének hátsó részéig. A szájából kilógtak krokodilra emlékeztető fogai.

A dinoszaurusz éppen tehén méretű állatot falt fel. Bestiális erővel tépte a tetemet, hatalmas húscafatokat hasítva ki belőle.

– Érdekes a rokonod háziállata – mondta Hawkins.

Neyy megvonta a vállát.

– Eyiahnak elég érdekes hobbijai vannak.

Hawkins elvigyorodott.

– Jó láttam már olyat, hogy valaki egy velociraptort tart ölebnek, de hogy egy T-Rexet… Kicsit vad.

– Acrocanthosaurus – szólalt meg egy idős, lágy hang. Neyy megfordult. – A Tyrannosaurus idősebb korára dögevő lesz. Szükség volt egy olyan ragadozóra, aki egész életében aktív vadász. A Parasaurolophusok nagyon szaporák.

Eyiah állt mögöttük. A manot bundája sárgásfehér volt. A szeme vörös színben tündököltek. Kék mellényt viselt, a vállát pedig egy vörösesbarna köpeny takarta. Az albinó manot odalépett Neyyhez, és a fejére rakta a kezét, közben doromboláshoz és morgáshoz hasonló hangokat adott ki.

– Ki a lány? – kérdezte.

Neyy Hawkinsra pillantott.

– Segítened kell.

Hamar megérkeztek Eyiah kunyhójába. Két részre volt osztva belül. Volt egy lakóegység. Egy íróasztal, rajta egy gömbkomputer, egy priccs, és a sarokban egy elektromos sütő. A szoba közepén egy szőnyeg volt, rajta egy üres tállal.

A nagyobb szobában volt Eyiah laborja. A közepén egy vizsgálóasztal volt, a jobb oldali falnál pedig egy szekrény tele vegyszerekkel és vizsgálati eszközökkel.

– Rakd le oda – mutatott a vizsgálóasztalra Eyiah. Trent lefektette a lányt. – Szóval egy chipet raktak a lányba, amivel képesek uralni a képességeit. – A manot közelebb hajolt, szemügyre vette a lány nyakán lévő műtéti heget. – Figyelemreméltó. – Alyssa homlokára rakta a kezét. – Tüzel a homloka. Beindult az immunreakció. Azt mondtad, hogy a lány hatalmas erővel rendelkezik. – Nézett Neyyre. – Erős, de ez az erő pusztíthatja el.

Elő vett egy fecskendőt, és vért vett a lánytól. Hawkins előrelépett, de Neyy a vállára rakta a kezét, és megcsóválta a fejét. Hawkinsnak így ökölbe szorított kézzel kellett végig néznie, ahogy a fecskendő lassan megtelik a vörös folyadékkal. – Hol találtátok?

Neyy elkezdte elmondani a történetet. Nem hazudott Eyiahnak. Az apjának a testvére volt, őt pedig úgy nevelte fel mintha a saját fia lett volna, sőt a családból csak ő támogatta Neyy katonai pályáját.

– Megérte katonának elmenni, most itt vagy a Külűrben.

Eyiah odalépett egy vékony, henger alakú elemzőhöz, majd belerakta a vérmintát, és lenyomott pár gombot. Egy perc múlva meg lett az eredmény.

– Fajok közti DNS átvitel – állapította meg a fénylapon lévő feliratokból Eyiah. – Csodálatos, de még is félelmetes. Emberi munka… – Egy mozdulattal lesöpörte az adatokat a hologramról, majd megnyitott egy képfájlt. Emberi vörösvérsejtek voltak rajta, amik között apró, alaktalan fehér foltok úszkáltak. Fehérvérsejtek, ismerte fel őket.

– A számuk hamarosan eléri a maximumot és a szövetek ellen fordulnak..Különös. Eddig nem volt semmi baja?

Hawkins előrelépett, és jobban megnézte a képet. Eyiah felé fordult.

– Eddig normális volt. Sőt egy berregő savja rácseppent a kezére, rohadt gyorsan begyógyult. – A másik értetlenül nézett rá.

– Sav marta sérülései úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. A bal kezén.

Eyiah felemelte a lány bal kézfejét.

– Hm. Akkor már értem, valószínűleg a lány nyakában lévő chip irányítja az immunrendszert, ahogy a gyógyulási folyamatot. Arra tudok gondolni, hogy talán ez valami önmegsemmísitő parancs.

– De hogyan? – kérdezte Neyy.

Eyiah Neyyre pillantott. Jól ismerte ezt a nézést, még kölyökkorából, amikor Eyiah kiakarta oktatni az orvostudományról.

– Talán, hogy a chip olyan jeleket küld az agynak, ami miatt egy hormont kezd el termelni, amely gyorsabb osztódásra serkenti őket.

– És mit tehetünk?

Eyiah levett a fémasztalról egy orvosi szkennert, majd elhúzta a lány feje felett. Közben a holovetítő felett megjelent a lány koponyájának 3D-s mása, belül az aggyal. A középső részén egy ezüstös színű s alakban görbült vezeték sziluettje látszott, ami a végén három ágban folytatódott, és körbeölelte a középen lévő bab alakú szervet.

– Gond. Van egy beavatkozás. – Odasétált az üvegszekrényhez, kivett egy kék porral teli műanyagzacskót, három fiolát, amiben különféle folyadékok voltak és egy petrin csészét, mellé pedig egy doboznyi fecskendőtapaszt helyezett. – A lényege az, hogy az agyban zajló elektronikus folyamatokat felerősítjük. Ezt már csináltam.

A kémcsövek tartalmát beleöntötte a petrin csészébe, majd egy pálcával összekavarta, aztán beleszórta a kék port, majd fojtatta a kevergetést.

– Mit?

Kérdezte Hawkins, láthatólag elsápadt. Neyy már sejtette a választ.

– A kísérleteimnél. Emlékszel Neyy, amit tanítottam neked. Az agyról. Agy olyan, mint egy számítógép. – A pálcika belülről hozzá ütődött a petrin csésze üvegfalához. A koccanó hangok kísérteties háttérzenét adtak az idősebb manot monológjához. – Az idegsejtek ugyanúgy kommunikálnak egymással, mint a komputerek chipjei. Robotok vagyunk Neyy, robotok, amelyeket az univerzumot és az életet formáló folyamatok hoztak össze.

– Mit tervezel?

A pálca egyre lassabban mozgott, ahogy a folyadék gélé szilárdult. Eyiah óvatosan lerakta a keverőpálcát az asztalra, kivett a dobozból egy fecskendőtapaszt, majd mellé egy fülpiszkálót. Belemártotta a  végén lévő vattát  a gélbe, majd rákente a fehér, négyzet alakú textildarab belső oldalán terpeszkedő zöldes négyzetre..

– Amikor a kísérleteimet végeztem, akkor rájöttem, hogy lehet stimulálni az agyban lévő elektromos folyamatokat. – A tapasz megduzzadt, ahogy magába itt az anyagot. Eyiah felkapta, majd elindult a lány felé, Neyy elé állt. - Ha itt képesek leszünk az agy elektromos hullámait úgy stimulálni, hogy elérjenek egy szintet, akkor képesek lesznek müködésképtelené tenni a chipet, megszüntetve az agyal fent álló kapcsolatot.

– Igen, és a felük meghalt, a másik részük pedig megörült. Nem fogod ezzel a lányal, is ezt tenni.

Kintről ordítás hallatszott, a ketrecben lévő őshüllő éhes lehetett.

– Neyy, állj félre az útból.

Eyiah ránézett, majd megrázta a fejét.

– El az útból, vagy a lány meghal.

– Nem tudsz valami mást csinálni? Csak ezt az agystimuláló maszlagot?

– Tudok mást is, mondjuk, hogy a lányt a saját immunrendszere falja fel, de ha ezt akarjátok, akkor jó. Legyen.

Neyy Alyssára pillantott. Elismerte, hidegen hagyta volna, hogy ha a lány meghal. Rájött, hogy ezt az egész szart, csak azért vállalta be, mert Hawkins ebbe a helyzetbe került.

– Engem nem érdekel.

A csönd megült köztük, csupán a kintről érkező madárcsiripelés és a parasaurolophusok bőgése törte meg néha.

– Tudna ez segíteni?

Hawkins hangja úgy hasított bele a levegőbe, mint a kés pengéje a húsba.

Neyy és Eyiah egyszerre nézett a férfira. Trent ott állt, ökölbe szorított kézzel, a szemeiben tehetetlen düh csillogott.

 Eyiah bólintott.

– Akkor csinálja.

– Hawkins, ha meghal, akkor lehet, hogy téged is magával ránt.

A férfi felsóhajtott.

– Most kiderül, hogy ez az ötlet a 70% vagy 30.

A manot óvatosan félresimította a lány haját, a nyakról, majd kitapíntotta a nyaki ütőeret. Miután megtalálta, ráhelyezte a tapaszt, majd a hüvelykujjával a bőrre ragasztotta, aztán távolabb állt.

– Ha tényleg olyan tehetséges telepata, ahogy mondtátok, akkor képes lesz irányítani.

Újra csend borult a laborra. A lány nem mozdult.

Neyy odalépett, megnézte a lány arcát, ekkor vette észre, hogy Alyssa szemhéja mozogni kezd, jelezve, hogy álmodik.

Neyy, Hawkinsra pillantott.

Hirtelen nyögés hangzott fel, Alyssa teste C alakban megfeszült, a szemei felpattantak.

– Én uralom ezt a lényt!

A manot a fejéhez kapott, mintha az agyára rávertek volna egy kalapáccsal. Neyy térdre esett, a világra sötétség borult.

Neyy megtántorodott, ahogy lenézett a sötét szakadék mélyére. Sikerült kivennie az alján lévő éles sziklákat, embernyi méretű repedéseket, és a belőlük kiáramló fekete füstöt. A szemközti oldalon két alakot látott. Az egyikben felismerte Hawkinsot, a másik pedig…

Azon kapta magát, hogy szemtől szemben volt a dologgal. Az egy emberi alak, fém alkatrészekből összehegesztett szobrának tűnt. De az ezüstös arcvonásokban valami ismerőset pillantott meg. A lány volt az. Körülötte pedig apró fényvillanások táncoltak.

A lány felemelte a bal kezét, ujjainak végén hegyes fémkarmok csillogtak, és lecsapott. Neyy érezte a húsába maró vas hidegjét, és az általa okozott fájdalmat. Felordított.

Hawkins hangján tette ezt.

Neyyben ekkor tudatosult. Hawkins érzései, gondolatai és emlékei olyan erősen éltek most benne, mintha csak a sajátjai lettek volna.

Tudta, hogy Hawkins is így van vele. Neyy tudta, hogy Hawkins nem tud a lánnyal harcolni, de ő felülkerekedhet rajta.

Alyssa jobb keze újra felé lendült. Hawkins felemelte a kezét, és elkapta a lány alkarját. A géplény felsikított, a szemei lángoltak.

Hawkins helyén Neyy állt ott. A manot felordított, aztán ellökte a lányt. Alyssa hirtelen megállt a levegőbe, majd végignézett Neyy-Hawkinson.

Neyy újra eltűnt, és Hawkins lett belőle.

– Nyomd el a manotot benned – hallatszott a recsegős fémhang. – Nem fogod újra végignézni, ahogy elpusztulok.

Hawkinsnak eszébe jutott, a kórház a Flynnen. Az ágyon fekvő lány, akinek az arca már piros volt a láztól, a homlokán verejték csillogott.

– Hawkins, ez nem ő – Neyy hangja erőtlen suttogás volt. A férfi már kezdett behódolni neki.

– Te az enyém vagy… Felébredsz, és elkéred attól a szánalmas öregtől az ellenszert. Tudom, hogy van neki, olvastam az elméjében.

– Hawkins… – Neyy hangja halk volt és rekedt. Alig hallható. Tudta, hogy mi lesz ezután, a lány ha felébred, akkor végez Eyihával, majd velük, aztán meg se áll a Renegátért.

– Meg kell védenem, ő egy gyenge...

Neyy lelke lángolni kezdett, a következő pillanatban ordítani akart. Ordítani, hogy Hawkins meghallja, hogy áthatoljon a gonosz bűbájon, amit ez a gépi elme hozott létre, ami most még erősebben láncok között tartotta a barátja elméjét.

Csak egy kiáltás, csak ki kell eresztenie a hangját… De a tudatát láncok tartották vissza, ugyan azok, amik a Hawkinsét is.

Egy tudat voltak, így a korlátaik is egyek. A lány agya kapcsolatba lépett az övékével, egybe kovácsolta őket. Ha képes lenne egy kis időre kidobni magát Hawkinsból…

Vagy Hawkinst magából.

A lány felállt, felszökkent a levegőbe, közben fülrepesztően felsikított, a karmaival Hawkins felé csapott. Neyy hátralépett, de Hawkins nem. A manot megérezte a karmokból eredő mentális fájdalmat. Neyy felüvöltött, de ekkor megérezte. Elszakadt egy lánc. Az amely őt és Hawkinst összekötötte.

Újra egymás mellett álltak.

Neyy továbbra is érzékelte barátja gondolatait, sőt talán beszélni is tudtak.

A manot ekkor már tudta mit kell tennie, mintha ezzel a tudással született volna, de tudta, hogy csak most kaphatta.

Hawkins, gondolj Aileenre.

Trent, Neyy felé pillantott.

Hogy mi?

Csak gondolj rá…

Hawkins egy villanással eltűnt, Neyy szembenézett a fémből összerakott rémálommal.

– Ott van – suttogta. – Mi a tervetek?

Hawkins egy folyosón volt. A falait csempék borították, a mennyezeti világítótest zöldes fénybe borította. Két oldalán fehér, fémajtók. A férfi elindult.

Neyy látta ezt, mintha csak ott lett volna.

Talán ott is volt.

– Miért mondanám el? Oda a meglepetés…

A géplány előre lépett.

Hawkins futni kezdett. Végig a folyosón, végül megtalálta az ajtót. Megállt előtte, azon volt, hogy kinyújtsa a kezét, lehajtsa a kilincset, de megállt. Nem akarta tudni, hogy mi van a kórterembe.

Neyy becsukta a szemeit, ahogy Alyssa megindult előre, körülötte a fényvillanások egyre gyakoribbak lettek.

– Úgy látom dühös lett valaki.

Hawkins továbbra is vacillált.

Hawkins, nyiss be, és hozd ki azt, ami ott van…

A férfi végül lenyomta a kilincset, és berontott az üres kórterembe. A helyiség sarkában Alyssa kuporgott, felnézett Hawkinsra. A szemeiben félelem bujkált, de felcsillant bennük a remény.

Trent kinyújtotta a kezét, mire a lány megfogta…

Alyssa alkatrészekből összefércelt hasonmása ekkor érte el Neyyt. A nem létező levegő ózontól bűzlött, ahogy a lény belemart a manot arcába. Neyy ekkor nyitotta ki a szemét…

A rémálomba illő figurát, már villámok ölelték körül. A testéről egyre nagyobb darabok hullottak le, hogy végül leesve a sziklákra semmivé olvadjanak. A szemei egyre halványabban égtek.

Neyy hátrasandított. Meglátta Hawkinst és a lányt a hátuknál.

Alyssa kinyújtotta felé a karját. Már csak a bal volt meg, az arcából is csupán a homloka és a bal szeme lebegett a semmibe, de ezek is mintha elvesztették volna a formájukat.

– Jogom van létezni, ez a test az enyém.

Egy villám lecsapott a rémálombeli bestia vállára, semmivé változtatva azt.

Neyy ekkor érezte meg magában. A láncai leszakadtak, a tudata lángolt, ahogy belenézett a vörösen izzó egyetlen gépszembe.

– Nem vagy élő, így nem halhatsz meg…

Ez a egy parazita volt, és általában a parazitákat gyorsan elpusztítja a test védekező rendszere.

– Manot, állítsd meg.

– Nem tudom.

Neyy eddig várt az ordítással. A hang az álombeli szürke égig száguldott, betöltötte a hely minden sarkát. Válasz rá a villámok dördülése volt, az egyik belecsapott a fémlény maradványaiba.

Testetlen sikoly hallatszott, majd fület repesztő robaj, ahogy a helyén egy tűzgolyó kezdett el növekedni, ami hamarosan átváltozott egy meghatározhatatlan színű felhővé, ami mindent beborított. Hawkins és Alyssa eltűntek Neyy háta mögül, a manot pedig a távolba meredt. Mintha egy pillanatra…

Egy térképet látott maga előtt, de csillagok, bolygók és más kozmikus tárgyak helyett, helyek, időpontok és személyek voltak rajta. Alyssát és egy zöldbőrű larnt felismert, de látott másokat is. Akik furcsán ismerősek voltak.

A térkép közepén pedig kékszínű, kígyóra hasonlító lények álltak, akik négy karjukat széttárták, náluk futottak össze a szállak.

Vörös szemeikben céltudatosság csillogott. A felhő elborította a látványt, úgy eltűnt mintha soha nem létezett volna.

Neyy szeme felpattant, érezte, ahogy egy edény széle koccan neki a fogaihoz, majd a torkán valami keserű főzet nyomul le a gyomráig.

A manot felköhögött.

– Kiskorodban sem tudtad meginni, úgy látszik nem nőttél fel. Igyad, kell a folyadék!

Eyiah hangja volt. Neyy nem tehetett mást mint hogy kiigya.

– A lány?

Hawkins a lány ágya mellett állt. Alyssa ernyedt teste nyugodott az ölében. A férfi elmosolyodott.

– Jobban van.

A manot feltápászkodott. A feje irtózatosan hasogatott.

–  Hawkins, mielőtt bele mennél egy ilyenbe szóljál.

Eyiah megállt Neyyel szemben. A kezében egy kommunikátort tartott

– Jobb lenne, hogy ha az erőltetett emberi humort máskorra tartogatnád. Egy hajó van a rendszerbe, Domíniumi engedélykódot sugároz. Valami szökevényeket keresnek… Mibe keveredtél Neyy?

Neyy és Hawkins egymásra néztek.

– Megmenekültünk, mi?

 

 A Renegát a Beragwna nevű vörös hold felett lebegett, megbújva egy óriási szállítóhajó hasa alatt. Hawkins megnézte a képernyőt. Fél órájuk volt mire a szállítóhajó ugrott a rendszerből, Hawkins végignézte a képernyőn lévő koordinátákat.

Egy gombnyomással betűrendbe rendezte a bolygók neveit, majd megérintette a képernyőn a Vyrlax nevét. A felírat hirtelen előrébb ugrott.

Hawkins felsóhajtott.

A Vyrlaxra kellett volna menni, megszerezni a berríliumrúdakat, majd újra szabadnak lenni.

Volt itt egy gond…

Hawkins a vezérlő ajtaja felé pillantott, majd lesütötte a szemét.

Alyssa.

Ha sikerül Kolge-martól megszabadulnia, a lány akkor még mindig béklyóban fogja tartani Trent Hawkins elméjét, és itt volt a másik baj.

Hawkins beleöklözött a műszerfalba…

Miért hasonlított a lány, az ő egykori szerelmére? A sors milyen szemét húzása volt ez?

 Trent felállt, kihúzta magát, és elindult a központi helyiség felé.

A lány beteg volt, sőt talán haldoklott, de nem tudni, hogy miért?

Hawkins számára fontos volt, hogy a lány meggyógyuljon és életbe maradjon, és hogy miért? Talán mert erre programozták.

Igen, programozták.

A lány átprogramozta…

Belenyúlt az agyába, átírt pár dolgot, nem vette el a férfi énjét, nem csinált belőle egy zombit, de elérte, hogy az élete árán is megvédje őt.

Hawkins átsétált az ebédlőn. Russel az asztalnál ült, és egy holografikus képen dolgozott, amely Venta-tyr palotáját ábrázolta.

– Haladsz?

Russel felnézett, majd bólintott.

– Ha a Vyrlaxra érünk, jó lenne a biztonsági rendszert irányító operációs rendszer típusa.

Hawkins megállt, ránézett a srácra. Legalább ő végezte a munkáját.

– Minek az neked?

– Van egy ötletem, mi lenne ha helyettesítenénk a rendszert egy hasonlóra, csak ezt én írtam.

– Ezt majd Kolginak mondd el.

Steven bólintott.

– Azt vettem alap…

Hawkins egy pillantással a fiúba fojtotta a szót.

– Oké főnök, vissza a munkához.

Trent lemászott a raktérbe vezető létrán. Minden létrafok hideg volt, és szinte a bőrébe mart.

A másik dolog pedig, hogy mióta találkozott Alyssával, azóta minden emléke feltört Aileenről. A lánnyal eltöltött minden pillanat emléke, amiket próbált elhomályosítani, úgy vágott bele a lelkébe, mint egy kés pengéje.

Leért a raktérbe, végigsétált a polcok között, az út végén ott volt a lány, aki egy rögtönzött, zsákokból összerakott ágyon hevert. Mellette Neyy ült, és egy vizes ruhát nyomott Alyssa homlokára. Erica egy ládán ült, és maga elé nézett, mellette pedig AT strázsált.

Hawkins úgy pillantott a lányra, mint valami egzotikus ragadozóra.

Az arcvonásai, a haja…

Trent leguggolt mellé, majd félresöpört a homlokáról egy vörös tincset.

– Hasonlít rá – suttogta.

Erica ránézett Neyyre, a manot bólintott.

– Kire?

Hawkins nem akart válaszolni, de a legnagyobb meglepetésére a szája megmozdult, szavakat kezdett el formálni.

– Volt egy lány még a Flynnen. Jártunk, úgy nézett ki, hogy vele fogom leélni az életem… – elcsuklott a hangja, nyelt egyet. – De tíz évvel ezelőtt lezuhant egy hajó, Aldrin város közelében. Soha nem derült ki, hogy kik utaztak rajta vagy miért, annyit lehetett tudni, hogy Aldrin a lezuhanás után két nappal már fertőzött volt, utána már az egész bolygó.

És Aileen. Tette hozzá magában.

Ott volt, látta, ahogy a lány haldoklik, végül pedig neki kellett eltemetnie. Nem akarta látni, ahogy elégetik. A sors fintora az volt, hogy az emberi lakosság egy százaléka immunis volt a kórokozója, és Hawkins is pont ide tartozott. Utána már nem volt maradása a bolygón, elment onnan.

– Sajnálom – mondta Erica.

Hawkins bólintott. Mély levegőt vett. Utálta magát gyengének mutatni. Ő Hawkins volt, a Külűr egyik legdörzsöltebb szerencsevadásza.

– Ne rólam dumáljunk, inkább a grófnőről – A fejével a lány felé bökött. – Hogy van?

Neyy mintha mi se történt volna válaszolt.

– Az immunreakció gátló használt, de a szervezete hozzá fog szokni.

Trent közelebb hajolt a lányhoz, mikor észrevette, hogy Erica őt nézi, inkább felállt, majd hátat fordított a többieknek, megdörzsölte az állát.

– És már nem lesz hatása?

– Igen – válaszolta Neyy. – A lány meg fog halni, az immunrendszere erősebb, mint egy normális embernél. Valószínűleg most fordult a jeladó ellen. Az immunreakció erősebb lesz.

AT közelebb ment a lányhoz, jobban megnézte. Hawkins megfordult, és zsebre dugott kézzel figyelte a robotot.

– Na, mi az?

Hátborzongató volt a látvány, a robot valószínűleg az emberi szem számára láthatatlan spektrumban vizsgálta a lányt.

– Kijelentés: Nem érzékelek semmilyen kibernetikus beültetést. A csontjai és az izomzata erősebbek, mint egy normális, humán szervesé. A nyakizomzatában egy szilicium alapú félvezető lapkát helyeztek…

– Nyomkövető – mondta Neyy és Hawkins egyszerre. AT felnézett, majd zavarba ejtően emberi módon megrázta a fejét.

– Kijelentés: Annál bonyolultabb. Az áramkör rajzolata 99. 56 százalékban hasonlít az én központi processzoromra, egy sínpár indul ki belőle, amely rákapcsolódik a talamuszra.

Erica a tenyerére támasztotta a fejét, majd felsóhajtott.

– Ki csinálhat ilyen beteg dolgot.

– Kijelentés: A talamusz jól fejlett, az orvosi adatbankom szerint nagyobb, mint egy normális emberi lényé.

Hawkins leguggolt, a fejéhez kapott. A homloka mögött szúró érzés tört elő, azzal a veszéllyel fenyegetve, hogy pokoli fájdalommá terebélyesedhet.

– Egyszer azt olvastam, hogy ez a valami felelős a gondolatolvasásért.

Neyy töprengve nézte a lányt. A kezei ökölbe szorultak, a szőr a hátán felmeredt. Hawkins tudta, hogy a barátja mit érez.

– Valaki átalakította a lány génjeit. Olyan képességeket hozott elő benne, amiket a népetek már legalább 6 millió évvel ezelőtt elnyomott magában, majd beleoperált egy ilyen fémdarabot, rákapcsolta az agyára, hogy irányítani tudja... Ez a dolog ellent mondd a természetnek.

Hawkins felállt, lesütötte a szemét.

– És most mit csinálunk?

Alyssa szemei hirtelen felpattantak. Egyszerre fordultak oda.

– Fáj – mondta a lány. A hangja halk volt, de a rakterekt megülő kísérteties csendben jól érthető volt. Eddig hideg hangjába sírás vegyült, a szeme sarkából megindult egy könnycsepp, vízszínű nyomvonalat hagyva a bal arcán. – Nincs itt. Alszik, meg fog halni. Érzem…

– Ki?

Hawkins tekintete a lány nyakára tévedt. Ahol a halvány sebhely éktelenkedett.

– Kijelentés: Ez a legfigyelemreméltóbb és legaggasztóbb dolog, amit csak eltároltam a vizuális memóriámba. A szerves és szervetlen élet hibridje.

– Egy kicseszett kiborg– a hangjában gyűlölet helyett félelem bujkált.

Hawkins összerakta magában a tényeket. A lány érzelemmentes, gépies viselkedése…

A chip egyfajta komputerizált parazitaként irányította a lányt.

Csend ereszkedett újra a raktérre, az egyetlen hangot a hajtóművek halk duruzsolása adta.

Hawkins énje tudta, ahogy a lányt hallgatta, hogy most zsarolhatja. Megpróbálhatja rávenni arra, hogy visszaváltoztassa önmagává.

Kinyitotta volna a száját, de a szó benne ragadt. A lány elesett volt, pont úgy…

A büdös picsába…

– Ha kiszedjük belőled azt az izét, akkor leszállsz Hawkinsról? – törte meg Erica.

A lány becsukta a szemét.

– Tudd már róla. Ha visszatér, akkor megbün…

Erica felállt, a kezei ökölbe szorultak, az arcvonásai megfeszültek.

– Hawkins a barátom, olyan mintha a bátyám lenne. Talán ki tudjuk belőled szedni! Ha kiszedjük, visszaváltoztatod? Kimászol a fejéből?

A lány becsukta a szemét. Egy pillanatig mozdulatlan volt, majd erőtlenül bólintott.

Hawkins meglepetten nézett a lányra.

Neyy csak ennyit mondott.

– Hogy akarod ezt kivitelezni?

Erica úgy nézett a többiekre, mint akit most kaptak rajta, hogy bombát csinál.

– Én?

Neyy és Hawkins egyszerre bólintottak. Erica már épp megszólalt volna, de elakadt a szava. Alyssa felnyögött, a teste megfeszült. A lány felült, de a tekintette újra céltudatos lett. Hawkins felé nézett, felállt. Az arcáról csak egy érzelmet tudott leolvasni.

A megvetést.

­– Trent Hawkins. Elárultál.

Elindult a férfi felé, Neyy eliramodott, hogy Alyssa elé ugorjon, de AT gyorsabb volt. A lány felé ütött bal karjával, de az a alkarjával hárította az ütést, félrelökte azt. A robot a lány hasa felé vágott, de a lány kivédte a csapást, de nem vette észre, hogy AT egészen mást tervez.

A harci robot felugrott a levegőbe, majd megindított egy páros rúgást a lány mellkasa felé. Alyssa egy hátraszaltóval kikerült a robot madárszerű lábainak hatóköréből.

A gép bukfencet vetett a levegőben, páros lábbal földet ért, majd villámgyorsan megpördült a tengelye körül, és Hawkinsék után eredt.

Ők ekkor már végigrohantak a polcok között, és a létrán másztak fel. Hawkinsnak ekkor jutott eszébe, hogy a fegyvere ott van az oldaltáskájába.

Akár használhatta is volna…

Megrázta a fejét, majd felemelte a bal kezét, és félretolta a lejáratot fedő fémkorongot. Majd egy szökkenéssel kiért, kihúzta Ericát. Neyy és AT maguk jöttek ki. Ekkor bosszúszomjas, szinte gépies sikoly hallatszott.

Hawkins visszarúgta a helyére a fedőt, majd villámgyorsan aktiválta a vákuumos tapadózárat.

Trent ekkor nézett fel, meglátta Russelt. A srác az asztal előtt állt, hullasápadt volt a félelemtől.

– NYISD FEL HEKATET! INDÍTSD EL ARTEMISZT! ÖLD MEG IKARUSZT!

Russel összerezzent Alyssa szavaitól.

Hawkins megszédült, egy láthatatlan kar nyúlt az agyába, tapogatózott, majd teljes erejéből megragadta Hawkins tudatát. Trent térdre esett, és felnyögött.

A láthatatlan marok összeszorult a férfi fejének belsejében. Hawkins felköhögött, nem volt levegő a tüdejében, hiába kapkodott, ott volt körülötte az éltető légkör, és egyszerűen nem tudta belélegezni. Felköhögött, de az éltető gázkeveréket akkor sem tudta belélegezni.

– Hawkins. – Sikoltotta Erica.

A férfi felhörgött, a következő pillanatban lehunyta a szemét, és elmerült a sötétségben.

Nem volt öntudatánál, a szemei nem voltak nyitva, a teste részei nem voltak ott. Hawkins elképzelte őket, ahogy azt a lényt is, aki most a torkát szorongatta.

Alyssa volt, de a testét ezüstszínű fém alkatrészek alkották, a haja helyén drótok voltak, a szemei pedig a semmibe meredő lencsék. Hegyes, vasujjai belevájódtak a férfi torkába, egyre beljebb hatoltak, ahogy a lény fokozta a szorítást.

De nem fulladt, egyszerűen tudomásul vette, hogy neki annyi…

– Véghez kell vinnem a küldetésem. – Nem emberi hang volt ez. A fémen megcsikorduló fém harsogása. – Értékes voltál, ameddig nem akartál ellenem fordulni.

– Megmentettelek a Shiwán – nyögte ki Hawkins.

– Thades Prabigat egy eszköz volt, majd feleslegesé vált, ahogy te is. Akadályozod a küldetésem végrehajtását.

– Akkor ölj meg, gyerünk!

A lény felmorrant… Hawkins felnyögött. Nem hitte el, hogy ezt mondta.

– Felesleges vagy.

Trent behunyta a szemét. Vajon mi lesz ezek után? Megfog állni a szíve, a lány elpusztítja egy gondolattal. Remélte, hogy…

Újra a kórházban volt. Egy folyosón. A falakon lévő fehér csempéket, zöldre festette a mennyezeti lámpák fénye. Hawkinsal szemben egy lány állt. A férfi előre lépett.

Aileen volt az. A lány semmit nem változott. Vörös haja a vállaira omlott. Telt ajkain még mindig mosoly bújkált.

Ahogy jobban megnézte, akkor vette észre a macskaszerű arcvonásokat.

 Alyssa volt. A lány elmosolyodott.

– Még találkozunk, Trent Hawkins.

A levegő behatolt a tüdejébe. Kinyitotta a szemét, felült, de egy erős marok visszanyomta.

– Szerintem pihenj.

Mondta Neyy.

Erica leguggolt Hawkins mellé. A szemei vörösek voltak. Trent nyelt egyet, majd felszusszant.

– Nyugi, jól vagyok.

A lány elmosolyodott, majd újra elpityeredett. Russel az egyik széken ült és meredten nézte Hawkinst.

– Mi történt?

Russel megszólalt.

–  Rá…rá… – A fiú megtörölte a homlokát–, rájöttem, hogy amiket Alyssa kiabált azok programállományok. Feltörtem a nyakába lévő chipet, majd megnyitottam az állományokat. Kikapcsoltam azokat, amik ezt a hókuszpókuszt irányítják nála.

– Bazd meg– nyögte ki Hawkins. Lassan feltápászkodott, a szíve még mindig hevesen vert. Ilyen közel még nem járt a halálhoz. – Kétszeresen tartozom neked.

– Áhh nem tartozol…

Elvigyorodott a fiú válaszára.

– Oké. Utálok tartozni.

Elindult a pilótafülke felé.

– Erica, hogy akarod kiszedni Alyssából azt a chipet?

– Mondtam, hogy az egy ötlet volt – válaszolta a lány, felzárkózott Hawkins mögé.

Hawkins ledobta magát az ülésbe, beszíjazta magát. A teherszállító már rég eltűnt felettük. Hawkins kinézett a pilótafülke ablakán.

Kényelmetlen érzés volt, mintha csak védtelenül maradt volna egy nagy ragadozó cserkésző tekintete előtt.

– Nekem viszont lenne egy másik ötletem – mondta Neyy, lerakta magát a székbe, leütött pár gombot a képernyőn, ezzel lehívva a környező rendszerek térképét.

– Kétrendszernyire van tőlünk a Nanaboosh bolygó.

– Az a manotoké – kontrázott rá Russel.

Hawkins már erősnek érezte magát, hogy a srác felé forduljon, és egy pillantással letorkolja.

– Azt kellett volna mondani, hogy tartozol nekem.

Neyy a képernyő felé fordult, amin megjelent a raktérbe szerelt kamerák képe. Látszott ahogy lány vert kutyaként settenkedik vissza a raktér sarkába, leguggolt, majd visszasüllyedt az álomba. – Mi van a Nanabooshal?

Neyy folytatta a történetet.

– Eiyah. Egy manot tudós. Eltanácsolták a tanácsból, mert a scilucákon bizonyos genetikai kísérletet végzett.

– Mindig ezt csináljátok.

Neyy felhorkant.

– Ezt csinálják. Én csak egyszerű katona voltam, míg nem találkoztam vele. És azt nem csinálják, hogy más fajoknak az intelligenciáját művi úton növelik. Kicsi nagy port kavart az egész, átrakták a terraformálokhoz. A Nanabooshra.

– Honnan tudod ezt? – kérdezte óvatosan Erica.

Neyy lesütötte a szemét, bűnbánóan megszólalt.

– Mert közte voltam azoknak a bíráknak, akik megbüntették.

Erica tátott szájjal bámult Neyyre, majd Russelre.

– És hogy… kérdezte Steven.

– Dehogy, fafej! A falkám tagja, azt akarta, hogy járjak a Genetikai Akadémiára, de én inkább a hadsereget választottam. Az utolsó levelét nekem arról a bolygóról küldte.

– És tudna segíteni? – kérdezte türelmetlenül Trent.

Neyy megvonta a vállát.

– Figyelj, a másik kutatási területe a kiborgok voltak. Talán tudna segíteni.

Trent kikereste a Nanaboosh koordinátáit, majd utasította a komputert, hogy számolja ki az ugrást, és elmosolyodott.

Hamarosan vége ennek a rémálomnak.

A Renegát egy fényes gömbé változott, majd üstökösként suhant ki az ismert űrből.

 Akhas arra a dologra készült, amit a legjobban gyűlölt. Várni a prédára.

A larn nem volt türelmetlen. Nem tett volna jót az üzletnek. A Napárnyék miután egy villanás kíséretében kilépett a Vyrlax feletti űrbe, átsuhant a bolygót körbe vevő orbitális bólyákon, amik regisztrálták, hogy látogató érkezett a rendszerbe.

A felszínen most valószínűleg légvédelmi ágyuk fordultak felé. A hajó kommunikátora felcsipogott

– Közölje a szándékát és hogy honnan jött.

Akhas azonnal felismerte a hang sziszegő-vontatott stílusából, hogy egy vr’a vonja kérdőre.

–  Avox-rhullal akarok beszélni.

– Azonosítsa magát.

– Avox-rhull egy régi jó barátja vagyok.

Egy pillanatig csönd volt a vonal másik végén.

– Azonosítsa magát.

– A Nagy Zöld, akar beszélni a Kicsi Gazdag Zölddel.

– Nem tudom miről beszél.

Akhas felsóhajtott.

Átkozott vr’ak és a paranoiájuk. Tudta, hogy a kikötői őr továbbította Avoxnak az üzenetet.

Valószínűleg azt hiszi, hogy meg akarja zsarolni a múltkori ügy miatt. A fejvadász megrázta a fejét, hosszú pályafutása során megtanulta bizonyos fajok pszichológiáját. A vr’ak nem szívesen adták ki a titkaikat és csak azokat avatták be a kultúrájukba, akiket szerintük érdemes volt.

– Vr’de ot’vr mri’o (Talán tudunk beszélni).

A vr’ak nyelve titkos volt a külvilágiaknak. A faj egyedei csak egymás között kommunikáltak ezen a nyelven. Más fajok egyedeinek társaságában egyszerűen emberül vagy devliaiul beszéltek.

Csupán pár lényt avattak be ennek a vontatott és reszelős beszéd rejtelmeibe. Akhas csak pár szót értett belőle, ezeket is csak úgy, hogy pár éve találkozott egy csempészel, aki egy vr’a bizalmasa volt. Pár esteli whiskey rávette a fickót, hogy gyors nyelvleckébe részesítse a fejvadászt.

– K’riii thane mri’o? (Ki akar beszélni?)

Jött egy sokkal ércesebb vr’a hang a kommunikátorból.

– Tr’ne chr’wi (Egy barát)

Akhas hangszálai már szinte fájtak az elnyújtott szavak kimondásától, valamint ezzel ki is merítette a szókincsét ezen a nyelven.

-- Beszélnem kell veled.

Akhas elmosolyodott, aztán ledöntötte a hajó orrát, és elindult a Vyrlax barnás-zöld színű gömbje felé. A hajójával átrepült a felső légkörben lévő fátyolfelhőzeten, hamarosan jól kivehetővé vált az egész bolygót beborító esőerdő, amiből szürkésfehér köd szállt fel, a távolban pedig hatalmas hegyek magasodtak, a lábuknál volt Vr’tinna városa. Mint minden város a Vyrlaxon ez is inkább a vr’ak hatalmas palotáiból, és az azok köré épített kisebb kiszolgáló épületekből állt. A település egy édesvizű tó északi partján feküdt.

A Napárnyék műszerei felsípoltak, ahogy regisztrálták a hajó mellé suhanó két vadászgépet. Akhas egyből azonosította őket, a buborékalapú pilótafülkéről, és az előreívelő, sarló alakú szárnyaikról.

Chosta járőrhajók.

Jobbra fordultak, Akhas is így tett.

A járőrhajók kétszer kisebbek voltak a Napárnyéknál, a szárnyaik tövében lévő gépágyuk pedig semmi veszélyt nem jelentettek a módosított sportjachtra. Azonban érdemes volt hagyni, hogy a leszállóhelyre kísérjék Akhast, lévén, hogy a vr’aknak ennél nagyobb és erősebb játékszereik is voltak.

Ezekkel nem akart összeakaszkodni.

A leszállóhely kapujában már várták.

Akhas lerakta a Napárnyékot, majd leeresztette a rámpát. Avox-rhull még vr’a mértékkel is kicsinek volt mondható. Vörös tunikát hordott, amit arany gyöngyök díszítettek. Vállát kék, ezüst foltokkal borított palást takarta.

A hátánál hat vr’a testőr állt. Ezek Akhas derekáig érhettek. Ezüst testpáncélt viseltek. Rovarfejre emlékeztető sisak, lemezes mellvért és fekete alsóruha. A kezükben alkarnyi méretű gázvetőket tartottak.

Akhas lesétált a rámpán.

Avox megrázta a fejét, majd megszólalt.

– Volt pofád ide jönni? Még több pénzt akarsz?

– Nem pénzt, segítséget.

A vr’a odabiccentetett a testőreinek, azok egyszerre fogták Akhasra a fegyverüket.

– Milyen segítség kellhet egy larnak? – kérdezte gúnyosan.

– Milyen segítség kellene egy gyilkosnak?

Avox felhorkantott, aztán odaszólt a testőreinek.

– Menjetek. Majd szólok. ha szükségem lesz rátok.

A harcosok lehajtották a fegyvereiket, majd elmentek.

– Ennyire nem bízol bennük?

– Vagyontalan kezdő vagy lecsúszott senkik, bármit megtennének, hogy eláruljanak a Döntéshozók Bizottságának, majd a vérdíjból címet vásároljanak maguknak.

Akhas bólintott. Avox közben elővett a belső zsebéből egy kis krómozott pipát, a szájába vette, majd egy tubákból zöld, faforgácsra hasonlító anyagot tömött bele, aztán meggyújtotta. A levegőt pillanatok alatt megtöltötte a csípős, hányingert keltő szag. Akhas egy lépést hátrált. Avox bizonyos undorító szokásairól egyszerűen nem bírt leszokni.

– Egy bizonyos Kolge-mar nevű vr’a-ról szeretnék információt.

Avox felnézett a larnra.

– Ismerem. A K’ghu’r klán sarja. Egyszer elnyert tőlem 500 garanori szivárványkristályt egy dibulirversenyen, és utána még azt is mondta rám, hogy olyan magas a vagyonom, mint amilyen kicsi vagyok. Megtudnám fojtani ezért. Mire vagy kiváncsi?

– Mostanában mit csinál ez a Kolge-mar?

Avox elvette a pipa szárát a szájától, letüdőzte a füstöt, majd karikákat eregetett a száján keresztül.

– Mi vr’ak a számotokra elég titkolódzónak tűnhetünk, de hidd el, hogy köztünk úgy terjed a pletyka, mint kiszáradt mezőn a gyufa lángja. – A vr’a ravaszul hunyorgott. – Mi dolgod van vele?

Akhas lenézett a vr’ara, örömmel látta, hogy a lény inkább elfordítja a tekintetét.

– Nem vele, hanem az egyik alkalmazottjával.

– Értem – mondta, ekkor vette észre a vállán lévő nagy sárga-piros sáskaszerű rovart. Odatartotta a bal mutatóujját, mire a bogár rámászott. Avox tovább méregette a bogarat. – Gondolom nem akarod őt is úgy felrobbantani, mint szegény Choris-rhullt. Hidd el hogy azt már nem tudnánk olyan jól elkendőzni.

– Az embernél van valami, amire nekem van szükségem.

– Hmmm – Avox hirtelen a szájába lökte a bogarat. A következő pillanatban ropogó hang hallatszott, ahogy a lény tű éles fogai áttörték a kitinpáncélt. – Elmondom neked, de csak egy feltétellel. Továbbra is megőrzöd a titkom.

 – Ebbe a szakmában fontos a diszkréció, valamint jól megfizettél, hülye lennék, hogy ha hagynám, hogy a tűzbe dobják a legtelibb pénzeszsákot. – Akhas már meg akarta kapni az információt, már bánta, hogy belement a vr’a kis játékába. – Mit tudsz?

Avox összerágta a bogár lágy részeit, majd egy ocsmány hang kíséretében le nyelte ami megmaradt.

– Nyílt titok, hogy Kolge-mar el akarja érni a trix fokozatot a vagyonossági hálóban, és ehhez már csak egy próbát kell megtennie. Meg kell lopnia egy rokonát, lopatnia egy apró csekélységet a kincseskamrájából. Hat berríliumrúdat. Ekkor érdemes lesz, hogy magasabb szintre kerüljön a klánjában. – Avox összefűzte a háta mögött a kezeit, majd felsóhajtott. – Utána már szavazati joga lesz a klántanácsban.

Akhas bólintott.

– És ezt mikor akarja megcsinálni?

– A nagy Berríl fesztiválon akarja kihirdetni, ez pont ma este lesz.

Megdörzsölte az állát, majd a hüllőszerű törpére pillantott.

– Mindent tudni akarok Kolge-mar-rol és persze erről az egész ügyről…

Itt kell pontot tennie erre az ügyre, egyszer és mindenkorra.

 Morrow nem kedvelte ezt a világot, de még mindig jobb volt mintha a Kalgor VII-en rohadna egy cellában. Ott hideg volt, itt legalább jó trópusi éghajlat.

A Panthalassa fővárosa egy mesterséges szigetvilág volt. A város bizonyos negyedei hatszög alakú mesterséges szigeteken helyezkedtek el, amiket boltíves hidak kötöttek össze egymással.

A negyedeket hatalmas terek alkották, amelyeket széles, rövid sétányok csatolták egymáshoz, ezeket hatalmas, kékre festett kupolás épületek szegélyezték.

Morrow átkelt a hídon a szeme sarkából látta a tengerben lubickoló rákszerű élőlényeket,

Az orrában érezte a tenger sós illatát, a gyomra felkavarodott attól, hogy a város járdái alig észrevehetően ringatóztak.

Mindig is utálta a tengert. Talán azért mert minden hétvégén az apja magánjachtján, ahol az öreg minden hülye melót vele csináltatott meg.

Persze most is.

Lanceből előtörtek ezek az emlékek, ahogy közeledett a földi nagykövetség üvegből és vasbetonból készült komplexumához. A követség előtti téren hemzsegtek a pantolanok, ezek a zöld bőrű, gőtére emlékeztető lények, akiknek púpos hátán taréj húzódott.

Morrow átsétált köztük, és próbált nem tudomást venni a lények hatalmas, kacsára emlékeztető lábairól. A követség ajtajában egy konzervatív, fekete öltönyt viselő férfi várta. Vörös haját rövidre nyírva horda, ezzel kihangsúlyozta koponyájának gömb alakját.

– Remélem Mr. Morrow nem viselték meg túlságosan az itteni, különleges körülmények.

Lance felment a lépcsőn. A szíve vadabbul vert, a lélegzete szapora lett. Jelenteni kell az Öregnek.

– Őszinte legyek? – kérdezte mosolyogva Lance. – Kérnék egy hányózacskót.

Az felkacagott. Morrow abban a két órában, amikor itt tartózkodott. Nicholas Weawert határozottan undorítónak találta.

– Higgye el, hogy a pantolánoknak is nehéz volt megszokni a szárazföldi létet, de ők választották. Ők akarnak minket megérteni.

– Kaptam egy hívást a Földről.

– Ohh igen, kérem kövessen.

Weawer a nagy hatótávú kommunikátorhoz kísérte a hírszerzőt. A szoba kör alakú volt, a közepén egy kör alakú holopad.  Dacára a 300 éves technikai fejlődésnek ezeket a szerkezeteket még nem sikerült kellőképpen miniatürizálni, bár a Domínium kezdeti éveiben voltak hordozható típusok, de ezeket a vegaiak gyártották. A humán-vegai háború után pedig teljes egészében kivonták ezeket a szerkezeteket a földi piacokról.

A vegai technológiát pedig szinte lehetetlen volt visszakövetni.

Lance odasétál a holopadhoz, majd megfordult.

– Amúgy felvettem a kapcsolatot a Bishop Vállalat igazgatótanácsával. Nagyon sajnálják, az egészet.

Rásandított Weawerre.

– Elhiszem, most pedig kimenne?

Lance beütött egy szám sort, miután a nagykövet kilépett a teremből. Csipogás hallatszott, ami jelezte a hívás sikerességét. A holopadból egy fénysugár ugrott ki, ami felvette egy nagy darab, dús, ősz bajszot viselő férfi alakját. A Domíniumi haditengerészet szabványos, kék zubbonya volt rajta. Kitüntetései számtalan hőstettről tanúskodtak. Alexander Morrow szinte már gyerekkora óta a Domíniumi haditengerészet tisztje volt, és elképzelhető, hogy így is fog meghalni.

Remélem hamar lesz.

Lance kezei ökölbe szorultak, ahogy az apjára nézett. Az idősebb férfi tekintetében megvetés lapult.

Bár ezt a megvetést mindig kamatostól visszakapta.

– Hallottam az egészet Lance. Mi a francot csináltál?

– Ott van a jelentésbe minden.

Az öreg megvakarta az állát. Lance logikus fele tisztelte az édesapját az elért eredmények miatt, de a lényének egy másik, érzelmek által irányított része szívből gyűlölte az öreget.

– Tőled akarom hallani.

Lance nem próbált meg hazudni az apjának. Mindent elmondott neki, tudta, hogy az idősebb férfi képes félszavakból is kideríteni az igazságot.

Mindent elmondott.

– Te és a kapcsolataid. Megmondtam, hogy ne lépj ki a flottából és ne csatlakoz az ágyútöltelékekhez. És itt vagy, most már kapitány lehetnél.

Azért csatlakoztam az ágyútöltelékekhez, hogy ne kelljen a drága Alex mellett azért pitiznem, hogy te rám nézz, vén barom.

– Kézben tartom a helyzetet

– Látom, az egész főparancsnokság rólad beszél. Szerintem már az elnökig is eljutott a híred, hogy milyen galibába keveredtél. Mi lesz, hogy ha megkaparintják a lányt? – Alexander közelebb hajolt. – Elárulom neked, nyilvánosságra hozzák a létezését. Nem csak a Bishop szektor fog elszakadni. A Nogura, a Coltrane, de gondolj csak a manotokra és néhány másik világra. A Domínium meggyengül, és mindez a te hibád.

És a te bűneidért mikor fogsz felelni? Mondjuk a Palatwhiért? Ahol az a személy, akit mindennél jobban szerettem, meghalt a te szőnyegbombázásod poklában?

– Visszahozom – mondta, de közben végig a padlót nézte.

Az apja felhorkant.

– Ez az ügy már túlnőtt rajtad fiam. A lánynak meg kell halnia, gyorsan és fájdalommentesen. A testéből semminek sem szabad maradnia.

–Meg lesz – válaszolta, de az apja megrázta a fejét.

– Megölni sem tudnád. – Az idős férfi megvetően nézett a fiára. – Gyere vissza a Földre, nem akarom, hogy téged el kapjanak, és végül te legyél az ürügy egy polgárháborúra.

Morrow más körülmények között hallgatott volna az apjára, de most nem. Túl sok forgott kockán. Igaz Hawkins árulta el őt, de Morrow vitte bele ebbe az egészbe.

Neki kell pontot tennie az ügy végére.

Tudta, hogy Hawkins hova megy, az apja nem…

Ezt sikerült előle elhallgatnia.

– Jó van, hazatérek a Földre.

Alexander bólintott.

– Már rég egy korvettet irányíthatnál.

A hologram egy villanással eltűnt. Lance kezei ökölbe szorultak, majd ellazultak.

Ennyi érzelmet szánt az apjára.

Amikor kilépett a kommunikátornak otthont adó szobából még odaszólt Weawernek.

– Szükségem lenne egy hajóra.

A nagykövet megvakarta az állát.

– Csupán a nagykövetség űrhajóit tudom felajánl…

– Nem. Pantolán hajó kell, azt nem tudják lekövetni.

Weawer felsóhajtott, majd megvakarta gondosan nyírt haját.

– Van pár ismerősöm a Védelmi Erőnél, talán tudok szerezni egy naszádot.

– Régi típus legyen.

Weawer elgondolkodott, majd Morrowra nézett.

– Mire kell az magának?

A válasz erre egy szúrós pillantás volt.

– Szerintem arról magának jobb nem tudnia. Fél óra múlva legyen előkészítve a legközelebbi dokkban. Világos?

 

***

A pantolai űrhajó lassan felemelkedett a leszállóhely kürtőjéből, megfordult a saját tengelye körül, orrával átdöfte a légkört, a következő pillanatban az űrben száguldott.

A hajó egy rájára emlékeztetett. Ezüstös-kék színe volt.  A pilóta fülke mélyen a hajótestébe volt süllyesztve.

A hajó lakóhelyisége gömb alakú volt. Lancet megnyugtatta ez az elrendezés. Nem volt az a érzése, hogy sarokba szoríthatják.

A férfi a helyiség közepén térdepelt, előtte a félig összeszerelt mesterlövészpuska. A katona rárakta a csövet a markolatra, majd a távcsövet, a markolat tövébe dugta a tápegységhez vezető huzalt, majd rárakta a háromlábú állványra.

Ezt a mozdulatsort nyolc perc alatt csinálta végig. Morrow kivett egy dobozkát a bőröndből, felnyitotta a tetejét, feltárva a belsejében lévő töltényeket.

Csak három volt benne.

Orsó alakúak voltak, a hegyük élesre volt reszelve. Lance kiemelte az egyiket. Amilyen kicsi volt, olyan súlyos…

Arra tervezték, hogy bármilyen fém felületen áthatoljon, nem is beszélve az emberi húsról.

Egy jó mesterlövész kezében halálos volt.

Lance belenézett a fegyver távcsőbe, majd próbaképpen háromszoros nagyításra állította.

Megölöm a lányt. Gyorsan és kíméletesen. Milyen érzés lesz, majd ha ezt minden egyes vitánk alkalmával az orrod alá dörgölöm vén, szarházi?

Átállította a mesterlövész távcső látás módját infrára, majd ezt is próbálgatta. Az űrben akár milyen hidegnek is gondolják mindig volt egy kis alig észrevehető hő, a távoli csillagok napjának eredményeként.

Milyen érzés lesz, hogy végre valamit jól csináltam? A nagy Alexander Morrow admirális, a Scorpion cirkáló parancsnoka, több csata hőse is tévedhet?

A férfi felállt, majd belépett a pilótafülkében.

Hawkins valószínűleg most a Vyrlaxra tart, valószínűleg a lánnyal. Morrow leütötte a nem emberi ujjakra tervezett kapcsolókat előhívva a környező rendszerek térképét.

A Vyrlax öt ugrópontnyira volt a Panthalasszától, összehúzta a szemöldökét, majd lehívott egy hajózási térképet, ezúttal az Ignis III és a Vyrlax kőzöttről.

Az út igaz rövidebb volt, de harmadik ugróponton – a Dekarad VIII– keresztezte egymást a két útvonal. Hawkinsnak, ha tényleg a Vyrlaxra megy, akkor át kell mennie rajta.

Lance aktiválta a hajó kommunikációs rendszerét, beütött egy kódsort.

Míg egy tengerészgyalogosnak a gépkarabély a fő fegyvere, egy vadászgéppilótának a hajója, addig a jó hírszerzőnek a kapcsolatok.

A kommunikátor négyszer pittyegett fel. A műszerfal felett, egy devliai arca jelent meg. A középső szarvát félig letörte valami, a szemei feketék voltak.

Dorija. Nem is tudtam, hogy Malakhas függő lett.

– Mi az Morrow?

– Malakhas, öreg cimbora! Lenne itt egy munka…

 A Darázs leszállt a kórház tetejére, a leszállótalpai előkúsztak a hasából, majd megállapodtak a leszállóhelyet borító gumirozott burkolaton.

Trent felállt az üléséből, de vetett még egy utolsó pillantást a külső kamerák képére. Neyy is megnézte.

Tíz rendőr sereglett a jármű köré, a fegyvereiket maguk elé tartva.

– Van ötleted?

Hawkins elvigyorodott, de a szeme nem volt vidám. Neyy tudta, hogy a barátja aggódik. Egy olyan lány miatt, akit alig két napja ismert, és hasonlított valakire a múltjából.

– Emlékszel a Panthrára?

Az a munka volt az egyik legnehezebb. Három láda sooport kellett meglovasítani és elszállítani. A ládákat egy tucatnyi felfegyverzett kwizek őrizte.

– És itt is ugyan ezt a trükköt akarod bevetni?

Hawkins bólintott, majd elindult a Darázs jobb oldali ajtaja felé. Neyy felsóhajtott, és elindult hátra.

A jobb kezébe fogta a sokkolóbotot, majd Hawkinsra nézett. Látta, hogy az embernek az arcáról lefagy a mosoly, ahogy előkapta a pisztolyát. Az arcában volt valami megkínzottság.

Neyy bár nem mutatta ki, épp úgy túl akart lenni ezen az egészen, mint a többiek. Megtehette volna, hogy a lányt kirakja a legközelebbi lakható bolygón, Hawkinsot lezárja a raktérbe, de volt egy gond.

Ez a gond pedig, hogy Hawkins hogy reagált volna erre…

Trent, Neyy felé biccentett.

A manot megnyomta a rámpát leeresztő kapcsolót. A következő pár másodperc szinte óráknak tűnt. A rámpa félig leereszkedett, Neyy kiugrott, egy félméternyire a rendőrök elé érkezett, puskagolyóként előrelendült.

A sokkolóbot végét az előtte lévő fickó oldalába nyomta, majd töltést adott rá.

A zsaru még a földre sem esett, de Neyy egy szaltóval hátraugrott, ezzel kikerült a lővonalból, majd megpördült a saját tengelye körül, és pofán verte a rúddal a háta mögött álló rendőrt.

A másik három zsaru már célbavették a manotot, de a következő pillanatban megfordultak.

A Darázs mögül Hawkins ugrott elő, maga elé emelte a fegyverét, és tüzelt, majd egy kicsit arrébb mozdította a fegyverét, majd újra.

A harmadik rendőr Trentre fogta a fegyverét, de ezzel hátat fordított Neyynek.

Neyy előrelendült, majd tarkón csapta a fickót a fegyverel. Az ájultan esett össze.

– Még négy van!

Hawkins bólintott, majd a szétszóródó rendőrök felé nézett. Trent és Neyy ketté vállt. Neyy balról támadott, ameddig Hawkins lelőtte a jobb oldali rendőrt.

A manot közben mellkason rúgta az egyik fickót, majd pofán verte a rúddal, aztán felugrott.

Hawkis leterítette a harmadik rendőrt is.

Neyynek így semmi dolga nem akadt.

A két szerencsevadász egyszerre nézett, Neyy mély levegőt vett. Az Ignis 3 nehéz és benzinszagú levegője úgy hatolt be a tüdejébe, mint egy hatalmas, páncélos féreg.

Neyy nem ehhez szokott.

Inkább lett volna a szülőbolygóján, egy erdőben. Beszívva a fák által megtisztított oxigéndús levegőt, ami kitágítja a tüdejét és erővel látja el.

Neyy felhorkant.

Bár igen, bárhol szívesebben lett volna mint egy ilyen pokoli világon, egy ilyen szétbarmolt helyzetben.

Trent odasétált az egyik rendőrhöz, majd az egyik mellzsebéből kivett egy műanyagkártyát, majd elindult a leszállópálya tulsó vége felé.

Egy kétszárnyú ajtó volt ott. Trent végighúzta a kártyaleolvasón a műanyaglapot, mire az egy csipogó hang kíséretében kinyílt.

– A túszmentési kiképzésen megtanítottak arra, hogy a kórházak leszállóhelyeiről általában egyenesen eljuthatunk a traumatológiára.

– Szerinted ott lesz?

Trent belépett, egy folyosón voltak, aminek a végében egy liftnek az ajtaja volt. Trent odasétált, majd megnyomott egy gombot, mire megérkezett a felvonó.

– Jól gondolom, hogy minden baromságot, amit az elmúlt pár napban elkövettél, csak a lány miatt csináltad, ugye? Tehát azt a hajmeresztő menekülést a Shiwáról, hogy csak úgy leszartad egy Domíniumi tiszt megbízását.

Hawkins ránézett a barátjára. Az arckifejezése pillanatok alatt megváltozott, az eddig vidám mosoly helyett a kétségbeesés jelent meg az arcán.

– Minden pillanatban szembetudnám magam köpni – Trent megnézte a pisztolyát, majd felsóhajtott.

– Lesz elég töltény arra, amire készülsz?

– Remélem, hogy marad utána, mondjuk az összes.

Neyy bólintott.

Egy zökkenéssel megállt a lift, az ajtó félresiklott. Hawkins felemelte a fegyverét, és kilépett az előtérbe. Az egyetlen berendezést egy pult alkotta, mögött egy ajtó.

Az ajtó és Hawkins között pedig fehér ruhás, fiatal nő, aki megrettenve nézett a két fegyveresre.

A következő pillanatban pedig meg is nyomott egy gombot a pulton. Trent reflexből megfogta Hawkins kezét.

Ekkor a pult mögötti ajtó félresiklott, és egy fehérre festett, humanoid külsejű robot lépett elő, mögötte két fehér kezeslábast viselő orvossal.

– Egy betegért jöttem.

Hawkins hangjában elszállt él költözött.

– Ez steril övezet! – kiáltotta az egyik doki.

Hawkins előrelépett, és rátette a hüvelykujját a ravaszra. A homlokán izzadtságcseppek jelentek meg.

Neyy halkan felmorrant.

A férfi rápillantott, majd lejjebb engedte a fegyvert.

– Kiviszem a beteget, és itt sem vagyok – mondta Trent.

– Hawkins…

– Hívom a rendőrséget. – válaszolta a bal oldali orvos.

Neyy ekkor döntött. Belemegy Hawkins játékába, hogy ha ez megrövidíti ezt a válságos időszakot, még abba is belement volna, hogy egy szemeteskocsival egy fekete lyukba lőjék.

A manot felmorrant.

– Lássuk, hogy maguk akkor is olyan bátrak, hogy ha a túszaink lesznek.

Az orvos szeme elkerekedett, majd odaszólt a robotnak.

– Hívd a rendőrséget.

Trent lesütötte a szemét. Neyy most sokat adott volna érte, hogy ha tudná mi játszódik le a barátja fejében.

A gép elindult a riasztó kapcsolója felé, de Neyy a gép elé állt, és csak ennyit mondott.

– Csak úgy juthatsz át rajtam, hogy ha kárt okozol bennem.

A robot rápillantott a bal oldali orvosra, aki már levette a fejét fedő csuklyát. Egy ősz hajú, sima arcú férfi volt.

– Lökd félre az útból.

A robot ránézett Neyyre, majd a parancs kiadójára, a következő pillanatban a szeme kihunytak, a karjai ernyedten lógtak az oldalán, a feje a föld felé hajlott.

– Elviszem a lányt. Hol van!? – vakkantotta oda Trent.

A nővér leütött pár gombot a komputerén, majd sírásra vállt hangon megszólalt.

 

AT lassan felhúzta a Renegát orrát, távolodott a kórháztól, és persze az Ignis III felszínétől. A város már csak egy apró folt volt csupán, a legnagyobb épületeket lehetett csak megkülönböztetni, azt is homályosan.

Erica a kommunikációs pult mellett ült, és a karfába kapaszkodott. A robotnak folyamatosan ki kellett térnie a Troodonok lövései elől.

A lány megszólalt.

– Mikor megyünk vissza Hawkinsért?

A robot nem szólalt meg. Erica úgy érezte, hogy egy erős marok megszorít benne valamit.

– AT, parancsolom, hogy válaszolj.

A robot a lányra nézett, vörösen világító üvegszemei kiismerhetetlenek voltak.

– Kijelentés: Ha Hawkins egység jelt ad.

A lány kipillantott az ablakon, majd hirtelen az egész pilótafülke a feje tetejére állt, majd újra visszafordult a normális helyzetébe.

– De mi lesz ha nem add jelt?

Russel ekkor rohant be a pilótafülkébe.

– Majdnem bevertem a fejem a mennyezetbe…

Erica egy dühös pillantással a fiúba fojtotta a szót, majd újra a robotra nézett.

– Akkor itt hagyjuk.

Erica megszédült. Trent Hawkins volt a legjobb barátja, olyan volt mint ha a bátyja lett volna. Ő védte meg a Külűr veszélyeitől, és most csak úgy itt hagyják?

– AT, módosítom a parancsot, azonnal visszafordulunk a kórház felé.

– Kijelentés: Feladatom, hogy mindenkit kivigyek a bolygóról, aki a hajó legénységéhez tartozik.

Erica kezei ökölbe szorultak, próbálta megállni, hogy ne sírjon, de a szavai elcsuklottak. Alyssa az oka mindenek. Gyűlölte a kis ribancot.

– Hawkins és Neyy is a hajó legénységéhez tartozik!

A robot a lányra nézett, aztán leütött pár kapcsolót a műszerfalon.

– Kérdés: Akkor forduljak vissza?

– Nem lenne hülyeség.

 

Hawkins végigrohant a fehéren kivilágított, zöldre festett kórházi folyosón. A tizennégyes kórtermet kereste. Neyyt a túszokkal hagyta.

Azért a valami kedvéért túszokat kellett ejtenie, nos hát idáig süllyedt.

– Sajnálom fiam, de a betegség túlságosan előrehaladott állapotban van.

Hawkins rápillantott az egyik ajtóra, a huszonkettes volt. Sorban számolta vissza a számokat. A jobb oldali ajtókra festették fel a páros számokat.

– Hawkins, úgy fáj… – suttogta a lány sírásra vállt hangon.

Mint egy vadállatot úgy ragadta meg az emléket és kényszerítette vissza az agya olyan részébe, ahol ezeket tárolta.

Megérkezett a tizennégyeshez, kinyitotta.

A kórterem berendezése egy gyógyszerekkel teli szekrény volt, egy szürke, lekerekített formákkal rendelkező bioágy, és egy holografikus ablak, ami éppen egy virágos mezőt mutatott.

Trent odaszaladt a bioágyhoz. A lány benne feküdt, a nyakán egy gyógyszertapasz.

Trent megnézte a tapaszon lévő feliratot.

„Immunreakció elnyomó.”

Odalépett a szekrényhez, és kivett egy doboznyit belőle, majd zsebre vágta, aztán óvatosan kiemelte Alyssát az ágyból, és elindult vele a folyosón.

A lány egyenletesen lélegzett, az arckifejezése békés volt, máskor napbarnított bőre pedig sápadt.

Neyy nem várta jó hírekkel az előtérben.

– Egy kommandósokkal teli szállítóegység tart ide.

Hawkins bólintott, majd odaszólt az orvosoknak.

– Köszönöm az együtt müködést.

Beszálltak a liftbe, majd visszatértek a leszállóhelyhez.

A darázs előtt öt rendőr állt, az arcukon lévő zúzódásokból ítélve, azok akiket Neyy levert. Ájult társaik egy biztonságos sarokban vártak az ellátásra.

– Na mi van fiúk? Másnaposak vagytok kicsit?

A dobozszerű csapatszállító sziluettje jól látszott a horizonton. Trent lesütötte a szemét.

Már nem hívhatta AT-t és a Renegátot.

Elkapták.

– A Cerberuson olyan hamvas fiúcskákra várnak az anyagyilkosok, mint te.

– Tényleg?

Trent ekkor egy másik alakot is észrevett, de az fentről közeledett. A formájáról azonnal felismerte.

Erica úgy látszik, hogy tényleg olyan szentimentális, de ez pont jól jön nekik.

– Innen már nem jöttök ki!

A Renegát zúgása már jól halható volt, a rendőrök egyszerre néztek fel, a szavuk is elállt, ahogy a Gébics osztályú szállítóhajó elsuhant felettük, majd tűzet nyitott.

Azonnal fedezékbe húzódtak, de a sínágyuk célja nem ők voltak. Az a Darázs amivel Hawkinsék jöttek egy tűzgolyó kíséretében a levegőbe ugrott, majd égett roncsként esett le. A Renegát megállt a leszállóhely felett, a rámpája leereszkedett. Hawkins nem habozott.

Felrohant rajta.

 

A Renegát pillanatok alatt kiért a légkörből. Trent leült a pilótaszékbe, AT megállt a hátánál.

– Figyelj és tanulj pléhpofa.

Végigsuhantak az orbitális űrállomás törzse mentén, kikerülték a napkollektort, fényvillanás, és már el is mentek az Ignis III-ról. A bolygóvédelmi vadászok már csak hűlt helyüket találtak.

Igen, ezt simán eltudnám képzelni egy Külűr Krónikái filmbe, mondjuk a rossz fiúk alá. Az igazi rossz fiúkra gondolok, és nem az Akhasra. A zene Hetesi András munkája.

 A Darázs eltávolodott a rendőrség épületétől. Hawkins hátrapillantott a társaira, majd megszólalt.

– Nyugi már vezettem ilyet.

Neyy közben átnézte a fegyvereket irányító gombokat.

– Felfegyverezték rendőrségi járműhöz képest.

Steven és Erica hátul ült. A fiú a kezeivel a székbe kapaszkodott, míg a lány dacosan nézte a plafont.

Trent felsóhajtott.

Legszívesebben elhúzott volna erről a bolygóról, mindenféle kitérő nélkül.

Erre a gondolatra egy pofoncsapás volt a lelke mélyéről.

Nem hagyhatod...

A tépelődését félbeszakították a Darázs műszereinek hangjai. Hawkins lenyomott pár gombot, a műszerfalból egy fénysugár csapódott ki, ami a levegőben összeállt a Darázs és a környezetének holografikus képévé.

Látszott, hogy négy másik jármű követi őket, fordított U alakzatban.

Hawkins felsóhajtott.

Az új barátja legalább megrongálhatta volna a Darazsak felszálló rendszereit. Trent benyomta a gázkart, majd balra rántotta a kormányt.

A Darázs felgyorsított, és élesen balra kanyarodott. Az alakzatban lévő két szélső Darázs kivált az üldözők közül, és követte őket, miközben a másik kettő utánuk fordult.

Hawkins hirtelen lejjebb ereszkedett a Darázzsal.

A Darazsak nem tudták azonnal követni, a következő pillanatban már a légi jármű az autópálya felett suhant alig pár méterrel.

A légpárnások a közeledtére egymásnak koccantak, vagy neki mentek a házak falának. Azt hitték, hogy a Darázs le akar zuhanni.

– Így nem használják a fegyvereiket –, mondta Hawkins, majd a város holografikus térképére pillantott. Két mérföldnyire voltak a kórház épületétől, de a manőver miatt eltértek az eredeti útvonaltól.

Balról kell megközelítenie a kórházat.

Ez viszont azt jelentette, hogy feljebb kellett menni, ahol a rendőrök már használhatják a fegyvereiket.

Trent feljebb húzta a gép orrát, felemelkedett a házak teteje felé. A rendőrségi járművek csak erre vártak.

Amint a biztonságos szint felé ért, tűzet nyitottak.

Trent felgyorsította a gépet, balra-jobbra kormányozta, ezzel nem nyújtva tiszta célpontot.

– És hogy hozzuk ki Répafejet?

Kérdezte Jade.

Az egyik szélső Darázs hirtelen felgyorsított, közben a Hawkinsék gépe felé emelkedett, majd süllyedni kezdett. Trent persze ezt nem várta meg.

Újra energiát adott a gép hajtóműveinek, de ezzel elterelte a saját figyelmét a másik háromról, ugyan is azok felzárkóztak mögé.

Egy vonalba fejlődtek, majd tűzet nyitottak. Hawkins megint lehúzta a repülő orrát. A kórház alacsony, lapos tetejű épülete egyre közelebb volt.

A Darázs már a házak teteje felett suhant, a hasa szinte súrolta.

– Hawkins, csak mondom, hogy ezt a balettelőadást nem folytathatod sokáig.

A szenzorok által közvetített holoképen látszott, hogy a bérházak sora megszakad, és a kórház egy nagy üres terület közepén helyezkedett el, ami tele volt légpárnásokkal.

Hawkins lejjebb ereszkedett a darázzsal, de a rendőrségi járművek továbbra is a nyomába voltak.

Az első tűzet nyitott. Trent balra döntötte a gépet, de az megrázkódott.

A hajtóművek szikrákat vetettek.

A Darázs az egyik pillanatban még a föld felé száguldott, Hawkins összeszorította a fogait, ahogy próbálta egyenesbe hozni a repülőt.

A gép gyorsan egyenesbe állt.

Trent rápillantott a képernyőre, de Neyy már pillanatokkal előtte megszólalt.

– Hawkins.

Trent odapillantott, balról még három Darázs közeledett, de a műszerek felcsipogtak.

A másik oldalról egy sokkal nagyobb jármű közeledett feléjük. Trent végigsuhant a kórház parkolója felett. Az ott járkáló emberek rémült rovarokként szaladtak szét a megkergült jármű útjából.

A manot leütött pár gombot, mire megjelent a jobbról közeledő vendég képe.

A dobozszerű, szögletes törzs, a trapéz alakú orr, a hátracsapott szárnyak.

Hawkins nem bírt felkiáltani örömében, a Renegát a következő pillanatban még gyorsabban száguldott feléjük.

 

AT gyorsan döntött, növelte a hajó sebességét, majd elindult a Darazsat üldöző többi gép felé. Azok úgy fröccsentek szét a nagyobb gép elől, mint rémült halraj a sokkal nagyobb ragadozó elől.

Megpróbálták rendezni az alakzatukat, de AT megpörgette a Renegátot, így kitérésre késztetve a kisebb gépeket.

A robot még űzte volna tovább ezt a játékot, de akadt egy kis problémája, pontosabban a sarkában lihegő, négy, felfegyverzett probléma.

Troodon V.4.3-as vadászgépek.

Karcsúak, a szárnyuk hátrafelé nyúlt, hegyes orrukra egy szörnyeteg tűhegyes fogakkal teli állkapcsát pingálták. AT azonnal odahajolt a fegyverzetet kezelő műszerfalhoz, majd leadott pár lövést, mire az eddig háromszög alakzatban közeledő gépek megbontották a formációt.

AT ezt használta ki.

Időt kellett nyernie.

Hawkinsék felé kormányozta a Renegátot, majd lenyomott pár gombot, hogy hívja az alatta lebegő járművet.

– AT, te szemétláda! – kiáltotta Hawkins.

– Kijelentés: Lenyitom a rámpát, szálljanak fel.

– Van még egy kis dolgom, de van itt két jómadár, akit át kell adni.

Az első Troodon szemből támadott.

A szárnya alá helyezett sínágyúk szinte tűzet köptek. AT kitért a lövések elől, majd tűzet nyitót.

– Kijelentés: Nem ésszerű döntés…

– Utasítalak, hogy vedd át Ericát és Russel!

AT eszébe idézte a negyedik törvényt, és ennek megfelelően cselekedett.

Megnyomta a gombot, mire a hajó hasán lévő ajtó lenyílt.

 

Hawkins tudta, hogy gyorsan kell lennie.

– Jó van, nem akarok semmi ellentmondást. Én a kapitány vagyok, ti meg a legénység, és azok a legények pedig lőnnek ránk!

A fejével a Renegát körül kiéhezett cápaként köröző Troodon vadászokra mutatott. A gépek hihetetlen manőverekkel tértek ki az AT által kiadott lövések elől.

Hawkins megnyomott egy gombot, mire a jármű farán félre húzodott egy burkolatdarab, hamarosan olajszagú levegő áradt be.

– De!

– Mit mondtam Erica?

A lány felállt, majd jól láthatólag kitörölt a szeméből egy könnycseppet. Majd megmarkolta Russel vállát.

– Gyere!

Maga után rángatta a srácot.

Trent gyomra összeszorult, ahogy megfordította a gépet, hogy a farát a Renegát lehajtott rakodó rámpája felé mutassa.

Erica felsóhajtott, majd ugrott. Megkapaszkodott az érdes fémfelületbe, majd felállt, és Russel felé nézett.

A srác remegett.

– Nem akarok le…

Neyy türelmetlenül felordított, felpattant, pillanatok múlva Steven mögött volt. Megkapta a grabancánál fogva és áthajította.

Erica segítette fel a fiút.

Mindketten berohantak a hajó belsejébe.

– Na még van egy kis dolgunk, aztán húzunk innen.

Neyy bólintott. Közben a Renegát lassan elrepült a kisebb jármű felől, és elindult nyugatnak, a nyomába a kiéhezett vadként őt üldöző Troodonoknak.

– Hogy jutunk be a kórházba?

Trent kacsintott, majd beállította a robotpilótát.

A komputer a legközelebbi ismert leszállóhely felé kormányozta.

– Bevitetjük magunkat.

AT vigyázz Ericára, sőt még arra a kis kukac Russelre is.

Kérlelte magában a robotot, majd kihúzta magát, és a kezébe vette a pisztolyt.

Kihozza Alyssát.

 Hetesi András cimborám a saját stílusában megrajzolta mindenki kedvenc manotját, Neyyt. Szerintem elég jó lett, valamint jól átgondolja a karaktert.

A blogján további rajzokat és komplett képregényeket olvashattok.